Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-14 / 37. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. FEBRUÁR 14., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET A halál, mint állandó jelző ismét halál a 6-oson. Ercsi mellett most több másik mellett egy mentőautó is karambolozott. Sajnos a hír már szinte szokványos. A Dél-Dunántúlt a fővárossal összekötő főút las­san állandó eposzi jelzője a halál. A közelmúltban nagyjaink nagy csinnadratta közepette a négypárti egyeztetésen legalább az ország fejlesztési „góc­pontjairól” meg tudtak egyezni. Ez nagyon dicséretes, csak­hogy szokás szerint mi ebből is kimaradunk, Tolnában ugyanis se Balaton, se Tisza-völgye, se nagyváros. Ez a nyo­morult hatos út meg marad a senki kölyke. feltehetőleg már holdutazásokat lehet majd tenni, mire sze­gény megyénk megéri, hogy legalább egy normális út ketté­szelje. A térséget már nem csak a befektetők, de lassan a rendszeresen itt költő madárkülönlegességek is elkerülik. A turista meg köszöni, nem kér a közúti közlekedés okozta ha­lálfélelemből, ezért nem jön át még Bajáról sem egy palack jó fajta vörösborért. NEM VAGYOK én elégedetten polgár, de azt azért megkérdez­ném, mitől vagyunk mi itt a pestinél vagy a szegedinél ér­demtelenebb adózók? MÁCZ KATALIN ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Kocsis Zoltán hobbija munkájához kapcsolódik kocsis Zoltán, dombóvári . vállalkozó ugyan kevés H szabadidővel W' * rendelkezik, ■■■“* de lehetőség szerint a munkájához kapcsolódó hobbijával, grafikai szerkesz­téssel foglalkozik. A nyáron családjával, immár harmadik éve, visszatérő vendégként Siófokon nyaralt. Bár próbál­ja, de a mai, modern zenéket • nem tudja megkedvelni, ezért rászokott a klasszikus dalla­mokra, de szívesen hallgatja az Edda együttes dalait is. Sándor István manapság költséges hobbinak hódol Sándor István, a tolnai vá­lasztási bi­zottság elnök- helyettese gyerekkorá­ban eljegyez­te magát a szőlészettel. Hétévesen már metszeni járt nagyapjá­val. Most szép darab szőlője van Tolna határában, az Öreg­hegyen. Fehérbor alapanya­got termeszt, hat fajtával fog­lalkozik, kedvence a szürke­barát. Mint mondja, manap­ság igen költséges a hobbija: a szőlő felvásárlási ára csök­ken, így komoly ráfizetéssel jár ez a „szerelem”. Hamvas István, ha van ideje, gyümölcsfákat ápol hamvas István, a Paksi Atom­erőmű Rt. ve­zérigazgató- helyettese gyermekkorá­ban utálta a földet túrni, talán azért, mert nagy­szülei földművelésből éltek. Felnőttként már egész más­ként látja a vüágot, szabadide­jében a Puskás Tivadar utcai háza körül kertészkedik. A konyhakertben is szívesen te­vékenykedik, de a gyümölcsfá­kat kedveli igazán. Kedvence ezek közül is - szabolcsi szár­mazású lévén - az alma. Fodor Miklós leginkább a családdal tart fodor Miklós, a szekszárdi közgyűlés mezőgazdasá­gi bizottságá­nak elnöke a legszíveseb­ben a család­ja körében tölti a sza­badidejét. Ha van hobbija, az az utazás. A pörgős hétközna­pok után, ha nyaralnak, egy­két nap passzív pihenés után bebarangolják a környéket. Igyekszik sok időt eltölteni a szüleivel is. Ezek a hosszú beszélgetések tartást adnak számára a következő találko­zásig. Édesapjával fő témájuk a régi Szekszárd. Változatlan erőviszonyok pártok Két százalék alá csökkent a Fidesz előnye a biztos pártválasztók között. Orbán népszerűsége meghaladja Gyurcsányét. Hétfőnként új eredmények lapunkban A Budapesti Corvinus Egyetem (korábban Budapesti Közgazdaságtudomá­nyi és Államigazgatási Egyetemj Marketingkutatás és Fogyasztói Magatar­tás Tanszéke az ASM Kiadói Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapestep és az ország különböző városaiban. A minta ugyan nem reprezentálj a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti na pi 1 ap va sárlókrél 1 következtetéseket vonjunk le. A mintavételi hiba az adott kérdésre válaT ™ szolók számától függően +/- 3-6% között mozog. Kérdéseinkre ezen a héten 701 napilapvásárló adott választ. Ha tegnap lettek volna a választások ön melyik pártra szavazott volna? a megkérdezettek százalékában Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok összesen Nem döntött Nem menne el szavazni Ha most vasárnap lettek volna a válasz­tások a Fidesz 27%-os, az MSZP 25,1%-os támogatottságot ért volna el a február második heti megkérdezésünk alapján. Az előző héthez viszonyítva a Fidesz támogatottsága alig változott, az MSZP viszont növelte szavazóinak arányát. Ezért kevesebb mint 2%-ra csökkent a különbség a két párt között. Az MDF-re szavazók aránya csökkent mind a múlt heti, mind az egy hónappal ezelőtt mért adatokhoz képest, az SZDSZ-nek ezzel szemben sikerült 6% feletti részesedést elérnie. A kis pártoknál nem történt szá­mottevő változás. Csökkent a Fidesz előnye a biztos pártválasztók körében a biztos pártválasztok százalékában Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok A biztos pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 1,8%-kal csökkent, az MSZP-é pedig csaknem változatlan maradt az előző héthez képest. A különb­ség a két párt között a biztos választók körében 4,7%-ról 2,8%-ra csökkent. Az MDF egy most vasárnap megrendezett választás esetén szorosan az 5%-os küszöb fölé került volna. Szavazóinak aránya több mint 2%-kal kevesebb ezen a héten, mint február első hetében volt. A biztos pártválasztók közel 10%-a szavaz­na az SZDSZ-re, mellyel az idén a legma­gasabb támogatottságot érte el. Az MSZP és az SZDSZ együttes eredménye ezen a héten 1,9%-kal meghaladja a Fidesz és az MDF által összesen elért 45,4%-ot. Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? A felsőfokú végzettségűek Orbánt, a középfokú végzettségűek inkább Gyurcsányt választanák I Felsőfokú Középfokú Alapfokú 30,1 37,6 19,7 12.7 26,8 24,0 | " T El 17,6 22,4 31,8 47,1 0% 25% 50% 75% 100% WM Gyurcsány Ferenc ISA Más személy Orbán Viktor Nem tudja A Gyurcsány Ferencet választók aránya alig változott az előző héthez képest, míg az Orbán Viktorra szavazók száma 2,4%-kal nőtt. így ezen a héten Orbán Viktor nép­szerűsége csupán fél százalékkal ugyan, de meghaladta Gyurcsány Ferencet. A felsőfokú végzettségűek közül Orbán Viktort választanák a legtöbben (37,6%) egy képzeletbeli közvetlen miniszterel­nök-választás esetén. A középfokú végzettségűek körében Gyurcsány 2,8%-kal népszerűbb nála. Az alapfokú végzett­ségűek között a legmagasabb a bizonytalanok aránya. A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA Az SZDSZ szavazóinak aránya Budapesten a legmagasabb az országot öt régióra osztva a minta adataira, a különböző régiókban élők pártpreferenciá­jára vonatkozóan érdekes meg­figyeléseket tehetünk. A két nagy parlamenti párt, a Fidesz és az MSZP támogatottsága a régiókon belül hasonló, de a Fideszre szavazók aránya min­denütt 1-4%-kal magasabb. Ér­dekes, hogy mindkét nagy párt népszerűsége a régiók közül Budapesten a legalacsonyabb. A budapesti megkérdezettek 36%o-a szavazna a Fideszre, 33°/cra pedig az MSZP-re. A Fidesz az észak-keleti régióban érte el a legmagasabb támoga­tottságot a héten; a megkérde­zettek 44,3%-a voksolna rájuk, míg az MSZP-re 40,5%. Az MSZP támogatottsága az észak­dunántúli régióban volt a leg­magasabb, 42% - azonban a Fidesz szavazóinak aránya itt is 1 %-kal magasabb. A buda­pesti válaszadók 14,5%-a sza­vazna az SZDSZ-re, ami a többi négy régióhoz viszonyítva jelen­tősen magasabb. Más miniszterelnököt választanának az ország különböző régióiban A MEGKÉRDEZETT budapesti napilapvásárlók közül Gyurcsány Ferencet válasz­tanák a legtöbben (30%) min­iszterelnöknek február máso­dik hetében. Orbán 6,3%-kal van lemaradva mögötte eb­ben a térségben. A jelenlegi miniszterelnök Dél-Dunántúlon kevésbé nép­szerű, itt 20,4%-os a támoga­tottsága. Észak-Dunántúlon 5,7%, északkeleten pedig 6,4%-kal előzné meg Orbán Viktor Gyurcsány Ferencet. Amelyik régióban támogatott egy párt, korántsem biztos, hogy a miniszterelnök-jelöltje is nagy népszerűségnek ör­vend. A budapesti régióban például a megkérdezettek nagyobb arányban szavazná­nak a Fideszre, mint Orbán Viktorra, Gyurcsány Ferenc viszont itt a legnépszerűbb. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Nagydorog buszmegálló A képviselő-testület tervezi a Rákóczi utca végén lévő busz­megálló újjáépítését. A tervezéshez, engedélyezéshez szükséges mintegy három- százezer forintot biztosítják az idei költségvetésben, így az megkezdődhet. A doku­mentáció várhatóan már­ciusra készül el, s akkor már tisztábban látszik, lesz-e pénz a költségvetésben arra, hogy még az idén sor kerüljön a beruházásra, m Őcséiiy bál Valentin-napi ifjú­sági bál volt szombaton Őcsényben. A mulatságot az if­júsági klub szervezte, és egy­bekötötte a társastánctan­folyam bemutatójával. A ren­dezvényen nemcsak a fiatalok, hanem a szülők és nagyszülők Nagymányok BÁLOK a Széchenyi István Művelődési Ház és Sport- csarnokban a bálok jegyében telt a hétvége. Szombaton minden korosztály megtalálhatta a kedvére való mulatságot. A sort az óvodások farsangja nyitotta délután. A nyugdíjasok kora estétől éjfélig szórakoztak. Az ifjúságnak a Wery-Take együttes húzta a talpalávalót 21 órától hajnali 3-ig. ipái is részt vettek. A talpalávalót egy zengővárkonyi zenekar szolgáltatta, mi Paks új utcanév A képviselő- testület döntése értelmében a lakótelepen, az elkerülő út és a Kurcsatov utcát összekötő új utcát a neves atomtudósról, Teller Edéről nevezik el. m Simontomya szalagtűző Életük egyik jelentős eseményéhez ér­kezett ötven középiskolai tanu­ló a városban. Színpompás sza­lagavató ünnepségen került ru­hájukra a régóta várt szalag, melyet ezután büszkén visel­hetnek, de ez egyúttal már fi­gyelmeztetés is az elkövetke­zendő nagy feladatokra, m Sióagárd ÁTADÁS Ma, hétfőn ad­ják át ünnepélyesen a felújított iskolai konyhát Sióagárdon. A település 1,8 millió forintos pá­lyázati támogatás segítségével és a község anyagi áldozatvál­lalásával valósította meg a be­ruházást. A holnapi képviselő- testületi ülést is a felújított ebédlőben tartják, m Szakadát ÜNNEPEK Február 3- án farsangot tartottak az Idő­sek Klubjában, melyen a zenét Zwick Péter szolgáltatta. Február 11-én négy születés­napot ünnepeltek szintén az Idősek Klubjában. Brettner Já­nost hetvenedik születésnap­(További települési információk: www. .tolnainepujsag.hu) ján az önkormányzat nevében Laszk Gábor polgármester, a német kisebbségi önkormány­zat nevében pedig Ritterwaid Jáno, a testület elnöke köszön­tötte. (szá) Szekszárd előadás Léleképítő magyarság és kereszténység. Ez a címe annak az előadás­nak, melyet február 14-én, az­az ma este hat órai kezdettel tart Szekszár- don, a Babits Mihály Műve­lődési Ház fel­újított szín­háztermében DR. BŐZSÖNY FERENC, a Ma­gyar Rádió főbemondója. Az előadás díjtalan, (szá)

Next

/
Thumbnails
Contents