Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-12 / 110. szám

2005. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG A NAP TÉMÁJA 5 táborozás A gyerekek nyári elhelyezése sokszor nehéz feladat a dolgozó szülőknek. Külföldön és belföldön is rengeteg táborozási lehetőség adódik, lehet belőlük választani OLCSÓN IS IGEN JÓLLEHET SZÓRAKOZNI Szálkán a Művészetért Alapítvány Ifjúsági Alkotótábora 13. éve fogadja a művészettel ismerkedő csopor­tokat. A táborban a fiatalok szabadidejükben kézműves és népi kismesterségekkel foglalkozhatnak ▲ A legtöbb szülőnek gon­dot okoz iskolás csemeté­jük nyári elhelyezése, hi­szen nem szeretnék, ha gyermekük az egész év­szakot számítógépezéssel vagy az utcán, lógással töltené. A szabadnapok száma korlátozott, akár­csak a nagyszülők terhel­hetősége. Hargitai Éva Nem árt már tavasszal utánanéz­ni a táborozási lehetőségeknek, ha szeretnék, hogy a gyerkőc a nyáron a szabadon maradt egy­két hetét gondos felügyelet mel­lett, szórakoztató és tartalmas időtöltéssel vészelje át Nagyon széles a választék, a kínálat és az árak tekintetében is. A megyé­ben több település iskolái, műve­lődési házai szerveznek bentla­kásos, valamint bejárás nyári tá­borokat. Az önkormányzati, és egyéb támogatásoknak köszön­hetően legtöbbjük meglehetősen jutányos áron kínál kikapcsoló­dást a gyerekeknek kirándulá­sokkal, vetélkedőkkel, sport- és kézműves programokkal. A Szekszárdi Vagyonkezelő Sötét­völgybe, valamint Balatonsze­pezdre ajánl táborokat a Szek- szárdról és környező települések­ről érkezett iskolásoknak. A pak­si művelődési ház Cseresznyés­pusztára szervez ötnapos táboro­kat, valamint hétvégi közösségi, illetve családi programokat Talál­hatóak a megyében olyan temati­kus táborok is, mint a szálkai al­kotótábor, amely a művészet iránt érdeklődő fiatalokat várja. Országos táborokból is hatalmas a választék, bár ezek kicsit maga­sabb árfekvést képviselnek. Az egykori zánkai gyermeküdültető központ ma is a témák színes pa­lettájával várja a nyaralókat. A gyerekek részt vehetnek többek között kerékpáros, kézműves, média-, musical, művész-, ír sztep-tánc táborokban. Ha valaki nyáron is tanulni szeretne, erre is van lehetősége. Érdeklődési köré­nek megfelelően járhat többek között biológia-, irodalmi, vagy nyelvi táborba is. Utóbbira nem­csak Magyarországon, hanem külföldön is sort keríthet Európa bármely országában. Kollégiumi elhelyezéssel, egyetemi tanárok által biztosított oktatás mellett nyaralhat, bár ez már jóval na­gyobb kiadást jelent, mint a hazai üdültetés. Nem mindegy, mennyibe kerül a nyaralás A megye területén történő egyhetes üdülés esetén. Egy nyaraltatást a szülők ff belföldi nyelvi táborban már megúszhatják akár 10 ezer J| 25 ezer forintért is eltölthet a forint alatt is. Ha egy na- p, csemete egy hetet, míg a gyobb, országos tematikus |p külßldi nyelvoktatással táborba küldik a gyereket, összekötött nyaraltatások ám akkor legalább 25, ugyanerre az időtartamm de inkább 30 ezer |l, jMM^^százezer forint felett forint feletti kiadás- - #• * kezdődik és a felső ra számíthatnak határ a csillagos ég. Nem csak a gyerekek válogathatnak A táborozási lehetőségek feladatokkal és kirándulá- között a felnőttek is válogat- sokkal. A Mátrába szervezett namaK. zanmn szervezneK sporaaooroan, családi táborokat, ahova a kerékpártúrák nagymamát is el lehet vinni. mellett szik- Tolkien világának szerelmesei lamászás és a várgesztesi várban tölthet- különféle nek el kilenc napot az író extrém sportok regényeinek hangulatában, színesítik a különféle vetélkedőkkel, programokat. Bagsp ÍiaMBs||f t Van, ami semmiképpen nem maradhat ki Először is kell a zsebpénz, hogy meg tudja venni a gyerkőc azt, ami a csomagolásnál kimaradt Aztán ruha, cipő minden eshető ségre, alkalomra, hideg és meleg időre stb. Vízpartokon, erdőközei­ben elmaradhatatlan kellék a ro­varriasztó, valamint a csípést ke­zelő krém. Esernyőre, vagy eső kabátm is szükség lehet, ha az időjárás nem a vámkozásoknak megfelelően alakuL Csomagolás­nál gyakmn kimaradnak olyan létfontosságú eszközök is, mint a konzervnyitó, zseblámpa, sebta­pasz, fogkefe, törölköző stb. Nyaralás a természetben sötétvölgy Még vannak szabad helyek a táborban Nyárra várnak a Babitsban napközi Nemzetközi és szaktáborok sokasága a szünidőre A szekszárdi Babits Mi­A gyerekeknek tizenhárom napközis tábort szervez a Babits Mihály Műve­lődési Ház, a középiskolások három nemzetközi táborban vehetnek részt Komfortos és rendezett körül­mények között, csodálatos ter­mészeti környezetben várja a sötétvölgyi tábor május köze­pétől szeptember végéig a láto­gatókat. Elsősorban a szek­szárdi és a környező települé­sekről érkezett diákokat fogad­ják, de szívesen látnak min­denkit, aki két-három napos baráti, vagy családi összejöve­telt, kirándulást, esetleg osz­tálykirándulást szervez. Fahá­zaikban egyhetes turnusokban 100-110 főt tudnak elhelyezni 8 ágyas szobákban, kellemes körülmények között. A kisebb csoportokat korlátozott szám­ban rendelkezésre álló, önálló vizesblokkal rendelkező, két- négy ágyas szobákban is el tudják szállásolni. A nyaralók a helyszínen sporteszközöket is igénybe vehetnek. Az üze­meltető Szekszárdi Vagyonke­zelő Kft. balatonszepezdi tábo­rában is hasonló feltételek mellett tud szállást biztosítas- ni a táborozóknak. Főszezon­ban (nyári szünet) mindkét he­lyen napi háromszori étkezést biztosítanak. Egy nap és éjsza­ka 1200-1500 forinba, egynapi étkeztetés pedig 1300-1600 forintba kerül. A helyi táboro­zó gyerekeknél ez az összeg fe­lére csökken, hiszen a tulajdo­nosi önkormányzatok átvállal­ják a költségek felét. hály Művelődési Ház idén nyáron sem hagyja unat­kozni a diákokat. A na­gyobbak nemzetközi, a kicsik napközis vagy szaktáborokban vehetnek részt, de bőséges a kíná­lat napi programokból is. A szekszárdi Babits Mihály Mű­velődési Ház rengeteg program­mal várja a gyerekeket és fiata­lokat a nyáron. Ezek nemcsak szórakoztatónak, de hasznos­nak is ígérkeznek. Az intéz­mény a szünetben mindennap a legkülönfélébb foglalkozások­ra várja a gyerekeket. Az iskolásoknak lehetőségük van arra is, hogy ötnapos tábo­rokban lovagoljanak, pecázza- nak, íjászkodjanak, karatézza- nak, néptáncoljanak, kézműves technikákkal, a drámajátszás alapjaival, a foltvarrás művé­szetével ismerkedjenek. A gye­rekek kapcsolódhatnak a Duna Menti Folklór Fesztivál rendez­vényeihez, de természetvédel­mi és turisztikai táborban is részt vehetnek. Emellett a mű­velődési ház kirándulásokat szervez majd a gemenci erdőbe, de akit érdekel, megnézheti a mézeskalács-készítőt, a tűzol­tót, a mentőst munkája közben. A nem egészen kicsik pedig há­rom nemzetközi ifjúsági tábor­ban ismerkedhetnek meg egy­mással, külföldi kortársaikkal és idegen országok kultúrájá­val, nyelvével. Az olaszországi tizenöt na­pos táborban a finn, magyar, német és olasz középiskolások Marina di Ravennában élvezhe­tik a napsütést. Július 23. és au­gusztus 6. között nemcsak vízi programokban vesznek majd részt az ifjak, hanem kirándul­nak, megnézik Ravenna neve­zetességeit, és gyakorolják az olasz, német és az angol nyel­vet. Ez azokra a diákokra is vo­natkozik, akik a németországi Hormersdorfban töltik az au­gusztus 7. és 20. közötti két he­tet. A németországi tábor prog­ramja az Érchegységben tett tú­rákból, kirándulásokból és für­désből áll majd, utóbbit egy he­gyi tóban tehetik a középisko­lások. Az olaszországi táborra június 15-ig, a németországi nyaralásra július 30-ig lehet je­lentkezni Kissné Hóner Mag­dolnánál, a 74 519-610-es és az 519-611-es telefonszámokon. Az Észak-Ír - Magyar Nem­zetközi Ifjúsági Tábor idén júli­us 14. és 20. között lesz Szek- szárdon. Az összejövetel idén A Sárköz legyen a világörökség része címet viseli. A magyar és ír fiatalok csoportokban dolgoz­nak majd, megismerkednek a Sárköz kultúrájával, beszélget­nek a nemzeti és európai érté­kekről. A pécsi, orfűi és taplósi kirándulás mellett a szervezők ír és magyar estet is terveznek, és nem mellesleg ígéretesnek tűnik a denevérbefogás elneve­zésű program is. A Babits nyári gyerekprogramjairól ÁCIÓ- VAKÁCIÓ címmel műsorfüzet jelenik meg, melyet az informá­ciónál szerezhetnek be az ér­deklődők a művelődési házban. A kiadvány egész nyárra prog­ramot kínál minden vakációzó kisdiáknak. ▲ Még vannak szabad helyek a sötétvölgyi táborban, érdemes lekötni a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-nél azok­nak, akik kellemes kikapcsolódásra vágynak a megyeszékhely melletti, festői környezetben ▲ II i

Next

/
Thumbnails
Contents