Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-30 / 100. szám
2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT 7 VILAGTUKOR Ügynök figyelte a pápát kettős fedőnév A lengyel titkosszolgálatnak dolgozott az atya Konrad Stanislaw Hej mo azt hangoztatja, nem szándékosan kémkedett. Csakhogy kiderült: pénzt is kapott tevékenységéért. Toronyi Attila A „Héjnál” és „Dominik” fedőnevű domonkos rendi szerzetes a nyolcvanas évektől látta el jelentésekkel a kommunista hírszerzést. Most szánja-bánja tettét, ostobaságát és naivságát okolja a történtekért. Lengyel paptársai a hetvenes évek végén figyelmébe ajánlották egy Kölnben élő honfitársukat, s azt kérték, „viselje gondját”. Kívánságukat némi pénzadománnyal is nyomatékosították. Konrad atyának föltűnt ugyan, mi mindenre kíváncsi a kölni jó barát. Lefénymásolta vendéglátója iratait, és beszélgetésükről magnófelvételeket készített. Hejnal-Dominik valószínűsíti, hogy a titokzatos idegen a hírhedt keletnémet állambiztonsági szolgálatnak, a Stasinak is dolgozott. A vatikáni ügynök több mint húsz éven át kalauzolta Rómában a lengyel zarándokokat, mindenütt a pápa nyomában járt. Tüdott arról, hogyan bátorította II. János Pál a Szolidaritás szakszervezetet, tudott a szentatya titkos tárgyalásairól. Karol Wojtyla még krakkói érsek korában, a hatvanas-hetvenes években jó kapcsolatokat épített ki a lengyel ellenzékiekkel. Pápává választása nemzeti ébredéshez vezetett Lengyelországban, s ennek nyomán alakult meg a Szolidaritás. A kommunisták igyekeztek követni az egyházfő minden lépését, s megpróbáltak megkörnyékezni egyházi személyeket, hogy jelentsenek róla. Ami a jelek szerint sikerült is. A domonkos rendi szerzetes híradásai időközben 700 oldalra duzzadtak. Konrad Stanislaw Hejmo azonban tagadja az ellene felhozott kémkedési vádakat. Nem utazott el Varsóba, haSzigorított vatikáni biztonság A il. János Pál ellen 1981-ben elkövetett merénylet után megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Gondoskodtak arról, hogy a vatikáni helyiségeket és a telefonokat ne lehessen lehallgatni. A nemrégiben nem a Vatikánban várja ki, hogy sorsáról döntsenek. A domonkos rend lengyelországi főnöke a napokban Rómába utazik, hogy beszéljen a megvádolt szerzetessel. elhunyt katolikus egyházfő titkos megbeszéléseiről készült feljegyzéseket azonnal elégették. Ám nincs ellenszer egy olyan spiclivel szemben, aki évtizedeken keresztül barátnak álcázza magát. A domonkos rendi szerzetes állítása szerint nem szándékosan kémkedett Dublin mindenképp kitart a népszavazás mellett ^ "«te, ÍRORSZÁGBAN mindenképpen megren- ' dezik a népszavazást az ^ Európai Unió H alkotmányos szerződéséről. Akkor is sor kerül a referendumra, ha Franciaországban vagy más országban elutasítják a szavazók az EU alkotmányát - mondta pénteken Ljubljanában a szlovéniai látogatáson tartózkodó dermot ahern ír külügyminiszter. Putyin segítséget ígért a palesztinoknak HADFELSZERELÉST és kiképzési támogatást, a palesztin gazdaság és a Gázai övezet infrastruktúrájának helyreállításához ígért hozzájárulást Vlagyimir Putyin pénteken a ciszjordániai Rámalláhban. Az orosz elnök ismételten elítélte az atomfegyverkezési törekvéseket. II. Alekszij az új pápát sem hívja Moszkvába az orosz ortodox egyházfő szerint szó sem lehet arról, hogy XVI. Benedek pápa látogatást tegyen az orosz ortodox egyháznál, amíg nem rendeződtek a két egyház viszonyát terhelő problémák. II. Alekszij pátriárka az ortodox húsvét alkalmából leszögezte, hogy korai lenne még beszélni az újonnan megválasztott pápa látogatásáról. Törökország felvenné a diplomáciai kapcsolatot ANKARA kész lenne diplomáciai kapcsolatot léte- síteni szom- szádjával, Ör- ményország- gal, s e folyamattal párhuzamosan együtt kutatni vele az 1915. évi örmény mészárlás eseményeit - erősítette meg pénteken Ankarában recep tayyip erdogan török kormányfő. Törökország 1991- ben, Örményország függetlenné válásakor elismerte ugyan a kaukázusi államot, a népirtás körüli nézeteltérés miatt azonban nem létesült diplomáciai kapcsolat a két ország között. A magyar nagykövetség nem tud Zentai utazásáról A HÁBORÚS BŰNÖKKEL gyanúsított Zentai Károly (Charles Zentai) elindult Magyarországra - közölte az ausztrál televízió 10-es csatornájának esti hírmagazinja. A 86 éves egykori magyar katona fényképével illusztrált beszámoló ezt kész tényként kezelte. Magyarország ausztráliai nagykövetségének nincs erről tudomása - nyilatkozta Bozsik Béla, a nagykövetség első beosztottja pénteken. A kancellár csalódott kalinyingrád A Kreml ragaszkodása Ismét feszültségforrássá vált Németország és Oroszország között Kalinyingrád helyzete. Az egykori Königsberg az idén ünnepli fennállásának hétszázötvene- dik évfordulóját. Az viszont több, mint valószínű, az esemény nem nyújt majd alkalmat Gerhard Schrö-der német kancellárnak és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek egy újabb közös fellépésre. A július elejére tervezett ünnepségre Schröder nem fog elmenni - írja a Der Spiegel. A legutóbbi hannoveri találkozón Putyin kerülte Königsberg emlegetését, és meghívót sem adott át a kancellárnak. A kali- nyingrádi kormányzó és a hatóságok azonban továbbra is abból indulnak ki, hogy az évfordulót Putyin hatalmas bűnbánatra használja ki, s az elnök oldalán Schröderen kívül a két szomszéd, Lengyelország és Litvánia elnöke is megjelenik. A megemlékezésről Moszkvában, a győzelem napi ünnepségek alkalmából kívánnak egyeztetni. Königsberg eredetileg Kelet- Poroszország részeként Németországhoz tartozott, ám később az orosz hadsereg elfoglalta. A Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékaként Moszkva megszállta a balti államokat is. Észtország, Lettország és Litvánia azóta újra kivívta függetlenségét, de Kalinyingrádhoz, mint a Balti-tenger legmelegebb északi kikötőjéhez, ragaszkodik Moszkva. ■ Gyulay Z. Előkészületek a Győzelem Napja megünneplésére A MOSZKVA! és az összorosz hatóságok különleges biztonsági intézkedéseket hoztak a nácizmus felett aratott győzelem hatvanadik évfordulós ünnepségeire, amelyeken legalább 53 állam- és kormányfő vesz részt. húszezernél is több rendőr járőrözik majd az orosz főváros utcáin, és további kilencezer áll készenlétben május 7-11. között, amíg az évfordulós ünnepségek tartanak - jelentette be pénteken Vlagyimir Pronyin moszkvai rendőrfőnök. A rendőrség szétoszlatta a kassai temetést A rendőrség sokak szerint „túlbiztosította” a helyszínt a múlt szombati lövöldözés áldozatának kassai temetésén - írja a pozsonyi Új Szó című napilap. Az elhunyt állítólag tagja volt az egyik alvilági bandának. A temető előtt már délelőtt egyenruhás és civil ruhás rendőrök jár- őröztek, a különleges alakulatok dél körül jelentek meg. A temető bejáratánál kutyás járőrök őrködtek, páncélozott rendőrségi jármű parkolt, a levegőben helikopter körözött. ■ „Addig nem temetjük el a fiunkat, míg a felelősök bocsánatot nem kérnek” - mondta pénteken az édesapa. A kivezényelt kommandósok csaknem egy kilométeres körzetben lezárták a köztemetőhöz vezető utakat, és csak Jozef Estok legközelebbi hozzátartozóit engedték át. A temetés többi résztvevőjét hangosbeszélőn szólították fel a helyszín azonnali elhagyására. Miután a felhívásnak nem tettek eleget, a rendőrök vízágyú segítségével próbálták kiszorítani őket a temetőből és annak környékéről, bár a vízsugarat nem az emberekre irányították. Néhány személyt garázdaság gyanújával őrizetbe vettek. Boris Azaltovic, a szlovák belügyminisztérium szóvivője szerint indokolt volt a beavatkozás. Jozef Estok édesapja szerint fia nem volt maffiózó, semmi köze a néhány éve megölt Karol Kolárik bűnöző bandájához. Sikeres uniós felzárkózás bővítés Eltűnt különbségek a csatlakozás évfordulóján f «Éti Egyévnyi közös munka után nincs értelme annak, hogy különbséget tegyünk az EU régi és új tagjai között - hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke, jósé Manuel barroso a bővítés egyéves évfordulójáról közleményben emlékezett meg. Földrészünkön a megnagyobbodott közösség segített megerősíteni a politikai és gazdasági biztonságot, a demokráciát és az emberi jogokat - mutatott rá a politikus. A tagországok tanulnak egymás tapasztalataiból, kultúrájából, képességeiből. Az EU kormányának számító brüsszeli testület tegnap áttekintette az egyéves tagság eredményeit, s megállapította: a komoly kihívások ellenére jó irányban halad a felzárkózás. Az új tagországok gazdasága a régiek átlagának több mint kétszeresével nő, idén átlagosan több mint négy százalékkal. Tavaly ötven százalékkal emelkedett az agrárágazatban dolgozók átlagjövedelme a tíz új országban. Megugrott az idegenforgalom, nagyobb méretű lett a diákok, fiatalok, nyelvtanulók mozgása. Az ukrajnai események az EU-tagság biztonsági előnyeire is emlékeztetik a kelet-európaiakat. Közvélemény-kutatások szerint a kelet-európaiak pozitívabbnak érzik EU-tagságukat ma, mint egy évvel ezelőtt a csatlakozást Nem bizonyultak igaznak a másodosztályú tagságról szóló jóslatok sem. A bizottság azt is megállapította, hogy az új tagországok egy év alatt jelentős fejlődést értek el az uniós pénzforrások fel- használásában. Zökkenőmentesen Kiss tsbor nagykövet szerint semmilyen zökkenő nem volt és nincs Magyarország európai uniós beilleszkedésében. Magyarország Eli mellett működő brüsszeli képviseletének vezetője úgy látja: hazánk már most szinte pontosan úgy működik uniós ügyekben, mint bármely más tagállam. Szó sincs arról, hogy másodosztályú tagok lennénk a közösségben. Születendő trónörökösök alattvalók Örülnek a fenséges jövevényeknek A világsajtó gyors egymásutánban jelentette: egyaránt anyai örömök elé néz mary dán és METTE- marit norvég hercegnő (jobbra). Frederik dán trónörökös alig egy éve vezette oltár elé választottját, az ausztrál Maryt, s máris biztosítottnak látszik a királyi ház jövője. Az udvar a hercegnő terhességéről igen körmönfont közleményt hozott nyilvánosságra. Ebben a „kiráryi fenségek örömüknek adnak hangot”, hogy közölhetik: a hercegnő hamarosan anya lesz. Készülékeikkel a lesifotósok már nem sokkal a mézeshetek után pásztázni kezdték az asz- szony fenséges pocakját. A leendő szülők megelőzték a leleplezést, maguk rukkoltak ki a hírrel: októberben jön a baba. Norvégiában Mette-Marit már túl van két szülésen. Első gyerekének nincs esélye a trónra, hiszen a hercegnő korábbi kapcsolatából született. Közös gyermekük Haakon trónörököstől tavaly született, és most decemberre várják a következőt. A leendő apának egyelőre nincs ideje arra, hogy törődjék várandós párjával. A 68 éves uralkodót, Harald királyt kell helyettesítenie, aki nemrég szívműtéten esett át. ■ Toronyi A.