Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-06 / 284. szám
2004. DECEMBER 6., HÉTFŐ HAZAI TŰKOR 3 Budapest VII. kerület, 5. szavazókörzetében Réti Lászlóné adja le éppen szavazót. Mit rejt a papíros, azt nem árulta el. Csendes népszavazás volt bizalom Több helyen is megsértették a kampánycsendet A választási bizottságokhoz számos kampánycsendet sértő bejelentés érkezett. Ezek többségét a bizottságok már vasárnap kivizsgálták. Az Országos Választási Bizottság a panaszok többségét nem találta megalapozottnak és elutasította. Stépán Balázs Tegnap két kérdést kellett megválaszolni: leállítsák-e az egészségügy és a kórházak magánosítását vagy sem, illetve kapjanak-e magyar állampolgárságot a külhoni magyarok. Több mint kétmillió azonos szavazat dönti el a népszavazásra feltett kérdést. A választásra jogosultak negyedének érvényes szavazata, s többségük egyező akarata határozza meg, hogy a kórház-privatizáció, illetve a kettős állampolgárság ügyében mit kell a törvényhozásnak és a kormánynak tennie. A heves kampány ellenére a polgárok higgadtan, nyugodt körülmények között szavaztak mindkét kérdésről. Az Országos Választási Bizottság elnöke csupán arra volt kénytelen felhívni a polgárok figyelmét, hogy a szándékosan megrongált szavazólap érvénytelen. Ugyanakkor nem köteles mindenki mindkét kérdésre válaszolni. Elég, ha valamelyik kérdésre egyértelmű választ ad és a másikra nem válaszol. Nehezebben indult a voksolás, mint az elmúlt évek során kiírt referendumok folyamán. Délelőtt lanyhán indult a szavazás. Délutánra erősödött a választási kedv, különösen Budapesten. Fél hatra már 2 millió 718 ezer ember járult az urnák elé. Egyetlen kisebb konfliktusról tudunk. Szombathelyen egy választó azért tett panaszt, mert nem adhatta le voksát pontban hat órakor. Szavazhattak a börtönökben is azok, akiket nem fosztottak meg a közügyek gyakorlásától. A harAz eredmények ismeretében nyilatkozták a vezető politikusok: ORBÁN Viktor, a Fidesz elnöke : Az igenek győztek, a nemek pedig alulmaradtak. Nem szabad eladni a közkórházakat. A MAÉRT bevonásával fel kell állítani a kettős állampolgárságról szóló törvénytelőkészítő bizottságot. KUNCZE GÁBOR, OZ SZDSZ elnöke: Az emberek nem fogadták el, hogy olyan kérdésekben akarnak velük döntést hozatni, amelyek rosz- szak, és következményei nehezen mérhetők fel. Az is lehet, hogy ez az ország végzetes ket- téosztottságát tükrözi. DÁVID IBOLYA, OZ MDF elnöke: Fiz az eredmény néma határon túliak, hanem a politika iránti bizalmatlanság. Javaslataink biztosítják, hogy ne lehessen eladni a kórházakat, s kompromisszumos megoldást várunk a kettős állam- polgárságról is. HILLER ISTVÁN. 02 MSZP elnöke: A népszavazás eredményeként az egészségügyben nyitva maradt az út a magánkezdeményezések bevonására. Arra kéri a kormányt, hogy folytassa és vigye végig a szülőföldön való boldogulás támogatását. minchárom büntetés-végrehajtási intézetben összesen 1054-en kértek lakóhelyük jegyzőjétől igazolást. Tizenegy ország magyar külképviseletén vasárnapra befejeződött a szavazatok összegyűjtése. Hatvankét külképviseleten szavazhattak a magyarok. Az urnákat a hét elején szállítják haza. Végleges, hivatalos eredmény szerdára várható. Határon túli lelkészek istentisztelete ÖT határon TÚu magyar református püspök vett részt advent második vasárnapján a debreceni istentiszteleteken. A gyülekezetek előtt CseteSzemesi Fst- ván, a Szerbia-Montenegrói Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke, Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerületpüspöke és Tőkés László, a Királyhágómelléki Re formátus Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Mindegyik református méltóság felelős, a határon túli magyarság sorsát átérző, a nemzetet meg nem osztó döntésre szólította fel híveit. Pettkó munkatársának autóját lebilincselték MIKÖZBEN PETTKÓ ANDRÁS MDF-es országgyűlési képviselő a kerékbilincsek ellen kampányolt egy sajtótájékoztatón, addig a „szakemberek” lebilincselték munkatársa autóját. A mozgásképtelenné tett autó valóban szabálytalanul parkolt Budapesten. - Be is fizettük a büntetést, 15 ezer forintunk bánta a figyelmetlenségünket, de nem adom fel, tovább fogok küzdeni a „gaz” kerékbüincsek ellen - mondta Pettkó. - Ez akkor is így lesz, ha netán újra megbilincselnek. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Herényi Károly kéményébe méhcsalád költözött Manduron meglepődtek a középiskolás barátok HERÉNYI KÁROLY sokéves gázfűtés után az idén határozta el, hogy. visszatér a természetes tüzeléshez. Oroszlánlábas vaskályhát vásárolt, felkészült a fahasogatásra, gyújtósgyár- tásra, a fatüzelés összes örömére, kínlódására. Az eddig nem használt kéményt ki kellett golyózni. „Lássuk, hogy működik-e, és legnagyobb meglepetésünkre két vödör méz csurgott ki a kéményből. Kiderült, hogy egy méhcsalád költözött bele.” MANDUR László, a parlament MSZP-s alelnöke huszonöt éve nem találkozott középiskolai barátaival. Négyen tartottak össze, kerékpártúrákon, éjfélbe nyúló vitákon. A közelmúltban elektronikus levelei között talált egy meghívót Egy belvárosi kiskocsmában találkoztak. Negyedóra múlva az osztálytársak kibökték: „Laci, te nem is hülyültél meg a politikában.”- Kell ennél nagyobb elismerés? Pichler Imre szereti, ha villog a csali PICHLER IMRE - az országgyűlési képviselőséggel járó elfoglaltságok miatt egy dolgot igazán sajnál. Idén mindössze ötször jutott hozzá, hogy kedvenc hobbijának, a horgászatnak hódoljon. A Zsibóti Horgász Egyesület tagjaként legszívesebben a süllőket keresi, hogy a villogó csalira rákapjon a ragadozó. A kifogott hal megtisztítása az ő feladata, de az elkészítését a feleségére bízza. Idén egy vágya van még: kifogni a karácsonyi asztalra szánt süllőt. Megosztott ország az ország megosztottságáról GYULAY ZOLTÁN állásfoglalásra hívták a választásra jogosultakat vasárnap. A Magyarok Világszövetsége arra kérte az igent, hogy a határon túli magyarok is kaphassanak magyar állampolgárságot. A Munkáspárt megálljt akar parancsolni az egészségügy privatizációjának. nem szeretünk népszavazni. Megtudtuk már tizenöt esztendeje is. Akkor a szabad demokraták szólították urnához a közvéleményt, egy főkérdésben, valamint jó taktikai érzékből hozzácsapott három mellékkérdésben. A „négyigenes népszavazáson” csekély, bár az érvényességhez elegendő volt a részvételi kedv. És mindössze egyetlen vokson múlott, hogy átment a próbán. A NATO-csatlakozásról, majd az európai uniós belépésről rendezett referendumon még lanyhább volt az érdeklődés. Ezúttal a polgárok több mint egyharmada szavazott. kétmillió-nyolcezervalahány azonos válasz kell ahhoz, hogy a két föltett kérdésben döntés is szülessék. Ám a vasárnapi legfontosabb kérdés ezúttal is így hangzott: vajon melyik oldal tudta jobban mozgósítani a híveit? A mindig is jól szervezett és fegyelmezett baloldali tábor vagy pedig az érzelmek oldaláról közelítő konzervatívok? A felelet mindenki előtt ismertté vált. újból urnákhoz járulunk nemsokára. Az európai alkotmányról kell döntenünk. Csak addigra bele ne fáradjunk. HÍRSÁV Több távmunkahelyre van szükség hazánkban NAGY LEMARADÁST kell behozni a számítógépek mint otthoni munkaeszközök használatában hazánknak - állítja Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke. Az USA-ban a munkavállalók 25 százaléka végzi otthonról munkáját. A régebbi EU-országokban a munkavállalók 14 százaléka saját számítógépe mellett végzi munkáját. Magyarországon száz emberből egy- kettő dolgozik otthon. A kollégiumok esélyt adnak a diákoknak NEM NÉLKÜLÖZHETŐK a kollégiumok, így vélekedtek Fonyódon a Kollégiumok 2004 című konferencia résztvevői.- A kollégiumok esélyt adnak, képesek kompenzálni a hátrányokat, fel tudják karolni a tehetségeket - érvelt Horváth István elnök. - Legfontosabb célunk, hogy a kollégium több legyen, mint egyszerű szálláshely - tette hozzá. Ügyészségen folytatódó elnökválasztás AZ ÜGYÉSZSÉGHEZ fordult több hallgatói önkormányzat, szerintük ugyanis csalás történt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) novemberi egri elnök- választásán. A szervezetek szombaton kivonultak a HÖOK közgyűléséről, amelyen az elnökséget, illetve a felügyelőbizott sági tagokat választották meg. Az ügyészségtől az kérik, semmisítse meg a választás eredményét. Elektronikus felsőoktatási felvételi jelentkezés a mostani felvételi eljárás során elektronikus úton is jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézményekbe. A jövő évben február 15- re módosul a jelentkezési határidő. Az eljárás díja nem változik, az idén is 3 ezer forint lesz jelentkezésenként. Egy összegben egy bankszámlaszámra kell átutalnia minden felvételi vizsgára készülő diáknak. Nyolc órát szánnak a jövő évi költségvetésre AZ ORSZÁGGYŰLÉS folytatja a költségvetés vitáját. A képviselők kedden nyolcórás időkeretben tárgyalnak a büdzsé fő számait nem érintő, fejezeteken belüli átcsoportosításokról. Múlt kedden elfogadták a jövő évi költségvetés meghatározó számsorait. A kiadási főösz- szeg 6582,8 milliárd forint, a bevétel 5883,1 milliárd, a költségvetés hiánya 699,7 milliárd forint lesz. Habsburg György küzd ezután a Vöröskeresztért HABSBURG GYÖRGY, a Magyar Vöröskereszt új elnöke megválasztását követően úgy nyilatkozott, hogy a jelenleginél sokkal erősebben lobbizik „a Vöröskeresztért, a forrásokért bel- és külföldön egyaránt”.- Én ezt nagyon szívesen meg is teszem - tette hozzá. Habsburg Györgyöt a szervezet XI. kongresszusán Budapesten választották meg a Magyar Vörös- kereszt élére. Habsburg György: segítek * 1 É á