Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-05 / 78. szám
2005. ÁPRILIS 5., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 BONYHÁD A városi tükör a iL Jiakargk Völgység-Hegyhát Takarék támogatásával készült BŐ Versenyben a kínai cipővel kéreskedelem A helyi kisvállalkozók a városatyákhoz fordultak, Vendég karnagy dirigált a fúvósok koncertjén zene Remekül felkészült muzsikusok Nagy sikerű koncertet adott a napokban a Városi Zeneiskola fúvószenekara. A bemutatott műveket Drága László, az együttes karmestere és UWE flaschel, a görlitzi ifjúsági fúvósok karnagya dirigálta. Mint a német szakember mondta, rendkívül felkészült zenekarral találkozott.- Igen rövid próbán határozottan elmondtam kéréseimet, s mint a hangversenyen kiderült, tökéletesen megértettük egymást a gyerekekkel. Azt is hozzátette: nem voltak teljesen ismeretlenek egymásnak. Tavaly a bony- h á d i a k k a 1 Görlitzben már volt alkalma megismerkedni. A műsorválasztásról elmondta: olyan programmal léptek közönség elé, amely láthatóan élményt jelentett. A klasszikus és hagyományos fúvószene mellett szórakoztató számokat játszottak. Pál Á. Hat első osztály indulhat Megkezdődtek az óvodai és általános iskolai beiratkozások Bonyhádon. Mint Takács József, a polgármesteri hivatal humán referense mondta, az idén közel százan érik el az óvodás kort és százharmincegy kisgyermek válik tanköteles korúvá a városban. Tapasztalatok szerint a városkörnyékről átlagosan húsz kisiskolást íratnak bonyhádi intézménybe. A 2005/2006-os tanévben várhatóan hat első osztály indul a három általános iskolában. Villas Was vízszigetelő lemezek AKCIÓS ÁRON az építőanyagkereskedőknél! Villas color lemezek palatetők felújításához Villas bitumenes zsindely magastető szigeteléshez ■ Villas aljzatszigeteiő lemezek talajnedvesség elleni szigeteléshez * KERESSE A MÁRKÁT: VILLAS Tamási könyvtár Andersen születésének kettőszázadik évfordulóján a Tamási Köny- nyü László Városi Könyvtárban is kinyílt a Mese háza kapuja. Az intézmény gyermekkönyvtárában közel száz óvodás és kisiskolás vett részt a sokszínű programokon szüleivel, nagyszüleivel. Az óvónők bábelőadással szórakoztatták a közönséget, de volt mesevetélkedő is, amely bebizonyította, hogy a mai gyerekek is otthon vannak a mesék világában. Három kisiskolás: Novák András, Csibi János és Varga Gábor kedvenc történetével bűvölte el a nagyszámú közönséget, itgyi Tolnanémedi emléknap Az úttörőcsapat névadójára, D. Rákóczi Ferencre egész napos programmal emlékeztek. A diákok Felidézték a fejedelem életének történetét, megkoszorúzták emléktábláját. Ezt követően valamennyi gyerek számára Kurír - játékot rendeztek, melyen a pontosságra nevelés volt a fő cél. Ezen a napon avatták fel az úttörőcsapat tíz új tagját, minden első osztályos tanuló - szülei beleegyezésével - úttörő lett, ezzel százharmincra emelkedett a gyermekszervezet létszáma, m Tolna NYUGDÍJASOK A Tolna Városi Nyugdíjasok Érdekszövetsége április 5-én, azaz ma tartja éves közgyűlését. A több mint ezeregyszáz tagot számláló szervezet a sport- csarnokban tartandó összejövetelen nemcsak az elmúlt évi munkát értékeli, hanem az idei tervekről is egyeztet. A tagság mindemellett a szövetség alapszabályát is módosítani kívánja. m> (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) Pál Ágnes Bonyhádon öt kínai áruház működik, legutóbb néhány hete nyitottak egyet. A kisvállalkozók levelet juttattak el az önkormányzathoz harmincöt aláírással. A beadvány szerint a városban elszaporodó kínai áruházak súlyosan rontják a bonyhádi kereskedők esélyeit, már-már létüket veszélyeztetik. Különösen a divat- és bőráruval, játékkal, cipővel, fehérneművel, ajándékkal foglalkozók kerültek lehetetlen helyzetbe. Várszegi Antalné, a Klára cipőbolt vezetője vállalta véleményét: - Én is aláírtam a levelet, de sokat nem remélek tőle. Az első kínai boltok nyitásakor volt már hasonló fellángolás. Abban az időben egy hármas delegációval felkerestük az akkori polgár- mestert, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ha a kérelmező megfelel minden feltételnek a működési engedélyt ki kell adni. Egyébként egy bizonyos ponton túl szinte mindegy, hogy hányaKét ingatlant adott el a város A szakképzéssel foglalkozó Mester Kft. egy uniós pályázat útján fejleszteni szeretné a bonyhádi önkormányzat tulajdonában lévő szekszárdi telephelyét. A pályázati feltételek szerint az ingatlan nem lehet önkormányzati tulajdon, így vásárlási kérelemmel fordult a képviselő-testülethez, amely az eladás mellett döntött. A szakértő által megállapított értékből levonták az eddig fejlesztésre fordított összeget, így 16,2 millió forintért értékesítették az ingatlant. A Melissa Patikáért reális piaci árat, 42,5 millió forintot kapott a város. Ez több mint húszéves bérleti díjnak felel meg. miután újabb kínai áruház nyílt. Szerintük már a létük a tét A kínai üzletek olcsó áruival nem tudják felvenni a versenyt - mondják a helyi kiskereskedők. A lakosság segítségére is számít a Bonycom Kft. tavasz A Perczel kert rendben van Várszegi Antalné, a Klára cipőbolt vezetője. A cipővel, fehérneművel foglalkozók helyzete lett nehezebb dik kínai boltot nyitják. Akkor már egymás között osztják fel a piacot - tette hozzá. Potápi Árpád polgármesterhez eljutott a kereskedők levele. Hivatalos válaszra a napokban számíthatnak. A polgármester felhívta a figyelmet: a legutóbb megnyüt kínai áruház magántulajdonú ingatlanban kapott helyet. Igaz, hogy a város épületeiben is vannak hasonló üzletek. A bérleményekhez ücit alapján jutottak, a működési engedélyt pedig kérvényezője számára, ha minden előírásnak megfelel, a hivatalnak ki kell adnia. Hozzáfűzte: a kereskedők problémáját ismeri, de a gondot nem a kereskedelemben, hanem a távol-keleti áruk vámoltatásában látja. Kiválóan használták a fejüket diákok A verseny mellett kirándultak és szórakoztak is Zajlik a városban a tavaszi nagytakarítás. Cséplőné Borsos Jolán, a Bonycom Kft. főkönyvelője elmondta, több közmunkást is tudnának foglalkoztatni. Több segítséget várnának a lakosságtól is. Vannak városrészek, például a Perczel kert, ahol rendben tartják környezetüket a lakók. Ezt várnák a más lakótelepeken - Gyár utcában, Széchenyi téren, Fáy lakótelepen - élőktől is. Nagy segítség lenne, ha egy-egy játszótér gondozását megszerveznék használói. Erre volt már jó példa. A Széchenyi téri szabadtéri játékok festéséhez a Bonycom megvásárolta az anyagot, a munkát pedig a szülők elvégezték. A matematikából legjobb iskolák nemzetközi versenyéről díjakkal és dicsérettel tértek haza a bonyhádi gimnazisták. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói kiválóan szerepeltek a Miskolcon rendezett nemzetközi magyar matematikaversenyen. BITTNER EMESE (bal oldali képünkön) a 11. évfolyamosok közül 3. lett. Általános iskolás kora óta rendszeresen rajthoz áll, a nemzetközi versenyen harmadszor indult. A siker mellett élményt jelentett számára, hogy öt napot együtt tölthe(jobb felső képünkön) dicsérettel tért haza. Ő már negyedszer öregbítette iskolája jó hírnevét, tavaly ő volt a magyar- országiak legjobbja. Mint felkészítő tanáruk, dr. Katz Sándor mondta, ez a matematikaversenyek egyik legnehezebbje, amelyen díjazást és dicséretet elérni nem könnyű feladat. tett hasonló érdeklődésű társaival. A verseny ugyanis egy délelőtt zajlott, a fennmaradó időben kirándulások és más programok részesei lehettek, szudi László (jobb alsó képünkön) 10. évfolyamosok 3. díjasa. Az idén ő lemaradt az aggteleki kiruccanásról, mert időpontja egybe esett egy fizikaverseny megyei fordulójával. Amíg társai a cseppkőbarlanggal ismerkedtek, ő fizikai feladványokon törte a fejét A 12. évfolyamos ECKER BERNADETT Havi tdriflsztőrészietefc alakulása a futamidd függvényében: IHM : 21,68-26,61% 300.000 Fi 900.000 FI »00 000 FI roop.oogFi Ajánlatunk 2005rnírcius 1-jótól visszavoi A hirdetés nem minósfli hivatalos ajánlatii a tflrlesztórészlatek tájékoztató jellegűek. Fogyasztási hitelakció HITELBÍRÁLAT AKÁR 24 ÓRÁN BELÜL! 14.890 FI 24.B20 Ft 39.710 FI 49.630 FI 8.780 FI 14,640 Ft 23.420 FI LEL 7.600 FI 12 670 FI 20.260 Ft BONY Szolgáltató Szövetkezet felajánlja ingatlanait az alábbiak szerint Bombád, Bajcsy-Zs. u. 2. ipartelepen irodák kiadók. 400 Ft/m^ Tevel, Fő u. 298. (316 m^) önálló üzemegység (víz, villany, gázközpontú fűtés, szennyvíz) eladó. Siófok-Széplakfclso, Zichy Mihály u. 4. (9 szobás, társalgós, 25 férőhelyes, 170 m--es) nyaraló eladó. További információ a h 30/957-2988-as telefonon.