Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-23 / 68. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 23., SZERDA a MEGYEI TÜKÖR Kaptár a Pannon régióban hálózat Az élethosszig tartó tanulást már óvodában kell kezdeni. dEEi-^Lw tvMs mm E^BB Ei Balatonbot lémQlkéf 8alatonkeres2túr 'akssf^fl fejlesztés területei irvaszefligyt Nagybajorn Kadarkút Szentlórinc A diákok ma nem tudják alkalmazni azt, amit megtanulnak Százötvenmillió forintot nyert a Tolna megyei ön- kormányzat művelődési központjának pedagógiai intézete az úgynevezett hu- mánerő-fejlesztési program egyik pályázatán. A feladat az élethosszig tartó tanulás megalapozása. Ihárosi Ibolya DÉL-DüNÁNTÚL A pályázat célja térségi központok létrehozása, amelyben a részt vevő óvodák, ál­talános, közép- és szakképző isko­lák olyan szakmai programokat hajtanak végre, amelyek megala­pozzák az egész életen át tanulást - mondta kurdi László, a projekt menedzsere. A központi program kiindulási alapja az elhíresült PI­SA, felmérés amelyben oly dicste­lenül szerepeltek a magyar diá­kok. Bebizonyosodott, hogy a ta­nulók nem rendelkeznek azokkal az olvasási, szövegértési készsé­gekkel, matematikai ismeretek­kel, gondolkodási képességekkel, amelyek a tanultak alkalmazásá­hoz szükségesek. A pályázat nyertese a Pannon kaptár közoktatási együttműködé­si hálózat, amelynek három me­gyéből nyolc tagja van. A konzorci­umot úgy szervezték, hogy az Ba­ranya, Somogy és Tolna megyé­A szekszárdi Ady integrált kép­zési központ: szakiskola, gimná- f | zium, szakközépiskola ^afajtmr és kollégium együtt Az Apáczai Csere Janos szak iskola Dombóváron ¥ A program szoveger- \ tési és szövegalkotási, / matematikai és logi- i kai képességeket fej- "j- leszt, de kiterjed a 9 szociális és életviteli képességekre, a környe­zeti nevelésre, az ide­gen nyelv oktatására és » az életpálya-építésre is. ben kisváro sok háló­zatát alkos­sa. Részt vesz benne a Tolna me­gyei iskolákon kívül a nagy­atádi óvoda, lengyeltóti általános is alapfokú művészeti iskola, szi­getvári és siklósi általános iskola. A programban oktatási csoma­gokat próbálnak ki, minőségfej­lesztési rendszereket vezetnek be, információs és kommunikáci­ós technológiákat tesztelnek, kő­zel kétszáz pedagógus részvételé­vel. Egyes bevált csomagokat az intézmények másokkal is megis­mertetnek. A konzorcium tagjai tegnap Szekszárdon megtartot­ták első ülésüket. A Széchenyi általános iskola Bonyhádon Szívügyekben jó a helyzet oep-usta Előkelő helyen áll a Tolna megyei kórház Hulladéksziget uniós módra szakálv A szelektív hulladék- gyűjtés volt az egyik téma teg­nap a szakályi testületi ülé­sen. A Kapos menti település képviselői a polgármesteri hi­vatal munkájáról történt be­számoló meghallgatása után a település útjainak kátyúzását beszélték meg, majd ezt köve­tően a hulladékgyűjtés került napirendre. Balogh Árpádné polgármester tájékoztatása szerint a községben a jövőben szeretnék megszervezni a szelektív hulladékgyűjtést az uniós elvárásoknak megfele­lően. Ennek érdekében hulla­dékszigetet szeretnének létre­hozni a faluban, ahol a háztar­tásokban képződő szemetet fajtánként gyűjtenék össze. F. KOVÁTS Előkelő helyen szerepel a Balassa János Megyei Kórház az OEP minősítési listáján. F. Kováts Éva Az Országos Egészségbiztosító Pénztár weblapján közzétette a hazai kórháza­kat minősítő lis­táját, hogy a szívinfarktussal kórházba került betegek közül melyik intéz­ményben hányán és hogyan gyógyulnak meg. Azt, hogy egy- egy kód melyik kórházat jelzi, még egyelőre csak az intézmé­nyek tudják azonosítani, a bete­geknek erre nincs lehetőségük.- A Balassa János Megyei Kór­ház az OEP listáján a legjobbak között szerepel a regionális ellá­tásnak, a pécsi kardiológiai cent­rummal való kiváló együttmű­ködésnek köszönhetően, így a Tolna megyei betegek esélyei a szívinfarktusból való gyógyulás­ra kiemelkedően jók - mondta DR. MUTH LAJOS (bal oldalon) fő­igazgató hozzá­fűzve, hogy az összehasonlí­tást megfelelő kritikával kell fogadni, mert két egyforma osz­tály sehol sincs. A bonyhádi városi kórház igazgatója, dr. winkler László (középső kép) még nem tanul­mányozta az egészségbiztosító listáját, így nem tudott informá­cióval szolgálni arról, hogy az általa irányított egészségügyi intézmény a besorolásban a többi kórházhoz képest hol sze­repel. Mindenesetre úgy gon­dolja, hogy az OEP által közzé­tett minősítő adatok hitelesíté­séhez mélyebb elemzésre van szükség. A Dombóvári Szent Lukács Kht. ügyvezető igazgatója, dr. KEREKES LÁSZ­LÓ szerint az egészségbiztosító által készített összeállítás nem rendelkezik megfelelő viszonyítási alappal. Akkor lenne korrekt, ha azonos kockázatú és súlyosságé bete­geket hasonlítottak volna össze. JEGYZET Szívbéli szövetség létezik néhány olyan témakör, melyhez mindenki ért. Idesorol­ható örök slágerként a foci, a pedagógia és egyre inkább az egészségügy. Utóbbi mostanában Tolna megyében is a köz foko­zott figyelmére tarthat számot, ami általánosságban véve egyálta­lán nem baj. A gondot legfeljebb az jelenti, ha a laikus köz a dön­tőbíró szerepét követeli magának súlyos szakmai kérdésekben is. Márpedig egy operáció végrehajtásának mikéntje soha nem lesz és soha nem lehet közfelkiáltás vagy népszavazás kérdése. szakmai jellegű - így tehát nehezen vitatható - az a megállapí­tás is, mely szerint a Tolna megyei betegek jó eséllyel gyógyul­hatnak a szívinfarktusból. Ezt a tényt még az sem gyengítheti, hogy ebben az eredményben benne van a pécsi kardiológiai központtal való jó együttműködés is. Ez a szövetkezés példáját adhatja annak, hogy miképp lehet, sőt kell tenni a páciensek ér­dekében, ha a saját eszközök korlátozottak. S ezért lehet Szek­szárdon jó ismerős a pécsi központ vezetője, aki egyik előadásán azt mondta: Tolna megyében is sok olyan barátja van, akiknek egy-egy műtétkor a szívét tartotta a kezében. szeri árpád ISMERŐSÖK. MAGÁNÜGYEK Bognár László világbajnok, étteremvezető, családapa Csapó László ma is szívesen pattan a traktor nyergébe BOGNÁR LÁSZLÓ profi bokszo­ló IBC világ­bajnok lett december 18-án Győr­ben és már idén március 13-án is be­zsebelt egy IBU világbajnoki címet Szol­nokon. Pakson él családjával, két gyermekével, egy 6 éves fiúcskával és 14 éves leányá­val. Étteremtulajdönos, me­lyet két éve, Topáz néven üzemeltet a városban. A napi két edzés mellett szeret ve­zetni, futballozni és amennyi időt csak lehet, a gyermekei­vel tölteni. csapó LÁszLónak, Kistormás polgármeste­rének nö­vénytermesz­tő gépész az eredeti szak­mája. Mun­kája, amit két évtizedig végzett, egyben a hobbija is volt, nagyon szereti a mező- gazdaságot. Kedvére való volt egész nap a szabadban dol­gozni, a traktor nyergében ül­ve. Néhány hektárnyi földjét ma is szívesen műveli. Állít­ja: vannak pillanatok, amikor a polgármesteri széket szíve­sen felcserélné a traktor nyergével. Orbán József politikai műsort és filmeket néz Orbán József, Fácánkert pol­gármestere szeret olvas­ni, de mivel ez a napi munkája, a szeme az esti olvasást egy­re nehezeb­ben viseli. A polgármester té­vézni is szeret, főleg a politi­kai műsorokat, az akciófilme­ket nézi szívesen. Egyik ked­venc sorozata a Barátok közt. A szereplők közül Andrást kedveli a legjobban, mivel az életben is szimpatikus, értel­mes, de sokszor bizonytalan embert személyesíti meg. Tilinger Sándor a világot járja és fotózik hunger Sándor, a város köz­ismert nagy bajszú embe­re a fotózás­nak szenteli szabadidejét. A szép tájak, érdekes épü­letek mozgat­ják meg igazán fantáziáját és fényképezőgépét. Tavalyi er­délyi utazását is megörökítet­te, csakúgy mint párizsi láto­gatását. Most londoni útra ké­szül, ami minden fotós álma. A fényképezés mellett szíve­sen foglalkozik öt unokájával, akik bizony igényt is tartanak a nagypapára. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Kapospula JÓ idő Elképzelhető, hogy még ebben a hónapban nekilát az önkormányzat az idei évre tervezett beruházá­soknak. Felújítják a kidőlt fától megrongálódott ravatalozót, két nyertes pályázatukból a kultúr- házat csinosítják ki és akadály­mentesítik a hivatal épületét - tudtuk meg Markovits Géza polgármestertől. Tavalyról ma­radt még pénz járdafelújításra is, ha szép, tavaszi lesz az idő, megkezdik a munkákat. Az építkezéseket szakemberek végzik majd, de az előkészüle­tekből és a segédmunkákból a közhasznú dolgozók is kiveszik a részüket, m Szakály IDŐSEK a Szakályban élő idős embereket segíti az a három közmunkás, akiket idén januártól foglalkoztat az önkor­mányzat. A közmunkások há­rom hónapra történő alkalma­zásához szükséges pénzt pályá­zaton nyerte a település Tolnanémedi gesztorságával - tudtuk meg Balogh árpádné polgármestertől. A munkások március 31-ig se­gítenek a szaká­lyi nyugdíjasok­nak a ház körüli teendők ellátásá­ban, favágásban, hólapátolás­ban és igény szerint más egyéb munkákban. A három közmun­káson kívül az önkormányzat két gondozónőt is alkalmaz egy ugyancsak sikeres pályázatnak köszönhetően. A gondozónők elkísérik az idős embereket a szakrendelésekre, kórházba, ki­váltják a gyógyszereiket, segíte­nek nekik a hivatali ügyinté­zésben és ha kell, bevásárol­nak. (fké) Szekszárd szombaton zárva Az Illyés Gyula megyei könyvtár nagyszombaton, március 26-án, zárva tart. Az olvasók legköze­lebb március 29-én, kedden, 13 órától látogathatják, ami Tengelic előadás A szülők isko­lájának legutóbbi rendezvényét hétfőn este tartották Tengeli- cen. Paksi Éva, a Szekszárdi Mentálhigiénés Műhely vezető­je Serdülőkor, kamaszkor, konfliktuskezelés a családban címmel tartott előadást. mi Tolna diáknap Wosinsky-nap lesz ma az ÁNK Wosinsky Mór Általános Iskolájában. Az első három rövidített óra után a sportcsarnokban játékos sport-, illetve Wosinsky életé­vel kapcsolatos vetélkedőn vesznek részt a gyerekek. Ma lesz a hagyományos húsvéti játszó és a diákönkormányzati fórum is. (bk> újireg foglalkoztatás A követ­kező hónap első napjától áll­nak munkába azok a közhasz­nú munkások, akik hét hóna­pon keresztül végzik a telepü­lésen a közterületek tisztítását, rendben tartását. A hat köz­hasznú foglalkoztatottat érintő programot a helyi önkormány­zat és a munkaügyi központ közösen finanszírozza, agy) Szekszárd számítógép a szekszárdi Zug hat számítógépet nyert pályá­zaton, ráadásul további gépek várhatóak, melyeken internetezni is le­het. A Zug minden hétköznap délután három órától várja a számító- gépezni vágyókat. Képünkön Bodnár Andrea és Fichter Norbert m (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) » i. I

Next

/
Thumbnails
Contents