Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-01 / 50. szám
2005. MÁRCIUS 1., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Araczki Antal: tízből hat teremfoci Az öregfiúknál már végeredményt hirdettek Tolnán Araczki Antal (jobbról) 6 góllal keserítette meg a Fritt kapusának életét A Viliár Pí után az ISO- g SZER Kft. csapatát is baj- 1 nokká koronázták a tol- I nai városi sportcsarnok- 1 ban zajló XIX. Alta Ripa 1 teremtorna legutóbbi fordulójában. Az első' osztályban tovább tart a versenyfutás az aranyért. Rónai Gábor Tízet rúgott a Vörösker, de feleannyi találatért három pontot kasszírozott az üldöző Két Kovács gárdája is. Araczki Antal parádéját hozta a listavezető madocsai gárda és a Fritt Kft. csatája, amelyen a korábban az NB Il-es PSE-t erősítő fiatal hat találattal keserítette jobb sorsra érdemes ellenfelét. A Két Kovács - amely az éllovashoz hasonlóan nem izzadt meg az Aranynád ellen -, tegnap lapzártánk után játszotta a Bowden Centrum elleni elmaradt találkozóját, s ha Nagy Zsokék nyertek, akkor az utolsó fordulóban, pénteken ki-ki mérkőzésen dönthetnek az elsőségről a Vöröskerrel. A Két Kovácsnak egy döntetlennel és egy esetleges vereséggel sem kell lemondania az aranyról, de ez esetben csak egy 3-0-nál nagyobb arányú diadallal (ősszel ennyire nyert a Madocsa) lehetne az övék az első hely. Eredmények, I. osztály: Ép- Fém-Dinamo Allah 6-1, Tolna- bau-K.O. 7-2, Vörösker Mado- csa-Fritt Kft. 10-1, Két Ko- vács-Aranynád 6-2, Bowden Centrum-Ber-Tar 3-2. Az állás: 1. Vörösker Madocsa 46 (109-34), 2. Két Kovács 43 (85-33), 3. Bowden Centrum 33 (55-26), 4. Ép-Fém 31 (65-49), 5. K.O. 26 (56-63), 6. Tolnabau 20 (58-65), 7. Ber-Tar 19 (56-72), 8. Fritt Kft. 16 (56-84), 9. Aranynád 9 (49-100), 10. Dinamo Allah 2 (41-104) ponttal. A góllövőlista élcsoportja, 30 gólos: Araczki Antal (Vörösker), 28 gólos: Bíró Adrián (Fritt Kft.), 27 gólos: Szabadi Adrián (Vörösker), 26 gólos: Bencze Balázs (Bowden Centrum). II. osztály: Club 77-Tolnatej 7-5, Alimentál '91-1. FC TWT 5-4, Solio-Viliár Pí 7-2, Dy- namic-Gemenc Bau 4-2, Fadd SE-Golden Boys 5-4. Az állás: 1. Viliár Pí 35 (96-64), 2. Dynamic 31 (74-58), 3. Club 77 31 (71-60), 4. Gemenc Bau 27 (60-46), 5. Fadd SE 25 (63-74), 6. 1. FC TWT 23 (45-48), 7. Alimentál 22 (57-76), 8. Golden Boys 21 (54-59), 9. Solio 21 (44-54), 10. Tolnatej 9 (43-68) ponttal. A góllövőlista élcsoportja, 33 gólos: Klein Péter (Fadd SE), 26 gólos: Vida Tamás (Alimentál), 21 gólos: Izsák Géza (Club 77). ffl. osztály: ISO-SZER-O-Por- tó 5-2, Misó FC-Favorit 4-2, Rózsaszín Párduc Söröző-Tolna VFC ifi 14-1, Csel-Szí-Sördögök 5-2, Negatív-Izomix 6-2. Az állás: 1. ISO-SZER Kft. 46 (134-32), 2. O-Portó 39 (76-47), 3. Rózsaszín Párduc Söröző 38 (102-65), 4. Misó FC 25 (63-43), 5. Favorit 21 (52-53), 6. Sördögök 20 (55-62), 7. Csel- Szí 20 (56-67), 8. Tolna VFC ifi 17 (44-96), 9. Negatív 16 (55-92), 10. Izomix 3 (45-125) ponttal. A góllövőlista élcsoportja, 43 gólos: Krepsz Krisztián (ISO- SZER), 32 gólos: Kocsis László (O-Portó), 27 gólos: Nagy Lajos (ISO-SZER). Eredmények: Öreg Lövészek- Ber-Tar szenior 3-0, Fadd sze- nior-Cerbona 5-4, Gerjen-Du- naszentgyörgy 5-4. Az Anonymus szabadnapos volt.- Az állás: 1. Gerjen 33 (78-32), 2. Dunaszentgyörgy 23 (53-32), 3. Fadd szenior 17 (44-51), 4. Ber-Tar szenior 17 (33-42), 5. Öreg Lövészek 16 (46-43), 6. Cerbona 13 (37-46), 7. Anonymus 2 (26-71) ponttal. A góllövőlista élcsoportja, 22 gólos: Szendrei József (Gerjen), Szabó Tamás (Öreg Lövészek), 18 gólos: Vucsák Lajos (Gerjen), 16 gólos: Vörös József (Fadd szenior). Kiemelkedett a mezőnyből a Gerjen Tízpontos előnnyel nyerte meg a szenior osztály bajnoki címét a Gerjen csapata. A második helyre a Dunaszentgyörgy ért oda, míg a bronzérem a Fadd szeniornak jutott, amely holtversenyben zárt a Per-Tarral, de jobb egymás elleni eredményével megelőzte riválisát A torna legjobb mezőnyjátékosának Vucsák Lajost (Gerjen), a legjobb kapusnak Lampek Györgyöt (Ber-Tar szenior) választották. TOTONYEREMENY 13 plusz egy találatos szelvény 36 db, nyereményük' egyenként 177.651 forint. 13 találatos szelvény 112 darab, nyereményük egyenként 28.939 forint. 12 találatos szelvény 2520 darab, nyereményük egyenként 1275 forint. 11 találatos szelvény 17.397 darab, nyereményük egyenként 185 forint. 10 találatos szelvény 71.005 darab, nyereményük egyenként 75 forint. A helyes tippsor: 1,1,1, 2, 1, x, x, x, 1, 2, x, 1,1, 2. TOTOTIPPEK A Tolnai Népújság tippjei a totó 9. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre: 1. Bayern M.-W. Bremen x 2. Bochum-Schalke 2 3. Hamburg-Leverkusen 1 4. Hannover-Rostock 1 5. M.gladbach-Wolfsburg x 6. Stuttgart-Bielefeld 1 7. Hertha-K.lautern 1 8. Atalanta-AC Milan 2 9. Roma-Juventus 1 10. Inter-Lecce x 11. Messina-Lazio 2 12. Sampdoria-Chievo 1 13. Udinese-Bologna 1 Pluszmérkőzés 14. Nürnberg-Dortmund 2 Ma este a Tolna KC is elkezdi kézilabda Az első győzelmükért hajtanak tavasszal A női kézilabda NB I/B Nyugati csoportjában ma este a Tolna KC is megkezdi tavaszi szereplését. TN-információ Az őszi idényt egyetlen ponttal a tabella utolsó helyén záró gárda továbbra is a Takács István elnök-szakmai igazgató és szalai eszter játékos-edző alkotta duó irányításával indul harcba egy reményeik szerint sikeresebb tavaszért. A Tolna KC fiatal játékoskeretében a téli szünetben alig volt mozgás. Szegedi tanulmányai után visszatért korábbi együttesébe az átlövő Sipos Ágnes, és újra edzésbe állt a kapus Szabó Andrea. Az egyetlen távozó a dunaújvárosi Mészáros Barbara, aki valószínűleg Tatabányán folytatja. Szepesi Ivett (a labdával) és Weitner Adrienn (jobbról) tavasszal sokat tehet azért, hogy a Tolna KC meghosszabbítsa NB l/B-s tagságát- Felkészülésünkkel kapcsolatban vegyesek az érzéseim - mondja a játékos-edző, Szalai Eszter -, hiszen amíg az alapozó időszakban szinte teljes létszámmal tudtunk dolgozni, addig az utóbbi hetekben különböző okok miatt sok volt a hiányzó. Ebből adódóan talán ha két előkészületi mérkőzésünk akadt, amelyen ugyanazt a csapatot küldhettem pályára, így pedig alig-alig tudtuk érdemben gyakorolni a támadási és védekezési variációkat. Pedig az őszi szezon alapján mindkettőn akad még csiszol- gatnivaló, hiszen a csoportban a tolnaiak dobták a legkevesebb gólt (295), és a Cornexi II elleni nyitómeccset kivéve (25-26) egyetlen alkalommal sem úsz- ták meg 30 kapott gól alatt...- Úgy gondolom, Sipos Ágnes érkezésével - s persze tanulva korábbi hibáinkból - masszívabb lehet a védekezésünk és eredményesebb a támadójátékunk. Gondjaink ellenére a csapatszellem jó, ezért bízom benne, hogy tavasszal nem marad nyeretlen a csapatunk, és az utolsó helyről is feljebb lép. A Tolna KC ma este (18.45) Székesfehérvárott, az NB I-es Cornexi-Alcoa juniorcsapatának vendégeként lép pályára. Li Meng újabb aranya asztalitenisz Remekelt a kínai lány Li Meng Jiao a Hungarotel-kupát követően a Budapest Bajnokságon is letette a névjegyét. És még mindig csak 16 esztendős... Amióta Szekszárdon játszik, második ranglista- versenyét nyerte meg Li Meng Jiao, aki a hét végi újonc, serdülő és ifjúsági korú asztaliteniszezők számára kiírt Budapest Bajnokságon állhatott fel egyéniben a dobogó legfelső fokára. Rónai Gábor Az Akvaplast Kft.-SZAC 16 esztendős kínai pingpongosa remek teljesítménnyel rukkolt elő a Budaörsön megrendezett viadal ifjúsági versenyszámában. Egyéniben szinte „sétagaloppban” jutott a fináléba úgy, hogy a négy közé jutásért a Statisztika gyémántját, Pergel Szandrát, míg a döntőért az Érdért színeit képviselő Szebelédi Krisztinát „mosta le” 4:0-ra. A döntőben honfitársa, de már magyar állampolgárságú Li Bin (Statisztika) várt rá, ám Li Meng számára az ő legyőzése (4:3) sem jelentett gondot. Párosban hajszál választotta el Li Menget az újabb aranytól, ám az elődöntőben a Barassó- Varga (Postás) duó túl nagy falatnak bizonyult az Ambrus Beátával induló fiatalnak, aki ebben a számban végül bronzérmet vehetett át. Li Meng korábban az orosházi Hungarotel Kupán is tarolt. Sáth Sándor tanítványa mind egyéniben, mind párosban a legjobbnak bizonyult. Utóbbi döntőben - ahol ugyancsak a soltvadkerti Ambrus Beával indult - öt- szettes meccsen épp a Varga, Barassó duót (3:2) verték. Fenyvesi bronzérme A viadalon jól szerepeltek a megyei rivális Fastron AC Tolna sportolói is. A serdülők mezőnyében FENYVESI CSILLA Barassóval párban bronzérmet vehetett át, míg egyéniben az elődöntőbe jutásért „vérzett el”. A Fastron AC újoncai is jól szerepeltek: Nagyváradi Mercédesz a négy, Klem Vivien a nyolc közé jutásért kapott ki, s ez jobb eredmény, mint amit ranglistahelyezésük alapján várni lehetett tőlük. A két tehetség párosban bejutott a legjobb nyolc közé, ami ugyancsak reményt keltő produkció tőlük. A serdülőkorú fiúknál Éber- hardt Erik párosban a négy közé jutásért vesztett, míg egyéniben a nyolcba kerülésért kapott ki. Oda az Inter veretlensége labdarúgás Kaká döntött a derbin Kaká (középen) gólja vetett véget az Inter veretlenségi sorozatának TN-információ A milánói derbin, az AC Milan ellen megszakadt az Inter fantasztikus veretlenségi sorozata, miután az olasz labdarúgóbajnokság 26. fordulójának zárómérkőzésén pályaválasztóként 1-0-ra kikapott városi riválisától. A kék-feketék 40 tétmérkőzésen át nem találtak legyőzőre, legutóbb tavaly május 2-án Leccében bajnoki ösz- szecsapáson szenvedtek vereséget. Ami még keserűbbé teszi a kudarcot az Inter számára, hogy nyolc mérkőzés óta képtelen nyerni a városi rangadón, amelyen ráadásul most szerezte meg 100. sikerét az AC Milan. A Milan gólját Kaká lőtte a 74. percben.