Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-10 / 7. szám
1 2005. JANUÁR 10., HETFÓ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR-ol, rfi r r-[^(1 JXti Madéfalvára emlékeztek a bukovinai székelyek népcsoport Új év, új alapszabály Pál Ágnes bonyhád A madéfalvi veszedelem 241. évfordulójára emlékeztek Bonyhádon a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének szervezésében. Számosán érkeztek az országból, az Al-Duna mentéről és Dél-Er- délyből. A történelmi eseményeket Balázsi György idézte a Székely parkban, majd a jelenlévők az áldozatokért állított kopjafánál elhelyezték a kegyelet virágait. A megemlékezés után a szövetség megtartotta éves küldöttgyűlését, potápi árpád, a szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket. A küldöttgyűlés módosította 1 az alapszabályt. Az eddigi egy helyett öt bizottságot hoztak létre. Újraválasz- tották a vezetőséget. A szervezet elnöke továbbra is Potápi Árpád. Új tagjai: Miklósné Kerekes Bernadett, Kosnás Árpád, Sebestyén Julianna és Lőcsey Vilmos. Három település - Pancsova, Sándoregyháza, Mohács - székely csoportjai csatlakoztak a szövetséghez. ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Hű maradt Dianához a polgármester kocsis Györgynek, Kölesd polgármesterének szenvedélye a vadászat, amelyhez máig hű maradt. Mint a helyi vadásztársaság elnöke, vadászatok szervezőjeként is hódol kedvtelésének. Legutóbb decemberben volt atyamestere egy kitűnően sikerült, közel száz puskás vaddisznóhajtásnak. Szervezőként maga is lőhetne, de ilyenkor inkább otthon hagyja a fegyvert. Szabó Ernő hobbija a gasztronómia szabó ERNŐ szekszárdi gasztronómus, esztéta, köz- g a z d á s z . Hobbija, hogy minden hónapban ínyencestet szervez az ország valamelyik városában. Barátjával, Kovács János mesterszakáccsal közösen állítják ösz- sze a menüt. Nem csak a különböző tájegységek ételeit készítik el, de a lengyel, a finn, a délszláv, a francia, a német konyha különlegességeiben is járatosak. Otthon azonban Szabó Ernő a felesége főztjét kedveli. Csőszné Kacz Edit ha nem dolgozik, olvasna csőszné kacz edit szabadsága idején tanul: január 25-én köz- igazgatási alapvizsgát tesz. - Nem kötelező, de úgy vagyok vele, hogy a polgármesternek sem árt - mondja Simon- tornya első embere. Egyébként kevés a szabadideje. Ha lenne, olvasni szeretne, elsősorban szociológiai és politikai tárgyú könyveket. Kedvenc szerzője Ferge Zsuzsa szociológus. Brebán Valéria jógázik és unokázik dr. BREBÁN VALÉRIA, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ vezetője hetente három-négy al- kalommal tornára jár, jógázik és a keleti chi-kung nevű mozgást gyakorolja. Ezenkívül rendszeres látogatója a Művészetek Háza hangversenyeinek és a Babits Mihály Művelődési Ház irodalmi műsorainak. De a legfontosabb számára három - 7, 4,3 éves - lányunokája. A szilvesztert is a kislányokkal töltötte bébicsőszként. Egy nap, háromezer beteg egészségügy Sokan csak beutalóért mennek a háziorvoshoz, mert enélkül nem fogadják őket a rendelőintézetben Naponta háromezer beteget látnak el Szekszárdon a megyei kórház rendelő- intézetében és az egészségügyi intézmény ambulanciáin. Öt évvel ezelőtt ez a szám még kétezer volt. F. Kováts Éva Szakemberek szerint a meredek emelkedés oka, hogy a háziorvosok egy része úgymond diszpécsert játszik. Ezerrel nőtt öt év alatt Szekszárdon a Balassa János Megyei Kórház rendelőintézetében a járóbeteg szakrendeléseken és az osztályos ambulanciákon naponta ellátott betegek száma. Ezért hiába van előjegyzés, aránytalanul sokat kell várnia annak, aki szakrendelésre, különösen a reumatológiára vagy ideggyógyászatra szeretne menni, panaszkodtak a betegek. A kórház főigazgatója, dr. ,>muth Lajos szerint az orvoshiányon kívül - a reumatoló- j gián három doktor hiányzik - a hosszú előjegyzési idő alapvető oka a szakrendelők leterheltsége. A zsúfoltságot csökkentené, ha a háziorvosok - amennyiben úgy látják - a beutalás előtt elvégeztetnék a laborvizsgálatokat. Ha pedig egyes szakrendeléseken hosz- szabb a várólista, de a páciensnek sürgős szakorvosi vizsgálatra van szüksége, akkor az orvos telefonon kérheti a rendelő- intézetet, vagy az ambulanciát ,hogy soron kívül fogadják a beteget. Gyakran éppen a sürgős esetek miatt kell várakozni, hallottuk. dr. jámbor Margit, a szekszárdi 11. számú felnőtt háziorvosi körzet orvosa a rendelőben leveszi a vért a betegektől, első lépésként pedig mindig felajánlja a helyben történő kezelést és csak ha ezt nem fogadják el, akkor küldi őket tovább szakrendelésre. Egyébként a csontritkulásos, reumás, ízületi, köszvényes, gondozott betegek egy része önállóan „forog” a szakrendelések és a háziorvos között, beutalóért mennek csak a háziorvoshoz, mert enélkül nem fogadják őket Veller Jánosné Paksról jött Pénteken délelőtt a szekszárdi rendelőintézet folyosóján nagy a tömeg. - Az ideggyógyászatra jöttem, két hete jegyeztek elő 10 óra 15-re, fél órája várok, még nem kerültem sorra, mert mentővel egy sürgősségi beteget hoztak, de utána én jövök. ióiorjt >Jc*ríf' ; *-*_*.Kapósak a magyar munkások munkavállalás Még mindig megbecsülik az unióban a jól képzett magyar szakmunkásokat, de az olcsó román, ukrán melós vetélytárs lehet Rákosi Gusztáv Mint egykoron a céhlegények, ma is sokan keresnek munkát külhonban. A szakmunkások többsége az uniós csatlakozás után sem az egyéni elhelyezkedést választja. A rendszerváltás óta sokan keresnek megélhetést Nyugat-Európában. Az uniós csatlakozás után megnyílt az út az egyéni elhelyezkedés előtt is, ám ezt elsősorban az értelmiség választja. A szakmunkások továbbra is magyar cégeken keresztül vállalnak munkát odakint. Az egyik ilyen Tolna megyei vállalkozás tulajdonosa szerint a helyzet jelentősen változott. Egyszerűbb lett, a sokféle engedély beszerzésére már nincs szükség. Emelkedtek a bérek is, mert a könnyítések csökkentik a költségeket. !(l'»i>nv Ezzel együtt megszigorodtak a munkahelyi ellenőrzések. Nehezíti a helyzetet, hogy kapó- sabbak lettek az olcsóbb munkások, a románok, ukránok. Előny viszont, hogy nálunk korábban magas szintű volt a szakmunkásképzés, a csehekkel és a lengyelekkel együtt megőriztük versenyképességünket, hiszen a jó szakembert becsülik. Ha talpon akarunk maradni az uniós munkaerő piacon, ezt meg kellene újítanunk. Az életét kívánja megalapozni pach Ferenc hat éve dolgozik ácsként Németországban. Nőtlen, a hazainál jóval magasabb jövedelemmel éppen leendő családi életét kívánja anyagilag megalapozni. Szépen félre lehet tenni a fizetésből - mondja. Sok új szakmai ismeretet szerzett és azt a fajta munkamorált is természetesnek tartja már, amely szerint nem csupán a saját szakmájába vágó teendőket kell elvégezni. Az ellenőrzések szigorúak, de el lehet viselni. Mindig idegenek maradunk kunfalvi László 12 esztendeje keresi kenyerét Németországban, építésvezetőként dolgozik. Precízebben kell dolgoznunk, de nagyon korszerű technológiával, anyagokkal. A kézzel végzett munka ma már minimális. Szakmailag kétségtelenül fejlődik aki kint dolgozik, a jövedelem is háromszorosa az itthoninak. Ugyanakkor, bár megbecsülnek, nem fogadnak be, a munkahelyen és az utcán is éreztetik, hogy idegennek tartanak. Gerjen elmaradt az eskü A cigány kisebbségi önkormányzat korábban lemondott négy tagja helyére került új képviselők, id. László Imre, László Imréné, László Gábor és ifj. László Imre január 6-ra tervezett eskütétele technikai okok miatt elmaradt. A képviselők ma délelőtt pótolják a fogadalomtételt, majd január 15-én közmeghallgatást tartanak az iskola zsibongójában. (rg) Harc jelképek Elkészültek a harci községi jelképek mintadarabjai'. A zászló, címer, pecsét tervezője Schubert Péter volt. A kivitelezésre a község - Halmai Gáborné országgyűlési képviselő közreműködésével - 200 ezer forintot nyert a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. A községi jelképeket várhatóan ez év második felében avatják, m Őcsény zenetörténet a Szekszárdi Gitárkvartett kedden délután az őcsényi iskolában zenél. A csapat tagjai a reneszánsztól napjainkig tartó időszak zenetörténeti áttekintésével gazdagítják a gyerekek tudását. (bk) Paks gálafellépés A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Budapesten, a Kongresszusi Központban rendezte szombaton hagyományos gálaműsorát, amelyben fellépett a paksi Roger Schilling fúvószenekar is. Az együttes a bemutatkozás lehetőségét két éve, a magyarországi német zenekarok országos versenyén elért második helyezésével érdemelte ki. m TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Pörböly kirándulás A pörbölyi óvoda az idén is hasonló rendezvényeket szervez, mint az elmúlt évben. A különbség any- nyi, hogy több lesz a kirándulás. Gyakrabban mennek a gyerekek a gemenci erdőbe például lovas kocsin, a tavalyi hasonló túra ugyanis igen jól sikerült, ráadásul a környezeti nevelést még inkább erősítené az intézmény, mi Szekszárd felújítás a végéhez közeledik a megyei főügyészség épületének felújítása. A lifttel és új bútorokkal együtt 380 millió forintos beruházás befejezésének határideje február vége. Felvételünkön Popst László, a Magyar Felvonó Kft. 1‘THfnsn dolgozója a liftakna vázát hegGSZti. Fotó Bakó Jenő Simontornya rohammentő a pincehelyi kórház sebészeti osztályának megszűnése a szakemberek szerint nem jelent a betegellátásban minőségi romlást, mert a környékre egy rohammentőt állítanak be ügyeletes orvossal. Simontornya városa több illetékest megkeresett már ez ügyben, hogy az ideális megoldás a helyi mentőállomás lenne, de döntés eddig még nem született. (vl) Tolna horgászok Ma, január 10-ével zárul a fogási eredménynaplók leadása a Tolnai Horgász Egyesületnél. A számos tagot számláló helyi pecástársadalom zöme viszont már az idei reménybeli fogásokkal foglalkozik. A területi jegyeket hétfőnként és szerdánként ló és 18 óra között lehet megvenni a városban, az Árpád utca ló. szám alatti irodaházban. <sk) Várdomb lepkék Lukács Gábor lepkegyűjteményét láthatják az érdeklődők mától a várdombi iskolában. A kiállítás a hazai és dél-amerikai lepkefajokat mutatja be, ezek közül többszáz példányt. A gyűjtemény január huszonegyedikéig tekinthető meg. mi Zomba megindul az élet ezen a héten a zombai művelődési házban. Az idei rendezvények tervét egyébként ma állítják össze a művelődési ház munkatársai a civil szervezetek segítségével. m> (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) ■) * 1