Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-14 / 86. szám

2005. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Búzás remek formában labdarúgás Tavasszal már négy találatnál jár a középpályás Búzás Attila (Jobbról) a tavaszi idényben már négy góllal segítette második helyezett együttesét Régóta várt kitűnő pro­dukcióval rukkolt elő az NB Il-es labdarúgó-baj­nokság Hummel-cso- portjában szereplő Paksi SE csapata a hét végén. Lengyel Ferenc tanítvá­nyai szó szerint kiütötték a Soroksárt, s már máso­dikak a tabellán, három pontra az éllovas Felcsút mögött. Rónai Gábor Az 5-0-ás paksi diadalból két gólt vállalt Búzás Attila, aki a tavaszi idényben már négy ta­lálatot számlál, s végre úgy futballozik, ahogy azt a csapat szurkolói és a szakmai stáb képességei alapján joggal el­várja tőle. Az élvonalban töb­bek között a Kispest Honvéd, a Diósgyőr, a Matáv-Sopron és a Dunaferr csapataiban is meg­fordult, még mindig csak 30 esztendős középpályás 2003- ban költözött haza Paksra. Ta­valy bronzéremhez segítette a PSE-t, idén pedig ennél is ma­gasabb csúcsok ledöntésére készül csapatával.- Örülök, hogy góljaimmal hozzájárultam ahhoz, hogy a második helyre lépjünk a ta­bellán. Az őszi idényem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mostanra azonban ösz- szeállt egy olyan csapat Pak­son, amelyikben jól érzem ma­gam. A téli alapozást lelkiis­meretesen végigcsináltam, el­kerültek a sérülések, talán en­nek is köszönhető, hogy jó for­mában kezdtem a tavaszt- vá­laszolta Búzás Attila. A ballábas középpályás nem bocsátkozott jóslatokba, ugyanakkor ő is úgy gondolja ez a lendület kitarthat a baj­nokság végéig. Akkor pedig...- Nem szokványos, hogy két dobogós csapat között ekkora különbség legyen, de a hét vé­gén valóban ennyivel jobbak voltunk a Soroksárnál. Mesz- szemenő következtetéseket mégsem szabad levonni az 5-0-ás diadalból. Tavaly har­madikak voltunk, idén egy he­lyet már előreléptünk. A felju­táshoz az első hatban kell vé­geznünk, eddig tehát jó úton járunk. Szép dolog, hogy csak a Felcsút áll előttünk, ám a bajnoki címről még akkor is korai lenne beszélni, ha ősszel 1-0-ra le is győztük a lis­tavezetőt- zárja Búzás Attila. A Paksi SE gárdája vasárnap Győrött, a 10. helyezett Integrál-DAC otthonában gya­rapíthatja pontjai számát. Ennyire futotta Női asztalitenisz Extra Liga. Fastron AC Tolna-Statisz­tika II 5:10. A párosok után még egy-egy állt a táblán, az­tán a fővárosiak jutottak előnyhöz. A tolnaiak négynél ugyan beérték a riválist, ám a serdülőkorú védő, Tóth Edi­na kemény falatnak bizo­nyult a hazaiaknak. Győzte­sek: Balas 2, Witünger, Maj- zik Zs. és a Majzik Zs.-Wit- tinger pár, illetve Juhász 3, Tóth E. 3, Li Bin 2, Nyitrai, és a Li Bin-Juhász pár. Női NB J/B. Fastron AC Tolna Ü-Statisztika IV 10:8. Győztesek: Fenyvesi 3, Maj­zik J. 3, Nagyváradi 2, Klem, valamint a Fenyvesi-Nagy­váradi pár. -fi­Újabb bravúr Tovább menetel a kézilabdá­zók Országos Ifjúsági Kupá­jában a Simontornyai TC csa­pata. A nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen Far­kas Attila tanítványai végig vezetve nyertek az NB I/B-s Komló ellen. Nyolcaddöntő. Simontor­nyai TC-Komló BSK 29-26 (15-11). Simontornya, 150 néző. V: Bán, Tóth K. STC: Reichert- Wilhelm 6, Balogh 8, Farkas 5, Teimel Zs. 1, Si- migh 3, Nacsa 6. Csere: Ben- kő (kapus), Kis, Gadányi, Cseh, Nagy, Tóth, Ritter. Ed­ző: Farkas Attila. A 17. perc­ben ugyan már hét góllal (10-3) is vezettek a hazaiak, a mérkőzés hajrája mégis iz­galmasan alakult, ám az STC nem engedte ki kezéből a győzelmet. (varga) Egyre távolabb a dobogótól sakk Zsinórban másodszor kapott ki otthon a Decs Dr. Szabó Péter Az NB I/B-s sakkcsapatbajnok­ság utolsó előtti fordulójában újabb hazai vereségével a kö­zépmezőnybe esett vissza a so­káig a dobogóért küzdő Decs. Decs 1990 SE-Pannonpower Pécs 5:7. Nagyon kellett volna a siker a dobogóért harcoló dec- sieknek. Küzdöttek, erőlködtek is a sárköziek, ám ezúttal saj­nos inkább az utóbbin volt a hangsúly. Az éltáblán Kopasz csaknem száz lépésen keresz­tül igyekezett előnye érvényesí­tésével, nemzetközi mester el­lenfele azonban minden kísér­letét meghiúsította. Döntetlen­nel zárult Pap Gy., Sebestyén, Maródi, Adzics, Veszprémi, Hölczl és Papp Cs. partija is, míg a hazaiak egyetlen győzel­mét a fiatal Papp Tamás jegyez­te. A korábban a csapat erőssé­gének számító hátsó négy táb­lán ezúttal, csupán 1.5 pontot gyűjtöttek a fiatalok. Némileg váratlan a decsiek utóbbi fordu­lókban produkált látványos visszaesése. Egymást követő második hazai fiaskójával igen távol került a célul kitűzött do­bogótól Papp Csaba együttese. A Charousek-csoport állása: 1. Tabáni Spartacus 76.5, 2. Szen- na-Pack Kaposvár 72, 3. Tapolca 69.5,4. Hüsi SC 67.5,5. Csuti SK II. 66.5, 6. Pannonpower 64, 7. Decs 1990 SE 63.5, 8. Keszthely 59, 9. Győr 55.5,10. Szentendre 47.5, 11. Tata 40, 12. Lenti 38.5. A Partner Kft. nyert Pakson teremfoci A hosszabbítás döntött a Duna Sport tornán Simon Zoltán (Jobbról) veszi át a gólkirálynak járó különdíjat Szabó Jó­zseftől, a bajnokságnak nevet adó Duna Sport Kft. tulajdonosától A Partner Kft. sikerével zárult a Duna Sport paksi városi teremlabdarúgó­bajnokság. Pálfi Katalin A sorozat utolsó játéknapja is tartogatott meglepetéseket, és nagy csatákat, hiszen öt találko­zó - közte a bronzmeccs és dön­tő is - csak a hosszabbításban dőlt el. A helyosztók eredményei, a 3. helyért Beanett Bt.-Diófa 5-4 (hosszabbítás után). A döntőben: Partner Kft.- Kreszpark Rangers 4-2 (hosz- szabbítás után). A DunaSSport torna végered­ménye: 1. Partner Kft., 2. Kresz- park Rangers, 3. Beanett Bt., 4. Diófa, 5. City, 6. SÖNI-Tűzoltók, 7. Gonoszok, 8. Atom Boys, 9. Melotex-MÉH, 10. Techton-Kert, 11. Fortuna Söröző, 12. Domb SC, 13. Vízmű, 14. Farkas és Schönhardt, 15. Mozart Bár, 16. PCKÖ Rosszfiúk, 17. Megálló Büfé, 18. Paksi Kézilabda, 19. Kópis Kft., 20. Favágó FC. Különdíjat vehetett át az A- csoport legeredményesebb gól­lövője, Hornyák László (Kresz­park Rangers), a mesterlövé­szek összesített listáján első Si­mon Zoltán (Partner Kft.), vala­mint a csapatok szavazatai alapján a legjobb kapusnak megválasztott Weisz József (Kreszpark Rangers). duatlon Idénynyitó Somogyszilen Az elmúlt hétvégén a somogyszili viadallal megkezdődött a 2005. évi duatlon ranglista- versenyek idénye. TN-információ Szinte minden versenyszám­ban eljöttek a favoritok, így a felnőttek mezőnyében a szek­szárdi Czencz Péternek töb­bek között a biatlonban olim­pikon Kuttor Csabával is meg kellett küzdenie. A Fani- Dynamic TC sportolója 57:27- es idővel, az előkelő 7. helyen zárta a sprint távot, több nagy nevet is maga mögé utasítva. Ugyanitt Mészáros László l:04:08-al ranglista pontokat érő helyen végzett, míg Klem Zsolt (1:05:45) korcsoportjá­ban harmadikként ért célba. A serdülők futamában do­bogóra esélyesként állt rajt­hoz szőke gergő. A szekszár­diak fiatalja ennek megfelelő­­»SSuhSI m!*. en az első, 3 km-es futás során erős tempót dik­tált, s a me­zőnyt szét­rázva, szom­bathelyi riválisával együtt kö­zel 15 másodperces előnnyel kezdte meg a 12 km-es kerék­pározást. Továbbra is óriási iramot diktálva a bringás sza­kasz végén együtt értek depó­ba, s kezdték meg a második futást. Itt a kerékpáros edzőtá­borból érkező vasi versenyző fokozatosan szakadt el Gergő­től, aki megérezte a kerekes edzések hiányát, így erejét már a mezei futó diákolimpia országos döntőjére tartalékol­va, 37:26-os idővel a második helyen futott be. A Bonyhádi Anonym SE versenyzői közül a somogyi idénynyitón csak Fröhlich Ge­orgina állt rajthoz, aki a 20. helyen végzett. Bár a visszavágón 3-2-re nyert a Bayern München, 6-5-ös összesí­téssel a Chelsea jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjé­be. A müncheni összecsapáson - amely az Olimpiai Stadion „búcsú­meccse” volt - a németek részéről Pizarro, Guerrero és Scholl talált be, míg az angoloktól Lampard és Drogba vette be a kaput. Képün­kön a két karmester, Lampard (balról) és Ballack csatázik a labdá­ért. A másik negyeddöntő a Milan 1-O-ás vezetésénél a 73. percben félbeszakadt, miután az Inter drukkerei petárdazáport zúdítottak a pályára. Az első meccset a Milan nyerte 2-0-ra Kilencedik a Tolna-Mözs női futsal A záró kör előtt eldőlt R. G. Kilencedik helyen zárta a női futsal NB I 2004/2005-ös bajnoki idé­nyének küz­delmeit a Tol- na-Mözsi NSE együttese. Mucska Gyula együttese az alsóházi rájátszás utolsó előt­ti, salgótarjáni fordulójában mindhárom riválisát legyőzte, s ezzel tét nélkülivé tette a zárókör összecsapásait. A fia­tal tolnai együttes kiemelke-. dett az alsóház csapatai közül, ami nem is csoda, hiszen csak nagy balszerencsével - a to­vábbjutó PMFC-vel azonos pontot gyűjtve rosszabb egy­más elleni eredményeik miatt estek ki Simonék - csúszott ki a felsőházi csatározásokból. A 3. forduló legjobb tolnai játé­kosa az egri meccsen öt gólt jegyző, a fordulót hét találattal záró Simon bogi lett. A tolnaiak eredményei: Tolna-Mözs-Ecsegfalva 6-1 (G: Varga 3, Marosi I., Gan- czer, Simon B.), -Salgótarján 3-1 (G: Marosi I. 2, Simon B.), -Eger 11-2 (G: Simon B. 5, Varga 2, Marosi I. 2, Ganczer, Simon V.). További eredmé­nyek: Salgótarján-Eger 7-2, Ecsegfalva-Eger 5-2, Salgó- tarján-Ecsegfalva 6-1. Az állás: 1. Tolna-Mözsi NSE 23 (49-15), 2. Salgótarján 13 (34-23), 3. Ecsegfalva 11 (29-36), 4. Eger 4 (15-53). ► t i í

Next

/
Thumbnails
Contents