Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-12 / 110. szám
2005. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK-TOLNAI NÉPÚJSÁG KEK TŰKOR 13 Mással vásároltattak, a részleteket nem fizették csalás Hajléktalanokat és munkanélkülieket szerveztek be Csalássorozat tárgyalását kezdte meg a paksi városi bíróságon dr. Vincze Zoltán büntetőtanácsa. Az ügynek harmincnyolc vádlottja van, akik főként paksi műszaki boltokban hitelre vásároltattak elektronikus berendezéseket, de a részleteket már nem fizették. Seregély Erzsébet Hajléktalanokat és munkanélkülieket vettek rá, hogy tévét, videót, porszívót, hűtőszekrényt vásároljanak részletre paksi és város környéki műszaki üzletekben, esetenként 100-150 ezer forintos áron. Az árut aztán magánszemélyeknek, vagy bizományi boltoknak adták el. A részleteket nem fizették. Az elkövetők felhajtókat fizettek, akik jutalékot kaptak egy-egy beszervezett ember után. A jövedelem nélküliek pedig néhány ezer forintért személyi igazolványukat adták a hitelfelvételhez, sőt, maguk írták alá a szerződést. A vásárláshoz szükséges munkáltatói igazolásokat az elkövetők hamisították, így csalással és okirathamisítással is vádolják őket. A paksi bíróságon nem tárgyaltak még ilyen nagy értékre elkövetett csalási ügyet. Várhatóan június közepén lesz ítélethirdetés, amelyre a polgármesteri hivatalban kerül sor, mert a bíróság épülete - az érintettek nagy száma miatt kicsinek bizonyul. FORGALOMKORLÁTOZÁS Akna javítása miatt a 6-os sz. főúton, Dunaföldvár belterületén, útszűkület és 40 km/h sebesség- korlátozás érvényes, előzni tilos. Szennyvízcsatorna építése miatt az 56. sz. szekszárd-mohácsi főúton, Várdomb belterületén szakaszosan útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Felületi bevonat készítése miatt a 6.sz. főúton Paks határában félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A 65. sz. szekszárd-tamási-siófoki főúton szakaszosan félpályás útlezárás érvényes jelzőőrös forgalom- irányítással és 60-40-30 km/h sebességkorlátozással, Zomba belterületén, Hőgyész és Szakály, Tamási és Iregszemcse között. Csőtörés miatt a 65. sz. szek- szárd-siófoki főúton Iregszemcse belterületén, útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás. Útcsatlakozás építése miatt az ér- tényei bekötő úton, Értény határában útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Kilenc hónapos a titok r robbanás Újabb ígéret született a szakvélemény benyújtására Most már egyre idegesebben várnak a nyomozók. Azokra a szakértői véleményekre, amelyek megmondják: mi is történt pontosan tavaly augusztus 5-én a törökbálinti petárdaraktárban. Szemán László Az igazságügyi vegyész szakértői vizsgálat nyolc hónappal a történtek után még mindig nem zárult le. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálói így tétlenségre vannak kárhoztatva. A nyomozás áll. Többször is sürgették a szakértőket, hogy mielőbb tegyék le eléjük a tavaly augusztus 5-i robbanásról szóló jelentésüket. Arra várják a választ, hogy pontosan milyen anyagok semmisültek meg a Pyro-Technic Kft. törökbálinti raktárbázisán és hogy mi váltotta ki a robbanássorozatot. Ismert, hogy eddig pontosan még nem. tisztázott körülmények között robbant fel a raktár. A cég három dolgozója az épületben szörnyethalt, kettejük azonosítása csak DNS-vizsgálattal volt lehetséges. A telep környékén tíz állampolgár megsérült. A robbanássorozat megrongált vagy romba döntött negyven lakó- és hétvégi házat, komoly károkat okozott két tucat személy- gépkocsiban. A kár több mint százmillió forint. Órákon át folyt tavaly augusztus 5-én a tragikus tűzijáték a törökbálinti ipari területen A szakértők előbb április végére, majd május végére ígérték a szakvélemény átadását. Az elsődleges szakértői vizsgálat már augusztusban megállapította, hogy a Pyro-Technic Kft. raktárában nagy mennyiségű fekete lőpor volt, aminek tárolására nem rendelkeztek engedéllyel. A robbanássorozatot éppen a fekete lőpor berobbanása indította el. Kiderült, hogy két robbanás is megelőzte a láncreakciót. A kisebbet egy robbanószerkezet okozhatta, amit a detonáció vájta hatalmas üreg és az úgynevezett brizáns robbanóanyag-maradványok bizonyítottak. Ez a robbanás indította be a fekete lőport, majd utóbbi a tűzijátékkellékeket. Brizáns robbanóanyagot használ többek között a honvédség is. Ők azonban grammra el tudtak számolni a robbanóanyagaikkal. A robbanás utáni napokban a rendőrség őrizetbe vette előbb a felrobbant raktárépület műszaki és üzemvezetőjét, majd a cég ügyvezetőjét is, ám később elengedték őket. Robbanószerrel való visszaéléssel gyanúsítják őket. Információnk szerint a régen várt szakértői vélemény tükrében újabb gyanúsításokra készül a rendőrség. A gyanúsítottak továbbra is tagadják, hogy fekete lőport tároltak a törökbálinti depóban. Egyes hírek szerint a felrobbant épület maradványain nagy mennyiségű gázolaj nyomát is megtalálták. Arról is szólnak kósza hírek, hogy állítólag dulakodásra utaló jelek, pontosabban olyan vérnyomok is voltak a raktárromok között, amelyek arra utaltak, hogy az ott dolgozók egyikét a robbanás előtt megtámadhatták. Az ügybe bevont szakértők az ORFK Bűnügyi Technikai Intézetének alkalmazottai. Ők csak a bíróságon ismertethetik szakvéleményüket. TELEVIZIO-MUSOEl 2005. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK RTL KLUBI ■ reggel 6.00 Ármány és szenvedély © 6.30 Reggeli 8.34 Találkozások9.00 Receptklub 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.45 Receptklub TV 2 ................................ 6. 00 TotalCar 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.15 Latin pofonok © 10.15 Teleshop 11.35 Providence © 5.50 NAP-KELTE 6.31 Kékfény-hírek 7.00 Híradó. Sport 8.00 Híradó 9.00 Napi mozaik 11.00 Szerelmek St.-Tropez-ban (francia sorozat - 77/4.) 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia 11.05 Eszem-iszom (8.) 11.15 Táncoljunk! (7.) 6.00 Philly (17.) © 6.55 Szeretünk, Raymond! © 7.45 Nyerő vonal 8.45 Vadmacska © 9.45 Halálbiztos diagnózis © 10.45 Magnum © 11.45 Baywatch © 5.45 Indul a nap 8.30 Tudós sufni 9.00 Mint az élet© 9.50 Kézművek - A kádár 10.05 Bűvölet © 11.05 Mit főzzünk ma? 11.15 Régiók COOL............................ 11.0 0 Acapulco akciócsoport © (amerikai a Kciófil m-sorozat) 12.00 A hegylakó © (kanadai-fr. kalandfilmsor.) 13.00 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10A cirkusz nagymestere (am. film-2/1., 1999) 89' 13.50 06-81-601-601 15.10 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.35 Balázs © 17.30 Mónika © 18.30 Híradó Esti kiadás 12.35 Oliver története © (amerikai romantikus film) 14.20 Norbi-titok 14.25 Játékidő 15.25 A szerelem ösvényei 16.25 Jó barátok 17.25 Bűbájos boszorkák 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban, rosszban 12.00 Híradó délben 13.03 Kívül-belül 13.04 Roma fórum 13.30 Együtt 14.00 Az ígéret földje © 14.50 Kachorra 15.35 Telitalálat 16.20 12+ Ifjúsági híradó 16.30 Bűvölet © 11.30 Vidéki Anglia (31/8.) 12.00 Nyelvoktatás az EU-ban 13.00 Határátkelő 14.00 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Membrán 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Repeta 12.45 SztárVár © 13.00 Őrült világ© 13.30 A körzet© 14.25 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat - 129.) 15.25 Magnum © 16.25 Baywatch © (amerikai akciófilm-sor.) 11.45 Hírek. Gazdakör 12.20 Három hét (magyar némafilm, 1917) 13.30 Anziksz 13.50 Hungarorama 14.00 Élet a földön (6/6.) 14.30 Termékeny káosz (ismeretterjesztő film - 2/1.) 15.05 A világ kincsei 14.00 Taxi © 15.00 Családi kötelékek © (amerikai vígjátéksorozat) 16.00 Ä hegylakó © (kanadai-fr. kalandfilmsor.) 17.00 Acapulco akciócsoport © (am. akciófilm-sorozat) 17.55 Gerilla Grill © Illegális főzőműsor 19.00 Fókusz © 19.35 Legyen ön is milliomos! 20.15 Barátok közt Esz.: Csömör Csilla. Szőke Zoitan, Németh Kristóf, 20.55 SZUPERMOZI (francia vfgj., 1966)83' Fsz,: Lours efeFunes 19.30 Aktív Magazin© 20.15 Multimilliomos Kvizshow 21.00 Kanos pasik Ibizán© (német vígjáték, 2004) 85 * 22.50 Bennfentes© 23.25 Dragnet-Gyilkossági akták© (amerikas krimísorozat -10.) Kössünk üzletet! Esz.: Ed O'Neill, Ethan Embry 17.23 József Attite 100 17.30 Híradók 18.25 Pláza © (olasz sor,-230/80-81.) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Frank Ríva© (francia krimísorozat) 20.58 A Na© Könyv 21.05 Vörös és fekete© 19.30 Kuttúrház 19.30 Esti mese 19.54 József Attila 100 20.00 Híradó este 17.25 Vadmacska© (venezuelai sorozat - 94.) 18.20 Őrült világ© (iram-4/4.) 20.30 A Nagy Könyv Regények csatája (4.) 20.55 Kuttúrház 21.12 A Nagy Könyv 21.15 Jöttem, láttam, lőttem HHHKE Bűi we?) vtóátéksorozat - 31) :f© 19.25 SztárVár 19.40 Will és Grace© (amerikai sorozat-47.}: 20.10 Nash Bridges- Trükkös hekus O-7 15.15 A remény kikötője 16.15 Csak a kötözött bolondok (angoivigáíéksor -32.)© 16.45 Sebességláz 17.15 Kárpáti híradó 17.25 Régiók 18.00 Híradó. Sport 18.35 Bűvölet© 19.30 Mese 20.00 Családi fészek© dr-'lsyvigj, 19.3) FF «3 18.10 Pensacola-A név kötelez© (amerikai akciófilm-sor.) 19.00 Egy rém rendes család © (amerikai vígétóksorozat) 20.00 A Bohóc© (német akciófilm-sorozat} 21.00 Y-akták© i kanadai scí-ft sorozat) 22.00 South Park© ü rajzfilmsorozat) 22.35 Házon kívül Heti magazin 23.10 Kemény zsaruk © (amerikai akciófilm-sorozat) 0.05 Találkozások© 0.15 Moziklub © 0.45 Infománia 0.20 Strucc © 0.55 Jó estét, Magyarország! 1.20 Norbi-titok (ismétlés) 1.25 Drága testek © (amerikai krimisorozat - 52.) Kérdezd a port Esz.: Rob Estes 22.05 Csütörtök este 22.40 Híradó 22.50 Sporthírek 22.55 Világkép 23.35 Kárpáti krónika 23.55 Egy kissé meredek nyár © (francia vígjáték, 1987) 22.47 Kultúrház 23.00 Záróra 23.45 Kultúrház 23.55 Rejtélyes bűnügyek: Lövés a szívbe © (olasz krimisorozat - 4/2.) Fsz.: Ornella Muti 21.10 Miami helyszínelők (amerikai krimisor. - 59.) © 22.10 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat -100.) 23.10 X-akták © (am. fantasztikus sor. - 69.) 0.10 Vörös cipellők ® 21.35 Híradó. Sport 22.05 Esti kérdés 22.50 Váltó Magazin 23.20 Lázaro barátnője © (spanyol dráma, 2002) 92' Fsz.: Claudia Rojas 1.00 Himnusz 23.00 Kiéhezve © (amerikai horrorsorozat) 24.00 Cobra 11 © (német akciófilm-sorozat) 0.55 Pensacola - A név kötelez (ismétlés) © 16.05 Családmese. 17.00 Híradó. Sport. 17.35 Naptár extra. 18.00 Híradó. 18.15 Sporthiradó. 18.30 Gazdasági híradó. 19.00 Hír + Háttér. 19.30 Híradó. Sport 20.05 A nap vendége. 20.35 lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport. 21.35 Talking Movies. 22.00 Híradó. Sport 22.30 BBC-híradó. 23.05 Padlógáz 8.20 Sporthíradó. 8.35 Hírblokk. 9.05 Drazsé. 11.05 Délidő. 13.05 Egyenes beszéd. 14.05 Arc-élek. 15.05 World Net. 15.30 Játszma. 16.30 World Net 17.05 Az utazó. 17.35 World Net. 18.05 Fórum. 19.00 Híradó. 19.30 Fórum plusz. 20.00 Egyenes beszéd, 21.05 Egymás között. 22.00 Híradó. 22.10 Órarend 5.50-töl az MTV 1-es és 2-es csatornáján Holnap ismét Nap-kelte: ■ Kereszttűzben Áder János ■ Elektronikus sajtószabadság... Vendég: Kovács Kálmán ■ Magyarvendégeta Balatonra! Astúdióban Kolber István ■Fő a város Műsorvezető: Pallagi Ferenc 12.30 Vanillya-jóga. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Köz-élet 15.05 Híradó. 15.45 Mesezug. 16.20 Közvetlen ajánlat 17.50 Amit tudni akarsz. 18.55 Híradó. Sport. 19.25TV- toma. 19.30 Mosolyszünet 20.00 Ne add fel! 21.00 így ketten... 21.35 Köz-élet. 22.45 Sporthíradó. 23.00 Gagyi 8.00 Tv-s vásárlás. 8.30 Mai helyzet. 8.45 Német labdarúgás. 11.15 Jégkorong. 14.00 Motokrossz-ob. 15.30 Darftmagazin. 16.00 Jégkorong 18.30 Aranypillanatok. 18.45Te- nisz. 19.15 Mai helyzet. 19.30Zuhanyhíradó. 20.30 Labdarúgás .Spanyol Kupa. 23,00 Jégkorong. A csoportos világbajnokság 6.00 Rajzfilmek. 15.40 Sharon naplója. 16.05 Ned varázsgőtéje. 16.30 Minirobotok. 16.35 Milo. 16.45 Noddy kalandjai. 16.55 Blinky Bili. 17.25 Uhu, a bölcs bagoly. 17.40 Ripper és barátai. 18.05 Pöttöm George. 18.35 A varázslatos iskolabusz. 19.00 Apu és én. 19.05 Doug 19.35 Koboldokés tündérek 12.00 Mediterrán fiesta. 13.10 A leghosz- szabb éjszaka. 14.15 Zenzóna. 15.25Tűza jégalatt 16.25 Ötcsillagos utazások. 17.35 Órásmesterek. 18.35 Főzzünk megint egyszerűen! 19.45 Oázisok az Atlanti-óceánban. 20.45 Olvadó sziklák. 21.45 Küzdelem a SARS ellen. 22.45 A molekulák új világa