Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-02 / 27. szám

6 2005. FEBRUÁR 2., SZERDA HAZAI TŰKOR Tizenöt év kevés volt a múlt feltárásához „a gyilkosokat meg kell nevezni” - írta versében a nyolcvanas évek elején Nagy Gáspár. A koncepciós perek áldozataira, Nagy Imre és társainak mártíromságára utalt a rövid úton betiltott költeményben. A rendszerváltók elfogadták az elképzelést: hoz­zák nyilvánosságra azok nevét, akik kiszolgálták a puha dik­tatúra kíváncsiságát, és feljelentéseket írtak kollégáról, barát­ról, családtagról, ismeretlenről, akiről kellett. Csak éppen nem hoztak róla törvényt. tizenöt évvel a rendszerváltoztatás után bonyolultabb a hely­zet, mint volt. Egyik párt sem tudja, meddig menjen el, mi tör­ténjen azokkal, akik besúgók voltak annak idején. A legradikálisabb a Fidesz elképzelése. Alkotmányban rögzí­tenék, hogy a közéletből tűnjön el mindenki, akinek kapcsola­ta volt az állambiztonsági hatósággal. Az MDF hasonlóan véle­kedik, de alkotmányt nem módosítana. Lágyabb megoldást szorgalmaz a két koalíciós párt. A szabad demokraták a világ­hálóra telepítenék az ügynökök adatait. Az MSZP szerint pe­dig mindenki szabadon turkálhatna a levéltári papírok között. De előtte alaposan megrostáltatnák egy bizottsággal, hogy mi kerülhet a levéltárba. Látszólag akár jó megoldás is lehetne, de a két kormányzópárt semmilyen következményt nem fűz az ügynökmúlthoz. tizenöt év alatt egy lépéssel sem jutottunk előbbre. Sőt egyre-más- ra titkosítják a múltat. Legutóbb egy maffiagyanús bűncselek­mény periratait zárolták, nem kevesebb, mint kilencven évre. Január 31-e lehet a köztársaság napja NYILVÁNÍTSÁK január 31-ét a köztársaság napjává - szorgalmaz­za HILLER IST­VÁN. „Több mint másfél évtizede, hogy Magyarország köztársaság, és az 1946-os gondolatok tartal­ma nem veszített értelméből” - mondta a kulturális minisz­ter A Köztársaság és a 20. századi Magyarország cím­mel tartott konferencián, (sb) Tovább tárgyalnak Bős-Nagymarosról FELGYORSULHATNAK a bŐS­nagymarosi tárgyalások, miután Erdey György kor­mánybiztos hétfőn javasolta, hogy a felek március elején találkozzanak, A megbeszélé­sen a közös szakértői munka- csoportok - a jogi, a gazdasá­gi, a folyamgazdálkodási, a környezetvédelmi, a hajózási és az energetikai - mandátu­mának és a megvizsgálandó kérdések körének ünnepélyes elfogadását ajánlja napirend­re venni, (óz) A Fidesz az ösztöndíjak átutalását követeli a Fidesz felszólítja az Oktatási Miniszté- jgpfe riumot, azonnal utal- f,9 Jj ja át az Esély a Ta- 1 >1 nulásra Köz- alapítvány tá­mogatását, hogy a hallga­tók ösztöndíjá­nak kifizetése zavartalan le­hessen - ismer­tette pártja ál­lásfoglalását POKORNI ZOL­TÁN, a Fidesz al- elnöke. A párt felkéri a minisz­terelnököt, hogy kezdeményezze a Kormányzati El­lenőrzési Hivatal vizsgálatát, (sb) A foglalkoztatás bővítése társadalmi feladat A FOGLALKOZ- TATÁS bővíté­st O se Magyáror- V szágon össz­társadalmi feladat. A fog­lalkoztatást ugyanis nem egyedül a kor­mányzat határozza meg - ál­lítja csizmár Gábor munka­ügyi miniszter. A kabinet legfontosabb törekvése, hogy minél több és minél jobb munkahely jöjjön létre. A tárcák minden döntését meg kell vizsgálni, hogy azok milyen hatással vannak a foglalkoztatottságra, (sb) Demszky jogerősen pert nyert Csurka ellen jogerőre emelkedett a Fő­városi Bíróság ítélete, amely­ben megállapították, hogy Csurka István a Magyar Fó­rum egy öt és fél évvel ez­előtti lapszámában valótla­nul állította Demszky Gábor budapesti főpolgármesterről, hogy „1976-ban önként je­lentkezett besúgónak”. Újhelyi mentelmi jogának fenntartását javasolják az országgyűlés mentelmi bizottsága javasolja a parla­mentnek, ne függessze fel Újhelyi István szocialista al- elnök mentelmi jogát. Új­helyi a Hatvannégy Várme­gye elnevezésű szervezet­ről azt állította, hogy szél­sőjobboldali nézeteket képvisel. A szervezet be­csületsértésért, rágalma­zásért jelentette fel a po­litikust. Az elsőfokú bíró­sági döntés egyébként Új­helyinek kedvezett, (sb) A miniszter felmentette Nógrád főkapitányát a belügyminiszter felmentet­te a Nógrád megyei rendőrfő­kapitányt. Havasi Zoltán dandártábornok a jövőben diplomáciai pályán szeret­ne dolgozni, (sb) Bécsnek nem sugároz Paks atomfelhő Szeged nagyobb veszélyben lehet, mint a császárváros A katasztrófavédők sze­rint Paks biztonságos. Az viszont tény, ha tragédia történne, nem Ausztria lenne a legveszélyeztetet­tebb térség. A sógorok té­vednek. Megszereztük Paks széltérképét, és ki­derült, az atomvárosból csak a legritkább esetben fúj a szél Bécs felé. Körmendi Gábor Egy, a Die Presse című bécsi lapban megjelent grafika arról tanúskodik, hogy egy elképzelt paksi katasztrófa esetén még Ausztria fővárosát is elérheti a radioaktív szennyezés. Mi több, a határunkhoz közel fekvő Eisenstadtban a környezeti ter­helés arányaiban még a cserno­bili környezetrombolás mérté­két is meghaladhatná. Ezzel szemben a feltételezett radio­aktív szennyeződést szállító szél máshonnan fúj. Leggyak­rabban pont Bécs felől, azaz az ellenkező irányból. Kalmár Györgyné meteorológus meg­mutatta nekünk Paks hiteles széltérképét. - A térségben az éves viszonylatban uralkodó szélirányok az északnyugati (a szél északnyugatról délkelet felé fúj) és észak-északnyugati, majdnem azonos gyakoriság­gal. A második meghatározó irány a déli (a szél délről észak felé fúj), a harmadik helyen északi (északról dél felé) irány A széljárások gyakorisága Pakson és környékén (százalékban) helyezkedik el - tudtuk meg a szakembertől. Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője elmondta: egy nukleáris erőmű­katasztrófa esetén a radioaktív szennyeződés abban a sávban kezd terjedni, amerre a szél fúj­ja a veszélyes anyagot.- Történhetnek szélsőséges esetek ' i Pakson nagyon biz­tonságos atomerőmű működik, nincs ok pánikot kelteni - tette hozzá. Ha azonban mégis ka­tasztrófa történne, a szakembe­rek szigorú szabályok szerint írott forgatókönyv alapján men­tenék a menthetőt. Bezárni az erőművet! CSÁKI ROLAND GREENPEACE:- Az egyetlen ép elméjű véde­kezési intézkedés egy atom­erőmű-baleset megelőzésére, ha bezárják az erőművet. Ha nukleáris baleset történik, csak a sérültek számát lehet csökkenteni, az áldozatokat nem lehet elkerülni. Vérsze­met kapott a nukleáris ipar. A kettes blokk kárelhárítása még meg sem történt, de máris az atomerőmű élettarta­mának növeléséről próbálnak terveket készíteni. A kör mentén látható rövidítések az égtájakat jelölik (pl.: É- észak, É-ÉK- észak-északkelet, ÉK- északkelet, K-ÉK- kelet-északkelet). A vastag vonalas ábra és az égtájak vonalának találkozási pontja mutatja, hogy az esetek hány százalékában fúj abból az irányból a szél. A százalékértéket a két kör (5, illetve 10 százalék) mutatja. (Pl.: a szeles napok öt százalékában délkeleti a szél.) Hulladéktemetők törvénye AZ atomtörvény módosítását, az Országos Atomenergia Hiva­tal hatáskörének megváltoztatá­sát, valamint a tervezett bodai, nagy radioaktivitású hulladéktá­rolóval kapcsolatos kutatásokra szánt idei keretösszeg emelését javasolja a kormányfőnek Wek- ler Ferenc. - Az elmúlt két hét­ben végzett munkám során egy­értelművé vált: bizonyos jogsza­bályok módosítására van szük­ség, hogy az atomerőművi hulla­dékok végleges elhelyezésének kérdése nyugvópontra jusson. Polt Péter nyilatkozatát elfogadta a bizottság trófea A beadvány megalapozatlan volt Az Országgyűlés mentelmi bizott­sága szerint pontosan nyüatkozott Polt Péter legfőbb ügyész a va- dásztrófeáiról. A testület meg­szüntette az ellene folytatott eljá­rást. A döntés szerint a vadásza­tokon lőtt agancsok értéke nem haladja meg a 330 ezer forintos határt, amely feletti értéket köte­lező feltüntetni. A bizottság elnöke tavaly de­cember 14-én rendelt el eljárást Polt Péterrel szemben, mert Keller László (MSZP) akkori köz­pénzügyi államtitkár szerint Polt Péter nyilatkozatában nem tün­tette fel a vadászaton lőtt jelentős értékű trófeájt Kontrát Károly (Fidesz) szerint Keller László beadványa megala­pozatlan volt. Polt eleget tett nyi­latkozattételi kötelezettségének. Géczi József Alajos (MSZP), a bi­zottság elnöke elmondta: az elma­rasztaló döntésnek is csak erkölcsi következménye lett volna. ■ S. B. Lassan mindegyik párt alkotmányt módosítana akta Gyurcsány nyitottá teszi múltját A Fidesz alkotmánymódosító ja­vaslata szerint az állambiztonság­gal együttműködő összes ügynök múltja legyen megismerhető, és jogi eszközökkel ki lehessen szo­rítani őket a közhatalomból. A ter­vezet mindenkit kizárna a köz­hatalomból, aki 1990 előtt ma­gyar állampolgárokkal szemben szabad akaratából állambiztonsá­gi tevékenységet végzett. A miniszterelnök szerint a tör­vénynek szolgálnia kell, hogy mindenki múltja megismerhető legyen. Meg kell fontolni az alkotmány módosítását, ha ez az ára az ügy­nökök megismerését célzó „ere­deti rendszerváltó szándék” telje­sülésének - jelentette ki Kuncze Gábor, a SZDSZ elnöke, miután kedden Hiller István szocialista pártelnökkel tárgyalt Az MSZP elnöke szerint a Fidesz javaslata válasz a szocialisták ügynöktör­vényére. ■ S. B. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Józsa István unja, lánya imádja a rajzfilmet JÓZSA ISTVÁN (50) budapesti szocialista or­szággyűlési képviselő leg- kisebb lánya, JHT H Kata folyton azért nyúzza, vigye el moziba a legújabb rajzfilmet megnéz­ni. - Egy apának ilyenkor szó nélkül engedelmeskednie kell. A rajzfilm azonban csak annyi ideig marad meg ben­nem, amíg látom. A Shrekre talán még emlékszem egy pi­cit, de másra nem - mondta a politikus. Katát ez nem ér­dekli, ha álmából keltik is fel, sorolja a mesehősöket, (kg) A foci mellett síelni is szeret Orbán ORBÁN VIKTOR (42), a Fidesz elnöke egyet­len évszakban sem mond le a sportról. Köz­tudott, hogy a volt miniszterelnök kedvenc sportja a futball. Az utóbbi években azonban megkedvel­te a síelést is. Családja társa­ságában a hétvégét ugyancsak ennek a sportágnak szentelte. Egyébként Orbán gyermekei épp a közelmúltban tanultak meg síelni, így most volt alkal­muk a hegyről való lesiklás­ban szerzett tapasztalataikat kamatoztatni, (szá) Dancsó József szereti a társasjátékot DANCSÓ JÓZSEF (35), a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője a U k társasjátékok ai rabja. A zene- hallgatás mellett legjobb szó­rakozása, amikor barátaival táblás játékokkal múlathatja az időt. A politikus szerint ilyenkor az élet dolgairól is jó­kat lehet beszélgetni, s játék közben sok dolgot elárulnak magukról a játszótársak. A Rizikó, a Diplomácia mellé karácsonyra meglepte magát a Scrabble játékkal. Azóta ez a kedvence, (bé) Amikor a kő zokog, a politikus elérzékenyiil SZABÓ GYULA (58), Heves megye szocia­lista képvise­lője a minap egy gyöngyö­si fórumon hirtelen félbehagyta mondan­dóját. A jelenlévők egy embe­ri pillanat tanúi lehettek. A helyi televízió A kő zokog című dokumentumfilmjének bemutatóján a honatya a ha­láltábort megjárt városi zsi­dókhoz kötődő emlékeit idéz­te fel, s közben elérzékenyült. Elnézést kérve elhallgatott, s csak később tudta folytatni a felkavaró film méltatását, (he) t \ i i

Next

/
Thumbnails
Contents