Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-19 / 65. szám

2005. MÁRCIUS 19., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 ELETMOD Raffai Jenő rendelőjét EPS" többnyire olyan kismamák keresik fel, akik valamilyen gonddal küzdenek BgjQfe a terhesség alatt jf Jáflf* Beszélgetés a kisbabával magzat Az első perctől mindent hall és érez, amit az anyukája Ma már sokan állítják, hogy az emberi élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. Mohácsi Edit Két magyar pszichoanalitikus, Hidas György és Raffai lenő ki­dolgozta az anya és a méhében fejlődő magzat kapcsolatterem­tésének módszerét. A lelki köldökzsinór című könyv már megjelent németül, és ha­pípicz Katalin terhessége hete­dik hetétől jár Raffai Jenőhöz. „Senki ne úgy képzelje, hogy szavakkal beszélgetünk” - ma­gyarázza. „Inkább képek, érzé­sek, dallamok nyelvén ismer­kedünk egymással. úgy érzem, a kezelés segítségé­vel jobban megértem, mit akar a kisbabám. Már tudom, hogy nem szeret bizonyos zajokat vagy azt, ha lehajolok. De azt nagyon élvezi, ha a hintaszék­ben ülök. ha megsimogatom a hasam, azonnal odajön. Mára férjem hangját és kezét is megismeri, arra is azonnal reagál. Április végére vagyok kiírva. Kislány lesz, Eszternek fogjuk hívni. ” marosan franciául is olvasható lesz. Az 1990-es évek közepe óta több száz kismama fordult meg Raffai Jenő rendelőjében. Rendszerint olyanok keresik meg, akik valamilyen gonddal küszködnek a terhesség alatt. Lehet ez vérzés vagy szorongás, félelem is. Ezek hátterében leg­többször valamilyen pszichés probléma áll. Raffai Jenő az 1980-as évek­ben elmebeteg fiatalokkal foglal­kozva jött rá arra, hogy a serdü­lőkori betegségek gyökerei a Pipicz Katalin szerint a kezelés segít a baba jelzéseinek értésében megszületés előtti időkbe nyúl­nak vissza. Megfigyelte, hogy az anya és a magzat kapcsolatában valamilyen zavar támadt, és ez vezetett később a gyermek pszi­chés betegségéhez. Ebből a felis­merésből később egy módszert dolgozott ki, amelynek segítsé­gével szerette volna megelőzni ezen betegségek kialakulását. Korábbi tanárával, Hidas György- gyel a kismamákhoz fordult, aki­ket megtanítottak arra, hogyan fogják fel a testükből érkező je­leket, és hogyan különböztessék meg ezeket a kisbabától érkező jelektől. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy mind a kisba­báknak, mind az anyukáknak na­gyon hasznos ez a kapcsolat. A kismamák sokkal könnyebben, gyorsabban szülnek, és szülés során ritkábban van probléma. A módszer sokat segít az anyá­nak a szülővé válás folyamatá­ban is. Megszűnnek szorongá­sai, felkészül a szerepre. Meg­szabadul a magával hozott rossz mintától, és nem ismétli meg a saját szüleivel kialakult rossz vi­szonyt. A kezelések során fény derül­het arra, milyen sok trauma ér­te a kismamákat saját születé­sükkor. A magzatok ugyanis szenvedésként élik meg a csá­szármetszést, az elhúzódó szüle­tést, és természetesen azt is, ha a nyakukra csavarodik a köldök- zsinór. Ezek a tudat alatti emlé­kek félelmeket, szorongásokat okozhatnak. A heti kétszeri ke­zelés segít megszabadulni az ilyen félelmektől. Az első, Raffai módszerével kezelt babák már kilencévesek. Ezek a gyerekek kiegyensúlyo­zottabbak társaiknál, jobban kö­tődnek szüleikhez, barátaikhoz, egyenletesebben fejlődnek, és gyorsabban, harmonikusabban érnek. Nagyon tevékenyek, job­ban figyelnek társaikra. A kezelés menete A kismama lefekszik egy ágyra. Fejénél ül Raffai Jenő. Először a kismama elmeséli, mi történt vele az elmúlt napokban. Ezt követi egy ráhangoló beszéd, aminek segítségével a kismama elszakad a külvilágtól, és teljes figyelmével befelé fordul. ekkor lesz képes felfogni azokat az üzeneteket, érzéseket, amelyek a babától feléje áram­lanak. A baba üzenetei megje­lennek a mama belső képernyő­jén. Ezen a képzeletbeli képer­nyőn láthatjuk álmainkat, fan­táziánk képeit, gondolatainkat. ezekre a képekre tud vála­szolni az anyuka a babának. A kezelés alkalmanként ötezer forintba kerül. Sokkal jobban megértem, mit akar a kisbabám Rovatunk ■ Százból csak két nő heti oldalainak témái j tartja magát szépnek HÉTFŐ SZÉPSÉG& DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Édes szerelem, titkos szerelem mindenkinek van valami tit­ka - állítja Daniel Wegner, a harvardi egyetem pszicho­lógia professzora. Egy Texas­ban végzett felmérés szerint a férfiak és a nők szívesen em­lékeznek vissza titkos szerel­mi kapcsolataikra. Keserűbb az emlék, ha a titok a szeren­csejátékhoz kapcsolódik. Többnyire kellemes emlék a titokban tartott szerelem Elhunyt a föld egyik legidősebb asszonya szerette a munkáját Pelageja Zakurdájeva, aki 119 éves korában hunyt el Oroszországban. 1886. júni­us 6-án született, vagyis há­rom évszázadot élt meg. Négyszer volt férjnél, soha nem betegeskedett, de ün­nepnapokon mindig meg­ivott egy-két pohárkával. Sokkal okosabbak az elsőszülött gyerekek jobban boldogulnak az élet­ben, iskolázottabbak és jöve­delmezőbb állást szereznek a legidősebb gyerekek testvé­reiknél. Még abból is ők húz­nak hasznot, hogy a kisebbe­ket tanítgatják. Norvég kuta­tók szerint ugyanilyen sike­resek az egykék is. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK www.reggel.hu NEMZETKÖZI FELMÉRÉS Sze­rint a szépség a legtöbb nő számára elérhetetlen. Emiatt a nőknek csak két százaléka tartja magát szépnek. A meg­kérdezettek harmada a ter­mészetes jelzőt használta saját külsejével kapcsolat­ban, míg negyedük átlagos kinézetűnek tartja magát. Közeledik a húsvét ünnepe SZERETETTEL VÁRJÁK a kicsi­ket és a nagyokat Budapes­ten, a Magyar Mezőgazdasá­gi Múzeum március 20-ai, húsvéti ünnepeket megelőző programjára. A hagyomá­nyokhoz hűen kézműves tár­gyak vására és tojásfestés is lesz a földszinti múzeumi aulában. A gyerekeknek mesterek segítenek a hímes tojások elkészítésében. Ötös ikrek születtek Thaiföldön mesterséges megterméke­nyítés után ötös ikreket ho­zott a világra egy 28 éves, thaiföldi nő. A három fiú és két kislány szülei el vannak ragadtatva a gyermekáldás­tól - nyilatkozták a The Nation című lapnak. Két ve­télés után a házastársak nem is mertek ennyi gyermeket remélni. Nagy gond az óvoda- és iskolaválasztás talán az egyik legnehezebb szülői döntés, hogy melyik óvodába vagy iskolába íras­suk gyermekünket. Jó tudni, milyen szempontok szerint válasszunk, és mi a legjobb a gyermeknek. A hölgyvilág legújabb száma ebben próbál segíteni. Nem könnyű a várakozás türelem A szülő apró trükkjei sokat segíthetnek Kit ne idegesítene az orvosi vá­róteremben eltöltött félóra?! Pe­dig ez a hely, ahogy a neve is jelzi, pont erre a célra épült. Hát még ha velünk van egy türelmet­len, síró gyerek. Ilyenkor jöhet a mentőötlet, egy mesekönyv vagy valamilyen játék, amivel leköt­hetjük a figyelmét, és becsaphat­juk időérzékünket. Kormos Zsuzsanna pszicholó­gus szerint azért olyan nehéz a gyerekeknek a várakozás, mert a kisgyerek természetesnek tart­ja, hogy körülötte forog a világ. Nem tud különbséget tenni az azonnal bekövetkező dolgok és azok között, amelyekre várni kell. A csecsemő sírással jelzi, ha va­lamire szüksége van, és addig sír, amíg meg nem kapja. Ami­kor már tud beszélni, csak any- nyit mond, enni, inni, és azonnal kell neki. A türelemre csak ké­sőbb, néhány év elteltével lehet megtanítani. A gyerek mindig érezze, hogy mi miért történik, mi az oka és a következménye a várakozás­nak. Ezt minden esetben el kell neki mondani. Ha ezt elmulaszt­juk, akkor bizonytalan lesz, emi­att rosszul viseli a várakozást, és felnőttként valószínűleg türel­metlen emberré válik. ■ Mohácsi Edit Játékok, amelyekkel lekötheti a kicsi figyelmét rajzolás hátra Egymás hátára rajzoljunk jeleket, vagy ha a gye­rek már nagyobb, betűket, számokat is. Ezt kell a másiknak kitalálnia. megkeresés Keressünk egy tárgyat a környezetből, amit né­hány szóval írjunk le. Például: látok valamit, ami egyenes és fémből van. A másiknak ki kell találnia, mi ez a tárgy. barkochba Gondoljunk valamire, amit a másiknak kérdések alapján ki kell találnia. A szülő türelme segít a gyereknek elviselni a várakozást KÉRDÉS - FELELET Sokat mozgó, élénk gyerekek Azt mondták az óvodában, hogy hiperaktív a kisfiam, és sok ba­jom lesz vele. Mi az, hogy hiperaktív, és miért lesz vele bajom ? Máté Beatrix, Nagykanizsa HORVÁTH ANITA, CSALÁDGONDOZÓ, HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT A hiperaktivitás alapvető eleme a túlmozgás és az impulzivitás. A túlmozgás azt jelenti, hogy a gye­rek rendezetlenül, nem a megfelelő időben, he­lyen, módon mozog. Az impulzivitás pedig azt, hogy a gyerek nem tudja fékezni magát, a külső hatások vezérlik, előbb cselekszik, és utána gondolkodik. Nem tud nyugton ülni a helyén, mással foglalkozik, mint kellene. Az átlagosnál több az üyen gyerekek cselekvési kedve, de ez nem minden esetben kóros vagy zavaró. Javaslom, forduljon nevelési tanácsadó szakemberhez! Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez! INFO: REGGEL, ÉLET.&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. t l i i

Next

/
Thumbnails
Contents