Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-02 / 51. szám

4 TOLNA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 2., SZERDA Géphez keresik az embert Karolina Az ott dolgozók munkájától függ a cég jövője. Kínában sokkal olcsóbb lenne a munkaerő Pánczél Mihályné (elöl) a csévélőben a közelmúltban idetelepített korszerű gépeken dolgozik Kihívásnak tekinti a munkáját JEGYZET Tanulmányút idén Tíz éve, hogy A volt laktanyába költözött Sztárai gim­náziumnak nincs tornaterme. Lassan tíz éve, hogy a folya­matos pályázás ellenére nem sikerül állami pénzt szerezni a gimivel szomszédos lovarda tornateremmé, utóbb közösségi házzá is történő átalakítására. TAVALY JANUÁRBAN VÉGRE NYERT A VÁROS. Na nem pénzt. A Pályázati Előkészítő Alaphoz (PEA) benyújtott lovarda-tervek viszont ígéretesnek minősültek. ígérik is, több, mint egy éve, hogy a PEA-siker szinte biztosan pénzzé váltható. Kérdés, hogy mikor. Több, mint egy éve ugyanis az állami irányító hatóság szinte semmilyen kézzelfogható eredményt nem tudott felmutatni. Hacsak a rakás egyeztetést nem számoljuk ide. Jellemző, hogy az állami hivatal a napokban tanul­mányutat szervezett Angliába a pályázatban résztvevő önkor­mányzatok szakembereinek. Ez nyilván rettentő hasznos volt, de nehéz elhinni, hogy e nélkül ne lehetne megcsinálni a lovarda-átalakítást. ÁM egy dolog van, ami nélkül biztosan nem fog menni. Úgy hívják, hogy pályázati támogatás, de mielőbb. Ismerek pár embert a városban, akik ezt elmagyaráznák az állami hivatal­nak. Ha kell, egy tolna-mözsi tanulmányút keretében. STEINBACH ZSOLT Ismét megígérték, hogy lesz pénz a lovardára tapasztalat Angliában másképp van Nem az üzembezárásban, hanem a fejlesztésben lát­ja a kiutat a Karolina Kft. Steinbach Zsolt A tolnai Karolina Kft. 1999-ben kezdte meg a termelést. A két­milliárd forintos zöldmezős be­ruházásban épült lenfonó szinte folyamatosan munkaerő-problé­mákkal küzd. Nagy a fluktuá­ció, a munkaerő cserélődése. Ebben közrejátszanak a kör­nyékbeli mezőgazdasági idény­munkák. Gyakran felröppen a szóbe­széd, hogy esetleg bezárják a tolnai üzemet, a lenfonó kele­tebbre költözik. A városnak ez nem lenne mindegy, többek kö­zött, mert a cég háromszáz­nyolcvan dolgozót foglalkoztat. Dr. Sergio Zubiz, a Karolina ügyvezetője nem titkolja, hogy cégének is vannak problémái. Ilyen a kínai konkurencia. Míg ott ezer euróba kerül egy lenfo­nó munkás egy évben, addig a Karolinában hatezer euróba... Érdemesebb tehát a belső gondokra koncentrálni. Dr. Zubiz elmondta, hogy tavaly az osztrák anyavállalattól közel öt­ven, a legkorszerűbb technoló­giát képviselő gépet állítottak be Tolnán. Most ezekhez kell meg­találniuk a legjobb munkásokat. Jelenleg háromszáznyolcvan al­kalmazottjuk van, köztük azok, akik három hónapos betanulási Az idősek napja kapja a legtöbbet Tizenegy városi nagyrendez­vényt tartanak az idén Tolnán, a programok együttesen 2,7 millió forint önkormányzati tá­mogatást kapnak. A takarékos­ság jegyében a hárommillió fo­rintos keretösszeg tíz százalé­kát, háromszázezer forintot tar­talékba tesz a város. Idén való­színűleg nem lesz pedagógus nap, de az év pedagógusa címet átadják, ünnepi testületi ülé­sen. Az eredeti tervekhez ké­pest kilencvenezer forinttal töb­bet, 225 ezret kap a mözsi lovasnap. A legkisebb apanázs, 45 ezer forint az október 23-i ünnepé. A legnagyobb, hétszáz­húszezer forintos támogatás­ban az idősek napja részesül. idejüket töltik. A szakember el­mondta: ha minőségben és mennyiségben is száz százalé­kot tudnak produkálni, akkor természetesen jövője van a cég­nek. Most a Karolinában dolgo­zókon a sor, bebizonyítani a részvényeseknek, hogy a cég megfelelően képes működni. Valószínűleg lehet plusz forrást találni a Tolna-fá- cánkerti szennyvízberu­házásra - derült ki a kör­nyezetvédelmi minisztéri­um államtitkára és a tol­nai polgármester találko­zóján. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtit­kára, Gombos András a múlt hétvégén Tolnára látogatott, a helyi SZDSZ meghívására. Ez alkalomból, vállalkozói körben találkozott DR. SZILÁK MIHÁLY polgármesterrel is. A városve­zető tájékoztatta az államtitkárt a tolnai szennyvízberuházás Dr. Sergio Zubiz 51 éves. Nős, egy fia van. Olaszországban él, ingázik. Korábban a világ első számú lenfonó cégénél dolgozott. A kihívás miatt jött körüli anomáliákról. Ismeretes, hogy a közbeszerzési eljárás so­rán, több, mint egy év alatt még mindig nem sikerült kiválaszta­ni a kivitelezőt, emellett több, mint kétszázmillió forint hiány­zik a csatorna megépítéséhez. Az államtitkár írásos tájékozta­tást kért az ügyben a polgár- mestertől, és megígérte, hogy szakértőkkel fogja megvizsgál­tatni a problémát. Úgy vélte, hogy valószínűleg lehet további forrásokat szerezni a beruhá­záshoz. A másik téma a tolnai holtág rehabilitációjának folytatása volt. Az államtitkár jelezte, hogy a tiszai Vásárhelyi-terv ki­fli Karoliná­hoz. Opera­barát. Szeret .fix ■ vadászni és '■ biciklizni is. ■ vitelezése mi­att 2005-2006- ban nemigen lesz lehetőség ilyen jellegű, nagy volume­nű beruházá­sokra. Javasol­ta viszont egy nagyobb szabású program előkészítését, amivel a 2007-től 2013-ig terjedő idő­szakban lehetne pályázatot be­nyújtani. Elképzelhetőnek tar­totta, hogy az érintett önkor­mányzatok összefogásával ek­kor már akár a teljes fadd-tolna- bogyiszlói holtágrendszer reha­bilitációjára is lehet forrást sze­rezni. Angliai tanulmányúton vett részt a múlt héten dr. Szilák Mi­hály polgármester és Mireider László, a városháza építési osz­tályának vezetője. A programot a Pályázati Előkészítő Alaphoz (PEA) sikerrel pályázott önkor­mányzatok szakembereinek szervezték. Az utat a PEA irá­nyító hatósága fizette. A polgármester fontos hírt je­lentett be: a tanulmányúton az irányító hatóság részéről ismét ígéret hangzott el arra, hogy a Lezárult a Wosinsky emlékév. A Tolnán született, és Tolnán nyugvó Wosinsky Mór születé­sének másfél százados évfordu­lója alkalmából a Tolnai Város­védő Egyesület kezdeményezte a rendezvénysorozatot, ereund györgy, a városvédők elnöke szerint azért, mert bár manap­ság nem divat, kell példaképe­ket állítani. Wosinsky pedig fel­tétlenül alkalmas erre. Az emlékév szervezésében, tá­mogatásában sokan vettek részt Az emlékév idején több tudomá­PEA-kedvezményezett beruhá­zásokra - ilyen a tolnai volt lak­tanya területén a lovarda átala­kítás - lesz pénz. Dr. Szilák Mihály az úton töb­bek között a szeméttelep reha­bilitációról szerzett hasznos ta­pasztalatokat. Kiderült az is, hogy Angliában az üresen álló katonai létesítmények átépíté­sét, felújítását túl drágának tartják. Ahelyett inkább vado­natúj épületeket húznak fel a volt laktanyák helyén. nyos előadás elhangzott, volt iskolai vetélke­dő, kiállítás. A város egy Wo- sinsky-szobor- ral is gazdago­dott. Freund György az emlékév­vel kapcsolatban azt mondta: ha van értelmes cél, akkor van haj­landóság az együttműködésre. Ha pedig van együttműködés, eredmény is van. Tolna városa méltóképpen tisztelgett Wo­sinsky emléke előtt. Lobbiznak a csatornázásért tárgyalás A holtágakra csak később lehet pénz Wosinsky Mórt állították példaként a tolnaiak elé emlékév Jó cél, jó együttműködés W" SXAMVZLET Harmónia Hangszer és Műszaki Szaküzlet Szekszárd, Mészáros L. u. 7. | (A megyei rendőrkapitányéiig mellett) ­Tel.: 416-051,201360-5191,20/595-3775 A TÁJ TI MUSIC Kft. Pellérd, Pécs és Budapest. Károly körúti nagy hangszeráruházak együttműködésével Már most gondoljon a ballagásra! ÚJ ÉS HASZNÁLT HANGSZEREK, TARTOZÉKOK vétel-csere, eladás, bizományi értékesítés, új és használt pianínó, zongora, fúvós, vonós, pengetés, billentyűs hangszerek, tartozékok, kották, és minden, ami a zenéhez kell. Hegedűs József Hangszer- és műszaki kereskedő 7130 Tolna, Dózsa Gy. u 4. Tel.: 74/440-397, 06-20/3605191, 20/595-3775 | Kiváló minőség - jó áron! Siesta cipő í V . és Kiinninp> i //\vN ^Sportruházat! I \ » Wy-eksziírcl, \ Tinó<li u. 6. különböző márkájú lábbelik 15-41 méretig. Sport ruházat XS-XXI, méretig, gyermek szabadidők tavaszi-nyári modellek folyamatosan érkeznek. Sodexho utalványok, vitamin és patikapénztár elfogadóhely. Hétköznap: 8-tól 16-ig 74/511-534 (Tolnai Népújság " ------------------ ’ "IM w mini: 8)1111» Wr"l KE RETES HIRDETÉSÉVEL KERESSE hirdetési tanácsadóinkat: Barsi Edina Szeri Árpádné 30/9579-510 30/9163-579 Bencze József Vass Annamária 30/5666-128 Fonyó Lajos 70/3108-374 70/3605-519 TISZTELT VÁLLALKOZÓ! 2005. februárjától mindennap lapunk 4. oldalán egy-egy településről szóló összeállítással jelentkezünk. lehetőséget adunk Önnek is ^afoemptatkozásra! J Ez a leghasznosabb felület az On hirdetése számára. V

Next

/
Thumbnails
Contents