Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-14 / 86. szám
2 PAKS-DÜNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK Összegyűjtik a kistérség népzenei hagyományát gyűjtés Könyvben és CD-n a népdalok Kazettát, CD-t, kottával illusztrált könyvet jelentetnek meg, hogy megőrizzék a paksi kistérségben fekvő falvak népzenei örökségét. Vida Tünde A kezdeményező a paksi Pro Artis Művészetoktatási Intézmény vidéki tanszékvezetője, Pados Ferencné, aki édesapjának szeretett volna emléket állítani azzal, hogy megörökíti Bölcske zenei hagyományait. A népzeneoktatók és kutatók tanácsára döntött úgy, hogy a Paks-Dunaföldvár Kistérségi Társuláshoz tartozó tizennégy település zenei anyagát összegyűjtik és kiadják. Sokan jelentkeztek, hogy segítenek ebben a munkában. Őket, az érintett települések vezetőit konferenciára hívták, ahol megtervezték, miként haladnak majd lépésről lépésre. Pados Ferencné azt reméli, sikerül pályázaton anyagi támogatást is kapniuk, s hogy az a tizennégy település is hozzájárul, ahol a kutatómunkát végzik. Bölcske lesz az ötvenfős tábor központja. A programot Olsvai Imre, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa és Birinyi József népzenekutató készíti elő, az ő kutatásaikra alapozva kezdődik a kérdőíves, majd a terepmunka a településeken. Zsarutábort szerveznek a diákoknak a polgárőrök megelőzés Tíz eves Kirják Emőke bölcske Idén tízéves a polgárőrség. Szénási István, a csoport vezetője elmondta, a tizenhat fős testület a lakosság visszajelzései szerint jól látja el feladatát. Szervezetten dolgoznak, nappal és éjszaka is járőröznek. Állandó telefonos kapcsolatot tartanak Paks, Dunaföldvár, az egyesület Madocsa rendőrségével, polgárőrségével. A fiatalságnak a nyár közepén bentlakásos zsarutábort szerveznek, amelyben rengeteg program segítségével sajátíthatják el a drog-, az alkohol- és a bűnmegelőzési ismereteket. Megtanítják a résztvevőket arra is, hogyan kell kerékpárral biztonságosan közlekedni. PÁLFA A pálfai születésű Koller Mártonné Sz. Molnár Veronika festménykiállítása látható a Teleházban. A művésznő dolgozik grafittal, pasztellel és olajjal. Legszívesebben tájképet, csendéletet és életképeket készít. Vörös Bence, Orsós György, Lázár Zoltán, Balogh László, az általános iskola diákjai is szívesen látogatják a kiállítást FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Megújul orgona és templom műemlékek Ötvenmillió forintból lehet új temploma a falunak. A munka első részéhez megvan a pénz, a többi még csak a tervekben szerepel forint. Lecserélik a tetőt, a födémkoszorút és megújul a vízelvezető rendszer. - A második ütem még csak tervekben szerepel, hiszen még nem tudjuk, mire marad pénzünk. Renoválásra szorulnak külső és belső részek, és a vezetékek még kívül futnak, szeretnénk beépíteni. Egy kőműves felmérte a templom állapotát, és úgy gondoljuk közel ötvenmillió forintból lehet új temploma a településnek - tudtuk meg Hatvani István református lelkésztől. A pályázati pénzből az orgonát is felújíthatják. A hangszer szekrényének renoválására négymillió forintot nyertek, a szükséges munka kétharmadát tudták elvégezni. Újabb pályázatot nyújtanak be, mégpedig a mechanikus rész felújítására és a szekrény javításának befejezésére. Amíg el nem készülnek mindezzel, az istentiszteletek az imateremben folynak. A nevezetes orgona megjárta Temesvárt, Makót Az orgonát Temesváron készítette Welter Tamás or- gonakészít&mester az 1820-as években. Onnan került a makói római katolikus templomba, a református gyülekezet 1901-ben vásárolta meg. Gerjenben Soukenik János szegedi orgonaépítőmester szerelte össze újra. A barokk hangzású orgonát műemlékké nyilvánították. Hatvani István lelkész Szili Jánossal a felújításról tárgyal. A gerjeni barokk orgonát műemlékké nyilvánították. Négymillió már van rá Szépülnek a települések közmunka A kistérség volt az egyetlen sikeres pályázó A gerjeni református templom és a műemlékké nyilvánított orgona is felújításra szorul. A település pályázatok segítségével renoválja nevezetességeit. K. E - V. M. gerjen A református templomot tizenöt éve újították fel, de a szigetelés nem állta ki az idő próbáját, az 1893-as árvíz, amely átáztatta a fal tégláit és a vakolást, máig érezteti hatását. Az 1873-ban épült templom javításához szükséges pénz előteremtésére pályázat útján keresett lehetőségeket az önkormányzat. A Miniszterelnöki Hivatal pályázatán sikerrel jártak, tízmillió forintot nyertek, és június 30-ára elkészülnek a felújítás első ütemével. Az egyház- kerület és a gyülekezet adományaiból is összegyűlt kétmillió A paksi kistérségi társulás - Tolna megyében egyedüliként - 63 millió forintot nyert száz fó' munkanélküli foglalkoztatására és képzésére. A program május elsején indul. Seregély Erzsébet A pályázat elsősorban a paksi kistérségben élő főként roma származású, tartósan munka- nélküliek foglalkoztatására készült. A közhasznú foglakoztatásban részt vevők vízelvezető árkokat, csatornákat tisztítanak, hulladékot gyűjtenek, parkokat ápolnak, és utakat tisztítanak. A program hét hónapon keresztül ad munkát száz munkanélkülinek. A munkavállalók a társulás településeiről kerülnek ki, létszámukat az önkormányzatok igényeinek megfelelően alakítják ki. A legtöbben, huszonötén Pakson jutnak munkához, de akad olyan település is, amely csupán egy főt szeretne foglalkoztatni. A közmunkások kiválasztása megállapodás alapján történik, amelyhez a kistérségben megválasztott valamennyi cigány kisebbségi önkormányzat is csatlakozott. Százan dolgozhatnak május 1-jétől Családi sportnap szalonnasütéssel Családi sportnapot rendez a hét végén a Fiatalok Egyesülete. gerjen Az egyesületet tavaly augusztusban hozták létre a fiatalok, amelynek ma több mint húsz tagja van. Szombaton délelőtt kilenckor a helyi sport- csarnokban futball-, pingpong-, röplabda-bajnokságok lesznek, vegyes életkorú, fiú-lány csapatokkal. A program este nyolckor folytatódik a révnél. A Duna partján tábortüzet gyújtanak, szalonnát sütnek. Az egyesület tagjai mindenkit szeretettel várnak, s remélik, hogy hagyományt teremtenek a Tavaszköszöntő családi sportnappal. Bonytlád versek a városi könyvtárban két kategóriában rendezték meg a József Attila versmondó versenyt. A középiskolások mezőnyében Váncsa Gábor, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium diákja, a felnőttek közül Frank Tamás bizonyult a legjobbnak. Amíg a zsűri meghozta a döntést, a Vörösmarty Színjátszó Kör Irodalmi összeállítást mutatott be József Attila műveiből. A képen Pukli Eszter és Rónai Zsuzsanna színjátszók. <Pn TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Bogyiszló törlesztik Huszonegy millióforint iparűzésiadó visszatérítést kellene ebben az évben a bogyiszlói önkormányzatnak teljesítenie. A község az eddig eltelt bő három hónap alatt tízmilliót már visszafizetett. (sk) Fadd találkozó Gáti Mariann, Faddon élő képzőművész Lélekmelengető versek címmel tartott bensőséges hangulatú foglalkozást a helybéli gyerekeknek. A művésznő meséivel, verseivel, képzőművészeti alkotásaival elvarázsolta hallgatóit. A gyerekek a tanító nénik segítségével Gáti Mariann Napból jöttem című kötetéből kiválasztottak néhány verset, amelyekhez illusztrációkat készítettek. (sk) Gyulaj parlagfű Az FVM által a parlagfűvel fertőzött területek fizikai mentesítésére kiírt pályázaton kétszázötvenezer forintot nyert az önkormányzat. Ebből a pénzből egy motoros fűkasza és tartozékainak beszerzésére lesz lehetőség Gyulajon. agy) Keszöhidegkút pályázat A közmunkaprogramban minden lehetséges módon szeretne pályázni a település önkormányzata - tudtuk meg Nagy Aranka polgármestertől. Egyrészt szükség lenne a közterületek rendben tartására, a parlagfű irtására, másrészt, mivel sok a községben a munkanélküli, a pályázatok révén nekik is tudna az önkormányzat lehetőséget biztosítani a munkára, agy) Miszla bemutató A helyi művelődési házban a nagykőrösi református tanítóképző főiskola hallgatói dokumentumjátékot adtak elő a falu lakóinak. A diákok az 56-os forradalom után halálra ítélt és 1957-ben kivégzett református lelkész, Gulyás Lajos életével ismertették meg az érdeklődőket, agy) Murga április 9-1 számunkban a községről szóló hír mellett ignácz IMRE polgármester helyett Ignácz István dúzsi polgármesterről jelent meg fotó. A tévedésért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük, m Nak bűnmegelőzés A polgár- mesteri hivatalban bűnmegelőzési fórumot tartottak, melyen a dombóvári rendőrkapitányság munkatársai, Kis-Csordás Béláné rendőr őrnagy és Márovlcs István nyugalmazott zászlós tájékoztató előadásában a besurranásos lopásokról és a csalásokról szólt, agy) Paks-Dunakömlőd tárlat Mintha szívemből folyt volna tova címmel nyílt meg Majoros Irén Erzsébet kiállítása a dunaköm- lődi faluházban. A paksi amatőr művész alkotásait április 28-ig tekintheti meg a nagyközönség. (ke) f 4 4 & t I