Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-21 / 43. szám

2005. FEBRUÁR 21, HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 13 KÉK TÜKÖR Nem tudni, miért ugrott ki a vonatból kivetette magát a mozgó vo­natból egy sárszentmihályi férfi péntek éjjel. Eddig is­meretlen okok miatt ugrott ki a szerelvényből Csók- Nádasladány vasútállomás után. Életét már nem tudták megmenteni, (ned) Beismerte tettét a késeid fiatalember elfogták azt a 22 éves fiatal­embert, aki megölt egy 34 éves férfit Hódmezővásárhe­lyen. Áldozatával több kés­szúrással végzett. A gyanúsí­tott beismerte a bűncselek­mény elkövetését, (ned) Meghaltak a tragikus autóbalesetben megcsúszott autójával és fá­nak ütközött egy 33 éves férfi Örménykúton. A sofőrt sú­lyos sérülésekkel szállították kórházba, utasa azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az ügy részleteit a rendőrség vizsgálja, (ned) Kesztyű buktatta le a motortolvajt RENDŐRKÉZRE KERÜLT egy tol­vaj Zalaegerszegen, miután a kórháznál ellopott egy kis­motort. A rendőrök megtalál­ták a férfit, aki azt a kesz­tyűt viselte, amelyet a jármű tulajdonosa a motorkerékpár csomagtartójába zárt. (ned) Félezer vizsgálat egy szórakozóhelyen előállítottak harminc sze­mélyt kábítószer-fogyasztás gyanújával Kecskeméten, ti­zenhárom esetben a vizelet­vizsgálat is alátámasztotta a gyanút. A rendőrök egy helyi diszkóban ötszáz személyt vizsgáltak át. (ned) Vendég szúrta hasba a kocsmárost megkéseltek egy kocsmá- rost Rábahídvégen. A férfit hasba szúrta az italbolt egyik vendége. Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A tettest elfogták, (jj) Rokonának árulta el a brutális tettét meggyilkolta barátnőjét va­sárnap a hajnali órákban egy 28 éves férfi Tiszaderzsen. A tettes elmesélte a történte­ket egy hozzátartozójának, aki értesítette a rendőrséget. A fiatalembert rövid időn be­lül elfogták, (ned) Utasok vesztették életüket a határon meghalt egy férfi Röszkénél, a Németország és Bulgária között közlekedő buszon. Az idős bolgár utas szívroha­mot kapott. Egy török utas a Hamburg és Isztambul kö­zött közlekedő repülőn halt meg, a járat Budapesten megszakította útját, (jj) ' Festékkel öntötték le a pártiroda bejáratát leöntötték festékkel a Fi­desz pesterzsébeti irodájá­nak ajtaját. A tettesek kék és fehér festékkel rongálták meg a bejáratot. Az ügyben a rendőrség vétség miatt eljá­rást indított, mert a kár nem haladja meg a tízezer forin­tot. (ned) Tűzoltók segítettek a súlyos balesetnél összeütközött két személy­autó Mályi és Nyékládháza között. A frontális karam­bolban ketten súlyosan megsérültek, őket a tűzol­tók szabadították ki a ron­csokból. Az autó utasait kórházba szállították, (ned) Szent Imre lett Kisbandi veszte üzlet Felügyelőbizottsági tag volt Ismerősei szerint Lakatos Andrásnak volt érzéke az üzlethez, csak túl naiv volt, és állandóan lehúz­ták. Mint legutóbbi eltű­nése előtt is. Most egy arab üzletemberrel tűzött össze. Szemán László Lakatos Andrást, alias Kis- bandit a 90-es évek közepén az alvilág pénztárosának tartot­ták. 1996-os eltűnését azzal magyarázták az éjszakában, hogy olajüzletet ígért sokak­nak, majd lelépett a milliár- dokkal. Mások szerint milliár­dos „gyémántlehúzásban” volt benne. Amerikában kapták el 2000- ben az Interpol körözése alap­ján. Amikor hazahozták, ő is a gyémántüzletről mesélt. No és arról, hogy őt akarta az orosz maffia magyarországi helytar­tónak, ám ő inkább meglépett. A fővárosi bandaháborúhoz pe­dig semmi köze sem volt. 2004 januárjában távollété­ben jogerősen elítélték két év nyolc hónapra 416 rendbeli csalás miatt, ám még 2003 no­vemberében újra eltűnt. Isme­rősei szerint lehet, hogy már nem is él. Egy újabb nagy üz­let keretében adósa maradt egy arabnak negyvenmillió forint­tal. Kisbandi beszállt ugyanis a Szent Imre herceg Alapítvány­ba, a felügyelőbizottság tagja­ként szerepel ma is. Az alapít­vány a Békés megyei Nagyszé­náson egy idősotthont terve­zett építeni, amihez a tőkét Kisbandi szedte össze. Többek között az arab üzletembertől is. Az‘ alapítvány becsődölt, ám a csőd okát senki sem vizsgál­ja. Otthon helyett munkaügyi perek maradtak a nagyszénási önkormányzat nyakában. Az ügyvezető-igazgató kisbandi a 90-es évek elején bejegyeztette az Első Magyar Nyugdíj-takarékpénztár Rt-t, ami valóban első volt ha­zánkban ezen a területen. A cég felügyelőbizottságá­ban olyan nevek voltak, mint például Darnyi Tamás úszózseni. Kisbandi még névjegykártyát is nyomatott magának ügyvezető-igazgató titulussal. Az rt. egy percet sem működött, mivel nem kapták meg a PSZÁF-enge- délyt, így törölték a cégnyil­vántartásból. Kisbandi Miamiban egy előzetesházban várta ki őrizet alatt, míg az ame­rikaiak kiadták Magyarországnak Megfenyegették a bírót és a hozzátartozóit védtelenek Durvábbak a támadások Olajoshordóba rejtették a római kori pénzérméket lefoglalások Múzeumban az értékek Megfenyegettek egy bírót és csa­ládját a fővárosban. Lomnici Zol­tán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint évről évre veszélyesebb fenyegetést kapnak a bírák. Ta­valy olyan eset is előfordult, hogy a fogvatartott az ítélethir­detés közben támadt a tanács elnökére. A Reggel novemberben szá­molt be arról, hogy a belügymi­niszter és a Legfelsőbb Bíróság elnöke közötti megállapodásból semmi sem lett. A felek arról döntöttek, hogy egy-egy szabad­napos rendőr posztolna a főváro­si és a Pest megyei bíróságok előtt. Akkor a Belügyminiszté­rium szóvivője azzal indokolta az intézkedések hiányát, hogy az elvi megállapodást a rendőr­ségnek és a bíróságnak kellett volna megerősítenie. Úgy tud­juk, a tárgyalások megkezdőd­tek, ám amikor az intézkedések költségei szóba kerültek, nem tudtak megegyezni. Két éve hetvennégy rendkívü­li esemény történt a bíróságo­kon. Tavaly szintén több táma­dás ért bírósági eljárásban részt­vevőket. Múlt héten a Simon-per tárgyalásán újságírókat is meg­fenyegettek. ■ Nagy E. D. Olajoskannába rejtett műkincse­ket találtak a vámosok egy mik- robuszban Tompánál. Nem sok­kal később egy személyautóból három kilogramm heroin került elő. Mindkét eset szombat este történt A mikrobusz szerb sofőr­je egy francia rendszámú autóval próbált bejutni az országba. Az ellenőrzést végző pénzügyőr téte­les vámvizsgálatot rendelt el gép­kocsijára. Egy olajoskannában több mint háromezer római kori pénzérmét, tizenöt ruhacsatot és több ruhadíszt rejtett el a gya­núsított. A szegedi Móra Ferenc Múzeum szakértője szerint a csempészáru több mint egymil­lió forint értékű. A műkincscsempész leleple­zése után nem sokkal egy másik szerb állampolgár próbált Ma­gyarországra jutni. Ő egy svájci rendszámú autóval érkezett. A pénzügyőr ismét tételes vám- vizsgálatot rendelt el. A kocsi motorterében két, a rádiósmag­nó mögött további két csomagot találtak. A pakkok mintegy húszmillió forint értékű heroint rejtettek. A tettes ezer eurót ajánlott büntetlenségéért, ám el­járást indítottak ellene. ■ Nagy E. Dóra Engel Zoltán ügyét tárgyalja az ítélőtábla büntetés Első fokon életfogytiglan A rendőrgyilkosság miatt első fokon tényleges életfogytiglan- ra ítélt Engel Zoltán ügyét tár­gyalja a Fővárosi ítélőtábla szer­dán. A korábban már többször is büntetett férfi 2003. május 13- án egy fővárosi villa kirablására készült, amikor a rendőrök le­leplezték. Engel megadást szín­lelt, majd hangtompítós piszto­lyából az egész tárat kilőtte két rendőrre, egyiküket, Borsos Jó­zsef századost halálosan megse­besítette. A tűzharcban Engel Zoltán is súlyosan megsebesült, az előzetes letartóztatásban lé­vő férfit az elsőfokú tárgyalások­ra tolókocsiban hozták. A Fővá­rosi Bíróság 2004. július 7-én ki­hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében Engel Zoltán cselek­ményét háromszorosan minősü­lő, aljas indokból, hivatalos sze­mély sérelmére, több emberen elkövetett emberölés kísérleté­nek értékelte. Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában a bíróság kifejtette: elengedhetetlenül szükséges a tényleges életfogy­tiglan kiszabása. Az ügyész tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a védelem eny­hítésért fellebbezett. így került a rendőrgyilkosság ügye másod­fokon a Fővárosi ítélőtáblára. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Laptopokat vittek el a kirakatbetörők HAT LAPTOPOT és még néhány ki­sebb műszaki cikket vittek el isme­retlen tettesek egy szekszárdi üz­letből. A boltba úgy jutottak be, hogy széttörték a kirakat üvegtáb­láját. A kár eléri a két és fél millió forintot. Még a kocsiból is leszívtak egy kis benzint HÁROM GÁZPALACKOT tulajdoní­tottak el egy nyitott garázsból isme­retlen tettesek Sióagárdon. A tolva­jok egy üres telken át mentek be a kárvallott udvarába, s ráadásként még az ott álló személygépkocsiból is leszívtak öt liter benzint. A kár el­éri a harmincezer forintot. Ugyan­csak Sióagárdon, egy lakásból tűnt el egy gázpalack és egy fém benzi­nes kanna. Azúrban benne volt a műhely kulcsa KÉT LÁNCFŰRÉSZ, stihllánc és fű­részlap: ezt zsákmányolták azok a tettesek, akik egy sióagárdi mű­helyben jártak hívatlanul. Helyzetü­ket megkönnyítette, hogy a lezárt helyiség kulcsa benne volt a zár­ban. A kár nagysága kétszázhat­vanezer forint. Valahol fűrészelnek a tanya kifosztói KÉT ÉRTÉKES STiHLFŰRÉSZT és a hozzájuk való alkatrészeket vitt magával az az ismeretlen tettes, aki Kistormás külterületén feszítet­te le az egyik tanyáról a lakatot. A kár mértéke eléri a háromszázezer forintot. Nem kímélték még a kaptár méhcsaládját sem KÉT TANYÁBA is betörtek ismeret­len tettesek Tolna közelében. Az egyikből semmit sem vittek el, a másikban felborítottak egy kaptárt. Ezzel a tettel maradéktalanul el­pusztították a kaptárban telelő méhcsaládot. Üvegtörök gyakorlatoztak a pálfai általános iskolán ÖSSZESEN TIZENKILENC ablak látta kárát ismeretlen személyek érthetetlen és elítélendő virtusko­dásának Pálfán. A tettesek ugyanis a helyi általános iskola összes, mind a tizenkilenc főutcai ablakát betörték. Sikertelen támadás a minidiszkont ellen A LAKATOT LEVÁGTÁK a szekszár­di minidiszkont üzletről ismeretlen tettesek, de a betörés végül is el­maradt. Arról egyelőre nincs információ, hogy miért hiúsult meg a szándék. Traffipaxos sebességmérés Tolna megye útjain A rendőrségi előrejelzés szerint 8.30- 12.00-ig Pörböly belterületén, 8.30- 12.00-ig Szekszárd belterüle­tén várható sebességmérés. Á k 1 V

Next

/
Thumbnails
Contents