Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-04 / 283. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 4., SZOMBAT SPORT 13 Három a magyar igazság ÍGÉRET Bor Barnát az évtized legnagyobb tehetségének tartják Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Bor Barna a honi cselgáncssport egyik legnagyobb ígérete. A paksi Atomerőmű SE nehézsúlyú dzsúdó- sa három világversenyen in­dult az idén, s mindhármon do­bogóra állhatott. Fekete László A 18 esztendős sportember szeptember kö­zepén junior Európa-bajnoki címet szerzett Szófiában, aztán egy hónappal később a bu­dapesti világbajnokságon a dobogó máso­dik fokára állhatott fel, idei utolsó verse­nyén, az elmúlt hét végén Ljubljanában ren­dezett 23 éven aluliak kontinensviadalán pedig bronzérmet szerzett az idősebbek kö­zött. Háromból három. Igazán kiváló soro­zat. Hasonló bravúrra csak egy bizonyos Ko­vács Antal volt képes éppen tucatnyi évvel ezelőtt. Az egyetlen magyar olimpiai bajnok dzsúdós 20 évesen előbb harmadik lett a fel­nőtt Európa-bajnokságon, majd a barcelo­nai ötkarikás játékokon arany-, a junior vi­lágbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett. Pályafutásukban közös, hogy mindketten Hangyási László irányításával készülnek.- Barna valóban nagy ígéret, sőt, az ered­ményeit tekintve már több is annál - kezdi az ASE mesteredzője. - Az idei évben szinte minden téren látványosan fej­lődött. A fizikuma, az állóké­pessége és a technikai felké­szültsége mind-mind korosztá­lya legjobbjai közé \^sorolja. Idén tíz gyón , rangos via- dalon állt sző­nyegre, így immár a rutinnak sincs híján. A legnagyobb „dobásá­nak” a junior Európa- bajnoki címet tartom, hiszen a tavalyi má­sodik hely után ugyanazzal a grúz­zal meccseit a dön­tőben, így nem Bor Barna joggal ünnepelhet az idény végén csak ellenfelét, de önmagát is le kellett győznie. A világbaj­nokság kevésbé „megfogható”, hiszen a me­zőnynek csak az európai része ismert. Azt érezni lehetett, hogy ők ketten a vb-n is a legjobbak között lesznek, s végül az ara­nyért az Eb-finálé visszavágóját rendezték. mm V Atom Anti mindenkinek nekimegy A 11 ország 34 férfi, illetve női sportolójának részvételével szombaton Budapesten sorra kerülő nyílt Európa-bajnokságon tatamira lép az ASE olimpiai bajnoka, Kovács Antal is. A pécsi egyetemen közgazdászdoktori disszertációját író klasszis a hét végi erőpróba után „levezető évre” készül, amely átmenet lesz sportolói és civil karrierje között.- Várhatóan az atomerőműnél fogok elhelyezkedni, de addig még a rosszul sikerült athéni játékok után szeretnék néhány versenyen bizonyítani. Emellett klubtársamat, Bor Barnát is segítem majd, akit az utóbbi évtized legnagyobb tehetségének tartok, hi­szen edzéseken olimpiai érmeseket ver meg. Most, az abszolút Eb-n természetesen mindenkinek nekimegyek, de találkozhatok olyan ellenféllel, akivel alkatilag nem tu­dok mit kezdeni - mondta a 32 éves paksi világbajnok.- A hosszú szezon lezárása­ként még beterveztük az U23-as kontinensviadalt is. Meg kellett kóstolnia az időseb­bek mezőnyét, mert jövőre már egy-két rangos felnőtt verse­nyen, vagy akár az Európa-bajnok- s ságon is tatamira léphet. Ehhez \ persze további folyamatos fej­lődés szükséges erőben és technikában egyaránt, \ és reméljük, a sérülé­sek, betegségek messzire elke­rülik. Igazából. mi már távolabbra tekin­tünk: 2008-ban Pe- kingben olimpiát ren­deznek, Barna számára 22 évesen reális cél le­het a részvétel.- Az év elején még nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményes idényt zárhatok - mondja a paksiak fiatal óriása. - Jó erőben éreztem magam már ak­kor is, de a mozgásom még nem állt össze. Aztán a júliusi Atom-kupán már igazán jól ment a dzsúdó, az Európa-bajnoki siker pe­dig hatalmas lökést adott. Egy csapásra ér­telmet nyert a rengeteg munka, szenvedés. Az elveszített világbajnoki döntő miatt csak egy napig szomorkodtam, az U23-as Eb-n pedig felszabadultan dzsúdóztam. Mesteremen kívül sokkal tartozom Kovács Antinak is, aki segítette a felkészülésemet, tanácsaival és a tőle ellesett apró „trükkök­kel” is eredményesebb tudtam lenni. Arra a kérdésre, hogy az idén megvívott megannyi nagy csata közül melyik volt a legemlékezetesebb, Bor Barna a grúz elleni Eb-győzelem mellett a prágai A-kategóriás viadalt említi, amelyen a portugál Ruano el­len csak bírói döntéssel veszített. Nem mel­lékesen a korábbi junior világbajnok a cseh fővárosban 205(!) kg-mal mérlegelt... Otthonában a GKC a favorit előre tekintenek Már 2005-re készül a KSC Szekszárd PROGRAMAJANLO autócross. Anker Kupa né­ven az év utolsó autócross versenyét rendezi a Duna- fóldvári Technikai Sport­egyesület szombaton 9 órá­tól Dunafóldváron, a volt laktanya mögötti homokbá­nyánál. Délelőtt a szabad­edzésekre, az időmérőre és az előfutamokra kerül sor, míg a döntők, a női futam és az egyórás megbízhatósági futam délután rajtol. Nevez­ni a helyszínen lehet, bő­vebb információ a www. dtse.hu honlapon található. cselgáncs. Az ASE Geszte­nyés úti termében szomba­ton 9 órától rendezik meg a már hagyományos Mikulás­kupát az utánpótláskorú dzsúdósok részére. tenisz. A Paksi SE tenisz szakosztálya versenyt ren­dez tanfolyamos sportolói számára december 4-én, szombaton 13 órától a II. számú Általános Iskola tor­nacsarnokában. természetjárás. Az Atom­erőmű SE természetjáró szakosztálya hagyományai­hoz híven idén is megszer­vezi a Mikulás-túrát az Ür­gemezőn. Az érdeklődőket december 4-én, szombaton 8.30-kor várja Jakab Albert túravezető és a Mikulás a Városi Művelődési Központ parkolójában. A kirándulás végén, teázgatás közben rö­vid évértékelést tartanak. Az élvonalbeli kosárlab­da-bajnokságok hét végi fordulójában a férfiaknál a Gunaras KC az elmúlt fordulókban elért hazai sikereinek köszönhetően esélyesként fogadja a Kör­mend csapatát, míg az ASE Egerbe utazik a köny- nyed győzelem reményé­ben. A nőknél a KSC az Euroligában szereplő Sop­ron vendége lesz, a szek­szárdiak célja természete­sen a tisztes helytállás. Rónai G., Fekete L. Gunaras KC Dombóvár-Marc- Körmend: szombat, 18 óra. BÁUND József: - Kétszer három­percnyi kiha­gyás miatt kaptunk ki Kecskeméten. Az első félidő­ben és a szü­net után is rö­vidzárlat ke­letkezett a játékunkban, s bár mindkét alkalommal sikerült visszajönnünk, a két felzárkó­zás épp annyit vett ki a csapat­ból, amennyi az Univernek elég volt, hogy bebiztosítsa sikerét. Szombaton a helyezések alap­ján rangadót vívunk a Kör­menddel, melyet hazai pályán mindenképpen meg kell nyer­nünk. Ha sikerül saját játékstí­lusunkat ráerőltetni a vasiakra, mi örülhetünk a végén. A Marc kellemetlen ellenfél, amit leg­utóbb az ASE is megtapasztalt. Ha tripladobói elkapják a fona­lat, nehéz őket megállítani. Két rutinos játékosukra, Edmon- sonra és Érsekre külön is figyel­nünk kell. Jól egy-egyeznek, és a kettő-kettő elleni játékban is remekek. Agresszíven kell vé­dekeznünk, ez lehet a siker egyik kulcsa. Fisher Achilles- sérüléssel bajlódik, remélem azért tudja vállalni a játékot. Eger Vitai Sasok-Atomerő- mű SE: szombat, 18 óra. zsol­dos András: - Az Albacomp el­len több pozitívumot is felfedez­tem a csapat játékában. Végre kemé­nyen kezd­tünk, ennek is volt kö- szönhető, hogy 19-3-ra meg tudtunk lépni az elején. A lepattanók nagy részét leszed­tük, hogy mégsem lett fölénye­sebb a sikerünk, az a védeke­zésben elkövetett néhány hi­bánknak, illetve a gyengébb do­bószázalékunknak tudható be. Egerbe egyértelműen győzni megyünk, sőt én azt is szeret­ném, hogy a csapat tűzzön ki maga elé célokat, amit meg akar valósítani. Eddig keveset szerepeltünk idegenben, remé­lem, vendégként is a maximu­mot nyújtja majd a csapat, és nemcsak most Egerben, de a következő látogatásunk alkal­mával is. Az Álba elleni sike­rünknek köszönhetően jó han­gulatban utazunk, remélem, biztos győzelmet aratunk. MKB-Euroleasing Sopron- Atomerőmű-KSC Szekszárd: szombat, 18 óra. vertetícs Ist­ván: - A BSE eüeni mérkő­zés első fél- idejében Koncz Judit kiválóan véd­te az ameri­kait, bátran és hatékonyan támadtunk, s a nagyszünetig többször vezet­tünk is. Bizonyos szituációkban szerencsénk is volt, de sokat is tettünk érte. Sajnos a második félidőben hiányzott a frissesség, és a Holland-Corn klasszisa vé­gül eldöntötte a meccset. Szom­baton az euroligás soproniak otthonában kezdjük az alapsza­kasz második körét. Sajnos a helyzet változatlan, vagyis a lá­badozó Hofmannra és Bukovsz- kira továbbra sem számíthatok. A következő hetekben kicsit más szemléletben dolgozunk, vagyis nem kimondottan egy- egy találkozóra összpontosí­tunk, hanem alapozó jellegű munkával már a jövőre ránk vá­ró rangadókra készülünk. Per­sze nem adjuk fel a nagyok elle­ni meccseket sem, sőt szeret­ném azokon viszont látni az ak­tuálisan gyakoroltakat. Az európai mércével is klasszis csapatok ellen előjött hibáinkat még lesz időnk kijavítani. Gyánó Szabolcs nem marad Zalaegerszegen TN-információ Hiába megy jól a Zalaegerszeg csapatának az NB I-es labda­rúgó-bajnokságban, a klub óri­ási adóssággal küszködik (fél- milliárd forintról van szó...), így ma az is kétséges, hogy ta­vasszal lesz-e focicsapata a za­lai megyeszékhelynek. Érthe­tő, ha a vezetők alaposan sze­retnék csökkenteni a játéko­sok fizetését, s az is, hogy né- hányan nem fogadják majd el az új szerződéstervezetet. Köztük van a dombóvári il­letőségű Gyánó Szabolcs is, aki 2002-ben a Vasastól került a Zetéhez, s most úgy tűnik, hogy éppen oda tér vissza, ahonnan érkezett. Az angyal­földi egylet ugyanis szívesen látná egykori játékosát, s Gyánó is örömmel futballozna újra a piros-kék gárda színei­ben. A Vasasban jelenleg há­rom Tolna megyei futballista, Molnár Máté, Weitner Ádám és Horváth Péter rúgja a bőrt, így bizonyosan nem okozna gondot Gyánónak az újbóli be­illeszkedés. A 24 esztendős Gyánó a ZTE-ben 38 meccsen lépett pályára, s ezeken 11 gólt szerzett, míg az élvonal­ban 67 találkozó és ló találat szerepel a neve mellett az ösz- szesített statisztikájában. Leg­emlékezetesebb találatát ta­vasszal a Győr ellen rúgta, amikor is 16 méterről, ollózva talált a Rába-parti együttes kapujába. Gyánó Szabolcs sorsát la­punk is figyelemmel követi, így amint szignálta új szerző­dését a Vasashoz, természete­sen azonnal beszámolunk róla. Sakkozók az Orchideában HAGYOMÁNY Szekszárd-kupa 1970 óta Szekszárd Város Sakk- szervező Bizottsága de­cember 4-én, szombaton a tengelici Hotel Orchi­deában rendezi meg a 28. Szekszárd Kupa egyéni és csapat villám­versenyét. TN-információ A rövidebb megszakításokkal 1970 óta élő verseny idei kiírá­sára - az előzetes nevezések alapján - több mint félszáz sakkozót várnak, köztük a 2003-as egyéni győztes, Kajári István FIDE-mester vezette zentaiak tízfős csapatát. A csa­patversenyben tavaly diadal­maskodó Vasas-Novák gárdája is jelezte indulását, melynek tagja Tamássy Zoltán, aki elő­ször 1982-ben nyerte meg az egyéni versenyt, s azóta még három alkalommal tudott a legjobb lenni. A Szekszárd-kupa megnyi­tójára 10 órakor kerül sor, míg az eredményhirdetés várható­an 16.30-kor kezdődik. A díja­zottak között összesen több mint 100 ezer forint értékű ajándéktárgy kerül kiosztásra. A résztvevők számára a Hotel Orchidea kedvezményes étke­zési és uszodahasználati lehe­tőséget biztosít, mely teljessé teszi az egész napos rendez­vényt. Szuhai a bajnok Szekszárd Város Sakkszerve­ző Bizottsága negyedik alka­lommal írta ki ötven évnél idő­sebb versenyzők részére sze­nior bajnokságát. A versenyen három egyesület nyolc sakko­zója vett részt, akik körmérkő­zéses formában döntötték el a végső sorrendet. Az első he­lyet immáron harmadízben Szuhai Balázs, a Rendőr SE versenyzője szerezte meg, aki azzal előzte meg Burait, hogy győzni tudott ellene. A végeredmény: 1. Szuhai Balázs (Rendőr SE) 5.5, 2. Bu­rai Lajos (Szekszárdi SE) 5.5, 3. dr. Szabó Péter (Szekszárd SE) 4.5, 4. Prantner János (Rendőr SE) 3.5, 5. Veres Gyu­la (Szekszárd SE) 3.5, 6. Hölczl Attila (Rendőr SE) 3, 7. Várda Béla (Szekszárd SE) 1.5, 8. Vitéz Ferenc (Gerjeni SE) 1 ponttal. A hét vége sportműsora SZOMBAT Asztalitenisz: Női Extra Liga: Kecskemét-Akvaplast Kft.- Szekszárd AC 11, Fastron AC Tolna I-Postás-Matáv SE I 15. NB I/B, nők: Fastron AC Tolna II-Közgáz 11, Siketek SC Bu- dapest-Akvaplast Kft.-SZAC II 11. Férfiak: Nagymányoki SE I-Herend 11. Kézilabda: Női NB VB, Nyu­gati csoport: Tatabánya-Tolna KC 15. Kosárlabda: NB I, férfiak: Gunaras KC Dombóvár-Marc Körmend 18, Eger-Atomerő- mű SE 18. Nők: MKB Euro- leasing Sopron-Atomerőmű- KSC Szekszárd 18. Teremfoci: I. Már-Ker-Gems Sport-kupa a szekszárdi váro­si sportcsarnokban, 8. II. Speciák-kupa öregfiúk torna a dombóvári városi sportcsar­nokban, 8. IV. Zuka-kupa öregfiúk torna a bonyhádi vá­rosi sportcsarnokban, 8. XIX. Alta Ripa torna a tolnai városi sportcsarnokban (III. osztály, szeniorok), 9. VASÁRNAP Sakk: NB I: Nyíregyháza- Atomerőmű SE I 11. NB l/B: Decs 1990 SE-Lenti 11. NB II: Nagykanizsa-Tambau KSE Tamási, Szekszárd SE-Király SE, Komló-ASE II11. Teremfoci: NB I-es női fut- salbajnokság középdöntője a szekszárdi városi sportcsar­nokban, 9. I. Már-Ker-Gems Sport-kupa a szekszárdi váro­si sportcsarnokban, 15. Bony- hád városi bajnokság, 14.

Next

/
Thumbnails
Contents