Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-03 / 1. szám
14 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 3., HÉTFŐ A Tol nai Népújság kommunikációs partnere a T-Mobile Magyarország Rt. Partner MÓKAMESTER. Az amerikai Access Hollywood szerkesztői Britney Spears-t választották meg az év legszórakoztatóbb figurájának, akinek zavaros szerelmi ügyei és látványos fellépései a legtöbb embert érdekelték. Legutóbb Britney egy repülőn okozott gondot, amikor figyelmeztetni kellett, hogy szaglik a lába, és húzza vissza a cipőjét. Iskolai dolgozata viszont több ezer dollárért kelt el, bár a tanár azt írta rá: Zavaros, fotó: epa OLVASTAM IHAROSI IBOLYA Bankrablók dicsősége Az egyik legújabb magyar film, Borii és Klájd címen a miskolci rabló páros szerelmi történetét dolgozza fel. A rendező azt mondta: a történetben az fogta meg, hogy a fiatalok élete olyan volt, mint egy amerikai film. A film egyik kritikusa meg azt írta, hogy a mű sem nem olyan, mint egy magyar, sem nem olyan, mint egy amerikai film. Nem krimi és nem szól a magyar valóságról, amelyben hat évig bujkált és rabolgatott a páros, míg majdnem gyilkos és ténylegesen öngyilkos lett a fiatalember, már bent a börtönben. Szerelmi történetté szelídült, amely azt példázza, amit a teljes világirodalom, hogy ezen érzelem bármely körülmények között kivirágozhat. A történet női főszereplője naplót írt a börtönben, ebből készült a film, egy amerikai rendező meg a viszkis rabló történetét készül filmen feldolgozni. Már tanulmányozta is nálunk a magyar valóságot. Csak nehogy kiderüljön: az meg arról szól majd, hogy a jelen magyar viszonyok között egyedül bankot rabolni érdemes. Abból jól és jó sokáig meg lehet élni. Mert már mi is tizenöt éve tanulgatjuk, hogy semmi egy bankrablás egy bank alapításához képest. Ennél csak jobb jöhet? egybeesések Idén nem dőzsölünk ünnepnapokban, hosszúak a hetek Katasztrofális év lesz az idei, a piros betűs ünnepek és a hétvégék egybeesésének szempontjából. A helyzetet csak a megbízható húsvét és a pünkösd teszi némiképp elviselhetővé, valamint a március 15., ami legalább keddre esik. Ezután viszont a hosszú robotot csak május közepén, a pünkösd szakítja meg. Augusztus 20. szombat, október 23. vasárnap, karácsony szenteste szombat, első napja vasárnap. Az évet méltóképpen zárja majd a szombati szilveszter, a vasárnapi újévvel, hogy aztán a kijózanodás esélye nélkül kelljen kezdeni a 2006. esztendőt. Az ideinél csak jobb jöhet, mondhatnánk vigasztalásképp. mmmm Aki szőrös, okosabb? Minél magasabban áll valaki az egyetemi hierarchiában, annál valószínűbb, hogy szakállas. Az arcszőrzet és a tudományos karrier összefüggéseit elemezte két angol kutatónő,_ Sarah Carter és Kristina Astrom. Ezernyolcszáz egyetemi oktató arcszőr és egyéb adatait dolgozták fel. Mint kiderült, az egyszerű gyakorlat- vezetők mindössze tizede visel szakállt, viszont 13,6 százalékos volt a szakállasok aránya a tudományos főmunkatársak között. ÜDÍTŐ ÚJÉVI KONCERT Ezúttal sem okozott csalódást a szekszárdi közönségnek a Budapest Ragtime Band újévi koncertje. Jól döntöttek azok, akik a szilveszteri mulatságot vagy a tévé előtt bóbiskolást üdítő és derűs programmal szerették volna leöblíteni, amikor szombaton délután a Művészetek Háza felé irányították lépteiket. Ha netán a hallgató álmoskásan ült le a koncertteremben, a dzsesszritmusok nem engedték elaludni: a ragtime-együttes azok közé tartozik, akik zenei humorukkal képesek megadni az év első napjának hangulatát. Test nélküli jó barátok A gyerekek több mint kétharmadának van képzeletbeli játszótársa. Egyre több pszichológus szerint a képzelt barátok segítik a gyerekek fantáziájának és beleérzőképességének fejlődését. A hétéves amerikai gyerekek 65 százalékának van vagyvolt képzeletbeli társa, Ezt derítette ki a Washingtoni Egyetem és az Oregoni Egyetem pszichológusainak felmérése. Az erről készült tanulmány a Fejlődéspszichológia című szaklapban jelent meg, szerzői Marjorie Taylor és Stephanie Carlson. Az is kiderült, hogy ez a jelenség az iskoláskosok közt közel olyan gyakorisággal fordul elő, mint az iskolába még nem járó gyerekek esetében. Az iskoláskorúak 31 százaléka sokszor játszik képzeletbeli társával, ez a szám az óvodások közt 28 százalék. Több gyerek is beszámolt arról, hogy akár egy egész sor képzeletbeli lény van körülötte, akik mind más személyiségjegyeket viselnek; volt olyan gyerek, aki egyenesen 13 különböző játszótársat sorolt fel.A gyerekek 27 százaléka még szüleinek sem árulja el láthatatlan társa létezését. Ma úgy találják, hogy a fantázia fontos szerepet játszik a gyerekek személyiségfejlődésében. A játék lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy akár bonyolult személyes és közösségi szituációkat biztonságos körülmények közt tanuljon meg feldolgozni. A kutatók azt is vizsgálták, mennyire képesek azonosulni a gyerekek valaki más személyiségével. A gyerekek közel 95 százaléka számolt be arról, hogy már játszott olyat, hogy állat vagy egy elképzelt személy szerepébe képzelte bele magát. Ebben az a fontos, hogy azok gyerekek, aki kiskorukban csak nagyon keveset, vagy soha nem játszottak ilyet, beleérzőképességüket tekintve később fejletlenebb empatikus készségeket mutattak. Tíz évig egy gatyában, natúr illatokkal HUMOR Nősülés A fiatal katonatiszt így szól a barátjához:- Képzeld megnősülök. Eljönnél tanúnak?- Természetesen. Soha nem szoktam cserbenhagyni a bajtársaimat, ha szerencsétlenség éri őket. Szerelmi élet Az egyik kaszárnyában újságírók jelennek meg egy nap, hogy cikket szeretnének írni a katonák szerelmi életéről. Kérdezgetik sorban a legények nevét, életkorát, nő- sek-e vagy sem, szeretőjük van-e, és ha van, hogy hívják. Kilép az első:- Kovács Zoltán vagyok 21 éves, nőtlen, van szeretőm, a Zseni. Kilép a második, és jelenti:- Nagy Péter, 23 éves, nőtlen, szeretőm Zseni. Kilép a harmadik:- Hosszú József, 19 éves, nőtlen, szeretőm Zseni. Utolsóként kilép egy vézna cigánylegény és szégyenlősen így szól:- A nevem Zseni. Hiába reménykednek a nők, a férfiak jó része még ma is úgy gondolja, nincs szüksége illatszerekre. Sokuk még alsót sem vált mindennap. A férfiak átlagosan tíz évig hordanak egy kisnadrágot Közép- Angliában, amíg új vételére szánják el magukat - áll egy friss felmérésben. Ráadásul csak minden tizedik úr érzi szükségességét annak, hogy másnaponta váltsa is alsóját. Négy százalékuk négy napot is vár, amíg intim pantallóját tisztára cseréli. A felmérés azt is kiderítette, hogy az említett vidék férfijai között a boxeralsó a legnépszerűbb viselet. Rossz hír még a nők számára, hogy az erősebb nem háromnegyede semmiféle megjegyzést. A brit férfiak többsége szerint egyébként a test- és főleg a bőrápolás nem éri meg, hogy az ember időt fordítson rá. Számukra a reggeli összekészülő- dés gyorsasága sokkal fontosabb a személyes higiénia ügyeinél. 55 százalékuk azt mondta, hogy „szépítkezésre” legfeljebb 15 percet fordítanak, a megkérdezettek 27 százalékánál pedig ez az idő alig tíz perc. Korábbian azt jósolták, hogy erősen megnő majd az igény a férfi parfümkészítményekre, ám a kereslet öt év alatt csak húsz százalékkal emelkedett, s a brit férfiak nem kevesebb mint egy- harmada egyáltalán nem használ semmiféle dezodort. A felmérést készíttető cég szerint a férfiak azért vonakodnak az illatszerek használatától, mert szerintük ez nőknek való dolog. „A termékválaszték óriási, de alighanem a nevelésnek is fontos szerepe van”, látta be az elemző. Halálos ünnepek Újabb adatok igazolják:' az ünnepek alatt többen halnak meg, mint máskor. Az egyik ok a stressz. Az ünnepek veszélyesek, hiszen az év végi halálos kimenetelű szívrohamok egyötöde a karácsony és szilveszter okozta stressz számlájára írható. Ez derül ki egy angol kutatásból. A kutatók szerint ha sikerülne az agytörzsre ható gyógyszereket kifejleszteni, talán megelőzhetők lennének a halálos végű szívrohamok. Lottószámok, nyeremények ÖTÖS LOTTÓ 38, 55, 54, 66, 67. ja kér: 305 443. Öt találatos szelvény nem volt, a négyesekre 1 964 731 forintot, a hármasokra 14 494 forintot, a két találatos szelvényekre 836 forintot fizet a Szerencsejáték Rt. HATOS LOTTÓ: 10, 20, 26, 31, 35, 36. pótszám: 5. Telitalálatos szelvény nem volt, a 3 darab 5+1 találatos nyereménye egyenként 7 483 171 forint. Az ötösök nyereménye 162 824, a négyesek 4 176, a hármasok 953 forint.