Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-02 / 27. szám
2005. FEBRUÁR 2., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET Hivatal, szüntelenül aki már próbálkozott ügyintézéssel péntek délután egy és két óra között valamelyik Tolna megyei hivatalban, az tisztában van azzal, hogy milyen nehéz feladatra vállalkozott. Nem tudom, más megyékben mi a helyzet, gyanítom, hasonló: a hét utolsó munkanapjának említett órájában jórészt szerencse kérdése is, hogy elcsípünk-e valakit a helyén, avagy már nem. Persze, akár annak is örülhetnénk, hogy a mai világban akad legalább egy olyan munkavállalói réteg, melynek tagjai nem kényszerülnek rendszeresen ingyenes túlórázásra. Néhány más, ugyancsak Tolna megyében található intézmény megany- nyi dolgozója kétségkívül sokat mesélhetne erről a jelenségről... az egyszerű halandók, akik nem képesek délelőtt elszabadulni a munkahelyeikről, s pénteken legfeljebb délután négy órától érnének rá ügyeik intézésére, azért reménykedhetnek egy-két kedvező előjelben. Idetartozik például az e-ügyintézés, mely már Szekszárdon sem ismeretlen fogalom. Azaz, az ügyfél otthon, a gépe előtt ülve tölthet le űrlapot, s továbbíthatja azt elektromos úton. Egyelőre a kezdeti lépések korszakát éljük: de azért eljöhet az az idő, amikor csak azért is pénteken délután két órakor nyújtunk be egy formanyomtatványt a mindig fogadókész hivatalnak. szeri árpád ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Koller Ferenc számára a könyv a legjobb barát Szőts Zoltán természetjáró, kertészkedik és jógázik koller Ferenc számára egy szots pillanatig sem kétséges: ha szabadidő, akkor olvasás. A Tolnatej Rt. ___ élnök-vezérig azgatója egyaránt kedveli a költészetet és a tényfeltáró riport műfaját: ezért forgatja szívesen Szabó Lőrinc, illetve Moldova György köteteit. Emellett rendre felkeresi gyümölcsfákkal beültetett birtokát is. Alma, cseresznye, körte, ringló és megannyi más gyümölcs terem ezen a telken, amit gondosan művel. Frellerné Kovács Anna szereti a komolyzenét FRELLERNÉ DR. KOVÁCS ANNÁNAK, Dombóvár címzetes főjegyzőjének mindene a zene, rendszeres Bartók Rádió- hallgató. Az idén az Erkel Szín-házba vettek bérletet a férjével. A legjobban a hangszeres, szimfonikus muzsikát szereü. Évente három-négy városházi hangversenyt szervez. Titkos álma egy önálló dombóvári hangversenyterem. Imádja két kis unokáját, Annát és Jancsikát. ZOLTÁN, a bonyhádi Völgységi Múzeum vezetője szívesen tölti szabadidejét a természet- íJI-SS; ben. A Völgységi Turista Egyesület tagja, s hacsak teheti, túrázni indul. A kertészkedés is közel áll hozzá. Örömmel bíbelődik ház körüli kiskertjükben. Ha elfárad a gyaloglásban, ásásban, gyomlálásban, metszésben, akkor testi és lelki felüdülést talál a jógában. Erre hetente egyszer két órát áldoz, egy mester segítségével. Takács Róbert vámos a családjával kirándul A szekszárdi vámhivatal jövedéki osztályának vezetője, TAKÁCS RÓBERT, szabadidejében szívesen kirándul 13 éves kislányával és pedagógus végzettségű feleségével. A legjobb kikapcsolódást az jelenti számukra, amikor a tanyán, a szőlővel, illetve ősszel a borral foglalatoskodhatnak, árulta el a vámos. Régebben szívesen horgászott is, de a sok elfoglaltság miatt, ez a tevékenység lassan „elkopott”. Mozi: az utolsó film pereg filmszínházak Félő, hogy a hagyományos filmszínházak Tolna megyében elvéreznek a modern kihívóval, a multiplexszel és az internettel szemben A bölcskei Rákóczi mozi a hangleolvasó modernizálására nyert pénzt a Mozgókép Szakmai Kollégium döntése alapján. A képen Gazdag Gyula, a bölcskei mozi lelke. Ő még bízik a régi mozik varázsában Megyénkben Szekszárdon, Pakson, Dunaföld- váron, Bonyhádon, Tamásiban és Bölcskén vetítenek mozifilmeket. A mozik egyre nehezebb helyzetben vannak, kevés a bevétel, a korszerűsítés viszont sokba kerülne. Venter Marianna Moziba egyre kevesebben járnak. A nagyvárosi multiplex mozik előretörése, az emberek pénztelensége, a hagyományos mozik korszerűtlensége és az internetről letölthető filmek egyaránt okai ennek. Pedig a mozi hangulata nem hasonlítható a | televízió vagy számítógép képér- J nyőjéhez, a mozizás közösségi I élmény. A felújítás, korszerűsítés minden mozira ráférne, de kevés a lehetőség. Kivételnek számít a szekszárdi mozi, ahol sikeres pályázatnak köszönhetően a kisteremben bevezették a dolby-digitális rendszert és 80 személyes ArtMozit alakítottak ki. Megyénkben Bölcskén üzemel az egyetlen falusi mozi, amelyet a helyi Gazdag Gyula elszánt lelkesedése tart fenn. Heti három alkalommal van vetítés, pénteken, szombaton és vasárnap, ha szükséges, délutáni vetítést is tart. A bölcskei mozi nem csak filmszínház, itt zajlanak a közösségi rendezvények is. Sok az eszkimó, kevés a fóka - pénz az nincs A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium 2003-ban kiírt pályázati programja három évre szólt, évi 500 millió forint felhasználható pénzzel. A 2003-as évben még meg is volt ez az összeg, 2004-ben azonban már 175 millióra csökkent, a pályázók száma viszont többszörösére emelkedett. Ahol tudják, hasznosítják a régi épületeket is A régi moziépületek általában nem maradnak üresen. Tolnán például pékség, üzlethelyiség és lakás kapott helyet benne. Alsónánán az épület egyik részében jelenleg nyugdíjasklub működik. A település pályázati pénzen szeretné az egész épületet közösségi házzá alakítani. A bánya megnyitását elnapolták bányászat A konkrétumok egyelőre még nem ismertek Nagymányokon többen úgy vélik, nem is szenet, követ akarnak termelni. nagymányok A Calamites Kft.- hez, az érintett önkormányzatokhoz, és a telektulajdonosokhoz megérkezett a Nagymányok és Váralja határába tervezett külszíni fejtétes szénbánya bányatelek-fektetési határozata. A nagymányoki önkormányzat legutóbbi ülésén elutasította a bányanyitást. Képviselők és helybeli lakosok fejtették ki véleményüket. Dr. Kretz István elmondta, attól tart, hogy a környezetre káros bányanyitásnak nem tudnak időben megálljt parancsolni. Guth Ferenc nyugalmazott bányamérnök felhívta a figyelmet, hogy felelőtlenség hatástanulmány ismerete nélkül bármilyen döntést hozni. Kari Béla vállalkozó szerint ahhoz, hogy egy 100x100 méteres széngödör létesüljön 17 millió köbméter követ kell félretenni. Nem kőbányáról van szó? - tette fel a kérdést. Balogh András polgár- mester figyelmeztetett, hogy az önkormányzat a környezetvédelmi tanulmány elkészülte után jogosult véleménynyüvánításra. Érdeklődésünkre ezt erősítette meg Verbőci József, a Calamites Kft. ügyvezető igazgatója is. Tűzzel temetnek a Vadrózsák A szekszárdi Vadrózsák néptáncegyesület február 12-én, délután 4 órai kezdettel rendezi meg hagyományos télbúcsúztató kavalkádját, amelyen a megyeszékhely általános iskolái, a város tánccsoportjai, valamint zombai, kölesdi és szedresi vendégcsoportok is részt vesznek. A színes, vidám menet a városháza elől indul a Prométheusz parkba, a tél jelképes koporsóját lovasfogat viszi. A parkban aztán siratóasszonyok jajveszékelése mellett elégetik a koporsót, s a tűz mellett táncot járva köszöntik a közelgő tavaszt. A Vadrózsák egyesület várja olyan kézművesek jelentkezését, akik szívesen eljönnének és a park melletti területen árulnák portékájukat. V. M. Nagymányok: szénvagyon a föld alatt A Geológiai Szolgálat a kijelölt területen az ásványi vagyont 3 millió tonnára becsüli, amelyből a kitermelhető szén 2 millió 660 ezer tonna. A meddőanyag, amely a tájrendezést szolgálja majd, 7 millió 711 ezer tonna. A vállalkozó tervei szerint a kitermelés évente 90 ezer tonnát tesz ki. A bánya élettartama 30 évre tehető. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Jágónak gazdálkodás Készül a település idei költségvetése. Jágónak önkormányzata tavaly 26 millió 500 ezer forinttal gazdálkodott, Máté János polgár- mester véleménye szerint ebben az évben egy hasonló nagyságrendű összeg már megfelelő lenne. A községnek minden fillérre szüksége van, nem utolsósorban a pályázatokhoz szükséges önerő miatt. A ravatalozó mintegy 2 millió forintot igénylő felújítása a tervek szerint szintén pályázati pénzből valósulna meg. A költségvetést várhatóan február 15-én, az akkor tartandó önkormányzati ülésen tárgyalják meg az ön- kormányzat tagjai, (sn) Kismányok pályázat Régen várat magára a kismányoki bekötőút korszerűsítése. Az önkormányzat a helyreállításra 200 millió forint költségvetésű pályázatot dolgozott ki és nyújtott be. A program magában foglalja a Kossuth utca teljes felújítását is. Döntés februárban várható, tpa KOCSOla KÖZMUNKÁSOK foglal- koztatásához szeretne támogatáshoz jutni a település, és a már megnyert pályázatból épülő út felújításával kapcsolatos, szakmunkát nem igénylő feladatokat szeretnék ebben a formában kivitelezni, mt Kurd félsorompót avatnak csütörtökön a településen. A vasúti átkelő korszerűsítését a közlekedésfelügyelet rendelte el a nagy forgalmú vasútvonalon áthaladó főúton történt balesetek nagy száma miatt, a település kérésére, mi Szakcs négy motoros fűnyíró beszerzésére nyújtott be pályázatot Szakcs, Várong és Lápafő község önkormányzata a Föld- művelési és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. A támogatással a parlagfűvel fertőzött területek megtisztítását szeretnék megoldani, agyi Szedres parlagfű Szedres is pályázik a parlagfű-mentesítés program keretében két motoros fűkasza és a hozzájuk tartozó teljes felszerelés beszerzésére - döntöttek a helyi képviSzekszárd kiállítás „Elefánt az óriáskígyó gyomrában” címmel nyílt meg Varga Gabriella képzőművész kiállítása a szekszárdi Művészetek Házában. A körülbelül hatvan festmény február huszonkettedikéig látható. Képünkön Aranyosi Györgyné (balra) és Heftier Jánosné nézik Varga Gabriella munkáit. Foto: Bakó Jens selők. A község önerőt is biztosít a mintegy 800 ezer forintos pályázathoz, (sk> Tengelic népfőiskola Három ifjú tudor tartott előadást a Ten- | gelid Fénysugár Alapítvány népfőiskolájának legutóbbi programjain. A tengelici nyugdíjasklubban tartott foglalkozáson a helybéli Horváth Boglár- J ka beszélt az önismeret fontosságáról. A helyi könyvtárban tartott programon Deák Miklós, a dombóvári Illyés gimná- j zium tanulója a modern kori hadviselésről referált, míg a szintén dombóvári Illyés-diák, Rostás Zsófia Harmónia a teljesség jegyében címmel adott , elő. isk) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )