Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-26 / 48. szám

2005. FEBRUÁR 26., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Nem mumus a Kecskemét kosárlabda Amerikai hátvédet igazolt a Gunaras KC együttese. Szerződést kínált a francia próbajátékosnak az Atomerőmű SE Az élvonalbeli férfi kosár­labda-bajnokság hét végi fordulójában az Atomerő­mű SE hazai pályán vet­het véget a Kecskemét el­leni rossz sorozatának, míg a Gunaras KC az ősz­szel már legyőzött Kapos­vári KK otthonában vív vérbeli rangadót. Rónai Gábor Atomerőmű SE-Univer Kecske­mét szombat, 18 óra. Zsoldos András: - A legutóbbi két mér­kőzésünket, a Gunaras elleni ha­zait, illetve a ZTE elleni idegen­belit szakmailag nem lehet érté­kelni, hiszen az ellenfelek nem' igazán nehezítették meg a dol­gunkat. Nem jöttek jól számunk­ra ezek a csaták, hiszen a rang­adókat követően jó ritmusban játszottunk, s félő, hogy most ki­zökkent ebből a csapat. A Kecs­kemét a legutóbbi három mérkő­zésen egyaránt legyőzött min­ket, ennek ellenére túlzás lenne őket mumusnak nevezni, hisz olyan csatákat buktunk el, ame­lyeket akár mi is megnyerhet­tünk volna. A legutóbbit például csak a játékvezetők durva téve­dései miatt buktuk el. Végre is­mét olyan héten vagyunk túl, amikor az egész csapat együtt tudott készülni, s ez feltétlenül jó előjel az Univer elleni ütközet előtt. A keretünk tovább erősö­dött: Cédric Melicie-nek szerző­dést kínáltunk. A francia fiú hasznos tagja lehet a csapatnak, aüétikus, gyorsan fut, jól pasz- szol, tehát olyan, aki illik a csa­pat szerkezetébe. Kaposvári KK-Gunaras KC § Dombóvár szombat, 18 óra. Bá- 2 lind Józsefi - A MAFC elleni ve- 1 reségért csakis önmagunkat | okolhatjuk, hiszen saját fegyel- | mezetlenségeink miatt buktuk el a fontos ütközetet Egy olyan csa­pat, amelyik a harmadik negyed­ben 12 ponttal jár előrébb ellen­felénél, s a negyediket is 9 fóros előnnyel kezdi, nem kaphat ki. Idegileg fáradtunk el, ennek is tudható be, hogy az utolsó 35 másodpercben a MAFC játékosai három támadólepattanót is meg­kaparintottak. Vérbeli szomszéd­vári rangadó vár ránk a Kapos­vár otthonában, ahol a helyezés­től függetlenül rendre izgalmas csatákat játszunk. A tét mindkét csapat számára nagy: a Kapos­vár a nyolcba igyekszik, mi pedig minél előkelőbb helyen szeret­nénk végezni. A héten újabb játé­kosokkal sikerült megerősíte­nünk a csapatot: az amerikai Nathan Joseph Mohs már pályá­ra is lép, a somogyiaktól igazolt Tömösváry Máté és Hendlein Ro­land játékára ellenben a két klub megállapodása alapján még nem számíthatok. Sitku Ernő (balról) szolgálataira is számíthat az ASE a Kecskemét ellen Melicie-t leigazolták Egy héten át tesztelte a fran­cia Cédric Melicie-t az Atom­erőmű SE, s Zsoldos András edző úgy döntött, hogy szerző dést kínálnak a színesbőrű erőcsatárnak A 26 éves, 198 centis játékos remek ajánlóle­véllel érkezett: a francia A-li- gás Besancon együttesében meccsenkénti tízpontos átlag fűződött a nevéhez. Amerikai hátvéd a Gunarasban Amerikai hátvéddel erősí­tette meg keretét a Gunaras KC. Az 1977-es születésű, 196 centis Nathan Joseph Mohst korábban a ZTE KK is tesztelte. A légiós játékengedélye már meg is érkezett Dombóvárra, így nincs akadálya, hogy már a szombati, Kaposvár elleni összecsapáson bevesse őt Bálind edző. Két fiatal is csatlakozott a GKC kereté­hez: az 1983-as születésű, 203 centis Tömösváry Máté, illetve az 1986-os születésű, 201 centis Hend­lein Roland egyaránt a Ka­posvári KK-tól érkezett, s mindkettőjükre a 3-as posz­ton számíthat a dombóvá­riak szakvezetője. Műfüvön fociztak TN-információ A Paksi SE tegnap Székes­fehérvárott játszott felkészü­lési mérkőzést a PMFC-vel. Paksi SE-Pécsi MFC 1-1 (1-1). Székesfehérvár, 100 néző. V:Szendrei. Paks: Ko­vács A.- Tóth P. (Osztermá- jer), Hosnyánszki Zs., Bene- deczki, Vizdár, Bán (Abonyi)- Mészáros I., Heffler- Ivitz (Tóth J.), Kiss T., Búzás (Böde D., Varga). Edző: Lengyel Fe­renc. Gól: Heffler 25., illetve Erős a 26. percben. Rájátszanak TN-információ A versenybíróság elkészítet­te a megyei sakkcsapatbaj­nokság rájátszásának prog­ramját. A csapatok közül a Rendőr SE, a Decs 1990 SE, a Dombóvár 2004 és a Bony- hád SE az A-csoportban foly­tatja, míg a Gyönk Hegyhát SK, a Paksi Oroszlánok, a Ta­mási és a Szekszárd SE a B- csoportban gyűjti tovább a pontokat a minél jobb helye­zésért. Az első forduló (február 27.) műsora: Decs-Rendőr SE, Dombóvár-Bonyhád, Tamá- si-Paks, Szekszárd-Gyönk. Szinger Ferenc: újabb öt év labdarúgás Összeállt a TMLSZ új, kilencfős elnöksége Négyen a kitüntetettek közül (Jobbról): Pfeifer Zoltán, Várad! Henrik, Bíró Roland és Szakács László Újabb öt évig Szinger Fe­renc lesz a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség el­nöke. Rónai Gábor Szinger Ferenc ötödik ciklusát kezdheti a TMLSZ élén, miután a pénteki küldöttközgyűlésen a szavazati joggal rendelkezők egy tartózkodás mellett vala­mennyien a régi-új elnökre ad­ták voksukat. Az új, kilencfős elnökségbe Tarjáni Gyula (36 szavazat), Illés Béla (35), Oláh Sándor (30), Teszler Vendel (29), Fonyódi Béla (27), Manner János (26), Sebestyén Ágoston (26) és Sári József (26) került. A Felügyelő Bizottság új elnöke Varga Tibor lett, míg tagjai közé Gödrei Zoltán és Vámosi Ferenc került. MLSZ és MALL küldött­nek egyhangú szavazással Szin­ger Ferencet és Tarjáni Gyulát jelölték. Póttagnak Teszler Ven­delt választották. A közgyűlésen kitüntetéseket is átadtak. Tolna megye labda­rúgásáért emlékérem arany fo­kozatát Szinger Ferencnek, ezüst fokozatát Váradi Henrik­nek, a Fegyelmi Bizottság el­nökhelyettesének, míg bronz fokozatát Pfeifer Zoltánnak, a megyei II. osztályú Cikó labda­rúgójának ítélte az elnökség. Az év felnőtt edzője díjat a Ta­mási SE-t az NBIII-ba juttató Molnár László, az év utánpótlás­edzőjének járó serleget Teszler Vendel az MLSZ Tolna megyei instruktora, a Szekszárdi UFC utánpótlásedzője kapta, míg az év szponzora díjat Szakács László vehette át. Először díjaz­ták Tolna megye legjobb játék­vezetőjét: 2004-ben Bíró Roland bizonyult a legjobbnak. Csúszik a tavaszi rajt Egy héttel később, március 13- án a 2. fordulóval kezdődnek a megyei bajnokságok tavaszi idényének küzdelmei. Az első fordulót március 15-én pótolják. Remeklő KSC-s fiatalok kosárlabda Éllovas szekszárdiak A leány országos kadett bajnokság elődöntőjé­nek 2. fordulójában Nagykőrösön lépett par­kettre az Atomerőmű- KSC Szekszárd korosztá­lyos együttese. TN-információ Szabó Noémi tanítványai gól­gazdag mérkőzéseken aratott két győzelemmel szilárdítot­ták meg vezető helyüket a cso­portban. Eredmények: Atomerőmű- KSC Szekszárd-Cegléd 109-57 (25-20, 23-21, 314, 30-13). Ld: Bálint (26/6), Papp E. (22/9), Dobai (16/3). Kitűnt Bálint, Papp, Dobai. KSC Szekszárd-Sopron 113- 89 (26-15, 24-26, 34-19, 29- 29). Ld: Bálint (34/6), Balogh (30), Papp (17/3), Dobai (16/3). Kitűnt Bálint (a mezőny leg­jobbja), Balogh. Az állás: 1. Atomerőmű-KSC Szekszárd, 2. Szeged, 3. Ceg­léd, 4. Sopron. Az elődöntő 3. fordulóját március 6-án Szekszárdon, a Garay Gimnázium csarnoká­ban rendezik. A csoport első két helyezettje játszhat majd a nyolcas döntőbe jutásért. * * * Az országos serdülőbajnok­ságban két, Harsányi Mária ál­tal dirigált szekszárdi együttes is eljutott a középszakaszig. A KSC első számú csapata a fel­sőházban is remekelt, hiszen a teljes mezőnyt végigverve egyenesen a középdöntőbe ju­tott. Az atomosok B-csapata az alsóházban vitézkedett, s miu­tán a hét végén hazai pályán legyőzte a szegediek második számú alakulatát, csoportmá­sodikként selejtezőt játszhat a középdöntőért. Eredmények, felsőház: Atom­erőmű-KSC Szekszárd A-Baja B 141-31 (75-16). Ld: Bálint (27/3), Tamis (23/6), Ritt (15), Stier (14), Hajdú (13/6), Pá- mer (12/3), Takács (12). Ki­tűnt Bálint, Tamis, Hajdú, Pámer. KSC Szekszárd A-Baja A 10448 (44-20). Ld: Bálint (43/3), Tamis (14), Szabó (12), Hajdú (10/3). Kitűnt Bálint (a mezőny legjobbja), Tamis, Haj­dú, Takács, Szabó. Végeredmény: 1. Atomerő- mű-KSC Szekszárd A 12, 2. Pécs A 9,3. Baja A 9,4. Baja B 6 ponttal. Alsóház: Szeged B-KSC Szekszárd B 67-38 (42-11). Ld: Gödrei (16). Kitűnt: Gödrei. KSC Szekszárd B-Szeged A 61-51 (27-26). Ld: Baki (24/3), Gödrei (16), Búzás (13). Ki­tűnt: Baki, Gödrei. Végeredmény: 1. Szeged B 12, 2. KSC Szekszárd B 9, 3. Szeged A 8, Pécs B 7 ponttal. ★ ★ ★ Férfi junior NBLZTE KK- ASE 69-51 (13-23, 14-10, 19-14, 23-4). Zalaegerszeg, 100 néző. V: Horváth, Viant. ASE: Verll (11/3), Jilling L. (18/6), Csűrös (20/12), Pólya (-), Lacza (-). Csere: Árokszál­lási (-), Tűmpek (2), Jilling B. (-), Bikádi (-), Mészáros (-). Edző: Schmidt Béla. Az ezúttal „há­romfős” paksi csapatnak az utolsó negyedre nem marad­tak tartalékai. Kitűnt Csűrös, Jilling L. Hetedikek a gyönkiek kézilabda A helyosztót megnyerték A hetedik helyen végzett a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium VI. korcso­portos fiúcsapata a kézi­labda diákolimpia Haj­dúszoboszlón megrende­zett döntőjében. TN-információ A nyolc csapatot parkettre szó­lító viadalon a gyönkiek a cso­portmeccsek során a rendező hajdúszoboszlóiaktól 40-20- as, a győri Szent-Györgyi Al­bert Gimnáziumtól 31-23-as, a budapesti Kovács Pál gim- itől pedig 33-25-ös vereséget szenvedtek. A két utolsó csa­táját a gyönkiek nyerték az Eger ellen (36-27), így a hete­dik helyen zárták a tornát. A Tolna megyei gárda legered­ményesebb játékosa Balogh Viktor volt, aki 26 gólt szer­zett. Az első helyet a Hajdú­szoboszló szerezte meg, meg­előzve a szegedi Széchenyi István Gimnázium és a főváro­si Kovács Pál Gimnázium leg­jobbjait. A hét vége sportműsora Szombat KÉZILABDA: Női NB I/B, Nyu­gati csoport: Óbudai Goldber- ger-Fino-Tamási KC 16. KOSÁRLABDA: Férfi NB I: Atom­erőmű SE-Univer Kecskemét, Kaposvári KK-Gunaras KC Dombóvár 18. labdarúgás: Felkészülési mér­kőzések: Kalocsa-Dunaföldvár FC 13, Tolna VFC-Dusnok 13, Pincehely-Simontornya 13, Nagymányok-Aparhant (Vár­alján) 14, Dees KSE-Baja (Álsó- nánán) 14, Kaposvölgye-Dom- bóvári FC-Rutln 14.30, Vasasi Bányász-Szekszárdi UFC 15. női futsal: NB I-es terembaj- nokság felsőházi rájátszás 4. fordulója Móron (Varga Trans- Fer Szekszárd), 10. teremfoci: XIX. Alta Ripa tor­na a tolnai városi sportcsar­nokban (III. osztály), 9. II. Sze­nior-kupa öregfiúk torna a bátaszéki sportcsarnokban, 9. Vasárnap labdarúgás: Edzőmérkőzé- sek: Simontornya-Paksi SE (U19) 11.30, Tolna-Bonyhád VLC 13, Nagymányok-Hidas (Váralján) 14, Kisdorog-Tevel 14.30, Madocsa-Izsák 15.30. i \ \ i

Next

/
Thumbnails
Contents