Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-01 / 26. szám

2005. FEBRUÁR 1., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 KÉK TÜKÖR ÍRSÁV Fiatalkorú fogvatartottak 2004-ben 158 163 m FORRÁS; BVOP Fel akarta gyújtani a lakást A HELYSZÍNEN elfogták a bu­dapesti R. Jánost (47), mert a VI. kerületi Szív utcában található egyik lakásban a gázvezetéket megrongálta, és a kiszivárgó gázt meggyújtotta. Közveszély- okozás miatt indult eljárás ellene, (szí) Peronon kapták el a vasúti szarkát TETTEN ÉRTE a Vasúti Őr az ózdi K. Sándort (20), aki a Déli pályaudvaron álló egyik vonaton ellopta egy férfi táskáját, benne iratok­kal, kulcsokkal, személyes tárgyakkal, (szí) Lopás közben bukott le a tolvaj őrizetbe vették a budapesti B. Lőrincnét (51), miután a XIV. kerületi Pillangó utca egyik áruházában vásárlók tetten érték lopás közben. Kiderült, hogy a nőt hasonló bűncselekmény miatt a bíró­ság is körözte, (szí) Megerőszakolta barátnőjét megverte, majd megerősza­kolta 23 éves barátnőjét az Örkényi P. Dániel (26) a IV. kerületi Vasvári Pál utca egyik lakásában. A nő súlyos sérüléseket szenve­dett. A rendőrség elfogta a férfit, (szí) * ír turistát raboltak ki a budapesti Belvárosban megtámadta, megverte egy ismeretlen az ír G. T.-t az V. kerületi Régiposta utcá­ban. A támadó ezután kira­bolta a turistát, hatvanezer forint összértékben valutát és forintot vett el tőle. (szí) Rendőrkézre került a pénzhamisító elfogta a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőre a budapesti K. Sándort (39). A férfi ellen a Buda Környéki Bíróság pénzhamisítás miatt elfogatóparancsot bo­csátott ki. (ned) Baseballütővel verte az asszonyt előállították és őrizetbe vették G. Istvánt (58), aki a gyanú szerint a XIX. kerü­leti kispesti kiserdőben előzetes szóváltást követően egy baseballütővel megvert egy 46 éves budapesti nőt. Az asszony könnyebben sé­rült meg. 00 Ketten meghaltak a 6-os főúton hétfőn reggel a 6-os főúton, Ercsi és Sinatelep között ket­ten meghaltak, egy ember súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi és egy kamion ütközött. Az egyik autó vezetője és utasa vesz­tette életét, (ned) Ismeretlen pedofil nyomában a rendőrök keresi a rendőrség azt a fér­fit, aki két kislánnyal fajta- lankodott Izsákon. Vasárnap délután négy óra körül egy hét- és egy tizenegy éves kislányt vetkőztetett le és molesztált az ismeretlen el­követő. oo Macskát mentettek a tűzoltók Zalaegerszegen kimentettek egy kútba esett macskát hétfő délelőtt a zalaegerszegi tűzoltók. Az állat vélhetően három napja egy 25 méteres, hasz­nálaton kívüli kútba esett Neszeién, (ned) Törvénytelen ítélethirdetés? döntés A „maffiaügy” vádlottai nem kerülnek rács mögé Első fokon elítélték a szé­kesfehérvári „maffiaper” vádlottait. Az ügyet ki­lencven évre titkosították. Ezért nem tudni ponto­san, mit követtek el és mi­vel bizonyította a bíróság. Nagy Eszter Dóra- Ott tartunk, ahol két évvel ez­előtt - mondta lapunknak az íté­lethirdetést követően Orgovány Zoltán (45) őrnagy, a per üzedren- dű vádlottja. - Az azonban bebizo­nyosodott, hogy ennek a történet­nek semmi köze a maffiához és Abu Mohamedhez. Szomorú, ami itt történt. Orgovány nem jogerős ítéletét a bíróság három év próbaidőre felfüggesztette. A székesfehérvári „maffiaügyben” huszonhármán kerültek a vádlottak padjára. Rendőrök, büntetés-végrehajtási dolgozók, ügyészek, jogászok és civilek. Az ügyet 2001-ben rob­bantották az illetékesek. Az akko­ri országos rendőrfőkapitány, Or­bán Péter és Polt Péter legfőbb ügyész sajtótájékoztatón jelen­tette be, hogy nyomozás indult az ügyben. Akkor azt hangoztat­ták, az elmúlt évtizedben először fordult elő, hogy felfedezték szer­vezett bűnözői csoportok behato­lását az igazságszolgáltatásba. A vádlottak közül csak az első­rendű vádlott kapott letöltendő Csak a büntetéseket mondta ki nyilvánosan a bíró, majd zárt ajtók mögött indokolta meg döntését börtönbüntetést. Ám M. Ákosnak sem kell rács mögé vonulnia, mi­vel a letartóztatásban és házi őri­zetben eltöltött idejét beszámítot­ták az ítéletbe. Ő egyébként ko­rábban a jordán származású, szé­kesfehérvári maffiavezérként is nyüvántartott Abu Mohamed pe­rében is szerepelt. így a két per vádlottainak neve a közvélemény előtt összemosódott. Az ügyész­ség kérte a hivatalos beosztású vádlottak lefokozását és a jogá­szok foglalkozástól való eltiltását, ám a bíróság nem így döntött. La­punk úgy tudja, néhányan tudo­másul is vették az ítéletet Nem indokolhattak volna zárt ajtók mögött bárándy György, a maffiaper egyik vádlottjának védője sze­rint a bíróság törvénytelenül járt el. Az ügyvéd szerint az utóbbi időben bevált gyakor­lat, hogy a zárt tárgyalásokat követően az ítéletet a nyilvános ság kizárásával indokolják meg. Ez azonban jogszabályba ütköző. A törvény ugyanis azt mondja ki, hogy az ítélethir­detés nyilvános. Arról nem rendelkezik, hogy ez csak a rendelkező részről, vagyis a büntetés kimondásáról szól­na. Bárándy szerint a történtek az igazságszolgáltatás sajátos jogértelmezése. Bárándy szerint a bí­róság tör- vénysér- tőén járt el Már Thaiföldön keresik az utcai harcos gyilkost körözés Verekedésből tartotta el magát Bűnesetek családon belül, a nők erőszakosabbak adatok Kutatókkal vizsgálódnak A rendőrség gyanúja szerint Thaiföldre szö­kött Molnár Zol- tán( 26), miután december 26-án a debreceni Nagyerdőben agyonverte 27 éves budapesti feleségét. A Haj- dú-Bihar Megyei Rendőr-főkapi­tányság nyomozói már a gyilkos­ság másnapján megállapították, hogy a profi kick-box-bajnok kö­vethette el a bűncselekményt. Molnár azonban az ALQ 361 rendszámú világosszürke Maz­da 626-os gépkocsijával együtt eltűnt. A nyomozás során megál­lapították, hogy a férfi a gyilkos­ság előtt nem sokkal repülője­gyet vásárolt Thaiföldre. Ott azonban a hatóságok a cunami miatt még nem akadtak a nyo­mára. Az Is kiderült, hogy Molnár hi­vatásos verekedő volt. Több Uk­rajnában rendezett utcaiharcos- versenyen is részt vett. A vereke­désből tartotta el magát. A gyil­kosság indítékáról és a pontos elkövetési módról egyelőre hall­gat a rendőrség. ■ Szemán L. Molnár Zoltán Nőtt a családon belüli erőszakos ^ . bűncselekmé­nyek száma - mondta a rend­őrség évérté­kelőjén BENE László. Az országos rendőrfőka­pitány szerint tavaly csaknem kétszer ennyi eset történt, mint egy évvel korábban. Az idősek, gyermekek és nők elleni bűncse­lekmények visszaszorítására in­tézkedési tervet dolgoznak ki, ez várhatóan néhány napon belül elkészül. Bene lapunknak azt mondta: ezekben az esetekben, főleg az élet elleni támadások­ban, a gyanúsítottak többsége nő. Lamperth Mónika belügyminisz­ter szerint kutatókkal vizsgálják ennek okát. Más területeken ugyanis nem bizonyulnak a nők erőszakosabbnak. Az évértékelőn elhangzott az is, hogy hatékonyabbá vált a felderítőmunka, különösen a Budapesti Rendőr-főkapitá'ny- ságnál. Lamperth sikeresnek nevezte a rendőrség átszervezé­sét, amely idén fejeződik be. Jú­niusban kezdik meg működésü­ket a Nemzeti Nyomozó Iroda vi­déki csoportjai. ■ Nagy E. D. Rendőrök is segítenek a hajléktalanoknak fagy Tavaly tizenheten haltak meg Két hajléktalan menekült meg a szinte biztos megfagyástól rend­őri segítséggel Miskolcon, mind­két embert kórházban ápolják - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. Telefonos bejelentés után lel­tek rá a járőrök egy 38 éves asz- szonyra egy miskolci bérház lép­csőházában, lábán égési sérülé­sekkel. Elmondta, hogy nevelt fia többször megverte, majd el­zavarta saját házából, ezért hó­napok óta hajléktalan. Áz asszony közlése szerint fá­zott, gyertyát gyújtott, a láng be­lekapott a ruhájába, ezért égett meg a lába. A mentők kórházba szállítot­ták, csakúgy mint azt a 49 éves férfit, aki az elmúlt éjszaka egy családi ház ablakán kopogott be segítségért, és akinél a rendőrök által kihívott orvos fagyás és a kihűlés jegyeit észlelte. Egyedné Novodonszki Éva emlékeztetett arra, hogy Kökényesi Antal vezérőrnagy, megyei rendőr-főkapitány közel­múltban hozott döntése értel­mében a rendőrség segíti, és nem zaklatja a hajléktalanokat a téli hidegben Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Az elmúlt évben tizenheten fagytak halálra Borsodban. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Még szerencse, hogy senki nem gyújtott rá GÁZ SZIVÁRGOTT egy gázcsonkból Györkönyben, a Kossuth Lajos utcá­ban, egy lakóház udvarán. A gondot a paksi tűzoltók oldották meg. A tűzoltók eltüntették a jégdárdákat JÉGCSAPOKAT kellett eltávolítani- uk a tűzoltóknak a megyeszékhe­lyen, a Nyugdíjbiztosítási Intézet épületéről. A helyszínre egy szek­szárdi egység vonult ki. Az áramszünet hatása az áruházi tűzjelzőre JELZÉST ADOTT Dunaföldváron egy áruház tűzjelzője. A paksi hi­vatásos önkormányzati tűzoltóság és a duripföldvári önkéntes tűzol­tó egyesület egységei azonnal ki­vonultak. A tűzjelző áramszünet miatt tévesen jelzett. Saját erőből szabadult az árokba csúszott autó ÁROKBA CSÚSZOTT egy mentő­autó Alsónánán, a halastó mellett. A járművet még a szekszárdi tűz­oltók megérkezése előtt kiszaba­dították fogságából. A tető károsodott, az állatok melegedtek TÖBB ZSÁK fűrészpor gyulladt ki tegnap délután Bátaszéken, egy lakóház melléképületében. A tető- szerkezet károsodott, a közelben elhelyezett állatok megúszták a lángokkal való találkozást. Felborult egy kamion, a fülkébe szorult a sofőr baleset Az útra ömlött a kukorica Felborult egy pótkocsis kamion hétfőn este a 62-es főúton, Sere­gélyes közelében; a gépkocsive­zető beszorult a vontatóba, a ra­komány kiborult, az érintett út­szakaszról elterelik a forgalmat - tájékoztatta az MTI-t a rendőr­ség. A több tonna szemeskukoricát szállító pótkocsis kamion felte­hetően megcsúszott a havas úton. A vontató a baloldalára dőlt, a pótkocsi felborult. A so­főr a vezetőfülkébe szorult, az el­ső információk szerint könnyű sérüléseket szenvedett - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes hozzátette: a helyszínelés és a műszaki men­tés idejére az érintett útszakaszt lezárták. Székesfehérvárról a Seregélyes irányába tartók csak az M7-es autópálya lehajtójáig haladhatnak, a Dunaújváros fe­lől érkezőket pedig a baleset helyszíne előtt leállították a rendőrök. Az útra ömlött több tonna ku­koricát hókotróval távolították el az útról - közölte a rendőrségi szóvivő. Tájékoztatása szerint a hely­színelés és a műszaki mentés idejére szünetelt a forgalom a 62-es főút érintett szakaszán. < v

Next

/
Thumbnails
Contents