Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-28 / 98. szám
16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK OLVASTAM Ő kezdte! alkalmanként az ember belebotlik valami érdekes dologba, aztán heves vágy támad benne, hogy frissen talált kincsét hazavigye. A tengerparton kagylót, tengericsillagot szedünk, de nem viszünk haza egy fehércápát, mert tudjuk, hogy a kicsike nem polcdísznek, vagy házi kedvencnek való. Ha esetleg beszerzünk egy vérmesebb jószágot, akkor számolunk a következményekkel, és óvatosabban bánunk vele. Nem gondolt ebbe bele egy amerikai férfi, akiről a napokban olvastam. Az illető éppen barátjához igyekezett, amikor egy kígyó állta el az útját. Gondolta, jó móka lesz, és elviszi a hüllőt is a sörbuliba. Még az sem szegte kedvét, hogy a kígyó nem lelkesedvén az ő remek öüetéért belemart a kezébe. Sőt a kedves kis hüllőt megmutatta barátjának is, akit szintén megharapott. P77VÍ már BETELT a pohár, és a férfi úgy gondolta, nem marad adósa a beste dögnek, juszt is leharapja a fejét. Természetesen megint a kígyó győzött, és először belemart az ajkába, majd a nyelvébe is. Amikor végül a közeli kórházban kötött ki, megkérdezték tőle, hogy ugyan mit csinált a kígyóval, csak ennyit mondott: ő kezdte. HARGITAI ÉVA Születésnapján köszönti Buzánszkyt a gimnázium diáknap Huszonnégy órát fociznak Most nem trükközött az érmével Buzánszky Jenő, az élő futballegenda DOMBÓVÁR Az ünnepelt, Buzánszky lenő kezdőrúgásával kezdődött szerdán tizennégy órakor az Illyés Gyula Gimnázium diáknapján rendezett huszonnégy órás labdarúgótorna. Az intézmény nyolcvan félidővel köszönti a nyolcvanéves olimpiai bajnok öregdiákot. A torna tizenkét csapata az évszázad mérkőzésén szerepelt magyar játékosok nevét viseli. Az aranycsapat egyeüen vidéki tagja a pénzfeldobásnál megsúgta a csapatkapitányoknak, hogy amikor neki kellett választania, mindig ő hajolt le az érméért és úgy adta a bíró kezébe, hogy neki kedvezzen a szerencse. A pénzérmét most az első találkozó bírójának, a kilencvenéves Völgyesi Mátyásnak adta át a válogatott labdarúgó. A meccseket estig a gimnázium pályáján játszották, majd éjszakára átköltöztek a csapatok az ipari iskola torna- csarnokába és csütörtök délután a döntővel ér véget a mérkőzéssorozat. * T. GY. HUMOR NARANCS A skót fia így szól a zöldségesstand előtt az apjához:- Apa, vegyél nekem narancsot!- Nyújtsd ki a nyelved a zöldséges bácsira, hátha hozzád vág egyet! VIRÁGESŐ- lean, egy óra múlva jönnek a vendégek. Virágesővel fogadja őket. Megjönnek a vendégek. Az uraság egyszer csak nagy sikí- tozásra lesz figyelmes. Hívatja az inast:- lean, mi ez a sikítozás?- Sajnálom, uram, de csak cserepes virágot találtam! KÜLÖNBSÉG- Mi a különbség az udvarló és a férj között?- Az udvarló virágot, a férj zöldséget vásárol. SKANDINÁV LOTTO NYERŐSZÁMOK ELSŐ SOROZAT: MÁSODIK SOROZAT: NYEREMÉNYEK: Hét találatos szel- 300 758 forintot, az ötösökre 5 vény egy darab volt, nyereménye 124 forintot, a négyesekre 884 fo144 990 742 forint. A hatosokra rintot fizet a Szerencsejáték Rt. Az Esküvőre hív a Német Színház Die Hochzeit, magyarul Az esküvő. Ez a címe a Nobel-díjas író, Elias Canetti művének, melyet tegnap mutatott be Szek- szárdon a Deutsche Bühne Ungarn. A fekete komédia az emberi kapcsolatok felszínességét, ürességét tárja fel, azt, hogy még a kritikus pillanatokban sem vagyunk képesek az őszinteségre. A hazugságokon alapuló világ a darab végén - képletesen és szó szerint is - összeomlik. A Florin Gabriel Ionescu rendezte darabban a Német Színház társulatának mindegyik művésze kapott feladatot, a főbb szerepeket Gretel Farsch-Buzási, Frida Mercedes, Farkas Gergő, Frank Ildikó, Hadzsikosztova Gabriella, valamint a felvételen látható Akii Krisztián és Gombás Viktória alakítja. Sz. Á. Nyitva tartás: Retek csomó , Jégsaláta db erem* 20 Tennessee Omlós sütemény . • Csokoládé darabokkal Tisztaság. . 37% csoko|ódéva| íffiSrf * 15°9 • Igazodik a test vonalához ,/f ar’iS.* • 20db Nixe tonhalsaláta • Amerikai/Martinique/ mexikói/nicosiai 149 L^-993/kg Cien sampon • Gyógynövényes/ mandulás • 1000ml UMESCAli REMOVES www.lidl.hu hnyes: 04.28-05.04-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén. Az akciós termék esetében , hogy a bőséges készlet ellenére már az első akciós napon ejfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási hib beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is. nem vállalunk felelősseget. Araink tartalmazzák az áfát es forintban értendők. A termékek * Heti akció - érvén' előfordulhat, gértését. Nyomtatási hibákért, ... ___. .,...... ....................... össéget. Araink tartalmazzák az áfát es forintban értendők. A má s kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák. Kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges. Kiszolgálás csak háztartásban szokásos mennyiségben. Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. (székhely). Tel.: (1) 3464510 SoleVita Tea & Fruit jegestea • 35% gyümölcsHozzáadott cukor nélkül Lervia Glicerines kézkrém Aloe Vera • 1 25ml Mikado Csemege ketchup • 990g