Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-30 / 100. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT MEGYEI TŰKÖR Megjönnek-e a gólyák? költözők Az északi szél miatt nehezebb az út Veszélyeztetheti a megye gólyaállományát az áprilisi rossz idő? Az északi hideg légáramlatok megnehezítik a madarak repülését, ami egyrészt meggátolja szokott fészkelőhelyükre jutásukat, másrészt kifárasztja őket. Hargitai Éva Eddig egyharmaddal kevesebb gólya érkezett vissza Tolnába A legyengült párok kevesebb tojást keltenek ki, ez a szaporulat csökkenéséhez vezethet - tudtuk meg NAGY SÁNDORTÓL, a Magyar Madártani Egyesület dombóvári madártani csoportjának képviselőjétől. Idén tavasszal eddig harminc százalékkal kevesebb gólya érkezett a környékre, és háromszáz fiókára számítanak, ami közepes szaporulatnak minősül. A visz- szaérkezett madarak aránya a megye egyes régióiban is változó. Egle Zsolt, az egyesület szekszárdi irodájának vezetője elmondta, hogy az általuk megfigyelt te- g rületeken nem jjj tapasztaltak ? hasonló jelen- | séget, és tudomásuk szerint a legtöbb fészekre visszaérkeztek a madarak. A megye gólyaállománya az elmúlt években viszonylag stabil volt, annak ellenére is, hogy a táplálkozóterületek zsugorodnak, a középfeszültségű szabad légvezetékhálózat pedig a repülni tanuló fiatal állatokat veszélyezteti. Tolnában átlagosan száznyolcvan fészkelő párt tartanak nyilván, amelyek jó évben május környékén akár hatszáz tojást is kikeltenek. Beépítés és javítás KLÍMÁK Lakás- épület- és jármüklímák Keresse standunkat a Házam Váram Kiállításon. 10-20%-os kedvezményekkel várjuk! | AC KÉR Bt. Szekszárdi, Zrínyi u. 107. Telefon; 74/416-950, 30/94-72-542 nagyon, nagyon gyümölcsöző befektetés K&H hozamfa 2. befektetési jegy hozam lehetősége fix minimum kamat 3 éves futamidő Szekszárd, Széchenyi u. 18-20. Paks, Dózsa Gy. u. 21. Dombóvár, Szabadság u. 21. Bonyhád, Szabadság tér 1. Tamási, Szabadság u. 60-52. Dunafoldvár, Béke tér 13. (06 74) 528 500 (06 75) 519 1301 (06 74) 566 020 I (06 74) 550 570 § (06 74) 573 990 (06 75) 542 960 A bieáatés tmMi a fctméiSs&ée vagy feefefcau&s ssracsas&ssk, a KÄM hcaatnfe 1 sz#T<&zmcxx jáap rásaíeais icárásfe jfep Tsj&axaasága zstixämtzsa, felhkjtát z I kiíiöríös 8 j £ tesfcítítsíáícíXác 'Zsfií 1 A HINKE Kft. Tamási felvételre keres 1 fő gépészmérnököt illetve üzemmérnököt, vagy gépésztechnikust.- Projektvezetői beosztásba Feladata: nyomástartó edények tervezése, gyártásindítása Jelentkezési feltételek:- közép- ilL felsőfokú szakirányú végzettség- számítógépes alapismeretek- AUTOCAD-es tervezésben való jártasság- angol vagy német tárgyalóképes nyelvismeret Jelentkezést önéletrajzzal kérjük: HINKE Kft. 7090 Tamási, Szabadság út 91. TeL: 74/573-960 Fax: 74/471-745 „,364. FELHÍVÁS Szekszárd Város Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET a Gemenc szállótól északra fekvő 2709/1. hrsz-ú terület beépítésére. A pályázati dokumentáció egy nyilvános példánya megtekinthető a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájának 1. sz. irodahelyiségében. Az ajánlati dokumentáció 20.000 Ft +áfa befizetésének igazolása mellett átvehető a Polgármesteri Hivatal főépítészi irodáján 2005. április 20- tól 2005. május 3-ig, munkanapokon 8.00-16.00 óráig. (Szekszárd, Bezerédj u. 1.1. emelet) •18357* Javító intézkedések a tavalyi gyakorlat után védelem Fókuszban a balesetelhárítás A Tolna Megyei Védelmi Bizottság Frankné dr. Kovács Szilvia elnök vezetésével Tamásiban, a rendőrkapitányságon tartotta kihelyezett ülését. A résztvevők döntöttek az idei feladattervről, frankné dr. kovács Szilvia hangsúlyozta, hogy a terv átfogja a védelmi felkészítés feladatköreit. Fontosnak tartotta, hogy a feladatokhoz tevékenyen kapcsolódjanak a megyei rendvédelmi, központi irányítású szervek és a települések polgármesterei. A tavalyi nemzeti nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat központi értékeTolna megyében is megalakították a szociálpolitikai kerekasztalt. Ez a szerveződés azt kíséri figyelemmel, hogy miképp valósulnak meg a szociális szolgáltatástervezésben meghatározott feladatok. A kerekasztal tagjait az ön- kormányzat területén szociális intézményeket működtető fenntartók, illetve az önkormányzat által megjelölt szervek adják. A megyétől öt fő ülhetett a lése után megszülettek a javító intézkedések is. Ezekről szólva Nagy Zoltán vezető-főtanácsos rámutatott arra, hogy az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszer változtatása érinti a területi szerveket is. A változások a gyakorlat idején felmerülő kommunikációs hiányosságokat küszöbölik ki. Volent Gábor, a Paksi Atomerőmű Rt. főosztályvezetője hasznosnak és tartalmasnak értékelte a gyakorlatot. Természetesen az atomerőmű is áttekinti a baleset-elhárítási terveit és a megyei védelmi bizottságokkal egyeztetve végrehajtja a szükséges módosításokat. kerékasztalhoz. Ugyancsak kapott széket Dombóvár, Gyulaj, Nagykónyi, Paks, Szakcs és Szekszárd, valamint Decs és Kaposszekcső, utóbbiak idősotthonaik révén. Hasonló megfontolásból lett tag Decs, Duna- földvár, Györköny és Hőgyész. A testület elfogadta a Vöröskereszt, a nyugdíjasok érdekvédelmi szövetségének, az értelmi fogyatékosok szervezetének delegálását is. A kerekasztal évente legalább egy alkalommal ülésezik. SZ. Á. ||pf Az akadálymentesítés is szerepel a fórumon Az esélyegyenlőség napja alkalmából 2005. május ötödikén, csütörtökön, délelőtt kilenc órától szakmai bemutatkozó fórumot szervez Szekszár- don az Esélyek Háza. A rendezvényen a fogyatékkal élők szervezeteinek képviselői adnak ismertetést tevékenységükről. A program részeként szó lesz az akadálymentesítés Tolna megyei lehetőségeiről is. Fejlesztési lehetőségek végig a Sió mentén A Sió menti Önkormányzatok Szövetsége május 5- én, csütörtökön, 10 órától tartja közgyűlését Simontornyán, a polgár- mesteri hivatalban. A résztvevők egyebek mellett a szervezeti és működési szabályzatot és a fejlesztési elképzeléseket vitatják meg. Szociális létesítményt adnak át a Duna partján Új Gondozási Központtal gyarapodik Dunafoldvár. A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, a Paksi Atomerőmű Rt. és Duna- földvár önkormányzata támogatásával megvalósuló beruházás ünnepélyes átadása május elsején, vasárnap, 9.30 órakor lesz a Duna utca 13. szám alatt. Falvak és városok is leülnek a szociális kerékasztalhoz egészségünk Folyamatosan figyelnek Egyetemes kapcsolat Albával PARTNERSÉG Elnöki látogatás Gyulafehérváron Frankné dr. Kovács Szilvia (Jobbra) Gyulafehérváron, az érseki könyvtárban egy kódexbe Is betekinthetett Szeri Árpád A múlt év végén önkormányzati választások zajlottak le Romániában. A korábbihoz képest új politikai erő szerzett többséget, ennek következtében megyei szinten is változások történtek. Tolna megye romániai partnermegyéjében kicserélődött a vezetés, Álba (Fehér) megyében az elnöki tisztet immár Ion Dumitrel tölti be. Meghívásának eleget téve utazott a múlt hét végén Gyulafehérvárra Frankné dr. Kovács Szilvia. Tolna megye közgyűlésének elnöke elmondta: az együttműködésben továbbra sem szűnik meg a folytonosság, sőt, új színnel is gyarapodik a paletta. Nem maradnak el idén sem a gyermek-csereüdültetések, az erdélyi partner ismét megjelenik a Szekszárd Expón, kiadványokkal, esetleg különböző termékekkel is. A megyei küldöttség felkereste a gyulafehérvári egyetemet is. Az intézmény vezetője, Moise Achim szorgalmazta, hogy legyen kapcsolat felsőfokú oktatási, képzési szinten is Gyulafehérvár és Szekszárd, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar között Frankné dr. Kovács Szilvia ígéretet tett a közvetítésre, ami időközben meg is történt: a tervek szerint a jövő héten már Szekszárdon is lesz a gyulafehérvári egyetem rektora, a Maros menti városból érkező, legfelsőbb szintű önkormányzati delegáció tagjaként AZ * i 4