Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-08 / 6. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 8., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Munkát és szakmát kaptak foglalkoztatás Félezer megváltozott munkaképességű ember dolgozott, tanult a minisztériumok által adott pénzből A program, melyet az érintettek sikeresnek ítéltek, 2004 végén lezárult, megszűnt az a támogatás, amelynek köszönhetően az öt teleházban, Györkönyben, Kajdacson, Sárszentlőrincen, Páriban és Magyarkeszin rehabilitációs munkatársat foglalkoztattak. A minisztériumok biztosították munkabérüket járulékokkal, képzésüket, pénzt a működésre, egyebekre, ők pedig vállalták, hogy a megváltoIgyekeznek megoldást, támogatási formát találni A minisztériumi támogatás megszűnése a rehabilitációs munkatársak jbglalkoztatásának végét is jelentheti, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ azonban segítséget ígért Brebán Valéria igazgató elmondta, hogy a Munkaügyi Tanács pénteken arról is tárgyalt, hogy valamilyen módon segítsék a továbbfoglalkoztatást, de elegendő információ hiányában nem született döntés. Mind az öt település esetében igyekeznek hosszú távú támogatási jármát találni A munkaügyi központ szakemberei azt remélik, hogy nem szűnik meg a megváltozott munkaképességűek istápolása, s a teleházak továbbra is élnek a pályázatadta lehetőségekkel, ami munkát, szakmát eredményez Györkönyben harmincnyolc megváltozott munkaképességű, főleg helyben zott munkaképességűeknek információt, tanácsot adnak, képzésekhez, munkához segítik őket. A három év során ötszáz főt sikerült regisztrálni, százhatvanegyen vettek részt valamilyen képzésben, százhatvan- ketten pedig munkához jutottak. A leglátványosabb eredményt Györkönyben érték el, ahol harmincnyolc megváltozott munkaképességű ember jutott munkához annak az erőfeszítésnek köszönhetően, amit lakó ember Jutott munkához Gangéi Frigyesné és a teleház vezetője, Kuti Imréné tett. A Rehabitkomplex Kft. új üzemében dossziét hajtogatnak. Sárszentlőrincen eleinte Kocsis István, a teleház vezetője látta el a rehabilitációs munkatársi feladatokat. Ő, majd utódja is komoly eredményeket tud felmutatni. Huszonegy embernek sikerült munkát biztosítani, nyolcvannégyen valamilyen képzésen vettek részt, huszonhatan ennek végeztével szakmát kaptak. Tolnában öt teleház kapcsolódott be abba a programba, amely megváltozott munkaképességűeknek nyújtott segítséget, jó esetben munkalehetőséget. Vida Tünde Kétezer evés adózó Tolnában pénz A többség jogász, adótanácsadó, biztonsági őr Egy sokaknak ismerős Kézjegy Egyre több helyen ismerik meg a „Kézjegy” Tolnai Toll- forgatók Klubját. Az egyesület vezetői még az elmúlt esztendőben Keszthelyen, a Balaton Akadémia meghívásának eleget téve mutatták be a klubot és az ahhoz kapcsolható irodalmi kiadványokat, a 10. Kézjegy antológiát és a Mentsvárat. Legújabb antológiájuk bemutatására a közeli napokban Dunaszentgyörgyön is sor kerül. A Kézjegy - a Bárka Képzőművészeti Szalon és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége mellett - alapítója a Tolpa megyei művészetért kitüntetésnek. Ezeket a díjakat január 22-én adják majd át a szekszárdi Művészetek Házában. S. K. Év közben nem lehet adózási nemet váltani, viszont december 20-ig bárki eldönthette, választja-e az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Mauthner Ilona Az evát választó egyéni vállalkozóknak a bejelentkezéssel egy időben nyilatkozniuk kellett arról, mekkora összeg után fizetik majd havonta a járulékokat - tudtuk meg simonné szabó Éva osztályvezetőtől. Megyénkben összesen nyolcán jelezték, hogy a minimálbérnél nagyobb lesz a járulékalapjuk, a legmagasabb összeg 250 ezer forint volt. Az evát választók többsége egyébként jogász, számviteli, adószakértő, mérnök, biztonsági őr, ügynök, könyvelő, villanyszerelő. Nem kellett a jelentkezésüket megújítaniuk azoknak, akik már a múlt évben is az evát választották és megfeleltek valamennyi feltételnek. Megyénkben 9 egyéni vállalkozó és 3 gazdasági társaság lépett ki, választott másik adózási módot. Az újakkal együtt jelenleg az eva-körben 1319 egyéni vállalkozót és 692 jogi személyt tart nyilván a megyei adóhivatal. Az idei évtől jelentős változás, hogy minden evás csökkentheti adóalapját a jogerős bírósági határozat alapján kapott kártérítés összegével. Például, ha az evás vállalkozásában használt gépkocsiját más összetöri, és ezért kártérítésjár, akkor ez az összeg nem bevételnek számít, hanem az evaalapnál csökkentő tételként Figyelembe vehető. Könnyebb lesz a hitelfelvétel Januártól az adóhatóság részletesebb adóigazolást állít ki az evásoknak. Ebből az is kiderül, hogy mennyi volt az éves bevételük és az eva összege. így a bank, is jobban tudja vizsgálni az adós jövedelmi-vagyoni viszonyát. Négymilliárd forintról rendben elszámoltak munkaügy Új megbízott a tanácsban F. Kováts Éva Megbízólevél átadásával kezdődött tegnap Szekszárdon a Tolna Megyei Munkaügyi Tanács ülése. sziMA judítot, (alsó kép) a Tolna Megyei Rendőrszakszervezet vezetőjét, a megyei rendőr-főkapitányság kiemelt fővizsgálóját az Országos Munkástanács megbízásából a megyei munkaügyi tanács munkavállalói oldalának új képviselőjévé nevezték ki. Ezt követően a tanácskozáson a Decentralizált Foglalkoztatási Alap (DECFA) 2004. felhasználásáról és változásairól volt szó. A DECFA a munkáltatói befizetésekből képződő munkaerő-piaci alap, amit a megyei munkaügyi központok használhatnak fel foglalkoztatási céljaik megvalósítására. A fel- használás elveiről, arányairól a munkaügyi tanácsok döntenek és számoltatják be a munkaügyi központot a végrehajtásról. DR. BRE-8ÁN VALÉRIÁNAK, a megyei munkaügyi központ vezetőjének tájékoztatása szerint 2004- ben pályázati pénzekkel együtt 4,2 milliárd forint volt az összeg. Ezt a munkaerőpiaci átképzésekre, a foglalkoztatás bővítésére, a pályakezdő fiatalok támogatására és közhasznú munkákra fordították. A szemétbe kerül a fenyőfák többsége köztisztaság A karácsonyfák a kukák mellett vagy a kályhákban végzik Pál Ágnes tolna megye Túl a karácsonyon, a vízkereszten, kivágott, drága fenyők rengetege válik feleslegessé. Ki így, ki úgy szabadul meg a lassan lombjukat vesztő tűlevelűektől. Legtöbbjük kukák, szemeteskonténerek mellé kerül. A települések köztisztaságáért dolgozó szervezetek így is kérik. Bonyhádon a Bonycom Kft. jövő hét elején számít nagyobb mennyiségre. Mint Kővári Zoltán a kft. munkatársa mondta, nagy segítség lenne, ha a fák reggel 6 és 7 óra között kerülnének a tárolóedények mellé. így a délelőtti órákban elviszik őket, nem csúfítják egész nap a várost. Jó megoldás az is, ha összedarabolva a kukába teszik. Szekszárdon, Tolnán és Pakson is folyamatosan elszállítják a kukák, konténerek mellé kitett karácsonyfákat. Hogy ezután mi lesz a sorsuk, az már településenként változó. Bonyhádon a Bezerédj utcai kiskertekhez és a Bonycom Il-es telepére hordják. Innen mindenféle engedély nélkül tüzelőnek, vagy más módon hasznosítandó anyagnak bárki elviheti. A maradék a szeméttelepre kerül. Szekszárdon és Tolnán első útjuk oda vezet. Pakson először aprítják, majd a szeméttelep takarására használják. K o m - • posztá- lássál megfelelő feltételek hiá- nyában sehol nem foglalkoznak. Bátaszék pótszilveszter A bátaszéki Napsugár Nyugdíjasegylet szombaton pótszilveszterezik. Az idősek vendégül látnak a mulatságon egy szekszárdi csoportot is. A bátaszé- kiek maguk készítik a szendvicseket, nem is keveset, hiszen körülbelül százan, száztízen ünnepelnek együtt szombaton. m> Bogyiszló fejlesztés Taneszköz vásárlására, tanterem berendezésére, az integrációs, együttnevelési pedagógiai program fejlesztésére 15 millió forintot nyert a bátai és két Baranya megyei iskolával együtt, konzorciumi tagként a bogyiszlói iskola, az EU-s humán erőforrás-fejlesztési pályázaton. A fejlesztési pénzből az integrációs programban részt vevő pedagógusokat is támogatni tudják, (sk) TOLNÁBAN A«TÓL Z-IG Bonyhád nyugdíjas köztisztviselők A városi könyvtárban tartotta az év első összejövetelét a nyugdíjas köztisztviselők klubja. A közösség tagjai havonta egyszer találkoznak. Programjaik között ismeretterjesztő előadások, kirándulások, köteüen beszélgetések, élménybeszámolók szerepelnek, w Decs nyertek A Junior Achievement Magyarország Alapítvány országos téli vásárán, mely egyben verseny is, a decsi alsó tagozatos diákvállalkozók nyerték el a legjobb lógóért járó díjat. A zsűri neves üzletemberekből és újságírókból állt. A kisdiákok nemcsak ajándékokat és oklevelet kaptak Budapesten, hanem meg is vendégelték őket, ahogy illik. m> Dombóvár köszöntő a legújabb városi polgárokat és az anyukákat köszöntötte SZABÓ LO- ránd polgármester (képünkön) és Tóth Gyula országgyűlési képviselő. A két újszülött - Nagy Fanni csikóstőttősi és Miklós Szabim dombóvári leányok - ajándék csomagot kaptak. A mamák nak sajnos nem tudtak virággal gratulálni a látogatók, mert a kórházi osztályra nem szabad virágot bevinni, m Fadd RÁSZORULÓKNAK Nagy mennyiségű használt ruhát kapott a nagyközség a budapesti Humánum Hátrányos Helyzetűeket Támogató Közhasznú Egyesülettől. A nem új, de még használható holmik szétosztását a faddi ifjúsági Vöröskereszt szervezi. A rászorulókat ma, szombaton délelőtt 9 és 12 óra között várják a helyi speciális iskola tornatermébe. (sk) Kalaznó fajátékok Játszóteret szeretne kialakítani a kalaznói önkormányzat a falu szélén, a focipálya melletti parkban. László János polgár- mester tájékoztatása szerint a játékokhoz szükséges faanyag beszerzése folyamatban van, a munkákat tavasszal kezdik el. A játszótér kialakításában az önkormányzat számít a kalaznói lakosok segítségére, imi Kistormás nyugodtan Ha valami nem várt, súlyos következménnyel járó esemény nem következik be, anyagi szempontból nyugodt év elé néz a kistormási önkormányzat - derül ki a község költségvetési koncepciójából. Nem csak a működésre, hanem fejlesztésre is jut pénz - idén is - a faluban. (sk) i 4