Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-18 / 64. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 18., PÉNTEK TAMASI Felújításra szorul a város költségvetés A városatyák százmillió forintot terveznek a beruházásokra, de ha sikeresen pályáznak, akkor ez az összeg akár a többszöröse is lehet Ami biztos: idén többek közt elkezdődik a művelő­dési ház átalakítása, buszmegálló épül és ipar­területeket alakítanak ki. Pályázatoktól függ a két általános iskola felújítása. Tóth Ferenc A hónap elején elfogadott költ­ségvetés valamivel több, mint százmillió forintot tartalmaz felújításokra, beruházásokra. Ebből negyvenmillió forint a szakképző iskola beruházásai­ra jut, közel ötvenmillió forint pedig a két ipari terület infra­struktúrájának kiépítésére. - A működés terén feszített év elé nézünk, a felújítások szempont­jából viszont optimista vagyok, jó lehetőségeink vannak - mondta a költségvetésről haj­dics József polgármester. Hozzátette: a legjelentősebb a művelődési ház újjáépítése, amelyre még tavasszal meg­hirdetik a közT beszerzési el­járást. A pályá­zatokra negy­venmillió fo­rintot tartalé­koltak. - Ha úgy alakul, még hi­telből is megéri az önrészt fe­dezni. Számolunk a volt bírósá­gi épülettel, amit legalább kívül­ről szeretnénk felújítani. Keres­sük a megoldást a kishenyei víz­Tárgyalnak még a Diákcentrumról Elfogadta a város képviselő-tes- tülete legutóbbi ülésén, hogy bi­zonyos feltételek esetén értéke­sítsék a Diákcentrumot. Mint arról korábban beszámoltunk, az épületről a Spar Magyaror­szág Rt. megbízásából kezde­ményezett tárgyalást egy befek­tető az önkormányzattal. A tes­tület azt is elfogadta, hogy az önkormányzat kérje az OTP Bank Rt.-től a Diákcentrumra bejegyzett jelzálogjog törlését. A pénzintézet 2000. július 3-án terhelte meg az ingatlant a hite­lek fejében jelzálogjoggal. A DC helyett most a sporttelepet ajánlja fel a város ugyancsak százmillió forint értékben. Jrflf Ti Felújításra szorulnak a játszóterek is, erre közel másfél millió forintot különítettek el. Képünkön: Vaszari Gáborné óvónő csoportjába tartozó gyerekek a városi óvoda régi vasmászókáján játszanak vezeték kiépítésére, bár erre sajnos kevés pályázati lehetőség van - mondta Hajdics József. A költségvetés szerint a város kétmillió forintot szán a szolgál­tatóház előtt egy buszváró építé­sére. Nem halasztható a Würtz iskola kazánjainak felújítása, valamint a nagyhorhosi vízelve­zető megépítése. Folytatódik a sportpálya felújítása, és tovább épül a várhegyi vízvezeték. Pá­lyázatoktól függ több jelentős beruházás, így a két általános iskola rekonstrukciója és az óvoda szintén sürgető felújítá­sa. Ide sorolható az Illyés Gyula utcai lakótelkek kialakítása, a városközpont rehabilitációjá­nak terve, illetve a játszóterek átépítése. Nincs ugyanakkor fe­dezet a gimnázium felújítására, a zeneiskola tetőjavítására és a szakképző iskola léánykollégiu- mának rekonstrukciójára. Bírósági épület terve 2 000 000 Ft Játszóterek átépítése 1400 000 Ft Városközpont tervezéslO 000 000 Ft 13 000 000 Ft 5 400 000 Ft 1 000 000 Ft 2 500 000 Ft 4 500 000 Ft Lakótelkek Kishenyei vízvezeték Würtz iskola felújítás Akadálymentesítés Óvodafelújítás Felmérik az ifjúság helyzetét iNFOPONT A diákokat főként a továbbtanulás érdekli Az év elején kezdte meg működé­sét Tamásiban az ifjúsági infor­mációs pont A Tourinform irodá­val közös helyiségben működő irodában szabó Péter ifjúsági ko­ordinátor segít a fiataloknak, akik nem csak infor­mációkért, , hanem csa-, ládi, szociá-1 lis problé-1 mákkal is for-1 dúlhatnak hozzá. Elsősorban azonban felvi­lágosítást kémek - mondja a hu­szonhét éves koordinátor -, fő­ként a tovább tanulással kapcso­latos tudnivalókra kíváncsiak. E téren tudott is új ismerettel szol­gálni, az Educatio kiállításról hozta a diákoknak a felsőok­tatásról szóló új információ­kat Péter jelenleg a kistér­ség településein végzi azt a kérdőíves felmérést, amely a fiatalok helyzetével foglal­kozik. Ezzel párhuzamosan elkezdte szervezni az ifjú- sági kerekasztalt, amelyet később szintén kistérségi szintre szeretne emelni. Közre­működik abban is, hogy EU-tan- termeket alakítsanak ki a kör­nyék iskoláiban. Ezek várhatóan márciusban elkészülnek. Két fó­rum is mögötte van: március 8-án és 10-én Tamásiban és Simon- tornyán rendezett pályázati infor­mációs napot a Mobilitással közö­sen. Az info pontnak egyelőre nincs meghatározott nyitva tartása, de hamarosan lesz. Sza­bó Péter elmondta: valószínűleg heti két alkalommal, kedden és csütörtökön délután négy és hat óra között fogadja majd az Info pont a fiatalokat Az AGRO-KURD Kft (Kurd, Petőfi S. u. 44.) a DOBOZÜZEMÉBEN gyártott papíralapú kartondobozainak és hullámdobozainak rekeszeinek értékesítésére üzletkötőt keres. A csomagolóeszköz területen szerzett tapasztalat, számlaképesség és saját gépkocsi előny. Jelentkezés és érdeklődés az AGRO-KURD Kft. ügyvezetőjénél és dobozüzemének vezetőjénél. KJézli László ügyvezető igazgató Tel: 30/9562-473 Keszler József dobozüzem-vezető TeL: 74/401-250 2005. februárjától mindennap lapunk 4. oldalán egy-egy településről szóló összeállítással jelentkezünk. Lehetőséget adunk Önnek is a bemutatkozásra! ) Ez a leghasznosabb ) felület az Ön hirdetése számára. Tamásiban is segítenek a munkanélkülieknek elhelyezkedés Dombóvárral karöltve Tamási is bekapcsolódott abba a programba, mely­re a Dombóvári Jóléti Szolgálat Alapítvány nyert pályázati úton har­mincnégymillió forintot és a tartós munkanélküli­ek elhelyezkedésében nyújt segítséget. Tulézi György tamási A Foglalkoztatáspoliti­kai és Munkaügyi Minisztéri­um pályázatán nyert harminc­négymillió forintos támogatást a dombóvári alapítvány a Kulcs a munkához program elindítá­sához. Az elképzelések szerint ez a kezdeményezés segítséget nyújt a tizenkét hónapon túli, tartósan munka nélkül lévők munkába állásában. A dombó­vári irodával együttműködve Tamásiban is létrehoztak egy kirendeltséget, melynek helyi­ségét az önkormányzat térítési díj nélkül biztosította. A prog- ’ ramban dolgozó szakember, Fe­nyő Gyuláné a helyi munka­ügyi központtal karöltve próbál elhelyezkedési lehetőséget nyújtani a helyi és a térség tele­pülésein élő munkanélküliek­nek. A kezdeményezés tamási képviselője szoros kapcsolatot alakított ki a cigány kisebbségi önkormányzattal is, így a hoz­zájuk tartozó állástalanok is le­hetőséget kapnak a munka- helykeresésre. Fiatalok fúvósegyüttesei játszanak a fesztiválon találkozó Hét zeneiskolából jönnek Ma rendezi a Lajtha László Ze­neiskola a Tolna megyei zeneis­kolák és művészeti iskolák má­sodik fúvós kamarazenei feszti­válját. A fesztiválnak kétévente ad otthont a tamási zeneiskola, s az első alkalomhoz hasonlóan ezúttal is a megyében működő fúvós tanszakok többsége jelez­te részvételét. Hetven fiatal mu­zsikus játszik majd a fa- és réz­fúvós kamaraegyüttesekben a bonyhádi, dombóvári, dunaföld- vári, gyönki, nagymányoki, tol­nai és szekszárdi zeneiskolából. Rangos zsűri bírálja el a ze­nei teljesítményt: Sztán István, a budapesti Weiner Leó Zene- művészeti Szakközépiskola igazgatója és Thorn András, a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium tanára. A fesz­tivál természetesen az érdeklő­dők számára is nyitott, akik dél­előtt tíz órától hallgathatják meg a fúvósdarabokat a Diák­centrumban, a fesztivál végén pedig a bonyhádi szaxo­fonkvartett külön műsort ad. Hetven fiatal muzsikus fújja majd a kamaraegyüttesekben JÓVAL JOBBAN JÁR __wrWL A dl IL m Jíop-Jin Ne várjon a tavaszra s a nyárra, J',*h)-Jíh / TAMASi \ jöjjön mielőbb a Forrásba. imm\ \ március 11-től sok kisgép jó árral Ont várja! Kisgépbemutató és vásár a Kop-Ka Afész alábbi üzleteiben 2. sz. FORRÁS Áruház Tamási, Rákóczi u. 9-11 Tel.: 74/471-718 Március 11-től április 8-ig 46. sz. RÉV Áruház Regöly, Hunyadi u. 12. Tel.: 74/402-768 Márc. 11-től ápr. 8-ig 91. sz. DELTA Áruház Gyünk, Hősök tere Tel.: 74/448-360 Márc. 11-től ápr. 8-ig 66. sz. Ezeijó ABC Iregszemcse, Kossuth tér 6. Tel.: 74/481-170 Márc. 11-től ápr. 8-ig 118. sz. PLATÁN ABC Hőgyész, Kossuth tér 13. Tel.: 74/488-131 Márc. 11-tól ápr. 8-ig 85. sz. Kisáruház Felsőnyék, Kossuth u. 53. Tel.: 74/478-587 Márc. 11-től márc. 18-ig 122. sz. Vegyesbolt Kölesd, Dózsa u. 8. Tel.: 74/436-084 Márc. 11-től ápr. 18-ig 80. sz. Kisáruház Magyarkeszi, Batthyányi 2. Tel.: 74/478-749 Márc. 18-tól márc 25-ig 53. sz. Kisáruház Szakóly, Tanácsközt. u. Tel.: 74/488-132 Márc. 18-tól ápr. 25-ig. 77. sz. Kisáruház Nagyszokoly, Kossuth 491. Tel.: 74/478-393 Márc 25-tól ápr. 1-jéig 133. sz. Vegyesbolt Mucsi, Dózsa u. 68. Tel.: 74/404-590 Márc. 25-tól ápr. 1-jéig 35. sz. Napfény ABC Nagykónyi, Nagy u. 105. Tel.: 74/476-741 Ápr. 1-től ápr. 8-ig A kiállítás és vásár ideje alatt AKCIÓS áron kínálunk: Benzines, elektromos fűnyírókat, Benzines, elektromos láncfűrészeket. Rotációs kapákat, és tartozékokat. Bozótvágókat. Benzines, és kézi permetezőket. És még, sok más terméket Az ÁFÉSZ üzletrész tulajdonosai üzletrészeiket 50%-os névértékben - a kiállítás ideje alatt mezőgazdasági cikk vásárlása esetén levásárolhatják. Tamási, Regöly, Gyönk, Iregszemcse. Hőgyész üzleteiben helyszíni hitelügyintézés! Jóval Jobban Jár! t !

Next

/
Thumbnails
Contents