Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-07 / 55. szám
2005. MÁRCIUS 7„ HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 A NAP TÉMÁJA felmérés A dél-dunántúli régió gazdasági teljesítménye az utóbbi években folyamatosan csökkent. A „klasszikusan elmaradott” észak-magyarországi térségekkel került egy szintre VERSENYHÁTRÁNYBAN A RÉGIÓ GAZDASÁGA A Dél-Dunántúlon dolgozó menedzserek 95 százaléka gyengének, helyenként katasztrofálisnak ítéli a régió gazdasági állapotát, versenyképességét. Tény: ebben a térségben a gazdasági növekedés üteme az elmúlt öt évben 20 százalékkal volt kisebb az országos átlagnál. Lengyel János Egy felmérés tapasztalatai szerint a Dél-Dunántúl Magyarország egyik legelmaradottabb régiója lett. Egy évvel ezelőtt kezdődött az a munka, amelyet a kaposvári Zavagyil és Társai Kft. végzett a gazdasági kormányzat és a Menedzserek Országos Szövetségének támogatásával. Az eredmény lesújtó. A társaság most - a helyzet megváltoztatása érdekében - együttműködési megállapodást kötött a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, hiszen az érdekképviseletnek is alapvető érdeke a cégek versenyképességének javulása.- Arra voltunk kíváncsiak, hogy a dél-dunántúli régióban dolgozó cégek vezetői miben látják a leszakadás fő okait, és mit tennének a felzárkózás érdekében - mondta dr. zavagyil Zoltán, a Dr. Zavagyil és Társai Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: sajnos tény, hogy a régió az utóbbi években méltaüanul a perifériára került. A gazdálkodási szerkezete elmaradott, a gazdaság belső kohéziója, a műszaki infrastruktúra gyenge. A Paksi Atomerőmű teljesítménye nélkül az egy főre jutó GDP alapján a „klasszikusan elmaradott” Észak-Magyarországgal és Észak-Alfölddel került egy csoportba. A kilenc leghátrányosabb kistérségből négy a Dél-Dunántúlon található. A külföldi befektetések aránya itt az egyik legalacsonyabb.- Milyen eredményre Jutott eddig a felzárkóztatási program?- Háromszáz kérdőívet küldtünk ki, s a válaszok megerősítették, hogy a régió versenyképességét a cégvezetők igencsak gyengének ítélik. Sokak véleménye, hogy gyenge a régió érdek- érvényesítő képessége, a lobbi A régió az utóbbi években méltatlanul a perifériára került. A gazdálkodási szerkezete elmaradott, a gazdaság belső kohéziója gyenge. A Paksi Atomerőmű (archív képünkön) teljesítménye nélkül az egy főre jutó GDP alapján a „klasszikusan elmaradott” Észak-Magyarországgal és Észak-Alfölddel került egy csoportba. is, és ez - másokhoz képest - tovább szűkíti a vállalkozások lehetőségeit. A régiós cégek túlnyomó többsége forráshiányos. A versenyképesség szempontjából viszont döntő a forrásszerző tevékenység. Ennek köszönhető, hogy sokan vettek már igénybe pályázati forrásokat, de aggasztó, hogy számos cég még soha nem élt ezzel a lehetőséggel. Ez a felfogás hosszú távon lényegében halálra ítéli a vállalkozást. A régióban dolgozó gazdasági menedzserek többsége szerint az Európai Unióhoz való csatlakozás nem befolyásolja cége lehetőségeit. Ez figyelmeztető, hiszen hosszú távon egyetlen vállalkozás sem tudja kivonni magát az integráció hatása alól. Kiderült az is: a régiós vállalkozások vezetőinek hat százaléka akkor sem venne részt egy felzárkóztatási programban, ha az ingyenes lenne. A válaszadók egynegyede szerint ez lényegében nem is segítene a helyzet megváltoztatásában.- Mintegy 1500 vállalkozást kerestek meg, hírlevelet adtak ki. Mire Jutottak?- Vegyesek a tapasztalatok. Mi nem tudunk többet tenni, mint szakmai hátteret biztosítunk a fejlődni akaró cégek számára. A hírlevélre eddig mintegy háromszázan iratkoztak fel. Sok a pozitív észrevétel és kialakult egyfajta párbeszéd. Az egyoldalú tájékoztatásból kölcsönös kommunikáció lett.- Mire irányul most a tanácsadói tevékenység?- A szakértői csoportok munkája minden területre kiterjed, hiszen ha egyetlen szervezeti egység teljesítménye is a piac által elfogadott határküszöb alá esik, az az egész cég életképességét kérdőjelezi meg. Köny- nyebb segíteni azoknak, akik komolyan veszik a kihívásokat Ezt a célt szolgálja a megyei kereskedelmi és iparkamara szerep- vállalása is. Januártól Somogyból és Tolnából 3-3, Baranyából 2 olyan növekedésre, fejlődésre képes cég menedzselését segítjük, amelyek alkalmasak lehetnek a versenyszemléletű, piacképes működésre, de kapcsolati tőke és megfelelő háttér nélkül ez nem valósulna meg.- Hogyan tovább?- Igyekszünk népszerűsíteni a tevékenységünket, mert a vállalkozások egy részénél az információáramlás is gondot okoz. Sokan nem ismerik a közvetlen környezetüket, a piacot, a fogyasztókat, a változások irányát és intenzitását. A megkezdett projektek érdemi részét hamarosan befejezzük és kezdődik az átfogó értékelés. Már vannak új ötleteink is. Ezek megvalósítása sem megy a régiós vállalkozások cselekvő részvétele nélkül. Ma ugyanis az együttműködés az egyik legértékesebb tőke. Az állapot felmérésének módszere A társaság által kezdeményezett dzserhez, cégvezetőhöz juttattak felmérés két szakaszból állt Elő el kérdőívet Ezt követően vélet- ször a reprezentatív módszerrel lenszerű kiválasztással a vállakiválasztott 300 vezető mene- latvezetők egy részéhez A felzárkóztatási programban résztvevő cégek száma a dél-dunántúli régióban (Baranya, Tolna, Somogy megye) alkalmazottak száma szerinti felbontásban Tolna megye A felzárkóztatási programban részt vevő cégek «zárna a dél* dunántúli régióban {Baranya. Tolna. Somogy megye alkalmazottak száma szerinti felbontásban összesítés Cégftk száma um 1260 1660 006 600 400 200 0 A felzárkóztatási programban részt vevő cégek a Dél-Ounántúi régióban {Somogy. Tolna, Baranya megye) tevékenyági körük szerinti felbontásban BBelmzeripar ■ Gépipar □ Építőipar DlGanyagjpar-vegyiia ■ Kereskedelem-szotgalatas ■ Egyék ■(tógazdaság □ Ruha-leitihpat «Faipar A felzárkóztatási programban részt vevő cégek a Déldunántúli régióban (Somogy, Tolna, Baranya) tevékenységi körök szerinti felbontásban Somogy 200 Tana a Belmszeiipat ■ Gépipar 0 Eptcipat □ Műanyagipar-vegyipar 1 Kereskedelem-szol galalas H Egyéb a Mezőgazdaság 0 Ruha-textiipai a Faipar HÍREK A RÉGIÓBÓL Harkány sikeresen mutatkozott be Prágában a város Tourinform-irodája, melynek eredményeként számos nagy vállalat, így például a Skoda gyár is több turnusban a fürdővárosba hozza pihenni a dolgozóit. Illocska több Közös rendezvényre is sor kerül idén a község és horvát testvértelepülései, Lúcs és Újbezdán együttműködésének keretében, melynek sorában a sporttalálkozók a jelentősebbek. Marcali a noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészet- oktatási iskolában rendezték meg a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulóját. Marcali és környékéről 273 általános iskolás, harmadiktól nyolcadik osztályig mérkőzött a pontokért. Nagyatád a marcali Marcato ütőegyüttes adott jótékonysági koncertet az Éltes Mátyás Általános Iskola tanulói számára a nagyatádi művelődési központban. KeszÜ megkezdődött a környezetvédelmi program előkészítése a faluban. A helyzetfelmérés után pályázatot kívánnak benyújtani még ebben a hónapban, hiszen a helyi forrásokból nem tudják finanszírozni a programot. Pálmajor emelkedik a településen élő gyermekek száma, így az önkormányzat nem fontolgatja az összevont osztályú alsó tagozatos iskola bezárását. Inkább a felújítás mellett döntöttek. Pályázati támogatásból új vizesblokkot alakítottak ki, s a tanulást megkönnyítő eszközöket vásároltak. Pécs tajvani fotókból összeállított gyűjteményt mutat be az Apáczai Művelődési Központ március nyolcadika és huszonötödiké között. A kiállításra szánt hatvanöt természet- és életkép az ország természeti szépségeit, kulturális sokszínűségét, népi szokásait, ünnepeit, yalamint az emberek hétköznapjait mutatja majd be. Pécs A PÉCSI RENDEZVÉNYSZERVEZŐ kht. a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával közösen ismét megrendezi Magyarország legnagyobb vidéki turisztikai vásárát, börzéjét a Lauber Dezső Városi Sport- csarnokban március 4. és 6. között. A börze évek óta kiváló lehetőség a turizmus és az idegenforgalom valamennyi ágazatában érdekelt szervezet, vállalkozás és az utazni vágyó közönség találkozására. Pécsvárad a város vonzáskörzetében mintegy 460 állástalant tartanak nyilván. Annak ellenére, hogy ez néhány fővel kevesebb, mint az egy évvel korábbi állomány, a térségben 10,4 százalékosra nőtt a munkanélküliségi ráta. A jelenség mögött az áll, hogy a kistérségben az állástalanokénál nagyobb arányban csökkent a munkaképes lakosság száma. Taszár NAGY sikerű jótékonysági bált szerveztek a településen. A mintegy háromszázötvenezer forint bevételből televíziót, dvd-lejátszót, és játékokat vásároltak az óvodáknak és a bölcsődének.