Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-17 / 13. szám

2005. JANUÁR 17., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 5 Több mint háromezer diák vett fel hitelt Tolnában igénylés Februárig kell jelentkezni A 2004/2005-ös tanév őszi sze­meszterében csaknem húsz­ezer új igénylő döntött a felső- oktatásban résztvevők számára létrehozott egyedülállóan ked­vező kölcsön, a diákhitel felvé­teléről. A Tolna megyei lakhe­lyű diákok az országos átlagnál többen élnek a lehetőséggel. Az először diákhitelhez jutó közel kétezer hallgató a visszamenő- leges kifizetés következtében egyszerre kapta meg a teljes őszi szemeszterre esedékes kedvezményes kölcsönét. A 2001-es indulás óta több mint 170 ezer hallgató vette igénybe a diákhitelt, a kifizetett összeg 72,85 milliárd forint. Mint azt Őri Andrástól, a Diákhitel Köz­pont munkatársától megtud­tuk, a Tolna megyei hallgatók körében is népszerű a diákhi­tel. Az országos átlag 33 száza­lék, a Tolna megyei közel 40 százalék, ez több mint 3 ezer di­ákot jelent. Akik újonnan akar­nak diákhitelt igényelni, legké­sőbb február 15-ig kell jelent­kezniük, és ugyanezen időpon­tig be is kell iratkozniuk a má­sodik szemeszterre. Legköze­lebb márciusban lesz diákhitel kifizetés. Venter M. Egészségfejlesztési nor­matíva bevezetését terve­zi az oktatási tárca. A pénz azoknak az iskolák­nak járna, ahol a bü­fékből eltűnnének a cuk­ros, hizlaló ételek. Venter Marianna A Táplálkozástudományi Inté­zet pedig már el is készített egy ajánlást a büfék üzemeltetői­nek, amelyben a cukrozott üdí­tők, sütemények, csokoládék, csipszek helyett rostos gyü­mölcslevet, müzliszeletet, gyü­mölcsöt, tejterméket ajánlanak. A megkérde- zett diákok azonban elege- ■Rm% (lettek a kíná- Hk JL. lattal, sőt, ham- ffe-*-. JJj burgert, pizzát, jBfc-“ /€i gofrit is öröm­mel fogadnának. A gyerekek szeretik az iskolai büfét - mondta baloghné mayer Zsu­zsa, a szekszárdi Garay általá­nos iskola igazgatóhelyettese. Most vállalkozó üzemelteti, de egy időben az iskola tartotta fenn, a diákok voltak a büfések, tanári felügyelettel. Igyekeztek egészséges termékeket árulni, müzli szeletet, egy reformpék­ség áruit, nem volt rágógumi, csípsz. Hosszú távon azonban nem tudták fenntartani. Jó ötlet a normatíva, bár egyelőre nem látszik, hogyan lehet a gyakor­laton változtatni. Marosi József szekszárdi vállalkozó két általá­nos iskolában is működtet bü­fét. Ő is hallotta a híreket. Mint mondta, nem itt, hanem a csa­ládban kellene kezdeni a változ­tatást. A gyerek azt veszi meg a bü­fében, amihez otthon is hozzá van szokva. Korlátozhatják a kí­nálatot, legfeljebb a boltban vá­sárolnak a diákok csipszet, cso­kit, kólát. Nyolcvanötén tanultak ingyen dombóvár Oklevéllel és alap­fokú kommunikációs ismere­tekkel távozhattak a diákok a tavaly meghirdetett ingyenes angol nyelvtanfolyamról. Az önkormányzat meghirdet­te képzésen az első száz jelent­kező térítésmentesen vehetett részt. A szervezők munkahelyi elfoglaltságok miatt számoltak azzal, hogy lemorzsolódnak a ' résztvevők, de jónak tartják a végzettek arányát. A tanfolyam hallgatóit nem­csak a tudásukról kérdezték, hanem arról is, elégedettek voltak-e a képzéssel. A vála­szok alapján és a lemaradt ér­deklődők miatt is az önkor­mányzat a tanfolyam ismétlé­sét tervezi. Balogh B. ISMERŐSÖK MAGÁNÜGYEK Kiss Mihály 20 kilométert is gyalogol egyvégtében DR. KISS MC hály főorvos, á Balassa János Megyei Kór­ház idegosztá­lyának vezető­je szabadidejé­ben két szen­vedélynek hódol, az egyik a horgászat, a másik a kocogás, illetve a túrázás. A főorvos az egészséges életmód híve, ezért hetente legalább két alkalom­mal kocog. Hétvégeken túrá­zik, 15-20 kilométert is gyalo­gol egyvégtében. Emellett igazi pihenést számára a horgászás jelent, leggyakrabban a szálkai tavakhoz jár. Herczeg József boraiból kapni lehet, venni nem Paks alpolgár­mestere szá­mára egy ki- kapcsolódás I létezik, ez pe- J dig a bor. HERCZEG JÓ­ZSEF maga is szőlész-borász, minden évben van saját bora. Ebből, amint mondja, kapni lehet, de venni nem. Régi szokása, hogy isme­rőseit, barátait saját borával ajándékozza meg. Egyszer azt mondták neki: isteni ez a bor, hol vetted? Herczeg Józsefet ez egyrészt elkeserítette, más­részt örült annak, hogy bezse­belhetett egy dicséretet. Lengyel Róbert horgára harcsa és bűnöző akad f Hk A horgászat gyermekkori szenvedély dr. <sr é LENGYEL RÓ­BERT számára. A paksi Neut­ron komman­dó parancsno­kának a pecázás olyan, mint a drog. Leginkább éjszaka hor­gászik, mert imádja a csendet és a csillagos ég alatt regenerá­lódik. A halak közül az igazi számára a harcsa. A legna­gyobb példány 56 és fél kiló volt. A legnagyobb fogásként azt tartja számon, amikor még nyomozóként egy országos be­törőbandát sikerült elcsípniük. Velencei István unokázik, és gyümölcsöt termeszt VELENCEI IST­VÁN ezredes unokái mellett gondot fordít gyümölcsösé­re, horgászbot­tal a kezében a halakra és nem utolsósorban a könyvekre is. Szekszárd tűzoltóparancs­noka azért elárulja: tőle az uszonyosok viszonylagos biz­tonságban élhetnek, s hogy ne érje szó a ház elejét, az ősziba­rack, meggy és cseresznye mellé ötven tőke szőlőt is tele­pített. Füleinek pedig zene, amikor két és fél éves unokája nénós papának nevezi. Egy csónakban eveznek pecabot Bogyiszlón juthatnak saját vízterülethez a szekszárdi horgászok, közösen pályáznak a halászati jog megszerzésére A megszépült bogyiszlói Duna-holtágra ezentúl a szekszárdi horgászegye­sület tagjai is válthatnak éves területi jegyet. A két egyesület vezetői hosszú távú együttműködésre tö­rekednek. Árki Attila SZEKSZÁRD-BOGYISZLÓ A bogyisz­lói Duna-holtág szép horgászvíz. Most különösen az, mivel az ön- kormányzat pályázati és saját pénzből kikotortatta a meder nagy részét. Az iszapot partépí­tésre felhasz­nálva verse­nyek rendezé­sére is alkal­mas, küométer hosszú partsza­kaszt alakított ki, hidat épített, parkosított. Ezért és az M9-es út megépülése után a közelség mi­att is vonzó lehet a szekszárdi horgászoknak. A bogyiszlói Duna-holtágra éves területi engedélyt eddig csak a helyi horgászegyesület tagjai válthattak. Most az egye­sület megállapodott a szekszár­di horgászegyesülettel, hogy ők is válthatnak éves engedélyt. Az egyesületek vezetői nem titkol­ják, hogy hosszú távú együtt­A bogyiszlói Duna-holtág. A tolnaiak elpártoltak, szekszárdi horgászok léptek a helyükbe működésre törekednek. Szűcs István, a bogyiszlói egyesület el­nöke elmondta: tagjaik száma erősen lecsökkent, kevesebb mint százan vannak, túl kevesen egy 53 hektáros vízre. Persze nem a bogyiszlóiak hor­gászkedve apadt ennyire, ha­nem a tolnai horgászok pártol­tak el, miután az ottani egyesü­let saját vízterülethez jutott. Ezért kerestek partnert. Na­gyobb létszám kell, mert így kedvezőbbek a működési költsé­gek, több pénz jut halasításra, őrzésre, parkosításra. Kerékpár­utat, pihenőpadokat, árnyat adó fákat terveznek, azaz népszerű horgász- és kirándulóhellyé fej­lesztik a tópartot. A jelenlegi ha­lászati jog az év végén lejár, az önkormányzat ezt megpályáz­tatja. Terveik szerint a két hor­gászegyesület közös pályázatot nyújt majd be a halászati jog megszerzésére. A szekszárdi horgászegyesületnek nincs sa­ját vízterülete. Pécs Gáspár el­nök szerint most jó esélyük le­het arra, hogy ez megváltozzon. Az egy év múlva esedékes bo­gyiszlói pályázathoz pénzük is van, a dunai Bóni-foki horgász­tanya eladása után megmaradt mintegy négymillió forintot víz­vásárlásra tartalékolták. Célkeresztben a csípsz gyerekpocak Az egészségügyi tárca változtatni akar, az iskolák és a büfések egyelőre nem látnak tisztán Kakasd pályán maradni A Nemzeti Sporthivatal dön­tése alapjárí Kakasd 4 miltió 800 ezer forintban részesül, a pénzből a sportpálya re­konstrukcióját és akadály- mentesítését kell megvalósí­tani. A munka március 25-e után, az addig megkötött szerződés birtokában kezdőd­het el. (szá) Őcsény begyűjtés A bajai gyepmester Őcsényben két kó­bor kutyát gyűjtött be. Az el­lenőrzés ezután rendszeres lesz a településen. Az elkóbo­rolt ebek egyébként Bajára ke­rülnek. (bk) Regöly úszni JÁRNAK Úszások­tatáson vesz részt a Regöly- Majsapuszta Rehabilitációs Intézetének hét lakója heti egy alkalommal. Az intézet 90 ezer forintot nyert pályázaton, ennek köszönhetően tudják a téli hónapokban a szekszárdi uszodába szállítani kisbusszal a vízzel ismerkedő nőket, férfi­akat. (fké) Sárszentlőrinc PÁLYÁZAT Az ön­kormányzat pályázatot nyújt be a Földművelési és Vidékfej­lesztési Minisztériumhoz par­lagfűvel szennyezett területek mentesítésére. Két fűkasza be­szerzéséhez és működtetésé­hez kérnek támogatást, körül­belül hétszázezer forint érték­ben, melynek húsz százalékát fordíthatják a gépek üzemelte­tésére. (vt) Simontornya benzinkút Még megjósolni is nehéz, mikor lesz újra benzinkút a város­Szekszárd egymásért Európai kezdeményezés, hogy az egymás iránti megértés jegyében jöjjenek létre Európai Uniós tantermek. Tolna megyében már hat ilyen terem található, a legutóbbit a napokban adták át a Bezerédj István Szakközépiskolában. ban. Az önkormányzat több befektetővel tárgyalt eddig, köztük a MÓL Rt.-vel is, de eredménytelenül. Mobil- kút felállítását is szervezték, de ez sem valósult meg, pedig két vállalkozó élénken érdeklő­dött a lehetőségek iránt. A , benzinkút épületére kiírták ugyan, hogy eladó, de több ér­deklődő is azt a választ kapta, hogy az eladás jelenleg nem aktuális, tovább tart tehát a patthelyzet, m Várdomb verseny Versmon­dó háziverseny volt pén­teken a várdombi általá­nos iskolában. Ennek ered­ményét ma hirdetik ki az intézményben. A továbbjutók ugyanitt szerepelnek majd a Weöres Sándor regionális versenyen, m Zomba koszorúcska A hetedi­kesek tánctanfolyama véget ért Zombán. A koszorúcska szombaton délután három óra­kor kezdődött a művelődési házban. Több, mint harminc gyerek mutatta be frissen szerzett tánctudását a szülők­nek, nagyszülőknek, mi Helyreigazítás január is-i szá­munkban megjelent Időre kérik a következőt című cikkben té­vesen közöltük, hogy a progra­mozott betegfogadási rend al­kalmazása idén januártól vált kötelezővé. Valójában 2004. ja­nuár 1-je óta kötelező alkalmaz­ni. A hibáért elnézést kérünk. (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )

Next

/
Thumbnails
Contents