Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-10 / 34. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. FEBRUÁR 10., CSÜTÖRTÖK 13 SZOLGÁLTATÁS Repülő vendégek a kertben iviadáretetés Csak akkor kezdjük el, ha tavaszig folytatjuk Szeri Árpád Madarat etetni télen otthon, a kertünkben csak akkor érde­mes, ha biztosak vagyunk ben­ne: ezt az egyébként nemes tevé­kenységet képesek vagyunk egészen a tavaszig megszakítás nélkül folytatni. Ezt a szempon­tot említette mindenekelőtt dr. Kalotás Zsolt, a Magyar Madár­tani Intézet igazgatója. A Tolnán élő ismert természetvédelmi szakember aláhúzta: ha menet közben abbahagyjuk az etetést, akkor az udvarunkba szokott madarak nehezen állnak vissza a természetes táplálékszerzésre. Érdemes odafigyelni a madár­etető elhelyezésére is, azt ugyan­is célszerű természetes környe­zetbe, tehát a búvóhelyet biztosí­tó fára vagy bokrok ágaira he­lyezni. A legjobb eledelek közé egyértelműen a napraforgómag tartozik, méghozzá hámozatlan állapotban. Ugyanis a héj is tar­talmaz olyan anyagokat, elsősor­ban olajokat, melyek a nagy hi­degben felfűtik a rengeteg ener­giát igénylő állatkákat. Szintén el fog fogyni a búza, valamint a levesből megmaradt zöldség, répa és krump­li, avagy a gyümölcsök közül az alma. A szalonnánál feltétle­nül vigyázni kell arra, hogy só­sán nem szabad az etetőhöz tenni. Ennél amúgy is sokkal jobb étek az ágakra függesz­tett marhafaggyú, hiszen az - nem úgy, mint a szalonna - soha nem avasodik meg. A friss kenyér könnyen megsa- vanyodik, ezért minden jószándék mellett is több kárt okozhatunk, mint hasznot, ha ezzel tápláljuk a madarakat A zöldike egyik itt tele­lő madarunk. Az ete­tőt érdemes ter­mészetes kör­nyezetben el­helyezni. PROGRAMOK MA mozi Szekszárd, Panoráma nagyterem: Csudafilm (ma­gyar vígjáték) 17.30, 20.00. Artmozi: Özönvíz (francia animációs film) 17.00, Rossz nevelés (feliratos, spanyol dráma) 19.00. Bonyhád: Monsieur Ibrahim és a Ko­rán virágai (feliratos, fran­cia-török film) 19.00. ISMERETTERJESZTÉS Bony- hád, művelődési központ: Honismereti kör - A német nyelvű lakosság sorsa 1945- 46-ban. Dr. László Péter elő­adása, 17.00. GYERMEKPROGRAM Bony­hád, városi könyvtár: Mese­délután és kézműves foglal­kozás, 16.00. HAJDAN Február tizedikén 550 éve, 1455-ben az országbíró bi­zonyságlevelet adott a Gyáli és Kenderesi családnak királyi adományaikról, melyek kö­zött a tolnai Bereck nevű hely is szerepelt 185 éve, 1820- ban született Szekszárdon Lestyán Antal '48-as hadnagy, aki az elsők között harcolt a Délvidéken. 130 éve, 1875- ben a csángók javára adakoz­tak a tolnai kaszinóban. 120 éve, 1885-ben a bíróság halál­lal sújtott egy váraljai apagyil­kost, akinek “szempillája sem rezdült az ítélet kihirdetése­kor”. 105 éve, 1900-ban a Duna-Gőzhajózási Társaság megszüntette keselyűsi állo­mását. 90 éve, 1915-ben dr. Kiss István Simontornya tör­ténetéről adott elő. SMS-ROVAT * ELVIRÁNAK Cikóra boldog névna­pot és sok boldogságot kívánunk: Anita, Bibi és Roberto. * GEISZ Józsefnek boldog születés­napot kíván: a Zsinka család és Zsu­zsi. * TAKÁCS mamának boldog szüle­tésnapot, jó egészséget kíván: Ani, Jani, Ákos, Áron, Zsuzsi. * NYUSZIFÜLNEK boldog születésna­pot kíván: Áron. * KOLOZSVÁRINÉ Balogh Elvirának Cikóra névnapja alkalmából sok örö­met egészséget és boldogságot kí­ván: férje, gyerekei, anyukája, apuká­ja és bátyja. * NATASÁNAK Kurdra: Boldog szüle­tésnapot kívánnak: Szülei és húga. * PÖRBÖLYRE Pikó Erzsébetnek 24. születésnapjára gratulál: legjobb ba­rátnője. * NAGYDOROGRA Kövecsesné Juli­kénak sok boldogságot kíván szü­letés- és névnapja alkalmából: a csa­ládja. * SZIA AMENITY! Én barna hajú, zöld szemű, romantikus, vidám vagyok, Szekszárdon lakom és dolgozom, családcentrikus vagyok. Te is írj ma­gadról! Hol laksz? Családod? Hob- byd? * IKREK: szürkék a hétköznapok, szeretnék egy kis színt! írj ha 29-33 éves vagy helyes srác és jó helyesíró! * ZS-NAK üzenem Várdombra, hogy megváltoztam! Ha lehet jelenkezz, hogy be tudjam bizonyítani! “Ismeret­len”. * HELLO 172/62/23 éves fiú vagyok max. 30 éves hölgyet keresek ko­moly kapcsolatra, gyerek nem aka­dály! Őszinte lányt keresek, már so­kat csalódtam! Szekszárd. Sms: 0620wtpltta * KÖTETLEN, diszkrét kapcsolatra vá­rom lányok üzeneteit. Csak sms-t ír­jatok a 06-30 688 7775-ös számra. * SZIASZTOK! Szeretnék egy diszk­rét, titkos kapcsolatot. Olyan valakit találni, aki színt visz az életembe! Helyes, ápolt 37 éves hölgy vagyok. AOTOIDIKO. “Cicuka." * MIT TEHETSZ felejtsd el. Biztos oka volt, hogy elhagyott. Találtál te már, aki szeret így nem akarsz igazán meghalni. * KI 3. Ha az sms-rovat virtuális ha­zugságok sora, akkor ne azon ke­resztül próbáld a kizárólagosan ered­ményes módszert megosztani má­SZAMUNK: 30/303-0272 sokkal, hiteltelen­né válsz! 2. Ha ennyire idegesít téged ez az egész, miért ol­vasod? Annyi más tök jó lapja van ennek a külsejében egyre praktiku­sabbá váló újságnak! (De tényleg!) Keress mást, a stressz rengeteg be­tegségnek előidézője, nem tudom, hogy hevernénk ki Zámbó Jimmy után egy másik önjelölt király elvesz­tését!!! 20gm * 185/115/ (MACIS), 31 éves, le­százalékolt, fiatalember megismer­kedne korban hozza illő, karcsú, telt­karcsú hölggyel, tartós kapcsolat cél­jából. 06302335288. * SZOMBAT óta zuhanok! Mondtam valamit a neveddel kapcsolatban szombaton. Nem muszáj pontosan leírnod, elég ha csak célzol rá. Nevet­tünk rajta. Ne haragudj, nem vagyok bizalmatlan, csak óvatos, hogy tény­leg te vagy az, akinek szántam az üzimet * KEDVES GIU. Nem tudom, hogy egy vagy kettő Mindenható Isten van-e. Egy rossz, aki cunamit küldött és elpusztította 300000 teremtmé­nyét és a “jó“, aki a benne hívőkkel és a pápával imádkoztát saját magá­hoz, hogy adjon lelki vigaszt a túl­élőknek. Szökőár. * KEDVES “KIRÁLY”! Most az lszer egyetértek Veled! írtam is! Sokan ha­zug és fiktív képet állítanak fel ma­gukról “mobilba zárt világ”! De van, akinek sikerült már! Tán majd egy­szer mindenkinek szerencséje lesz! (Rohanó-világ). * VANNAK a környékben olyan fiata­lok, akik hivatásuknak a honvédsé­get választották? Lenne kedvük sms- ezni egy 27 éves lánnyal, akit érde­kelne az a “világ”? OmpOalOmpwm 06303567119 * SZIA! Ha ez a rovat demokratikus, (szerintem az!) mindenki arról ír, amit akar,+amit a nyomdafesték elbír. Akár istenéről, akár a legyek nemi életéről! Ha vkit nem érdekel vmi, azt átugorhatja! Üdv: Kukori. * ELVÁLT férfi megismerkedne olyan szekszárdi hölggyel, aki komoly kap­csolatot 38-assal el tud képzelni. Egy gyerek van. Egy gyerek nem akadály. (freddy67 @.c2.hu) * 31 ÉVES fiatalember keresi párját! Bonyhád és környéke! 06 30 3567119 * APACICÁNAK! Boldogság szerelem az életem, ez az, amit tőled kaptam én, nyújtsd ide nekem a két kezed, szíved maradjon enyém! Anyacica. * SZIA három hónap, idő, távolság? Tündéri személyed ihlette szerelemre szívem. Idő. Távolság, három hónap? Álmaidban ott vagyok veled, ez bol­dogság, milyen jó, hogy vagy. * "FAGYOTT SZÍV". Ha tényleg ismer­kedni akarsz, akkor írd meg hogy mikor, hol, hány órakor és hogy fog­lak megismerni. “Szeretnék szeret­ni”. * KEDVES, magányos lány ismeret­ségét keresi egy 25 éves fiú. dOdOwjaOm * GIU! PannonGMPJlWJ, írj, légy szí­ves! Dekia. * BÁRKI vagy is, ha igazán szereted a nőt, ki elhagyott, akkor engeded menni és örülsz a boldogságának. Mert hiszen őt szereted. Vagy azt akarod, hogy ő szeressen téged? Az nem szerelem, hanem önzés. “Félte­lek, Kicsim! Vagy csak magam fél­tem a nélküled-től?” Gondolkodj el rajta! 20gm * SZIASZTOK! Üzenetem azoknak szól, kik sikeresen elüldözték Enviablet eme hasábokról és úgy al­kottak róla s a hozzá hasonlókról (ROSSZ!!) véleményt, hogy nem is is­merik őt! Én ismerem Enviablet és Dekiát is s elmondhatom, hogy mindketten csodálatos emberek! Ők legalább megállnak segíteni a szo­morú, a tanácstalan, az elesett em­bertársaikon, ellentétben másokkal, kik ügyet sem vetnek az ilyen embe­rekre! Ha pedig valakinek nem tet­szik, amit írnak, az ne olvassa! >P.BOY. * TI KÜLDD el a mobilod utolsó két számát. Zsuzsi. Partner ■F * -Mobile- ■ Kommunikációs partnerünk! MA LESZ AZ UTOLSÓ ERŐSEN FAGYOS NAP reggeli hőmérs®klet + <•* felhőzet Támási* -5 X -16 X V Dombóvár, n-sx-17 X Paks­iEAAS EWS Bon^ád Szekszárd r> ; -8 “C-16 *C Tolna megyében ma lesz az utolsó egész napos fagyos idő. Nap­közben jobbára ismét napos idő várható, de a kódfoltok az ed­diginél később szállnak fel. Egész napos ködfottok esélye itt nem nagy. Este erős felhősödés kezdődik. A hőmérséklet jellemző csúcsértéke -4, a péntek reggeli hőmérséklet -2 tok köré varható. A legvalószínűbb folytatás: pénteken, szombaton - ónos esővel, majd esővel - átmened je­lentős enyhülésre van kilátás. Vasárnap, héttőn viharos széllel, hózáporokkal ismét lehűlés, kedden, szerdán újabb enyhülés és eső valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: ma is a kód marad a legfontosabb idő­járási tényező a közlekedésben. Különösen a Tiszántúl középső harmadán és az Északi-középhegység völgyeiben valószínűleg nagy területeken napközben is megmarad. Az előrejelzés bizonytalansága: „szombatig KICSI, szombattól NAGY" További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobiíe-WAP portálján ( http://wap.l-zones.hu ). Vízhőmérséklet Duna 0-1 “C Tisza 0rC Balaton 0°C Velencei-tó 00C Fertő 0 C Tisza-tó 06C Hé Jelentés Kékes 30-50 cm Semmering 170-180 cm Zakopane 90-165 cm KÉP "I MARIKA HAL PETÉJE GYÜMÖLCS LEKVÁR ANGOL NŐI NÉV RENDEZŐ­IRODA V. CSAPA­DÉKOS RÓMAI 3 VÉGTAG RÉSZE ► ▼ ÖVEZET, NÉMETÜL RÁDOB ► ▼ ▼ L ▼ RIBONUK­LEINSAV KISEB­BÍT ► MISTER ► ÁKOS, BECÉZVE PROLE­TÁR ► ▼ HOZZÁ­TAPAD CIPŐORR ► ▼ OZMIUM IZOMBAN REJLIK! FUT 1 KURTA ANGOL F1ÚNÉV ► ▼ ÓKORI GÖRÖG A MEG­FEJTÉS ► ▼ ▼ CSÓNAK­GERINC CSÓNAK ► ANYÓKA ► L LETT, RÉGIESEN ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. A megoldásokat külön papíron vagy levele­zőlapon - akár egy borítékban - kérjük beküldeni a szerkesztőség címére. Minden helyes megfejtés részt vesz a sorsoláson. A meg­fejtők között nyereményeket sorsolunk ki. A nyílt levelezőlapra vagy borítékra írják rá jeligeként: „Heti rejtvény”. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK A múlt heti számunkban meg­jelent, felnőtteknek szóló rejt­vények megfejtéseinek bekül­dői közül könyvet nyertek: Búzás Antal Szekszárd, Jelky A. u. 5., Slezák Antalné Szekszárd, Újfalussy u. 7., Spiel Antalné Hőgyész, Arany I. u. 26., László Antalné Szek­szárd, Táncsics u. 22., Balogh Géza Szekszárd, Kölcsey ltp. ó. IV/3. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legké­sőbb jövő hét keddig adják postára! A könyveket postán küldjük el. A személyes ada­tok kezeléséről az impresz- szum ad tájékoztatást. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kfl Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Fűtőimre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1495 Ft, negyed évre 4485 Ft, fél évre 8970 Ft, egy évre 17 940 Ft. Hirdetésvezető: Szakáin Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. részt vevők által szemé­lyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasz­nálásával a társaságunk érdekeltségé­be tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfi­zetéses megrendelését teljesítsük, ak­cióira, kiadványaira és egyéb szolgál­tatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érin­tettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik körérői felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlá­tozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Márciusban jön az adóív bevallás Idén május húszadika az új határidő ÜGYELETESEINK Napi szerkesztő: Tóth Fe­renc Újságírók: Szekszárdon: Bu­davári Kata 511-505; F. Kováts Éva 511-527, 06/30/ 650-3014; Ihárosi Ibolya 511- 520,06/30/650-3016; Mauthner Ilona 511-527, 06/30/650-3020; Szeri Ár­pád 511-526, 06/30/650- 3017; Venter Marianna 511- 513, 06/30/650-3015. Fax: 511-514. Bonyhádon: Pál Ág­nes 74/550-369, 06/30/650- 3024; Pakson: Rákosi Gusz­táv 75/510-790, 06/30/650- 3021; Vida Tünde 06/20/ 398-4504. Simontornyán: Varga László 30/418-66-16. Tamásiban: Tóth Ferenc 480-705, 06/30/650-3022. Tolnán: Steinbach Zsolt 440- 660; 06/30/650-3023. A korábbi évektől eltérő­en az idén a személyi jö­vedelemadó bevallásának határideje március 20-a helyett május 20. Mauthner Ilona Káldy ludit, a Tolna megyei adóhivatal sajtóreferense el­mondta, a megváltozott határ­idő miatt a múlt évben a beval­lást benyújtó, illetve adóelőle­get fizető adózók részére 2005- ben március 10-e és 28-a kö­zött postázzák a bevallási egy­ségcsomagokat. Akik tavaly internetes prog­rammal töltötték ^ki a bevallá­sukat, nekik is március 28-ig küld az adóhatóság egységcso­magot, csekket, feladóvevényt és válaszborítékot, mely díj­mentesen feladható bármelyik postahivatalban, május 20-ig. Akik még az egységcsomag kiküldése előtt a bevallá­sukat mindenkép­pen szeretnék el­készíteni, azok le­hetőség szerint az internetről ( www.apeh.hu ) le­töltött nyomtatványon tegyék meg. Káldy ludit elmondta, az APEH ügyfélszolgálatán febru­ár 7-től akinek valamilyen ok­nál fogva nagyon sürgős, az be­szerezheti az ingyenes 0453. számú bevallási egységcsoma­got, de ebben az esetben kéri az adóhivatal, hogy nevüket, adóazonosító jelü­ket adják meg az érintettek, hogy költség­megtakarítási okból, szá­mukra ne pos­tázzák ki az egy­ségcsomagot. Akik családta­gok, munkatársak részére több bevallási csomagot igényelnek, azoktól a darabszámnak meg­felelően, adatokat kér az ügy­félszolgálat. i i

Next

/
Thumbnails
Contents