Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-17 / 13. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 17., HÉTFŐ 11 KÉK TÜKÖR Saját asszonya ölette meg bérgyilkosper Ollóval szúrták agyon az ügyvédet trükkös bűn Vegyszer kilencmillióért baleset Állapota nem életveszélyes Eddig egyedülálló csalás történt Magyarországon. Ingatlanügylet kapcsán egy kameruni és egy nigériai férfit fogtak el a minap, akiket a körmendi, a XIV. kerületi és a budaörsi rendőrök is kerestek. A HavariaPress szerint a két afrikai 2003-ban Körmenden több ingatlanforgalmazót és ingatlanos vállalkozót is megkeresett. Azt mondták, hogy ötmillió dollárt akarnak befektetni magyar ingatlanokba. Egy körmendi vállalkozó ki is fizetett nekik ötezer eurót, hogy felvehessen ötmillió dollárt egy budapesti széfből. Azonban a kiváltott fémbőröndben fekete papírlapok voltak. Az afrikaiak kivettek három lapot közülük és vegyszerrel lemosták azokat. Egy száz-, illetve kettő ötvendolláros tűnt elő. A vállalkozó bevitte a bankókat egy bankba, ahol megállapították, hogy valódiak. Az afrikaiak ezután kilencmillió forintot kértek, hogy további vegyszert adjanak a mosáshoz. A vállalkozó ki is fizetett 4,4 milliót, ám a vegyszert a mai napig nem kapta meg. ■ Szemán L. Öt órán át küzdöttek szombaton a mentők, mire sikerült kiemelniük a 30 méteres szakadékba zuhant 20 éves fiút. A fiú barátjával együtt túrázott a Pilis hegységben, a Rám-szaka- dék térségében.- A terület a szépsége miatt kedvelt kirándulóhely, ám rendkívül veszélyes. Mindenki csak saját felelősségére túrázhat arrafelé. A Rám-szakadékból nyíló Lukács-árok tetején jártak, amikor 15 óra körül a 20 éves fiú megcsúszott és legurult a 30 méteres árok aljába. Társa csak jó ötven perc múlva jutott olyan helyre, ahonnan segítséget tudott hívni. A Komárom-Eszter- gom megyei tűzoltók 15 óra 51 perckor kapták a riasztást. Kollégáim a mentőkkel közösen, kötelekkel leereszkedtek a fiúhoz, ám nem tudták a felszínre emelni. A barlangi mentők segítségét kérték. Végül 20 óra 5 perckor sikerült kiemelni őt az árokból. Súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel került az esztergomi kórházba - mondta Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője. ■ Szemán L. Befestett bankjegyeket árultak az afrikai csalók Cserna Nikolett Cserna Mónika ismeretlen helyre távozott Cserna Nikolett (16) és Cserna Mónika (14) egy IV. kerületi gyermekotthonból, életjelet nem adtak magukról. Aki látta őket, hívja a Telefontanú ingyenes 06-80/555-111-es számát, (szí) Az asszony állítása szerint megelégelte, hogy ügyvéd férje szexuálisan és anyagilag terrorizálja őt. Szemán László Ma keződik a Pest Megyei Bíróságon a szilasligeti ügyvédgyil- kosság pere. Családi körből választott bérgyilkost 2003 augusztusában P. Ferencné (32), hogy megölesse a férjét. Az asszony szerint dr. P. Ferenc (50) otthon nem az a jó kedélyű, kedves ügyvéd volt, mint amilyennek a külvilág megismerte. Terrorizálta őt és aberrált szexuális igényei voltak. Az asszony 2003. augusztus 8-án egy hét után tért haza szilasligeti otthonukba sziget- szentmiklósi rokonaitól. Nem tudott bemenni. Be kellett törnie az ajtót. Mögötte ott feküdt a férj holtteste. Koponyájából egy olló állt ki, amit csak a boncmester Keresik az újpesti gyerekotthonból eltűnt testvérpárt tudott eltávolítani. A férfit fojtózsinórral meg is fojtották, a zsinór egy része még a nyakán volt, valamint a bordáit is összetörték. Mindössze egy kulcscsomó, egy pénztárca és egy telefon tűnt el. Az otthon dolgozó ügyvéd értékes munkaeszközeihez nem nyúltak.- A mobiltelefon vezetett nyomra. Napokkal később egy másik kártyával bekapcsolták, így jutottunk el egy sziget- szentmiklósi férfihoz, majd a feleséghez - mondta Derzsy Péter alezredes, az életvédelmi osztály vezetője. Az asszony bevallotta: augusztus elején húgával, S. Zsuzsannával (20) eldöntötték, hogy a lány élettársa, M. Zoltán (22) elintézi a férjet. Zoltán augusztus 7-én este barátjával, T. Istvánnal (22) felkereste hivatalos ügyben az ügyvédet és megölte. A legsikeresebb életvédelmis egység- A telefont továbbadták a tettesek, de hiba volt bekapcsolni. Ezen keresztül jutottunk el hozzájuk - mondta Derzsy Péter. Halálos gázolás a XI. kerületben elütött egy az úttesten áthaladó 61 éves, budapesti férfit egy személygépkocsi szombaton a XI. kerületi Kőérberki úton. Az idős férfi meghalt (szí) Az utcán szúrták meg a pécsi nőt összeveszett két ismeretlen férfival egy 29 éves pécsi nő a VI. kerületben. A vita hevében az egyik férfi megszúrta a nőt, akit életveszélyes sérüléssel vittek kórházba, (szí) Lángra lobbant a temetői szeméttartály füst terült szét tegnap délben a várdombi temető felett, de mint kiderült, csak egy ottani szemeteskonténer gyulladt ki. A lángokat a szekszárdi tűzoltók fékezték meg. Ópiumot szívott a biatorbágyi sofőr rosszul lett igazoltatás közben egy biatorbágyi sofőr Etyeken. A járőr mentőt kért hozzá. A férfi elmondta, hogy ópiumot szívott, így eljárás indult ellene, (szí) a pest megyei Rendőr-főkapitányság Derzsy Péter vezette életvédelmis nyomozói évente 25-28 ügyet vizsgálnak. A felderítési mutatójuk az országban egyedülálló, 90(!) százalékos. Idén január elején befejezték az utolsó tavalyi ügyüket is. így valamennyi 2004-es ügyüket megoldották. Lezuhant egy sárkányrepülő lezuhant és életét vesztette sárkányrepülés közben egy osztrák Fertőszentmiklósnál tegnap. A Polgári Légiközlekedési Hatóság és a Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet vizsgálatot indított, (szí) Pesti boltot raboltak ki KIRABOLTA egy fegyveres férfi a Xffl. kerületi, Csángó utcai élelmiszerboltot. A pénztárosnő átadta a rablónak a kasszában lévő pénzt, aki a zsákmánnyal elmenekült a helyszínről, (szí) Ezüst ékszereket foglaltak le a vámosok lefoglalták a vámkomman- dósok azt a hatmillió forint értékű, 5,3 kilogrammnyi ezüst ékszert, amelyet közúti ellenőrzés során elrejtve találtak egy olasz autóbuszban Körmend térségében. Csempészet miatt eljárás indult a sofőr ellen, (szí) A forinthamisítások eset- és darabszáma 14000 12000 10000 4000 2000 2000 FOEKAS: MNB Öt órán át küzdöttek a szakadékba esett fiúért FORGALOMKORLÁTOZÁS Burkolatsüllyedés miatt a 65. sz. Szekszárd-siófoki főúton Tamási belterületén útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefonszámon. TRAFFIPAX Ma 8.30- 12.00-ig Pörböly és Szekszárd belterületén 'WjätjBK várható se- «POLICE» bességmérés. Fegyveres rablás Vadász lőtt a felcsúti kútnál vadászra Székesfehérvár Fegyveres rablás történt vasárnap reggel a felcsúti benzinkútnál - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. Reggel hét óra körül egy símaszkos férfi lépett be a benzinkút épületébe és fegyverrel a kezében a bevétel átadására kényszerítette az ott dolgozó férfi alkalmazottat - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kész Mónika főhadnagy hozzátette: a rabló, miután megkapta a kasszában levő mintegy kétszázezer forint készpénzt, gyalogosan távozott a helyszínről. A rendőrkapitányság nagy erőkkel keresi az elkövetőt. Pécs Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a vadász, akit társa meglőtt egy csoportos vadászaton a Baranya megyei Hosszúhetény közelében vasárnap - erősítette meg az MTI információját a rendőrség. Egyelőre annyit tudni, hogy egy vadászatra indult baráti társaság egyik tagját sörétes puskával találtak el - mondta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A vadászt a fején érte a lövés. Sérüléseivel először a Pécsi Tudományegyetem baleseti és kézsebészeti klinikájára került, majd onnan átszállították az idegsebészetre, ahol hamarosan megoperálják. Állapota kritikus. RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK VÁLASSZON ÚTICÉLT! Most minden ThaliáhoZ 500 000 Ft árkedvezményt adunk A klímás Thalia Status limitált szériát most különlegesen vonzó felszereltséggel: szervokormánnyal, központi zárral, állítható magasságú kormánnyal és vezetőüléssel, elektromos ablakemelőkkel, rádiómagnóval, ködfényszóróval és 500 OOO Ft árkedvezménnyel kínáljuk. Várjuk márkakereskedésünkben! mw.ren^t.hu Az ajánlót 2005. január 10-31. között o megrendelt és átvett autókra érvényes az ár a regisztrációs adót nem tartalmazza. Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 4,6-73; városi: 5,7-10,0; országúti: 4.0-5.8; COj-krbocsátás g/km: 121-174 (változattál függően). SZIKO-PETROL KFT. 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel.: 74/566-220,30/2475-922