Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-11 / 109. szám
6 2005. MÁJUS 11, SZERDA HAZAI TÜKÖR míé-mmm Szánalmasan védik előjogaikat a képviselők TOÓT H. ZSOLT az országgyűlés mentelmi bizottsága tegnap látszólag példaszerű döntést hozott. Kinyilvánították, semmivel sem érzik magukat különbnek az őket megszavazó polgároknál. A rendőri ellenőrzéseknek ugyanúgy alávetik magukat, mint bárki más. Megfájják azt a fránya szondát, ha azt gyaníthatják róluk, hogy felhajtottak egy-két pohár sört, bort, pálinkát. a bizottság szigorúan felszólította a képviselőket, vessék alá magukat a légzetmintaadásnak. Mint írták: üyenkor „a mentelmi jog alkalmazhatóságának lehetősége fel sem merülhet”. Mielőtt azonban tudomásul vennénk, hogy a képviselők tényleg képesek voltak lemondani valamilyen őket megillető előjogról, vegyük észre rögtön a turpisságot is. választott képviselőink teremtettek maguknak egy kiskaput. Az állásfoglalásba - az SZDSZ és a Fidesz javaslatára - bevettek egy megjegyzést, amelyik kimondja, nem lehet megfújat- ni a szondát azzal a képviselővel, amelyiknek „halaszthatatlan dolga” van. És tessék mondani: ki dönti el, hogy a képviselőnek halaszthatatlan dolga van-e? Nemdebár maga a képviselő. Aki a továbbiakban is nyugodtan kitérhet a rendőri intézkedés elől, csak most már nem a mentelmi jogára, hanem a képviselőként elvégzendő halaszthatatlan dolgára kell hivatkoznia. megint hülyének néznek bennünket. De már fogytán van az idejük. Közeleg az igazság pillanata. Szerencsére mi is halaszthatatlan dolog előtt állunk. Jövőre választások lesznek. HÍRSÁV Szigorúbban ellenőrzik jövőre a járulékfizetést A TERVEK szerint a jövő év elejére építenek ki egy olyan informatikai rendszert, amely- lyel ellenőrizni lehet, hogy a meglévő TAJ-szám mögött van-e tényleges járulékfizetés - közölte rácz jenő egészségügyi miniszter. Hozzátette: mintegy 100 milliárd forint többletbevételt remélnek az új intézkedéstől. A tárcavezető szerint a nem fizetők tábora jelenleg körülbelül félmillió főre tehető. Hétszáz helyen különítették el a roma gyerekeket jelenleg Magyarországon mintegy hétszáz olyan általános iskolai osztály működik, ahol elkülönítve tanulnak a cigány gyerekek - mondta Daróczi Gábor, az oktatási tárca roma miniszteri biztosa. Az ilyen osztályokban kisebb a technikai felszereltség, a tanárok szakos képzettsége magasan elmarad az átlagtól. Hozzátette: az elkülönítés miatt könnyen előfordulhat az, hogy felnőtt korukban ellenségesen ítélik meg egymást az érintettek. Felszólítás a képviselőknek: fújják meg a szondát az országgyűlés mentelmi bizottsága tegnap úgy foglalt állást, hogy az alkoholszondás légzésmintavétel nem számít kényszerintézkedésnek. így annak foganatosításához nem kell a parlament előzetes jóváhagyása. A mentelmi bizottság felhívta a honatyákat arra, hogy adott esetben vessék alá magukat a légzésmintaadásnak. Meghosszabbított időpont a támogatások igénylésére A földművelésügyi miniszter május 15-ig meghosszabbítja az egyszerűsített területalapú támogatások igénylésének beadási határidejét, amely május 11-én járt volna le. Gráf József tárcavezető azt is elmondta: az ünnepek miatt a támogatási igényeket május 17-én éjfélig még postára lehet adni. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK SZANYI TIBORRÓL (48), Újlipótváros MSZP-s ország- gyűlési képviselőjéről az a hír járja, hogy lassan vége a legényéletének. Az esküvő 2006. augusztus 8-án lesz. Meglehetősen távoli a dátum. Ezt azzal magyarázta, hogy ezen a napon van a menyasszonya születésnapja, és azért 2006, mert egy friss házasnak nem igazán kedvez a választási kampány, (ta) PÓSÁN ANTAL (39), a Fidesz-MPSZ debreceni országgyűlési képviselője fogadóóráin előfordult már néhány furcsaság. Egyszer egy idősebb hölgy fájlalta, hogy a szomszéd kutyája mindig ugat. A képviselő azt válaszolta: törvénymódosítást kezdeményez, legyen tilos ugatni a kutyáknak. A hölgy elégedetten távozott, (ta) KÓKA JÁNOS (32) miniszter elköltözött otthonról. A házassága fennáll, bár nem él együtt feleségével és lányával. Minden szabad idejét igyek szik velük ff tölteni, (ta) vásárhelyi-terv A hat árapasztóból kettő van kilátásban Csak a kedvező időnek köszönhető, hogy nem vitte el a víz a fél Tisza mentét. A hókészlet jóval nagyobb volt, mint a 2001. évi hatalmas árvizet okozó hőmennyiség, de szerencsére fokozatosan olvadt el. Tóth András Jóval megnyugtatóbb lett volna a helyzet, ha a 2003-ban bejelentett Vásárhelyi-terv szerint megépül a nagy árvizek szintjét akár fél méterrel is csökkenteni képes hat árapasztó. Ez azonban csak ígéret maradt. A Tisza mellett élők a tél végén komoran tekintettek az előttük levő időszakra, hiszen minden idők legnagyobb hókészlete halmozódott fel a Tisza vízgyűjtő területén. Komoly baj lehetett volna ebből. A hasonló helyzetekre "alált” Vásárhelyi-terv nem valósult meg, holott a kormányzat 2003-ban azt ígérte: az elmúlt évtizedek legnagyobb kelet-magyarországi, vidékfejlesztési programjának részeként 2006 végére hat árapasztó tározó épül meg a Felső- és Közép-Ti- sza mentén, hogy a térség biztonságát szolgálják árvíz idején.- ígérgetésből már tele van a padlás. Egy könyvtárnyi anyagot tudok felmutatni abból, hogy a vízügyi tárca bejelentette a tározók „idei” építését - mondta lapunknak dr. Veres Nándor. A Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése Önkormányzati Tanácsának elnöke (egyben Nagykörű polgár- mestere) emlékeztetett: a közelmúltban a településen megtartott éves tanácskozáson Suchman Tamás és Gombos András, a terv végrehajtásáért felelős államtitkárok kijelentették, hogy jövő év végére csak két tározó épül meg a Tisza mentén. A Vásárhelyi-terv első ütemének teljes megvalósítását a két politikus 2013-ra tartotta megvalósíthatónak. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter május elején azt jelentette be: az egyik árapasztó tározó építése Tiszaroffnál még az idén megkezdődhet. Dr. Veres Nándor szerint az említett két árapasztó sem százszázalékig biztos, csak „így kommunikálták” az illetékesek. Az elnök úgy vélte: az utóbbi néhány évben - közben két nagy árvíz is volt - az árvízvédelmi biztonság szempontjából nem történt lényeges változás a tiszai védvonalakon. Milliárdok védekezésre jelenleg 1628 kilométer hosz- szon van árvízvédelmi készültség - tudtuk megdr. Kránitz Istvántól. A vízügyi főigazgatóság központi ügyeletese elmondta, a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség 253 kilométeren van, s a Közép-Tiszát érinti. Szolnok körzetében folyamatosan figyelik a töltéseket, mert azok az elhúzódó árvíz miatt könnyen átázhatnak. belvíz összesen 47 ezer 200 hektárt borít tíz vízügyi igazgatóság területén. Az ár- és belvíz- védekezésben több mint kétezer ember vesz részt. Idén már há- rommilliárd forintnál is többe került az ár- és belvíz elleni védekezés. A végösszeg ennél jóval több lehet, mert még időbe telik, míg levonul a víz. Kevés hazai fiatal beszéli az idegen nyelveket Születésnapon küldik el az egyetemi tudósokat A negyvenöt év alatti magyar lakosság negyvenöt százaléka nem beszél idegen nyelven. Elenyésző, mindössze három százalékának van felső- vagy alapfokú nyelvvizsgája. Sikeres középfokú állami nyelvvizsgát is csak nyolc százalékuk tett. Ezek az adatok a Medián és a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének felméréséből derülnek ki. A kutatás két korosztályra irányult, a 15-30 közötti fiatalabb felnőttekre és a 30-45 év közötti idősebb korosztályra. A vizsgálat attól különleges, hogy nem „önbevallásos” módon történt. A részt vevők tudását az Európa Tanács Közös Európai Referenciakeretén alapuló teszttel mérték, így európai viszonylatban is újdonságnak számít. Kiderült, hogy a diplomás népesség csaknem hetven százaléka beszél egy idegen nyelvet, de csak alapfokon. Az érettségizettek körében 26 százalék ez az arány, az ennél alacsonyabb végzettségűeknél pedig öt százalék. A felmérésben azt is vizsgálták, milyen nyelvek a legnépszerűbbek a 15-45 évesek körében. A legfeltűnőbb az, hogy a rendszerváltás óta gyakorlatilag senki sem tanul oroszul. Vagy legalábbis annyira kevesen, hogy arányuk 1000 fős mintán nem mérhető. Az orosz nyelv helyére az angol és a német került. Olyannyira, hogy a nyelveket beszélők is jóformán csak ezekre korlátozódnak. A vizsgált korosztály 17 százaléka angolul, tizede németül beszél. Más, elfogadható nyelvtudással csupán négy százalékuk rendelkezik. Ezek közül a francia, az olasz és a spanyol a legnépszerűbb. A válaszadók értékelték a különböző szintű képzési formákat is. Az általános iskolai idegen- nyelv-oktatás színvonalát hármasra osztályozták. A középiskolaira, valamint a főiskolaira és egyetemire háromnegyedet adtak. Az egyéni nyelvórákat tartják a leghasznosabbnak. ■ Tóth Tímea Születésnapjukon kapják meg az elbocsátó levelet az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen azok az egyetemi professzorok, akik betöltik hetvenedik életévüket. A törvény értelmében megszűnik közalkalmazotti jogviszonyuk. Eddig a nyugdíjba vonulást az egyetemi félévekhez igazították, mégpedig azért, hogy a professzor be tudja fejezni megkezdett kurzusait, előadásait - Jogászaink javaslatára meg kellett szakítani az eddigi gyaAkár három év börtönnel is büntethetik majd azokat, akik illegális hulladéklerakó helyeken szabadulnak meg szemetüktől - jelentette ki Persányi Miklós, környezetvédelmi miniszter. - Néhány esetben példát kellene statuálnunk, hogy megállítsuk azokat, akik tönkreteszijekor^ korlatot, mert a törvény egyértelműen kimondja, hetvenedik életévének betöltésével a professzor közalkalmazotti státusa megszűnik - nyilatkozta lapunknak Klinghammer István, az oktatási intézmény rektora. Hozzátette, a törvényi rendelkezést ő is méltatlannak tartja, azzal nem is ért egyet, de nem tehet mást, minthogy megtartja a jogszabályokat. Az új eljárás idén hét személyt érint az egyetemen. ■ Szakács Árpád nyezetünket - hangoztatta a szaktárca vezetője. Beszámolt arról, hogy elképzeléseik szerint a következő években „hulladékforradalmat” fognak megvalósítani. Ennek érdekében pedig a szankciók további szigorítását is tervezik - tette hozzá a miniszter. Börtön a szemeteiknek t K l —■ ----Í/U—-^ 4—r -r-á Ä -—■■'IS '—* íg éretekkel tele a padlás-*' ii , / . /i 'ii i j "