Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-30 / 304. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK AKTUÁLIS családi kassza Több lesz a minimálbér és a nyugdíj, de emelkedik a gyógyszerek, a gáz és a vonatjegyek ára is. A foglalkoztatók támogatási rendszerét is átalakítja az állam DRÁGÁBB ÚJ ÉVRE ÉBREDŐNK Januártól ötvenhétezer forint lesz a minimálbér, de átlagosan 3600 forinttal többet hoz a nyugdíjasoknak is a postás. Hatszáz vény nélküli gyógyszer ára megemelkedik, egy átlagos család pedig 200- 500 forinttal többet fizet majd havonta a gázért. Mácz Katalin Az ötvenháromezer forintos minimálbér jövőre négyezer forinttal nő. A mostani három adósáv kettőre csökken. Januártól a jelenlegi középső, 26 százalékos adókulcs megszűnik, és évi másfél millió forintos keresetig 18 százalékot kell fizetni. Ezzel csökken azok adója, akik legalább 800 ezer forintos éves fizetéssel rendelkeznek. A pénzügyminiszter kormányzati portálon közzétett nyilatkozata szerint azok, akiknek pedig a jövedelme eléri az évi másfél- millió - vagyis havi 125 ezer - forintos határt, éves szinten 56 ezer forintnyi adót takaríthatnak meg. A minisztérium számításai szerint ezzel nagyjából százmilliárd forint marad a családoknál. A csökkentés az adófizetők kétharmadát, mintegy 2,7 millió adózó állampolgárt hoz kedvezőbb helyzetbe. Kovács Jánosné a Tolna megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság főosztályvezetője elmondta: a jövő évi nyugdíjminimum 24.700 forint lesz, ez 1500 forinttal több az ideinél. A 6,3 százalékos emelés 2,8 millió nyugdíjasnak átlagosan havi Egy kétgyermekes család minden gyermek után ötszáz forinttal többet kap jövőre. Képünkön a szekszárdi Máté Ferencné és gyermekei: Krisztina, Erzsébet. Már ők is számolgatnak: mire futja és mire nem 3 600 forintos többletet jelent. Januártól már a nagyobb összeget hozza a postás. Az emelésről szóló kormányrendelet még nem jelent meg a Magyar Közlönyben. Jövőre átlagosan 4,5 százalékkal nő a családi pótlék is, például az egygyermekes családnak 4900 helyett 5100, a három- és többgyermekes családnak gyermekenként 7100 helyett 7800 forint jár majd. Nem csak a jövedelem, a legtöbb szolgáltatás ára is nő. Drágább lesz jövőre egyebek mellett az útlevél, öt évre négyezer helyett hatezret, tíz évre összesen tízezer forintot kell fizetni. Többe kerül a forgalmi engedély, a válóper, a vállalkozói igazolvány, és a járműátíratás után fizetendő illeték is. Nem emelkedik azonban a személyi igazolvány és a jogosítvány ára. A nemzetközi postai szolgáltatás díja jövőre 4,5 százalékkal magasabb lesz, de nem lesz drágább a levél- és a csomag- küldés. Az autópályák használata jaRendszeres szociális ellátások A vakok havi járadéka 2005-ben biztosan eléri a 12 320forintot, a rokkantsági járadék pedig 1610 forinttal nő - tájékoztatott Kovács Jánosné a megyei nyugdíjbiztosító főosztályvezetője. A központi szociális segély 1520 forinttal, a rendszeres szociális járadék a jövő év végéig minden 62. életévét betöltött személynek 1520, egyéb esetben 1300 forinttal lesz magasabb. A 6,3 százalékos emelés érvényes az átmeneti, és a havi 74.100forintot el nem érő egészségkárosodási járadékra, azonban ez utóbbinál a végső juttatás az emeléssel sem haladhatja meg ezt az összeget. nuártól további tizenöt százalékkal terheli a pénztárcánkat. A tizenkét tonnásnál nehezebb autók számára azonban új kategóriát alakított ki a Gazdasági éá Közlekedési Minisztérium, ezért ők 2000 forintos napijegyet is válthatnak. Újdonság, hogy a teherautók a matrica árából visszaigényelhetik majd az áfát. A személyautók számára januártól az éves matrica 35 000, a havi 3900, a tíznapos 2300, míg a négynapos a május-szeptemberi időszakban 1460 forintba kerül majd. A pénztárcát érintő változások a fogyatékkal élőknek és a megváltozott munkaképességűeknek is hoznak némi pluszt Ők eddig sokszor a minimálbér összegét sem kapták munkájukért, a foglalkoztatók támogatási rendszerét azonban átalakítja a kormány. Ennek lényege, hogy a bértámogatásokat csak a munkabérekre lehessen kifizetni. A munkaadók normatív módon külön juthatnak majd hozzá az ilyen foglalkoztatás többletköltségeihez, illetve az új munkahelyek létrehozásának, fejlesztésének támogatásához. Hatszáz vény nélküli szer drágul január elsejétől Várhatóan hatszáz vény nélkül kapható gyógyszer ára emelkedik január elsejétől, átlagosan öt százalék alatti mértékben. A gyártók közel hatezer termék esetében emelhetnek árat, Rácz Jenő egészségügyi miniszter sze rint azonban ezeknek csak mintegy tizedében lesz változás. Az átlagos emelés nem jelenti, azt hogy egy adott gyógyszer ne kerülhetne például 20 százalékkal többe. Egyes multivitaminok, hasmenés elleni készítmények és a kizárólag vényre megvehető fogamzásgátlók ára 17-21 százalékkal emelkedik Az aspirinért 10-15 forinttal kell majd többet fizetni Jövőre már háromheti plusz nyugdíj jár Tizenharmadik havi nyugdíjat jövőre az kaphat, aki idén legalább egy napot nyugdíjban volt Az emelt összeg hetven százalékát két részletben fizetik majd ki legkésőbb májusban és novemberben. Akinek tavaly 65 ezer forint volt a nyugdíja, az idén 69 095forintot kap, amely után a 13. havi nyugdíj 51 821 forint A rendszeres nyugellátásban részesülők (vakok, rokkantak) nem kapnak 13. havi nyugdíjat Január közepétől eltérő mértékben nő a gáz ára Fogyasztástól függően négynyolc százalékkal drágul a háztartások számára január 15-től a gáz. Ez egy átlagos család pénztárcájának 200-500 forintos plusz havi terhet jelent. A vállalatok 11,5 százalékkal többet fizetnek A távhő szolgáltatók csak 4,5 százalékkal kapják drágábban a gázt mm Fogyasztás mértéke DQ 2004-ben DO 2005-ben 1500 m3 alatt 47,0 Ft/m1 49,1 Ft/m3 1500-3000 m3 között 48,0 Ft/m3 50,9 Ft/m3 3000 m3 felett 51,2 Ft/m3 55,3 Ft/m3 A vonatjegy drágább, az IC-pótjegy változatlan A vonatjegyek ára 4,5 százalékkal növekszik Egy Szekszárd- Budapest-Déli pályaudvar járat esetében az utazás egy felnőttnek másodosztályon 1948forint helyett 2349-be kerül majd, egy diák pedig huszonkét forinttal fizet többet, összesen 979forintot Aki például a megyeszékhely és Mözs között ingázik, a megszokott 88 helyett 92 forintot fizet majd. Az intercity-pót- jegy ám továbbm is 480forint mamd Nem emelkednek a vonaton felszámítható pótdíjak. Bátaszék uborkaszezon az oktatási és közművelődési intézmények zárva tartanak a két ünnep között Bátaszéken. A művelődési ház és a helyi sajtó képviselői csak egy kis évbúcsúztatóra gyűltek ösz- sze a művelődési házban. m> Bonyhád alelnok A Magyar Testnevelők Egyesülete újabb négy évre Ónodi Sza bölcsöt, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatóját választotta alel- nökévé. Az elismert szakember szerint a szervezetnek nagyon fontos szerepe van az iskolai testnevelés stratégiájának alakításában, az oktatás-nevelés elméletének és gyakorlatának egyeztetésében. (pá) Bogyiszló ADÓEMELÉS Jövőre nő a kommunális adó mértéke Bogyiszlón, hétezerről 8 ezer forintTOLNÁBAN A-TOL Z-IG Bonyhád SZILVESZTER Az átmeneti ellátást nyújtó Gondozási Központ 2. számú otthonában húsz bejáró és tizennégy bentlakó idős emberről folyamatos váltásban négy szakember gondoskodik az év utolsó napján. Az óévet TV-nézéssel, beszélgetéssel búcsúztatják, az új évet éjfélkor pezsgővel köszöntik, ipái ra. A több év után először történő adóemelésre a szemétszállítás díjának növekedése miatt kényszerült az önkormányzat. <sk> BÖlCSke ÉVZÁRÓ A hagyományos, vacsorával egybekötött összejövetelét kedden este tartotta a képviselő-testület a községházán. A kötetlen beszélgetésen részt vettek a képviselők házastársai is. (rg) Dombóvár ajándékok Vérnyomás- mérőt, mérleget és kávéfőzőt kaptak az Arany-sziget Idősek Otthona, a Támasz Otthon és a Platán Gondozási Központ lakói az önkormányzattól karácsonyra. Évek óta hasznos dolgokkal ajándékozzák meg az időseket, az idén az Egyesített Szociális Intézmény dolgozóira is gondoltak. Dunaszentgyörgy útépítés Meg kezdte a Rózsa utcában a kivitelező a szilárd burkolatú út építésének földmunkáit. A 293 méter hosszú, három méter széles útra 10,5 millió forintot nyert az önkormányzat a területfejlesztési alaptól, az ötmilliós önerőhöz hozzájárult a kistérségi területfejlesztési társuláson keresztül a Paksi Atomerőmű Fit., valamint a Kiégett Kazettákat Kezelő Közhasznú Társaság iS. (rg) Fadd SIKER Még ezekben a napokban is beszédtéma Faddon az az ünnepi koncert, amelyet a faddi katolikus templomban rendeztek nemrég, Steve Taylor Szabó pánsípművész közreműködésével. A teltházas, óriási sikert aratott, a közönség számára ingyenes előadás mintegy 140 ezer forintba került, amit a megyei valamint a faddi önkormányzat közös erőből finanszírozott. (sk) Hőgyész labor Továbbra is működtetni kívánja a hőgyészi önkormányzat a községben lévő kisla- bort, hogy ne kelljen a helybelieknek feleslegesen utazniuk. Az úgynevezett JO-ás laboratóriumban hetente kétszer veszik le a háziorvosok által küldött betegektől a vért, amit az önkormányzat gépkocsijával szállítanak be Szekszárdra, a diagnosztikai laboratóriumba, (tké) Kajdacs bábszínház a Kajdacsi Gyermekekért és Ifjúságért Alapítvány bábszínházát szervezett a település óvodásai és alsó tagozatos iskolásai számára. A budapesti Palánta Gyermekmisszió bábcsoportja Jézus születésének történetét mutatta be, majd minden gyermeknek egy mesekazettát adtak ajándékba, m ( t