Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-07 / 31. szám
2005. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 13 KÉK TÜKÖR Nyoma veszett Kisbandinak 0 körözés Csak itthon keresik Lakatost. Talán már nem is él. 2001. októberében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon még ott volt Lakatos, mivel éppen előzetesben volt. A maffia pénztárosaként emlegették Lakatos Andrásról utoljára 2003. novemberében lehetett hallani a budapesti éjszakában. Kisbandi állítólag összetűzött egy arab vállalkozóval. Valószínűleg már nem él. Szemán László A budapesti éjszakai életben csak Kisbandiként ismert Lakatos Andrásnak lassan másfél éve ismét nyoma veszett. 1996 után megint körözik a hatóságok, igaz ezúttal csak itthon keresik, és nem világszerte, mint kilenc éve. Lakatost 416 rendbeli csalás miatt tavaly januárban két év nyolc- hónapos börtönre ítélte jogerősen a Fővárosi Bíróság. 1994 februárjában új Daciák ígéretével 416 román polgártól csalt ki társaival csaknem harmincnyolcmillió forintot. Az autókat nem szállították le, ám a pénzt sem adták vissza. A szabadlábon védekező Kisbandi nem jelent meg az ítélethirdetésen. Ügyvédje sem tudja, merre járhat. Tavaly márciusban kellett volna bevonulnia a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ám a behívóját sem vette át Június végén elrendelték ellene az országos körözést. A rendőrség azóta is keresi, mindhiába. A Fővárosi Bíróság pedig addig nem ad ki nemzetközi elfogatóparancsot, amíg nem merül fel, hogy külföldre távozott volna. A fővárosi éjszakában az eltűnése után azt beszélték Kisbandi üzleti vitába keveredett egy arab vállalkozóval. Állítólag közösen terveztek létrehozni Békés megyében egy sportcentrumot, és Kisbandi ehhez kapott az arabtól több mint 40 millió forintot. „A beruházás nem kezdődött el, az arab egyre idegesebb lett, Kisbandi lelépett”, fogalmaztak az éjszakában. lakatost 1996-ban egy budapesti robbantás kapcsán, mint felbújtót kereste a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya. Kisbandi azonban eltűnt. Az éjszakában azonnal szóbeszéd tárgya lett, hogy ő lépett előre a maffai pénztárnokává és több milliárd forinttal lehúzta a kemény fiúkat is egy gyémántüzlet szervezőjeként. Miamiban találta meg az Interpol 2000-ben, és kiadták Magyarországnak. Amerikában és itthon összesen tizenhat hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az elsőfokú ítélet után szabadlábra helyezték. Büntetéséből legalább tizenöt és fél hónapot kellene még letöltenie, ha jól viselkedne a börtönben. Ahhoz azonban meg kellene találni őt. Szakértők szerint már nem él. Lomnici Zoltán levélben fordul az Országgyűléshez maffiaügy Ellentmondó törvények Lábon lőtték a rendőrökre támadó férfit Sümegen dulakodás Pisztollyal fékezték meg A bírósági ítéletek és az államtitokról szóló jogszabályok közötti ellentmondás rendezését sürgette szombaton Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke. Korábban megírtuk, a székesfehérvári maffiaügy kapcsán csak az ítéletet hirdette ki nyilvánosan a tárgyalást vezető bíró. Az indoklást már zárt ajtók mögött mondta el, mivel az ügyet államtitok miatt huszonöt évre titkosították a hatóságok. Lomnici Zoltán szerint két jogszabály ellentmondásáról van szó. A büntetőeljárási törvény szerint ugyanis az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, egy másik törvény szerint azonban az államtitokról nem lehet nyilvánosan beszélni. Az LB elnöke szeretné, ha az adott eset ismeretében a jogalkotó feloldaná ezt az ellentmondást. Elmondta, azt reméli, hogy a mérleg a nyilvánosság javára billen. Lomnici Zoltán az ügyben levélben fordul az Ország- gyűléshez. ■ Kiss G. Késsel támadt az intézkedő rendőrökre egy férfi Sümegen, mondta Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- referense. A támadót csak pisztolylövéssel tudták megfékezni. A magyarpolányi negyvenhárom éves férfit és két társát vasárnap hajnalban igazoltatták egy sümegi szórakozóhely előtt. Elsőként az autóból kiszálló két fiatal ruházatát vizsgálták át, náluk mindent rendben találtak. A harmadik férfi zsebéből azonban kábítószergyanús csomag került elő. A rendőrök ekkor megpróbálták megbilincselni, ám a férfi ellenállt. Kést rántott elő, és az egyik járőr nyaka felé szúrt. Dulakodni kezdtek, minek következtében az egyik rendőr tenyerében mély sebet ejtett a húszcentis penge. A férfit csak pisztolylövéssel sikerült megfékezni, jobb lábszárán érte a találat. Az emberölés kísérletével és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított késelőt az ajkai kórházba szállították. ■ Kiss Gergely HIRSAV Vagyon elleni bűncselekmények Magyarországon FORRÁS: ORPK Összevesztek a rabok a márianosztrai börtönben meghalt egy elítélt, miután összeverekedett egy cellatársával a márianosztrai börtönben. A négy fős zárkában tévénézés közben vesztek ösz- sze a rabok. A halál közvetlen okát a boncolás után ismertetik. (kg) Későn mentették ki a kigyulladt házából belehalt égési sérülésébe egy asszony Vácon, akit vasárnap reggel egy kigyulladt melléképületből hoztak ki a tűzoltók. Amikor az idős hölgyet kimentették még életben volt. Sérülései végzetesnek bizonyultak, nem lehetett segíteni rajta, (kg) Lebuktak a macedón ruhacsempészek HETVENHAT MILLIÓ forintos ruhaszállítmányt foglaltak le a tompái vámosok vasárnap hajnalban. Két macedón ka- mionos a rakományuknál alacsonyabb értékű számlákat mutattak be a határőröknek. (kg) Saját lánya szúrta mellkason életveszélyesen megsérült egy negyvenöt éves apa Porosaimén, akit huszonkét éves lánya szúrt mellkason egy családi veszekedés következtében. A lány ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás, (kg) Vontatónak ütközött egy személyautó kivilágítatlan mezőgazdasági vontatónak ütközött egy Suzuki az 50-es főút Dabas és Hernád közötti szakaszán. A járműben egy személy azonnal életét vesztette, míg egy másik súlyos sérülést szenvedett, (kg) Biciklist gázolt egy teherautó elütöttek egy hetvenkilenc éves kerékpárost Hódmezővásárhelyen szombaton. Az idős férfi irányjelzés nélkül kanyarodott balra, így a mögötte lévő teherautó nem tudta már elkerülni a halálos ütközést. (kg) Ólban lelte halálát egy tiszakécskei férfi állattartó ólban veszette életét egy nyolcvanéves férfi Tiszakécskén. Az elhunytat saját gondozónője találta meg. A helyszínre kiérkező rendőrök a vizsgálatok során nem találtak bűncselekményre utaló nyomot, (kg) Körözte az Interpol, nálunk kapták el embercsempészet miatt körözték azt a román állampolgárságú férfit, aki vasárnap hajnalban jelentkezett belépésre a letenyei határállomáson. A férfi ellen, több bűn- cselekmény elkövetése miatt az Interpol adott ki elfogató parancsot, (kg) Kamion alá rohant egy személyautó halálos közlekedési baleset történt szombat éjszaka Pest megyében az 5-ös főúton. Hernád külterületén egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Az autó két utasa közül az egyik életét vesztette. (kg) Engedély nélkül vágták fákat huszonöt mázsa „lábon álló” akácfa kivágásával gyanúsítanak három személyt a dunaújvárosi rendőrök. A három férfi, akik szabadlábon véde- kezhetnak Pusztaszabolcs és Adony között végezte az engedélynélküli fakitermelést, (kg) Az Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája (vállalkozói igazolvánnyal rendelkezőknek) pályázatot hirdet hirdetési tanácsadó munkakörre Tolna megye egész területére! Fényképpel ellátott önéletrajzát 2005. február 11-ig „Értékesítés” jeligére a kiadóba várjuk! (Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.) Tolnai Népú Az Alpokban lavinaomlás, Romániában kemény hideg időjárás A tél próbára teszi Európát Otthon voltak a háziak, mégis besurrant a tolvaj A SZEKSZÁRDHOZ tartozó Palánkon besurranó tolvaj járt az egyik házban. Bár a család otthon tartózkodott, nem vették észre a settenkedő tolvajt, aki 60 ezer forint készpénzzel és két mobiltelefonnal távozott. Régiségért ment, elvitte a vasalót REGÖLY-SZŐLŐHEGYEN egy présház ajtaját feszítették ki, majd elvitték a ma már régiségnek számító tárgyakat, például párazsas vasalót, tükröt. A lopási kár 65 ezer, a rongálási kár 20 ezer forint. Nyolcán veszítették életüket halálos sportbalesetekben az Alpokban, Romániában pedig legkevesebb öt ember halálát okozta a mostoha időjárás az elmúlt két napban. Romániában egyes helyeken mínusz 34 Celsius-fokot mértek vasárnapra virradó éjjel, a nagy hideg és hóviharok eddig legkevesebb öt ember halálát okozták közvetve vagy közvetlenül. Habár a havazás abbamaradt, a mínusz 34 fokos hideg - az idei tél eddigi romániai hidegrekordja - mellett óránként hatvan kilométeres sebességet elérő szél és mínusz tíz fokos nappali hőmérséklet nehezítette vasárnap a hóeltakarítást a Kárpátokban a behavazott területeken. Buzau járásban halálra fagyott három ember, akik gyalog indultak útnak, és hóviharba kerültek. Constanca közelében két beteg kisgyermek azért halt meg, mert az értük küldött mentőautó elakadt a hóviharban. A felső-stájerországi Tregl- wang térségében vasárnap már negyedik napja kutattak eredménytelenül három vadász után, akik még csütörtökön vadetetésre indultak traktorral. A vadetetők térségére lavina zúdult. Az öltöny lett a tolvaj veszte dombóvár Mint arról már több alkalommal beszámoltunk, november óta hengerzár-töréssel jutottak be társasházi lakásokba és loptak el onnan különböző értékeket eddig ismeretlenek. Dombóváron 8, Pécsett 42, Kaposváron 20 bűncselekményt követett el az a két román állampolgár, akiket végül a mosonmagyaróvári rendőrök fogtak el egy igazoltatás során. Ruházatuk buktatta le a gyors kezű „lakatosokat”, egyikőjük épp abban az öltönyben pompázott, amit korábban elloptak a gazdájától. A szakértői vizsgálat megállapította, az összes betörés egy eszköztől származik, így mind az ő számlájukra róható fel. B. B. i t á