Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-17 / 63. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK 9 DIGITÁLIS VILÁG Rúzsban elrejtett peitdrive és fejlett háztartási gépek kiállítás A jövő az intelligens otthonoké, a luxusnappaliké Az idei hannoveri infor­matikai kiállításra, a CeBIT 2005-re a korábbi évekhez képest jóval több külföldi kiállító érkezett. Ennek eredményeként úton-útfélen délkelet­ázsiai standokba botlot­tunk. A Dangerous Dra­gon Ltd. (kb. Veszélyes Sárkány Kft.) például a rózsaszín rúzsba rejtett pen-drive-ot mutatta be, nagy lelkesedéssel. Fülöp Zoltán Az egyre dizájnosabb LCD televíziók a hannoveri kiállítók többsége szerint a legtöbb nappaliban ott lesznek A CeBIT népszerűsége évről év­re nő. Ennek legfőbb oka a digi­tális készülékek árának folya- * matos csökkenése, ami lehetővé § teszi a korábban luxustermék- Jj nek tartott cikkek megvásárlá- | sát is. A hivatalos adatok szerint £ március 10-16. között 6270 cég mutatta be termékeit és szolgál­tatásait. A szervezők legalább félmillió látogatóra számítottak a 27 hatalmas kiállítócsarnokban. Az idei rendezvény kiemelt té­mái között szerepeltek a harma­dik generációs hálózatok, a mul­timédiás központként használ­ható számítógépek és az inter­netes telefónia, más néven a VoIP. A legismertebb internetes telefonálást lehetővé tevő számí­tógépes programot, a Skype-ot már 28 millió ember használja. Az ingyenes internetes telefoná­láshoz persze szükséges, hogy mind a két fél telepítse a progra­mot. A VoIP jelentőségét egyre több telekommunikációs cég is­meri fel. Szintén nagy volt az érdeklő­dés a GSM utódjának számító UMTS iránt, amelynek segítsé­gével létrejöhet majd a videotelefónia, a zeneszámok le­töltése vagy a televízió-műsorok nézése a mobiltelefonokon. Az idei CeBIT főújdonsága a digitális életforma térnyerése. A gyártók szerint az új megoldá­sok megkönnyítik mindennap­jainkat. Az intelligens otthonok­ban a kommunikációs és szóra­koztatóeszközöket egy központ­ból lehet majd vezérelni. Ezek közé tartoznak a tévék, a játék­konzolok és a számítógépek mel­lett az okos hűtőszekrények, ta­karítóeszközök is. Samsung 102" ■ Extravékony plazmatévé ■ 102 colos képernyő ■ Digitális képminőség­optimalizáló rendszer ■ 68,7 millió színárnyalat ■ 16-9-es képarány ■ Intelligens távirányító Siemens SXG75 ■ Fejlett okostelefon ■ 2 megapixeles fényképező ■ Beépített mp3-lejátszó, integrált FM rádió ■ 240*320 pixeles kijelző ■ GPS navigációs rendszer S128 Mb memória HÍREK - ÚJDONSÁGOK Rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR ♦CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Világszerte 674 millió mobiltelefon kelt el HARMADÁVAL nőtt világszerte 2003 óta a mobiltelefonok el­adása. Tavaly év végéig ösz- szesen 674 millió készülék talált gazdára. A növe­kedést a készülék- cserék mellett a dél-amerikai új vásárlások csak­nem 90 százalé­kos fellendülé­se segítette. Nem kell már sportjáték a Microsoftnak ELHAGYJA a Microsoft a sport­játékok területét, leszámítva az autóversenyzés kategóriá­ját. A vállalat korábban beje­lentette, hogy a francia játék­kiadó Ubisoftnak eladta csa­patjátékai fejlesztésével kap­csolatos eszközeit, beleértve szellemi tulajdonát, jogait. Egyetlen kártya minden célra megfelel ELFOGADTA a német kormány az úgynevezett együttes eKártya-stratégia program főbb pontjait. Ez azt jelenti, hogy a jövőben még jobban összevonják, később pedig a friss tervek szerint akár egye­síthetik is az elektronikus egészségügyi kártyát, a digi­tális személyi igazolványt, a digitális munkakártyát és az elektronikus adóbevallási kártyát. @ TOVÁBBI érdekességek: www.reggel.hu Az Apple cég is a Blu-ray mellett van TÖBB neves vállalat után az Apple is állást foglalt a követ­kező generációs optikai adat­hordozók kérdésében. A cég a Blu-ray Disc Association tagjaként segíti elő majd a szabvány elterjedését. A szö­vetség - amely egyebek kö­zött olyan óriáscégeket is magában foglal, mint a Sony, a Dell és a Hewlett-Packard - csütörtökön jelentette be az új tag csatlakozását. Duplázná európai eladásait a Sharp megkétszerezné a következő három esztendőben európai eladásait a Sharp. Céljának elérésében a lapos televíziók iránti kereslet erősödése, va­lamint nyomtató és napelem­cella üzletágának terjeszke­dése segíti. A cég a 2004-es pénzügyi évben 2,7 millió LCD képernyőt adott el. Ter­veik szerint ez a szám 2006- ra hétmillióra emelkedik. Komoly csúszások várhatók az Eidosnál HÁROM JÁTÉKKAL is késik az Eidos. A Tomb Raider, a Hitman: Blood Money és a 25 to Life átcsúszott a második negyedévről a következőre, te­hát júüus, augusztus előtt nem kerülnek a boltokba. A késés oka, hogy az ismert cég fél év alatt több mint 51 millió dollár vesztesé­get termelt. A Hitman is késve kerül a boltokba Sok helyen széles sáv új kapcsolat Csatiakoznak a városok AT-Mobüe az Ericssonnal együtt­működve 2003-ban Budapesten a hazai mobilpiacon elsőként ve­zette be a gyors mobil-inter­netezésre szolgáló EDGE megol­dást. A cég 2005 végéig további 33 városra terjeszti ki a szélessá­vú mobil-adatátviteli lehetőséget. Az EDGE előnye, hogy a meg­lévő GSM-hálózaton gyorsabb és kényelmesebb WAP-használa­Az új hálózatos mobiltelefonnal könnyebben küldhetünk MMS-t is tot, mobilos internetezést kínál az ügyfeleknek. Az EDGE se­gítségével a videoküldés, a videoletöltés és az MMS-ek to­vábbítása kevesebb időt vesz igénybe. Az elmúlt időszaknak a szélessávú budapesti háló­zattal kapcsolatos tapasztala­tai azt mutatják, hogy az előfi­zetők az átlagosnál több adatot forgalmaznak. A kedvező fogadtatás miatt a társaság jelentősen megnöveli az EDGE szolgáltatással lefedett te­rületet. 2005 végéig a szélessávú hálózat Budapesten kívül 18 me­gyeszékhelyen, 3 nagyobb balato­ni üdülőhelyen és 12, huszon­nyolcezernél nagyobb lélekszá­mú településen lesz elérhető. A változás az ország lakóinak több mint 40 százalékát érinti. Az EDGE használata nem jár többletköltséggel, vagyis a már is­mert GPRS-díjak ellenében vehe­tő igénybe. A GPRS 300 csomag­gal például 6000 forintért a nap bármely szakában 300 megabájt­nyi, akár 30-60 órányi internete­zésre alkalmas adat forgalmazha­tó. A havidíjban foglalt adatmeny- nyiség felhasználását követően pedig a késő esti-éjszakai díjsza­bás különösen kedvező. HIRDETÉS la inillC női anw Irlnlo ncalr O* ára inhh Az IGNIS 1,3 literes, 93 lóerős WT motorja kiemelkedik a kategória kínálatából. HZ 1111113 lltsi egy lueje GMK az ara JUHI! A blokkolásgáttó (ABS) fékerőelosztóval (ESD) és a kétoldali légzsák minden Kívül stílus, vidámság és kaland. modellben alapfelszerelés. Belül erő, biztonság és kényelem. TŰZÖfl VÍZGíl 3 ' ’ Márkakereskedőink: Bonyhád. AUTÓ CENTER KFT. Zrínyi út 9. Tel.: 74-451-619 • Dombóvár, SUZUKI STICKL Gagarin u. 38. Tel.: 74-463-587 • Dunaföldvár, SUZUKI KÖNTÖS Kéri u. 19. Tel.: 75-343-507 • Paks SUZUKI BARTATolnai u. 17. Tel.: 75-311-828 • Szekszárd. SUZUKI BARTA Selyem u. 3. Tel.: 74-415-611 • Tamási, SUZUKI HIRT Vasút u. 1-3. Tel.: 74-471-032 4 I 4 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents