Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-31 / 74. szám
16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 31., CSÜTÖRTÖK Megújul a földvári Kálvária, restaurálják a műemléket művészet Egyetemisták is dolgoznak A szoborcsoport lebontása nem kis fizikai erőfeszítést igényelt Kirják Emőke DUNAFÖLDVÁR Megkezdték a Kálvária felújítását a Porta Egyesület Kada Elek Munka- csoportja, az önkormányzat és a Magyar Képzőművészeti Egyetem munkatársai. Elszállították a Golgota-hegyről a lebontott szoborcsoportot, melynek restaurálását Nagy Róbert és Lovas Dániel kőszobrász és restaurátor szakos ötödéves hallgató vállalta. A homokkő szobrokat az 1800-as években kétszer is érte villámcsapás, majd sújtották az első és második világháború bombái, repe- szei, ágyúlövedékei, s nem utolsósorban a zord időjárás. Az anyagköltség körülbelül másfél- millió forint. Mivel ezek műemlékek, a szakmai előkészítés és a szakmai munka is sok időt vesz el - mondta Nagy Gáborné polgármester. A diákoknak ez igazi kihívás, komoly, magas szinten megoldásra váró feladat. Munkájukat szakmai zsűri ellenőrzi, és együttműködve dolgoznak a műemlékvédelmi hatósággal - hangoztatta Szabó Péter, a képzőművészeti egyetem restaurátor szakának adjunktusa. A munkafolyamat szervezését Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója vállalta. Nekik nem ez az első műemlék-restaurátori munkájuk. A restaurálás fő támogatói között ott van a Tolnai Népújság és az Axel Springer lapkiadó is. (A nem mindennapi eseményről további képek láthatók honlapunk galériájában: www. tolnainepujsag.hu) OLVASTAM Bűn és bűnhődés AZOK KÖZÜL, AKIK BÖRTÖNBE KERÜLNEK, jó néhányan próbálkoznak különböző indokokra hivatkozva, még büntetési idejük letöltése előtt kiszabadulni. Legutóbb Zalatnay Sarolta nyújtott be kegyelmi kérvényt Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, betegségére hivatkozva. Azt még nem tudni, hogy milyen eredménnyel. OLVASOM, HOGY EGY CSEH FÉRFIT IS egészségi állapotának megváltozása miatt küldtek haza a börtönből, méghozzá állandósult erekciója miatt. A féléves börtönbüntetésének második hetét rács mögött töltő férfi állandó izgalmi állapotáról panaszkodott őreinek. Bármit is tett, állapota tartós maradt és nagy fájdalmat okozott neki. A rabot a prágai börtönkórházba szállították, ahol sürgősségi műtéttel sikerült elmulasztani tartós merevedését. Ezt követően hazaengedték. Az orvosi szakvélemény szerint ugyanis a férfinak folyamatos otthoni ápolásra van szüksége, ezért a bíróság felfüggesztette a börtönbüntetését, nehogy újra előálljon a problémája. A CSEH HIMPELLÉR PÉLDÁJÁT Cini nem tudja követni, legfeljebb a stadiont építő, áfát jogtalanul visszaigénylő juhász tehette volna ezt meg börtönbüntetése idején. Már csak azért is, mert ő nyilatkozatai szerint állandóan szerelmes. Kérdés persze, hogy ezt a tényt a magyar bírák cseh kollégájukhoz hasonlóan értékelték volna-e. F. KOVÁTS ÉVA A saláták titka a jó olívaolaj A jó saláta titka egy déli közmondás szerint: „Légy fösvény az ecettel, az olajjal bőkezű.” Az olívaolaj karakteres, mégis lágy selymessége minden zöldségfélét elvarázsol. A mediterrán vidékeken leggyakrabban olívaolajat használnak, méghozzá nem is kis mennyiségben. Az olaszok havi olívaolaj-fogyasztása átlagosan 1,3 liter! És mégis: egészségesebbek, és tovább élnek! A titok a sok zöldségben, kevés húsban és az olívaolajban rejlik. Mintegy száz olajfafajtát tartanak számon. Mindegyik termése más és más ízű, illatú. Az olajbogyót hagyományosan kézzel szedik, és hidegen préselik ki belőle az értékes olajat. Főzéshez használhatjuk az olcsóbb olívaolajat, de salátákhoz, ízesítéshez válasszunk inkább értékesebb olajat. HÍREIK - ÚJDONSÁGOK Londonban nagyon narancs és türkiz körvonallal népszerű a miniszoknya a szemhéjon. VEZETI a népszerűségi listát a miniszoknya, minden idők legkedveltebb ruhadarabja. Egy londoni közvéleménykutatás eredménye szerint a második helyezett a farmernadrág, harmadik a kis fekete ruhácska. Divat a narancsszínű és türkiz szemkihúzás FÉNYES, könnyű és színes az idei sminkdivat. A legújabb trend szerint az alapozó könnyű és átlátszó, a szem erős vonalvezetésű, feltűnő Szakított egymással Dolce és Gabbana válik Domenico Dolce (46) és Stefano Gabbana (42), az utóbbi húsz év legsikeresebb divattervező párosa. Ezentúl külön apartmanban élnek. A válás nem érinti a közös munkát, ők ketten továbbra is együtt alkotnak majd. Kozmetikushoz jártak az ókori görögök virágzott a test- és szépség- ápolási kultúra az ókori görögöknél. A masszázs, a fürdőzés és a sport a mindennapi élet része volt. JJellászban jelentek meg először a mai kozmetikusok elődei, a koz- méták. HUMOR SKÓTÉKNÁL A skót orvoshoz megy. A vizsgálat után azt mondja az orvos:- Felírok magának, barátom, egy szert, abból vegyen be minden két órában egy evőkanállal. Megértette?- Megértettem doktor úr, de legyen szíves felírni hozzá egy órát és egy evőkanalat is! JEAN-VICC- Jean, legyen szíves, öntözzön meg!- Miért, uram?- Mert ki akarok kelni magamból. TORTA Pistike megkérdi az ebédnél:- Mama, kapok még egy kis tortát?- Miért kérded?- Mert ha nem kapok, lassabban eszem! Nyitva tartós március 3» « v csütörtöktől \ úi akció* Kígyóuborka Brokkoli, Karfiol kg Bellarom de Luxé Tej/étcsolcoládé • Mogyorós/mandulás • 200g Crusti Crec Sós chips • 200g Opey Vaniliás szendvicskeksz • 500g Vitakrone delikát szász • Chilis/pikáns/fokhagymás/steak • 250ml Firstnice Tejcsokoládé • 100g Cien tusfürdő • Sea minerals/ Caribbian Fresh/ Aloe Vera • 1000ml szirup Vitafit Paradicsomlé • Paradicsomlé-tartalom: 99% • Tengeri sóval Mikado Csípős ketchup • 990g . mitfäumk Doussy Univerzális mosópor * 9kg www.lidl.hu is: 03.31 -04.06-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén. Az akciós ik esetében Heti akció - érvéit'--------------- _ — ---------------------------------„_________„ ,______________,_____________________________termét.________ el őfordulhat, hogy a bőséges készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősseget. Araink tartalmazzák az áfát es forintban értendők.'A termékek más kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák. Kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges. Kiszolgálás csak háztartásban szokásos mennyiségben. Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest. Tölgyfa u. 1-3. (székhely), fel.: (1) 346-6510 ■ nf* f sulién *•1 - írü 9*R Wb UINi W * Xn/kV i l i