Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-05 / 3. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 5., SZERDA SPORT 13 Mar a civil életét építgeti cselgáncs Braun Ákos: paksi dzsúdós, informatikus diplomával Braun Ákos (szemben) az egyetemi és főiskolás világbajnokságon szerzett érmekkel zárt a 2004-es évet Braun Ákos, az Atomerőmű SE 73 kg-os cselgán- csozója szép karácsonyi ajándékkal lepte meg magát és az érte szorítókat, hiszen az egyetemi és főiskolás világbajnokságon egyéniben bronz-, míg csapatban ezüstérmet szerzett. Hangyási László tanítványa ugyanakor tudja, bár az eltelt évek alatt megannyi értékes sikerrel, élménnyel gazda- iö godott, nem minden a sport. Fekete László A paksiak válogatottjának hétköznapjaiban immár két évtizede tölt be fontos szerepet a dzsúdó, ám a nyáron 27. születésnapját ünneplő sportoló régóta tudatosan készül civil életére is. Amikor ezen interjú kap- -oi csán először kerestük telefo- c non, éppen vizsgázni készült.- Már középiskolásként is érdekelt az informatika, ezért is jártam az ESZI-be - mondja Braun Ákos. - A tréningek, edzőtáborok és versenyek mellett persze csak levelezőn volt lehetőséBraun Ákos Született 1978. 06. 26., Paks Végzettség; főiskola Magasság/testsúty: 179 cm/73 kg Edző: Hangyási László, Nevelőedző: Riesz Béla Példakép: Kovács Antal Hobbi: motorozás (Pannónia) Műfű Egerszegen l vr fev MTI-információ A Zalaegerszegi TE A-kategó- riás műfüves labdarúgó-ed- zőpályát kap. A 101.5 millió forintból épülő létesítmény magában foglalja a 7700 négyzetméter alapterületű pályaszerkezet kialakítását, világítással és tartozékokkal együtt, továbbá az út- és térburkolat, a csatornahálózat és kerítés megépítését is. í ’ ' * * fMi Iskolát létesít a Bayern München A bajor labdarúgócsapat 300 ezer euróval (72 millió forint) támogatja a délkeletázsiai természeti katasztrófa károsultjait. „Az összegen felül építtetünk egy iskolát vagy árvaházat is Sri Lankán, melynek költségeit mi álljuk 10- 15 éven át" - egészítette ki a nagyvonalú felajánlást Üli Hoeness klubmenedzser. Hasan Salihamidzic, a bajorok bosnyák középpályása személyesen is szenvedő alanya volt a pusztító szökőárnak, mivel családjával éppen a Maldív-szigeteken nyaralt. A futballista vízparti bungalóját elmosta a vízözön, ám Salihamidzic és családja átvészelte a drámai helyzetet. gém továbbtanulni, de tisztában voltam vele, hogy az aktív sportolás befejeztével csak így érvényesülhetek a civil életben. Az elmúlt években informatikusmérnök, majd programozó-matematikus diplomát szereztem, most pedig - ez utóbbinak folytatásaként - a programtervező- matematikus képesítés megszerzésén fáradozom.- Ha jól tudom, mindössze egy évet hagytál ki a tanulmányok között.- Ez így van. Akkor mindent az athéni olimpiára való kijutásra tettem fel, s bizony a nemzetközi edzőtáborozások, valamint a kvalifikációs versenyek között nem igen maradt idő másra. Januártól májusig tartott az „erőltetett menet”, kilenc Világkupaviadalon léptem tatamira.- Kitűnően kezdődött számodra az év... A délkelet-ázsiai természeti katasztrófa miatt lemondta jövő keddre tervezett malajziai autóbemutatóját a Sauber-Pet- ronas Forma-l-es istálló. A svájci csapat kegyeleti okokból döntött úgy, hogy nem Kuala Lumpurban mutatja meg a nyilvánosságnak a következő szezonra készült C24-et. Az- A párizsi Szuper A-kategó- riás versenyen harmadik lettem, ez életem egyik legértékesebb eredménye. Az olimpiáról azonban végül lemaradtam, s ezért a francia bronz sem kárpótolhat. Borzasztóan csalódott voltam, s úgy gondoltam, a 2004-es lesz az utolsó évem a nemzetközi porondon.- Ha így is lenne, azt végül mégis sikerült emlékezetessé tenned a moszkvai egyetemi és főiskolás világbajnokságon szerzett két érmeddel.- Másodszor vettem részt főiskolás vb-n, s bár a felkészülésem nem volt zökkenőmentes, azért bíztam magamban és egy jó eredményben. Sajnos a bíráskodás színvonala elmaradt a világversenyeken megszokottól, s ennek én is kárát láttam. A nyitó fordulóban ugyanis elvettek tőlem egy akciót, s ukrán ellenautóbemutatót abból az alkalomból rendezték volna az ország fővárosában, hogy a névszponzor malajziai Petronas éppen tíz éve támogatja az istállót. A Sauber a kanadai Jacques Villeneuve-vel és a brazil Felipe Massával vág majd neki a 2005-ös idénynek. A már hivatalosnak tekinthefelem ippongyőzelmét hirdették ki. Szerencsére a vigaszágon folytathattam a küzdelmet, s a spanyol Romero legyőzésével végül harmadikként zártam. Az igazán nagy „dobást” azonban a másnapi csapatversenyen hajtottuk végre, ahol a dél-afrikai, a lengyel és az olasz gárda legyőzése után a döntőbe jutásért megvertük a japánokat is. Ez azért is nagy szó, mert az ázsiai országban egyetemi szintű a dzsúdó-okta- tás.- Valóban a főiskolás vb volta „hattyúdal”?- A cselgáncs után most a civil életemet építgetem. Állást keresek, mert a versenysportból megélni csak a legjobbak tudnak. Az edzéseket persze továbbra sem hanyagolom, s talán a budapesti Hungária-ku- pán még tatamira lépek... tő információk szerint a BAR- Honda január 16-án, a Williams- BMW a hónap utolsó napján, a Renault február 1-jén, a Jaguár utódjaként funkcionáló Red Bull Racing február 7-én, míg az elmúlt idényben a magyar Baum-gartner Zsoltot is soraiban tudó Minardi március 3-án leplezi le új autóját. Sporttörténelmi hokimeccs Jégkorong Tolna-Szekszárd rangadó Újvárosban A sporttörténelem során először mérkőzött meg fedett pályán a szekszárdi és a tolnai jégkorongcsapat. A Szekszárdi Jégbarátok és a Tolnai Sárgalábúak találkozójára Dunaújvárosban került sor újév estéjén, a mérkőzés főszervezője a szekszárdi Posta Bence volt. Az első fedett pályás szomszédvári rangadót a Sárgalábúak nyerték 12-9-re, de a megye- székhely hokisainak minden bizonnyal lesz visszavágási lehetőségük, hiszen a résztvevők hagyományt szeretnének teremteni az újévi összecsapásból, és azt is tervezik, hogy télen heti rendszerességgel meg- küzdenek egymással. (sk) Elmarad a malajziai bemutató A Ferplast megvédte címét teremfoci Garai Ferencre emlékeztek Az óév utolsó napjaiban rendezték meg a bonyhádi sportcsarnokban a XIV. Benga Kupa teremlabdarúgótornát, amelyet Garai Ferenc emlékére írnak ki minden esztendőben. Bölcsföldi Zoltán A karácsonyi ünnepeket követő három napban többször zsúfolásig megtelt az „aréna”, így a hangulatra nem panaszkodhattak a résztvevők. A sokszor már-már túlfűtött légkörű tornán a Ferplast másodszor is megvédte címét a profik között, míg az amatőrök mezőnyében a Cá-Fa Plasztik hódította el a vándorserleget. Utóbbiak mezőnyében az elődöntőben a Köz-Meg-Vill hetesekkel győzte le az apari Éden Bárt, a Cá-Fa Plasztik pedig magabiztosan a kakasdi Kvanduk Kft. gárdáját. A döntőben a sérülések sújtotta Köz- Meg-Vill a végsőkig kiegyenlített csatát vívott riválisával, végül büntetőpárbajjal lett bajnok a „Cápa-legénység”. Az amatőr torna gólkirálya Fodor Gábor (Cá-Fa Plasztik) lett, a legjobb kapusnak Palkó Józsefet (Köz-Meg-Vill), míg a legjobb játékosnak Volár Andrást (Cá-Fa Plasztik) választották. A profiknál a Nikolovot és Égert is soraiban tudó címvédő Ferplast, a Cseke László vezette Éodor Fakereskedés, valamint a WRX Roxy Club és a Városi TV csatázott a döntőbe jutásért. Az elődöntő párosítása előrevetítette a 2003-as döntő megismétlődését, s a Ferplast be is masírozott a fináléba. A másik ágon viszont a kéthete Bajnokok Tornáját nyerő a WRX csapatát Tálas vezérletével búcsúztatta a Városi TV. A sérülések miatt tartalékos televíziós együttes izgalmas döntőt vívott a címvédővel, amely Nikolov aranygóljával a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet. Újabb sikerével Lakatos Ferenc csapata (Kovács László, Mosonyi Áron, Bíró Norbert, Tóth Vilmos, Nikolov Balázs, Éger László, Gergely József, Gergely Csaba, Kiss Tamás, Pál Krisztián és Tolnai József) sorozatban harmadszor lett a torna győztese. A profi torna gólkirálya Tálas Zoltán (Városi TV), legjobb kapusa Bogos László (Fodor Fakereskedés), legjobb játékosa pedig Bíró Norbert (Ferplast) lett. Eredmények. Amatőrök, a 3. helyért: Éden Bár-Kvanduk Kft. 2-1. A döntőben: Cá-Fa Plasztik-Köz-Meg-Vill 2-2 (hetesekkel: 3-2). Profik, a 3. helyért Fodor Fakereskedés -WRX-Roxy Club 3-2. A döntőben: Ferplast-Városi TV 3-2 (aranygóllal). Colin McRae meglépett TEREPRAü Kis a legjobb harmincban Míg hétfőn a Volkswagen, addig tegnap a Nissan csapat pilótái voltak a leggyorsabbak a 27. Dakar-ralin. TN-információ Az Agadir és Smara közötti 5. szakaszt a skót Colin McRae nyerte. A korábbi ralivilágbajnok hatalmas tempót diktálva jelentős előnnyel ért elsőként a napi célba. McRae több mint hat percet vert csapattársára, De Villiersre, és hetet a harmadik Kleinschmidtre (VW Touareg). Szakaszsikerével McRae az összetettben is az élre ugrott, előnye több mint öt perc De Villiers előtt. A magyarok közül ismét a Kis, Czeglédi duó volt a leggyorsabb. A hétfőn hét órás büntetéssel sújtott Nissanos pilóta a 28. időt repesztette, így vár-hatóan előbbre lép a 158. helyről. A legelőkelőbb helyen továbbra is Palik, Darázsi G. kettős (Nissan) áll, amely őrzi 43. pozícióját. A Szalay, Bun-koczi egység (Opel) tíz helyet előbbre lépve pillanatnyilag az 54., míg a szinte széria Mitsubishivel versenyző Liszi, Rack páros néhány pozíciót veszítve a 61. helyről várja a mai, Smara és Zouerat közötti 622 km-es szakaszt, melyből közel 500 km a gyorsasági távja. A motorosoknál némi meglepetésre Andy Caldecott volt a leggyorsabb, s ezzel a Dakar-rali történetének első ausztrál szakaszgyőztese lett. A magyarok közül Varga Ákos a 4L, Nagy Péter az 55. helyen áll, míg a sérüléssel bajlódó Jiermann Henrik a 165. hewíTT is A18 között, Lleyton Hewitt (képünkön) is bejutott a nyol- caddöntőbe a 419 ezer dollár összdíjazású adelaide-i férfi tenisztornán. Az első helyen kiemelt helyi kedvenc hátrányból fordítva búcsúztatta a francia Arnaud Clement-t (2:6, 6:1, 6:1). 4