Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-28 / 49. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. FEBRUÁR 28., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET Aki időt nyer,; pénzt nyer aki előbb Indul, az előbb is szakítja át a célszalagot. Tíz éven át nem sikerült elérni Gunaras felújítását, de az ezt megelőző próbálkozások is benne vannak a mai eredményben. Dombó­váron más városokhoz képest pár évvel előbbre járnak, mert voltak, akik felismerték, hogy mit kell tenni. Pályáznak min­denhova és mindenre. Ha kell másodszor és harmadszor is. az előny nem csak időt jelent, hanem tapasztalatot is, hogy ho­va, mit, hogyan kell beadni. Utasítottak már el pályázatot, mert az ötkilós csomag utolsó sorában lemaradt az a szó, hogy ezer. Százszor benne volt számmal, betűvel, indokolva, átszámítva, kimutatva, és bemutatva, hogy húszezer. De a hi­ba miatt visszadobták azzal, hogy húsz euróra nem lehet pá­lyázni. A szigorú uniós rendszer sokaknak még új. A magyar meg enyhén szólva is zavaros. egy szennyvízcsatorna-beruházáshoz több helyről kell ösz- szeszedni a pénzt. Lehet, hogy a vízügyi alap tavasszal, a környezetvédelmi ősszel, a légügyi meg sosem írja ki a pá­lyázatot. Az idő meg múlik, a beruházás késik. Aki időt nyer, az pénzt nyer. ihárosj ibolya ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Viliminé Kápolnás Mária túrázik, olvas, publikál VIUMINÉ DR. KÁPOLNÁS MÁRIA muzeológus, a Bátáért Egyesület el­nöke mindent szeret, ami a természettel kapcsolatos. Ősszel gom­bászik, nyáron túrázik, és nemcsak a Gemencben, hi­szen egyik legkedvesebb he­lye a Magas-Tátra. Természe­tesen rengeteget olvas, igaz, ideje nagy részében szakiro­dalmat, hiszen ő maga is pub­likál és előadásokat tart, leg­utóbb például a Néprajzi Mú­zeumban a Sárköz értékeiről. Kaszás Kálmánná már csak nézi a horgászokat kaszás KÁLMÁNNÉ, Tengelic jegyzője egy­kor maga is aktív horgász volt, de ma­napság in­kább csak szemléli, mi­ként pecázik férje az unokákkal. Leggyak­rabban a tengelíci horgásztó­ra járnak, de olykor a Holt- Sión is tesztelik a halak étvá­gyát. A jegyző asszonynak nem hiányzik elviselhetetle­nül a horgászat, ő inkább él­vezi a természetet, a szép időt, és örül, hogy szerettei jól szórakoznak a pecázással. Horváth Béla olvas és zenét hallgat DR. HORVÁTH BÉLA. a PTE Illyés Gyula Főiskolai Ka­rának főigaz­gatója a sza­bad idő kifeje­zést feltételes módban hasz­nálja. Hivatal­ból is sokat olvas, íróasztalán mégis könyvhegyek várnak sorukra. Szereti a zenét, de lemezei közt is akad példány, amelyikről még nem került le a celofán. Kikapcsolódás szá­mára a természetjárás, leg­kedveltebb elfoglaltsága pedig a beszélgetés, közös zenehall­gatás a kisebbik fiával. Illés Tamás színházba jár és Marquezt olvasna illés tamás a Vállalkozói Sza­lon elnöke, nem véletle­nül kevés a szabad ideje: sí I van vagy M nyolc tarsa_ á «■'dalmi funkci­■ ■*- ója. A legtöbb idejét a Nemzeti Civü Alap­program regionális kollégiu­ma viszi el, amelynek elnöke. Ha mégis jut rá idő, színházba járnak Pécsre, Budapestre. Ki­rándulni is szeret a család. Legutóbb Vámos Miklós Marquez és én című könyvét olvasta, s ezért a Száz év ma­gányt ismét szeretné elővenni. i Nő a Fidesz támogatottsága szavazók Orbán Viktor még mindig népszerűbb, mint Gyurcsány Ferenc. Demszky Gábor kihívója komoly esélyekkel indulhat majd. Hétfőnként új eredmények la A Budapesti Corvinus Egyetem (korábban Budapesti Közgazdaság- tudományi és Államigazgatási Egyetem) Marketingkutatás és Fogyasz­tói Magatartás Tanszéke az ASM Kiadói Kft.-vel együttműködve közvé­lemény kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból ke­rülnek ki Budapesten, és az ország különböző városaiban. A minta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. Kérdéseinkre ezen a héten 668 napilapvásárló adott választ. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok Nem Nem menne összesen döntött el szavazni Ha most vasárnap lettek volna a választá­sok a Fidesz 29,2%-os az MSZP 22,8%-os támogatottságot ért volna el a február negyedik hetében tartott közvélemény­kutatás alapján. A különbség a két párt között továbbra is 6% felelt maradt. Mind az MDF-re, mind az SZDSZ-re szavazók aránya nőtt a múlt heb adatokhoz viszo­nyítva. A válaszadók 18,7%-a döntene úgy, hogy nem megy el szavazni. A januári és februári összesített adatokat tekintve elmondható: amennyivel nőtt a Fidesz népszerűsége (1,6%) annyival csökkent az MSZP-é (1,4%), ami nagyrészt az évér­tékelő beszédek hatásának tudható be. Februárban nőtt a Fidesz támogatottsága Fidesz a biztos pártváiasztók százalékában MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok összesen A biztos pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága közel 2%-kal, az MSZP-é pedig 1%-kal csökkent az előző heti adatokhoz képest. így a különbség a két párt között ezen a héten 9,5%. Az MDF egy most vasárnapi választások esetén az ebben a hónapban legmaga­sabb, 7,6%-os támogatottságot érte volna el. Az SZDSZ-re a biztos szavazók 7,3%-a szavazna ezen a héten. A januári és februári összesített adatokat tekintve a Fidesz-nél 3%-os növekedés, az MSZP-nél 1,7%-os csökkenés figyelhető meg. A Fidesz-hez átpártolok részben a korábbi MSZP, részben a kis pártok sza­vazóiból kerülnek ki. Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? A Gyurcsány Ferencet választók aránya nem változott, az Orbán Viktorra szavazók száma 1,2%-kal csökkent. Orbán Viktor népszerűsége 4,6%-kal haladta meg Gyurcsányét. A januári és a februári összesített adatokat tekintve Gyurcsány népszerűsége alig változott, Orbáné közel 3%-kal nőtt. Ha tegnap lett volna a főpolgármester- választás, ön kire szavazott volna? A februárban megkérdezettek 12,7%-a Demszky Gáborra, 15,4%-a Pokorni Zoltánra szavazna egy most vasárnapi fő­polgármesterválasztás esetén. Demszky Gábor támoga­tottsága kissé csökkent, Pokorni Zoltáné 2,5%-kal nőtt az előző havi adatokhoz képest. A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA Gyurcsány és Orbán fej-fej mellett halad Budapesten A BUDAPESTI RÉGIÓBAN mind Gyurcsány Ferenc, mind Orbán Viktor népszerűsége nőtt né­hány százalékkal. A két jelöltet ebben a régióban a napilapvá­sárlók közel azonos arányban (32%) támogatnák egy képzelet­beli közvetlen miniszterelnök­választás esetén. Az É-K-i régió­ban Gyurcsány majdnem 3%- kal vezetett még egy hónappal ezelőtt. A megkérdezettek 20,2 %-a szavazott volna rá ja­nuárban, azonban februárban csökkent a támogatottsága eb­ben a régióban, és már csak 1 %os különbséggel vezet Or­bán előtt. D-K-en egy hónapja Orbán állt jobban 5%-kal, de ma Gyurcsány támogatottsága a magasabb. A jelenlegi minisz­terelnökre februárban a válasz­tók 15 %-a szavazott volna. É-Ny-on Orbán növelte előnyét februárban, ebben a régióban már 26%as a támogatottsága, míg Gyurcsányé 21,4%. D-Ny-on mindkét jelölt vesztett népszerű­ségéből február hónap folya­mán, Gyurcsányra 14%, Orbán­ra 12% szavazott volna. Továbbra is inkább a fiatalok támogatják a Fidesz-MPSZ-t A januári És februári összesí­tett adatok alapján elmondha­tó a válaszadókról, hogy a Fi­desz támogatói között enyhén csökkent a 18-29 és a 30-44 éves korúak aránya, ezzel szemben nőtt az idősebb kor­osztályoké. A 45-59 évesek kö­zött például januárban 22,1 %- os volt a Fidesz támogatottsá­ga, februárban 25,4%. A 30-44 éves korúak aránya azonban 41,6%-ról 38,8%-ra csökkent. Összehasonlítva a Fidesz és az MSZP szavazóit koruk te­kintetében továbbra is elmond­hatjuk, hogy a Fidesz inkább a fiatalabb korosztályok, az MSZP pedig az idősebbek támogatottságát élvezi. Az MDF és az SZDSZ esetében a legfiatalabb korosztály aránya nőtt. Kölesd régészet A héten foly­tatódott a Kölesdi Közéleti Egyesület által szervezett nép­főiskola. Ezúttal DR. GAÁL ATTI­LA, a szek­szárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum igaz­gatója tartott előadást a vízalatti régé­szetről. (sk) Pörböly siker Nagy sikert aratott a pörbölyi általános is­kola farsangi mulatsága, > ráadásul nemcsak a gyerekek körében. A pedagógusok a szülőket is bevonták a játékok­ba. Jól sikerült a diákok tánc­produkciója is, melyet a Ró­meó és Júlia című musical ze­néjére adtak elő. mi Simontomya borvárosok Simontornya is belépett a ti­zennyolc tagot számláló borvá­rosok szövetségébe. Azoknak a városoknak ajánlották fel a be­lépési lehetőséget, akiket a magyar bortörvény megneve­zett. A belépéstől a helyi bor­termelők fellendü­lést várnak, m Sióagárd falutévé Két faluté­vés próbaadást rendelt meg a sióagárdi önkormányzat a Sár- Völ Bt.-től. Emellett a helyi vál­lalkozások számára is felkínál­ják annak lehetőségét, hogy ajánlatot adjanak a falutévé üzemeltetésére, m Szedres költségvetés Elfogad­ták a szedresi költségvetést a helyi képviselők. A büdzsé mintegy tizennyolcmillió forin­Szekszard diákpecsenyék Diákok főztjét ették a vendégek szomba­ton a Gemenc étteremben, az először rendezett Hunyadi-bálban. A vendéglátóipari iskola tanulóinak étlapján többek közt ököruszály- leves, füstölt pisztráng, galuskával tálalt marhanyelv szerepelt. tos hitelfelvételi tervet tartal­maz jelenleg. A község is pá­lyázni kíván az ún. önhiki tá­mogatásra. (sk) Tengelic kérnek Idén is be­nyújtja az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatását célzó pályázatot (önhiki) a tengelici önkormányzat. A község ebből előleget is szeretne kapni az államtól, (sk) Tolna üléseznek A hónap utolsó napján ülést tart szilák Mihály polgármester vezetésével a tolnai képvi­selő-testület. A témák kö­zött egyebek mellett szerepel a városháza műemlékké nyil­vánításának kérdése és a váro­si nagyren­dezvényekre fordítható pénz felosz­tása. Zárt ülésen dönte­nek a Tolna Városért Kitüntető Díjakról, ame­lyeket március 15-én ad­nak majd át. (sk) Tolna-Mözs meghívás a tolnai kijelölt iskola tavaly ősszel a mözsi iskolába költözött. Az új helyen is emlékeznek a régi, nyugdíjba vonult, vagy gyesre távozott peda­gógusokra, akik valamennyi­en meghívást kaptak a kije­lölt tagozat tegnapi farsangi báljára, (sk) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )

Next

/
Thumbnails
Contents