Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-17 / 13. szám
14 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 17., HÉTFŐ A Tolnai Népújság kommunikációs partnere a T-Mobile Magyarország Rt. ■T ■ -Mobile' Partner OLVASTAM Az olyan édi! úgy tűnik, Floridában megtalálták a megoldást az egerek elszaporodása ellen: a kis rágcsálókat inkább megeszik, a hírügynökségi tudósítások szerint. Az ókori rómaiak mézzel pácolt újszülött egeret fogyasztottak, mert az olyan „édi”, az inkák egyik tipikus étele pedig a földimogyorós egér volt. A Floridában található perui étterem tulajdonosa szerint a vendégek kedvenc fogása a sült egér, melyet a fejével együtt kell elfogyasztani, akkor igazán ízletes. A szakácsnő elmondta, hogy a vendégek egyáltalán nem undorodnak az egércsemegétől, sőt, bátran vállalkoznak a kipró-' hálására, és ezt jól teszik, mert az egér húsa valóban finom, színében a nyúlhúsra hasonlít, íze pedig olyan, mint a fürjé. egérzabálást utoljára akkor láttam, amikor - nem két hónapos - pulikutyám egészben nyelt le egy szép, kövér és döglött példányt, csak úgy, méz és mogyoró nélkül. Már maga a látvány sem volt guszta, az állatorvos azonban megnyugtatott minket, mondván, az egérnek már mindegy, a kutyának meg nem lesz semmi baja. így is lett, leszámítva, hogy a tökcsősz puli peckesebben járt, mint valaha, és szerintem azóta is igen szemtelen. És édi, mint a méz. budavári kata Az új feleség jobban főz elpuhulnak A házasság hizlal Az újraházasodás hizlalja a férfiakat. Úgy tűnik, az új házasság megkötése után a férfiak egészségesebben táplálkoznak, de kevesebbet mozognak, ezért híznak. A Harvard School of Public Health tanulmánya is bizonyítja, amit sokan a mindennapokból is ismernek: a súlyfölösleg kialakulását az agglegényéletet felváltó, kedvezőbb étkezési szokások okozhatják. Ugyanakkor a házassággal együtt , járó kötelességek elveszik az időt az edzőteremtől, ahol ledolgozhatnák a fölös kalóriákat. A kutatás vezetője, dr. Patricia Mona Eng így foglalta össze a kutatás tapasztalatait: „Az új házasság semmiképpen nem jár több mozgással. Sőt, a korábban magányos férfiak úgy érzik, elpuhulnak és híznak. Az új, házastársi szerepkör elveszi az időt az addigi sűrűbb testmozgástól, rendszeresebb étkezéssel jár, és egy házaspárnak a társadalmi élete is kiterjedtebb, ezek az összejövetelek pedig szintén evéssel párosulnak.” Jennifer Aniston lecserélte férjét a fodrászára A fodrász nyert: lennifer Aniston már egy jó ideje elhagyta férjével közös hollywoodi házukat, és a fodrászához költözött. A stylist Chris Mc- Millanhez nem fűzi intim viszony, csak jó barátok. Ismerősök szerint a színésznő eddig is gyakran fordult fodrászához jótanácsért és vigaszért, s az elmúlt tíz évben gyakran sírta el a Brad Pitt miatti bánatát a vállán. FŐPRÓBA A BABUSBAN. Röpülj lelkem, keresd meg hazámat címmel Tolna megye folklórja mutatkozik be január 21-én, a Nemzeti Színházban rendezett gálaesten. A fellépő hagyományőrző együttesek, zenekarok, énekes és zenész szólisták szombaton tartották a budapesti előadás főpróbáját a szekszárdi Babits művelődési házban. Képünkön: a bátaszéki Felvidék Néptáncegyüttes. Kirakósjátékból személyiségteszt A bath-i egyetem munkatársai azt vizsgálták, hogy az emberek milyen módon illesztik egymáshoz a kirakójátékok darabjait és ebből próbáltak következtetni az egyének személyiségére. Megfigyeléseik azt mutatták, hogy vannak olyanok, akik mániákusan ragaszkodnak a puzzle széleinek kirakásához, és csak ezután kezdenek bele a további munkába. Mások, ha megpillantanak két összeillő részt, azonnal összepattíntják, még ha nem tudják is azonnal a helyére rakni, sőt olyanok is akadnak, aki eldugják az utolsó darabot, nehogy másé legyen a dicsőség. A felvételek tanúsága szerint a szélek kirakásához ragaszkodó játékosok csapatban, míg az inkább ösztöneikre hallgató játékosok egyedül, társak nélkül jutottak többre. Két ellentétes személyiségű játékos közt az életben is problémák adódhatnak. Kötelező báli elegancia csokornyakkendő A királyok hozták divatba a masnis nyakravalót Amikor 1888-ban Sutherland herceg feltalálta a szmokingot, (eredetileg klubokban viselték frakkpótlóként), az öltözék elengedhetetlen tartozékává vált a fekete csokornyakkendő. A pillangószerű nyakkendő, a „papillon” pedig, amely lehet két- vagy négyszárnyú, keskeny vagy széles, egyszínű vagy pöttyös, a XIX. század utolsó éveiben indult el hódító útjára. A XX. század húszas, harmincas éveiben a csillogó színű csokornyakkendő virágzott. Számos fajtája selyemből, vászonból és bőrből készült, de hordtak az urak horgolt és kötött változatot is. A csokornyakkendősök tábora sokrétű. Nemcsak az idősebb, bölcs nemzedék tagjai és nemcsak a művészek és különc Csokornyakkendős a legsár- mosabb amerikai férfi is zsenik tartoznak ide. A kört szemmel láthatóan bővítette a konfekcióipar is, amely ma már a készre megkötött csokornyakkendők gazdag választékával igyekszik megkímélni az urakat a báli estét megelőző kínos percektől, attól, hogy a férfiú a tükör előtt állva, ideges ujjaival hiába próbálja az undok fehér masni végét egy- forma hosszúra mesterkedni. HUMOR Dohány Az algériai felügyelő dohányföldet fedez fel Ali farmján.- Megállj, Ali! Tudod jól, hogy miniszteri engedély nélkül nem lehet dohányt ültetni!- Hol van Itt dohány? - kérdi Ali. - Ez nem dohány, hanem articsóka.- Micsoda? Kicsúfolsz? Ez neked articsóka? - ordít a felügyelő, és kitép egy növényt. - Hát ha ez nem dohány, akkor én kínai vagyok!- Hadd nézzem! Hát, lehet, hogy van itt-ott dohány is, de arról én nem tehetek. Nyilván erre járt valaki, és eldobta a csikket. Keleti kultúra A háromhetes közel-keleti túra után Pacsmag meghívja a barátait, és videózással egybekötött élménybeszámolót tart.- Borzasztóan irigylésre méltó, hogy az araboknak még ma is több feleségük lehet. Van, akinek kettő, van akinek három vagy még több. Az ő vallásuk ezt nem tiltja, amilyen szerencséjük van. Pacsmagné erre beszól a konyhából:- Nem szégyelled magad?! Az arabokat irigyled, amikor még kereszténynek is gyöngécske vagy? Gátlás Pacsmag elmegy a pszichoanalitikushoz.- Doktor úr, erős gátlásaim vannak. Meg tudna gyógyítani?- Természetesen, csak mondja el pontosan, milyen problémákkal küszködik!- Kérem. Például nem tudok átmenni egy téren.- Jó, ezen majd segítünk.- Nem tudok aludni sem.- Nem tesz semmit, majd aludni is tud.- Még egy bajom van.- Éspedig?- Nem tudok fizetni. SZEZONNYITÓ SVÁBBÁL. Svábbál nyitotta a farsangi mulatságok sorát szombaton Bonyhádon, a művelődési központban. Fellépett a Német Kulturális Egyesület Kórusa, a Kränzlein Néptánc Egyesület táncosai (képünkön) és a Heckwanz Tánccsoport. A jó hangulatú rendezvényen a hagyományos polkák, keringők mellett modern számokkal is szórakoztatta a vidám hangulatú vendégsereget a Royal zenekar. LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: WWBWW A JOKERSZÁM: 650996 HATOS LOTTÓ: A PÓTSZÁM: m NYEREMÉNYEK Az ötös lottón telitalálatos szelvény nem volt. Négy találatos 37 darab, nyereménye egyenként 1.856.894. forint, 3 találatos 4.474 darab, nyereménye 16.260 forint, 2 találatos 144.993 darab, nyereménye 976 forint. Joker telitalálatos szelvény nem volt. A hatos lottón telitalálatos szelvény nem volt, az egy darab 5+1- es nyereménye 25.116.178 forint. Az ötösökre 169.627, a négyesekre 4.074, a hármasokra 902 forintot fizet a Szerencsejáték Rt. Játszani kell a gyerekkel tévézés Árt a kicsiknek a képernyő Egész Európában az olasz gyerekek néznek legtöbbet tévét. A 4 és 12 év közötti gyerekek naponta átlagosan három órát és 37 percet ülnek a képernyő előtt. Az angol gyerekek három és fél órát, a németek három óra és húsz percet televízióznak naponta. A skandináv országokban és ennél jobb a helyzet, ott legfeljebb napi két órát tévéznek. Antonio Marziale, a felmérés készítője felszólította az olasz szülőket, hogy szigorúbban szabják meg gyerekeiknek, mennyiot tévézzenek, és biztosítsanak számukra más foglalatosságot. „Három óránál hoszszabb idő a képernyő előtt káros a gyerekekre , nem engedi, hogy kiéljék mozgásigényüket, viszont elszigetelő hatással van., és ingerlékenységet idéz elő, sőt táplálkozási zavarokhoz is vezet. Tavaly májusban egyébként a 9000 ezer lakosú Cavriglia toscanai községben ötven család önként lemondott a televíziózásról, s helyette a szülők játszottak a gyerekekkel. A kísérlet után.kiderült, hogy a sok tévézés nem tesz jót a hormonoknak, és meggyorsítja a gyerekek szexuális érését is.