Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-29 / 24. szám
MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 29., SZOMBAT OLVASTAM A technika ördöge az Életet kényelmesebbé, a munkát gyorsabbá tévő eszközök nélkül ma már elképzelhetetlen az élet. Például sok nőtársammal egyetértve a XX. század legnagyobb találmányai közé feltétlenül be kellene sorolni az automata mosógépet, amely nélkül a háziasszonyok élete ma már elképzelhetetlen. bármennyire hasznosak is, azért néha kellemetlenséget is tudnak okozni a masinák, a technika ördöge szeret gúnyt űzni az emberekből. Nemrégiben egy angol úriembert például a nyilvános telefonfülke ejtett foglyul. A szerkezet nyílásába előbb a kártyája szorult bele, aztán a kártyát kiszabadítani próbáló ujja. Olyannyira szorosan fogta „zsákmányát” a gép, hogy az urat fülkéstül kellett beszállítani elsősegélyre. Olvasom a minap, hogy egy kínai hölgy kínos helyzetbe került egy áruházban. Vásárlás előtt kipróbált egy elektromos lábmasz- szírozó medencét, s amikor már elege volt a kényeztetésből, nem tudta kihúzni a lelkesen doromboló masinából a lábait. Az áruház személyzete kétségbeesetten próbált segíteni, ám hiába rángatták többen is, a hölgyet csak a kiérkező tűzoltók tudták kimenteni szorult helyzetéből. VENTER MARIANNA TOLNA MEGYEI ANEKDOTATAR A legrégibb hirdetés Számomra eléggé meglepő, hogy az első magyar nyomtatott ipari hirdetés a hőgyészi textilmanufaktúrát népszerűsítette, valamikor 1730 január végén. Várnagy Antal jeles monográfiájába Bánkuti Imre nyomán került be a nevezetes Tudósítás hasonmása. „Gróff Mercy ő Excellentziá- ja Tolna, Szekszárd és Simon- tornya szomszédságában lévő Hőgyészy Jószágában ennek ellőtte egy esztendővel indíttatott Kattun (gyapjú), Barc- handt és Vászon Fabrika, ahoz tartozandó Fejéritő-Műhellyel, Lugas Mosó-Házzal eggyütt, Istennek Jó-voltából immáron elkészült. Az annakokáért ezen jelen lévő ki-nyomtattatott Czédula által kinek kinek tudtára adattatik: Hogy a kinek kedve lészen ezen említett Fabri- kában mind Egész s-mind pedig Fél-szerű Kattunt, Sinóros és Köz-Barchandtot és min- dennémő Fejér, Festett és Virágos-nyomtatású Vásznat válogatva és illendő áron vásárolhat. A kik pedig az ő magok Fonyásokbúl Vásznat, Ágyra- valót, Abroszokat és Keszkenőket akarnak készíttetni, Azok is ugyan ezen Hőgyészy Fabrikában, vagy alatt megirt Jó-Akaróinknál bizvást béjelenthetik magokat, bizonyosok lévén, hogy béadatott Portékájokat el-készíttet- hetik, s tisztességesen kezekhez is vehetik.” A tíz emberöltővel előbbi szolgáltatás biztosítékul kauciót is adotf a végzendő munkára, s külön jelet mindenki vásznára, el ne keveredjék. AZ ÉV ÖLEBE. Hát nemigen fér az ölébe a gazdájának Jonny, aki az év kedvenc kisállata címért versengett Londonban. Ember legyen (álljon) a talpán, aki kibírja a különben rendkívül barátságos ó-angol juhászkutya letaglózó szeretetét. fotó: epa Üveget festettek Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban, ahol kéthetenként találkoznak egymással a kézműves szakkör tagjai. Minden alkalommal más és más technikát tanulnak meg, tegnap este az üvegfestéssel és a szatinálással ismerkedtek. A foglalkozást Gulyás Éva kézművesmester vezette. Középkori szexnezetek, nőket lebecsülő tanok Amerika Önmegtartóztató tanfolyamok Bekeményítettek Amerikában: egyre konzervatívabbak a szexuális nevelést illetően. Henry Waxman kaliforniai képviselő viszont vizsgálatot kért 13 olyan szexuális nevelési programról, amelyet az amerikai szövetségi kormány szponzorál. A tanulmány következtetése: a programok többsége „félrevezető, hamis és torzító”, a Bush-kor- mányzat pedig egyszerűen manipulálja az amerikai társadalom legfiatalabb és legsérülékenyebb részét. A programokban tudományos adatként idéznek babonákat, homályos tabukat, de sok kritika éri az iskolában használt könyveket is, amelyekben a nőket lebecsülő gondolatok találhatók. Az egyik például tudományosan megalapozottnak minősíti, hogy „a férfinak szüksége van arra, hogy felnézzenek rá, és szexuálisan kielégüljön, szemben a nővel, akinek természeténél fogva csak gazdasági támogatásra van igénye.” Egy másik könyv egy olyan lovagról mesél, aki a falu szegény lányát vette feleségül a hercegkisasszony helyett, mert ez utóbbi túl sok tanácsot adott neki azzal kapcsolatban, hogy miként ölje meg a sárkányt. A könyv tanulságként azt vonja le a meséből: a nő mértéktartó segítsége időnként jó, de ha túlzásba viszi, csökkenti vele a férfi önbecsülését Nyüván a butácska nő meg emeli. Nagy családban kisebb a gyerek hátrányban Az első kilenc hónap után behozhatják Bronzba öntött A nagyobb családokba születő csecsemők életük első kilenc hónapjában lassabban gyarapodnak más kortársaiknál. Ezt állapították meg a bristoli egyetem kutatói. Bizonyítékok vannak arra, hogy kapcsolat áll fenn a lassabb növekedés és az általános fejlődésben való elmaradás (és esetleges későbbi problémák, ezen belül az értelmi képességek gyengébb volta) között. A 90-es évek gyermekei elnevezésű projekt keretében kutatók 11 700 gyermek fejlődését vizsgálták. A csecsemőket lemérték születéskor, 6-8 hetes és kilenc hónapos korukban. A kutatók azután a gyermekeknek arra az 5 százalékára összpontosítottak, akiknél a legkisebb súlygyarapodás mutatkozott ebben az időszakban. simontornya Száznál több érdeklődő vett részt Mészáros Mihály szobrászművész kiállításának megnyitóján. A 75. születésnapját Simontornyán ünneplő művészt a Krammer Ferenc Kórus műsorral, a város polgármestere virágcsokorral, a múzeum igazgatója 75 szál gyertyával díszített tortával köszöntötte. 1976-ban Munkácsy- díjjal tüntették ki. Számos alkotása köztereinket díszíti, megyénkben Dunafóldváron a vármúzeumban látható Magyar László bronzportréja. A szobrászművész 75. születésnapja, munkásságnak 30. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás március 28-ig látogatható vasárnap és hétfő kivételével, naponta 10-től 16 óráig. (vl) A testvérek védik egymást A sok testvér hasznos is lehet: ausztrál kutatók szerint a kisebbek megvédik a nagyobbakat például a sclerosis multiplextől. Amikor ugyanis a kicsik átesnek a szokásos gyermekbetegségeken, ez a nagyobbak immunrendszerét is aktivizálja és erősíti. Adatok szerint akinek legalább 5 évvel fiatalabb a testvére, annál az SM kialakulásának esélye 88 százalékkal csökken. zőtlenebb hatás, mint a gazdagabb vagy magasabb képzettségűek gyermekeit. Határozott összefüggés jelentkezett a szülők magassága és a lassú súlygyarapodás között kilenc hónapos korig. Alacsony szülők esetében a magas termetű szülők gyermekeihez képest nyolcszoros volt a valószínűsége annak, hogy a csecsemő lassan növekszik. Kiderült, hogy az alacsony társadalmi-gazdasági státusz nem tényező, a képzetlen, kétkezi vagy szegényebb dolgozó szülők csecsemőit nem érte kedveéletmű HUMOR KALAPÁCS Miért sírsz Pistike?- Az apu! Rácsapott az ujjára a kalapáccsal és...- De kisfiam, ezért neked nem kellene így ordítanod.- Hát, először én is röhögtem... FATER Móricka eltéved a városban, megszólít egy férfit:- Hé, fater! Hogy jutok innen leghamarabb a kórházba?- Úgy hogy még egyszer faternak szólítasz! KACSA- Miért van a toalettkacsa a börtönben?- Mert megölte a baktériumokat. TEVÉK EGYMÁS KÖZT- Hogy udvarol a tevefiú?? -???- Drága, ön kell nekem, mint púp a hátamon!! UDVARLÁS- Gilisztakisasszony, kérem legyen az enyém! - udvarol a gilisztafiú.- De kérem, nem látja, hogy én már gyűrűsféreg vagyok? TITKÁRNŐ- Jenő úr, mióta dolgozik a vállalatunknál?- Öt éve, drága főnök úr.- És mi tetszik a legjobban nálunk?- A titkárnője. KAKUKK Pistike összefut a haverjával, Józsival.- Hova viszed ezt a bazi nagy faliórát? - kérdi Józsika.- Hát az állatorvoshoz!- Hova? És minek?- Berekedt a kakukk! POFON Apa nézegeti Pistike ellenőrzőjét. Matek egyes, durr egy nagy pofon. Nyelvtan egyes, durr egy nagy pofon. Ének ötös, durr egy nagy pofon. Pistike méltatlankodik.- De apa, az ének ötös, miért kaptam pofont?- Mert két egyes után még volt kedved énekelni! HÍRESSÉGEK Autóbalesetet szenvedtek a Club 54 tagjai megúsztak egy karambolt a Club 54 zenekar tagjai. Gallusz Nikolett (30) és csapata egy fellépésre tartott, amikor a jeges úton megcsúsztak, és összeütköztek egy másik kocsival. Londont reklámozza a New York-i szingli VILÁGHÍRESSÉ vált a Szex és New York című sorozatban KIM CATTRALL (49), mégis egy másik várost népszerűsít. A színésznőt nemrégiben felkérték, hogy adja az arcát azokhoz a hirdetésekhez, amelyek London színházait és mozijait reklámozzák. Cattrall megtisztelőnek találta a feladatot, és igent mondott az ajánlatra.