Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-30 / 100. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT 13 KEK TŰKOR - TV-MŰSOROK Gyilkosságért már ült a mobiltelefonos rabló rablás Előzetesben a két támadó szekszárd Előzetes letartóz­tatásba helyezte a Szekszárdi Városi Bíróság pénteken a hét elején történt utcai rablás két felnőtt gyanúsítottját. A har­madik, a fiatalkorú fiú letar­tóztatását nem kezdeményez­te a rendőrség. Mint már beszámoltunk ró­la, kedden délután háromne­gyed négykor Szekszárdon a 160 lakásos előtti téren hár­man elvették egy 15 éves fia­talember mobiltelefonját. A rendőrség mintegy negyed óra múlva elfogta mind a há­rom gyanúsítottat. A rendőr­ség kezdeményezésére az ügyészség csoportosan elkö­vetett rablás alapos gyanúja miatt indítványozta a bíróság­nak a két felnőtt férfi előzetes letartóztatását. Mint kiderült, a sértettől pénzt és cigit követeltek az­zal a fenyegetéssel, hogy „le­rúgják a veséjét, ha legalább a mobiltelefonját nem adja át”. A telefont hétezer forin­tért szinte nyomban el is ad­ták a buszpályaudvar kör­nyékén. Az egyik előzetes letartózta­tásba került férfi kedvezmény­nyel szabadult tavaly október végén az emberölés miatt ki­szabott hatévi büntetéséből. Ez azt jelenti, hogy ha ismét elítélik, az elengedett bünte­tést is le kell ülnie. Ráadásul lopás miatt is folyik már elle­ne eljárás. IHÁROSI Volt katonák a merénylők találkozó A monori panzió titkai Tizenhét szabálysértő pincehely Közösen ellenőriz­te a napokban a közlekedő­ket a rendőrség és a MÁV a pincehelyi vasúti átjárónál. Az átjárót a vasúttársaság emberei javasolták fokozott ellenőrzésre, mivel ott az át­lagosnál több baleset követ­kezik be - tudtuk meg az ak­ciót vezető Megyeri Zsolt rendőr-törzszászlóstól. Az ellenőrzés alatt a rend­őrök tizenhét szabálysértővel szemben intézkedtek, ebből tizenegy esetben helyszíni bírságot szabtak ki. A sza­bálysértés összesen 71 ezer forintba került az autósok­nak. Hat gépjárművezető ellen jelentős sebességtúllépés mi­att indítottak eljárást. A rendőrség és a MÁV Rt. még három ilyen közös akciót tart a közeljövőben. Legköze­lebb május 4-én, a kajdacsi át­járót vonják ellenőrzésük alá az egyenruhások. S. V. A szlovák merénylőbrigád tagjai egykor a Csehszlovák Néphadsereg felderítői és robbantási szakértői, tiszt­jei, tiszthelyettesei voltak. Szemán László Újabb részleteket tudott meg lapunk az 1998-as Aranykéz ut­cai merényletet követő, monori kétoldalú találkozóról. Tegnap megírtuk: Boros Tamás kivégzé­se után négy nappal már pontos információi voltak a robbantók- ról a szlovák, majd a magyar ha­tóságoknak. Többek között eze­ket az információkat elemezték azon a kétnapos kétoldalú talál­kozón, amelyet egy monori pan­Áder János is megjelent a helyszínen zióban tartottak. Itt nemcsak rendőrök, hanem magas rangú katonatisztek is részt vettek. A katonák jelenlétét indokolta, hogy az Aranykéz utcai merény­lettel és egy sor, más magyaror­szági robbantással gyanúsított Josef Rohác és csapata tagjai ki­képzett katonák voltak. A me­rényletnél használt Danubitot pe­dig szlovák katonáktól kapták. A Meciar-kommandónak em­legetett banda tagjai a Csehszlo­vák Néphadseregben kaptak fel­derítői és robbantási szakértői kiképzést. Ismert, hogy Rohácék együttműködtek a Meciar-éra alatt a hazánk ellen dolgozó szlo­vák titkosszolgálattal (SIS). A SIS Ómega-akciójában követték el nálunk a robbantásokat. Rohácék számlájára írják az Aranykéz utca előtt bő két héttel, 1998. június 15-én a Fidesz ak­kori, Lendvai utcai székháza el­len elkövetett merényletet is. Az egyik bandatag egy közeli tele­fonfülkéből felhívta a székházat, és megkérdezte, hogy Áder Já­nos bent van-e. A nemleges vá­laszra megnyomta a távirányító gombját, és Áder irodájának er­kélye alatt felrobbant a bomba. A telefonfülkét a helyszínelők le­szerelték, ma is a bizonyíték­kamrában van. A székház erkélye megrongálódott, de nem sérült meg senki Diso is bandatag volt, míg fel nem robbant A mai NAPis el nem fogott merénylő a Csehszlovák Nép­hadsereg egykori II. osztályú felderítőtisztiének és robbantá­si szakértőjének, Marcell Disó- nak a bajtársa volt Disót 1996. október 13-án, hajnalban a kő­bányai Vörösdinka utcában széttépte saját kezében tartott po­kolgépe. A robbanás előtt azon­ban fejbe lőtték. Rendőrségi for­rások szerint Diso a bombát Prisztás József közelben parkoló autója alá akarta felszerelni Prisztást 1996. november 1-jén Óbudán lelőtték. TELKVIZIO-MUSOR 2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT I *0 w 'W fi zrr tm it&JlJLf iSfytiSJibl 6.00 A vadak ura 6.40 A világ meséi 7.00 Kölyökklub 9.20 Disney-rajzfilmek 10.05 így készült.. © 10.25 A GEO bemutatja © 11.30 Ötletház Ü 'H fi 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 06-81-320-310 13.15 Autómánia 13.50 Tengerjáró 14.15 Dawson és a haverok 15.15 Largo Winch 16.10 Rabbi a vadnyugaton © (amerikai western, 1979) 18.30 Híradó Esti kiadás 6.00 Tv2-matlné (rajzfilmek) 9.55 Vad világ© 10.50 Babaház Baba-mama magazin 11.20 Laktérítő Otthonteremtő magazin 11.55 TotalCar 5.50 NAP KELTE 9.00 GYEREKEKNEK! Marco és Gina 9.30 Boldog születésnapot! (német sorozat) 10.20 A 12-es körzet (am. sor.) © 11.05 Heti Mozaik 12.3S Kobra © ...................... 13 .25 Kulcsember © 14.25 Jake 2.0 15.30 Sliders © (amerikai filmsorozat) 16.25 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat-131.) 17.25 Rex felügyelő © 18.30 Tények Hírműsor 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Koncert szólópisztolyra © (olasz vígjáték) 13.50 Stílus 14.20 Az Úr szolgálatában 14.45 Delta 15.15 Századunk 15.45 Csodálatos vízi utak 16.30 József Attila 100 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! -junior 10.00 Tudásakadémia -junior 11.05 Készüljünk együtt! 11.30 Telezold 12.00 Délidőben 12.30 Példabeszéd 13.00 Jobbulást! 13.30 ÉVA Női magazin 14.00 Rondó 15.05 Membrán 15.25 NAP NYUGTA 17.55 Verssor az utcazajban 18.00 Böngésző 6.05 Dexter laboratóriuma 6.45 TV-Shop 7.00 Nyerő vonal 8.05 A mama főztje (amerikai vígjáték) 10.15 Star Trek © (am. sci-fi sor. - 151-152.) 7.50 Szótár 8.00 Animációs filmek 8.30 Cimbora 9.00 Isten hozta szigetünkön! 9.40 Mindentudás Egyeteme © 10.40 Gong 9.40 Unplugged: Oasis 10.30 Caroline New Yorkban (amerikai vígj.-sor.) © 11.00 Nightman © (amerikai sci-fi sorozat) 11.50 Cheers© (amerikai vígjátéksorozat) 12.10 Tarzan (14.) © 13.00 Sabrina, a tinédzser boszorkány © (am. ifj. sorozat - 126-127.) 14.00 A narancsvidék © (amerikai sorozat-4.) 15.00 Fitt akták© 15.30 Melegítő © (valóságshow -17.) 11.10 Tálentum 11.45 Híradó. Vers 12.10 Isten kezében 12.40 Kitaszítva © (am. western, 1959) 121' 14.45 Ajurvéda - a létezés művészete (dók.-film) © 16.30 Latin Táncok Világbajnoksága 13.20 Minden lében két kanál © (angol krimisorozat) 14.25 Waczakszálló© (angol vígjátéksorozat) 15.10 Az elveszett világ © (kanadai-ausztrál sorozat) 16.05 Sheena, a dzsungel királynője © (am. akciófilm-sorozat) W H Cfi 19.00 Fókusz plusz © 19.25 Szeress most! © (magyar sorozat) Az ártatlanság nem elég 20.20 Star Wars I.- Baljós árnyak (am. kalandfilm, 1999) Fsz.: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Sámuelt Jackson, Jake Lloyd 19.00 Magellán © 19.30 Activity© Társasjáték Szulák Andreával 20.10 MEGASZTÁR- A mindent eldöntő Az év legnagyobb show- műsora a Papp László Arénából Mv.:Tilla és Görög Zita Zsűritagok: Presser Gábor, Pierrot, Pély Barna, Soma, Bakács Tibor Settenkedő 16.40 Telesport Kézilabda férfi bajnoki mér­kőzés - Rájátszás Pick Szeged-Fotex Veszprém 18.35 Luxor-show Benne: Ötőslottő-sorsolás 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Jack és Bobby© (amerikai sorozat - 22/2.) Fsz.: Christine Lahti 22.50 A védelem bére Nj , (amerikai akciófilm, 2001) H 0.45 Az utca törvénye © 2 (amerikai akciófilm-sor. - 5.) 2 1.40 A GEO bemutatja © 'W a kutyám nélkül soha (ismeretterjesztő filmek, ism.) 0.05 Szó nélkül © (holland-amerikai akciófilm) Fsz.: William Hurt, Jennifer Tilly, Denis Leary 1.55 Gyilkosság! csoport (am. krimisorozat - 7.) © Fsz.: Tom Sizemore 21.05 A hó hatalma © (dán-német-svéd thriller) 23.05 Híradó este. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.20 Mélyen őrzött titkok © (magyar-osztrák-finn film) 0.50 Gazdagodj okosan! 18.30 Kultúrház - lllancs 19.00 Kultúrház gyerekeknek 19.25 Esti mese 19.55 József Attila 100 20.00 Híradó este 20.30 Glóbusz 21.00 A MOZI MÁGUSAI Lidérces órák © (amerikai film. 1986)93' Fsz.: Griffin Dunne, Rosanna ' Arquette, Linda Fiorentino 16.30 Família Kft. © (magyar vígjáték­sorozat-21.) 17.05 Angyalbőrben © (magyar sorozat) 18.20 Linda® (magyar krimisorozat) 19.30 Nevess csak! © (ír vígjátéksorozat) 20.30 SztáiVár © (bábkomédia) 17.25 Nyitva éjjel-nappal (angol sorozat-25/15.) 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Vagányok- Öt sikkes sittes © (angol sorozat - 6/3.) 52' 20.00 Paddington 16.50 (angol krimi, 2004) 95' © Agatha Christie regényének filmváltozata 17.00 Gerilla Grill © 17.15 Katonacsizmában a mamám © (amerikai vígjáték) 92' 19.00 A félelem hajója © (amerikai-kanadai-német thriller) 87' 20.45 Gerilla Grill © Illegális főzőműsor 20.55 Pénzért bármit © ........(amerikái.sJwTműsctr)... 22 .30 Kultúrház - Filmintézet 23.55 Végzetes érdekek ® (amerikai film, 1990) 93' Fsz.: Nick Nolte 1.35 Válaszd a tudást! 2.30 Tudásakadémia 21.30 Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) I 22.35 Raboljunk bankot! (ausztrál film) © 23.55 Wildboyz - Állatságok 0.25 Tiltott utak (ism.)® 21.40 Mindszenty József emlékezete 22.10 Dunasport 22.20 Az ember, aki ott sem volt © (amerikai film, 2001) 111' 1.30 Himnusz 21.30 Kontra © Vérre menő vetélkedő 22.00 Wildboyz-Állatságok (amerikai, extrém sor.) © 22.30 Őrült Stone, avagy 2008 a patkány éve © (amerikaisci-fi)_ 87' 16.10 Rabbi a vadnyugaton amerikai western 16.25 Csillagkapu amerikai sci-fi sorozat 9.30 Boldog születésnapot! német sorozat 21.00 Lidérces órák amerikai film 18.20 Unda magyar krimisorozat 19.00 Vagányok - angol sorozat 15.10 Az elveszett világ kanadai-ausztrál sorozat 15.35 Európai híradó. 16.05 A birodalom titkai. 16.35Szombati interjú Szabó Ediná­val. 17.00 Híradó. Sport. 17.35 Családme­se. 18.05 Reporters. 19.05Célpont. 19.30 Híradó. Sport. 20.05 Sorok között. 21.00 Híradó 21. Sport. 21.35 Visszhang. 22.30 BBC-híradó. 23.05 Szombati interjú ääääw v>L r» 14.30 Sétálóutca. 15.05 Tempó. 15.30 One Cubed. 16.05Csaktermészetesen! 17.05Ma- gyar-kanadai operagála. 18.00 Thalassa. 18.30 Busmanok, avagy az utolsó szabad né­pek... 19.00 Híradó. 19.30 Jákob. 21.05 Emberközelben. 21.45 Kulturális tallózó. 22.00 Az amerikai mozi. 23.00 Pénzfürdő WWW Ml* | 5.50-től az MTV 1-es és 2-es csatornáján Holnap ismét Nap-kelte: ■ Kitárulkozott lecsaptak rá! Kóka János... ■ Ezvolta hét.. ■ Anyák napi ajándék... ■ Egyszál gyertya ég a magyar EU-tortán... ■ Őszintén aSorstalanságról ■ Galambos Lajos... Műsorvezető: LakatT. Károly BUDAPEST TV WM 12.35 Nótakincs. 14.50 Töltse velünk...! 16.20Vanillya-jóga. 17.30 Mesezuggyerekek- nek. 18.15 Gyöngyszemek. 19.05 Híradó. 19.25Tv-tomaAnettkával. 19.30 Mosoly-szü­net 19.40 Diagnózis. 20.25 Robelintanácsai - az életvezetésről. 21.30 Zenés kataságok. 22.00 Musicalvarázs. 24.00 Közvetlenajánlat SPEKTRUM' 11.15 Premier-síp. 11.45Tv-s vásárlás. 12.15 Arany pillanatok. 12.30 Vízilabda. FaragóTa- máspólósulija. 13.00T-Mobile-staféta. 13.15 Mezeketfel! 13.45 Kosárlabda. 16.00 Angol labdarúgás. Newcastle-C. Palace. 18.00 An­gol labdarúgás. Bolton-Chelsea. 20.00 Spa­nyol labdarúgás. 0.15 Német labdarúgás 6.00 Rajzfilmek. 14.30 Andersen, a mese­mondó. 15.00 Mesemúzeum. 16.00 Kobol- dok éstündérekföldjén. 16.30 Clifford, a nagy piros kutya. 17.00 Minirobotok. 17.10 Malac- kó. 17.25 Miss Spider. 17.50 Mr. Bean. 18.05 Marsupilami. 18.30 Hunyor-major. 19.00 Ethelbert, a tigris. 19.05 Anne 12.20Chile-aszélsőségekföldje. 13.25ÁI- lati rekordok. 14.25 Anglia uralkodói. 15.25 Alexandria csodái. 16.35 RiverCottage me­séi. 17.45 Folytassa, Jamie! 18.45 Szilárd víz, folyékony kőzet. 19.50 A Burgess-pala. 20.50 Ötlet, kutatás, alkalmazás. 21.50 Blenheim. 22.50 Hadszínterek (2.) 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents