Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-29 / 303. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 29., SZERDA 5 MEGYEI TŰKÖR Hármat egy csapásra, több tízmillió forintért árverés Nem kényszer az eladás Steinbach Zsolt tolna Egyszerre három önkor­mányzati ingatlan árverésére ke­rülhet sor jövő hónap közepén Tolnán. Köztük van a Perczel Mór utcai, egykori kijelölt iskola, amely az Általános Nevelési Központ átszervezése kapcsán vált üressé, azután, hogy az in­tézményt idén ősztől a mözsi is­kolába helyezték. A másik két ingatlan a városközpontban ta­lálható. A Kossuth u. 33. szám alatti üresen álló épület árverése idén egyszer már meghiúsult, érdeklődő hiányában. A Kossuth utca 1. szám alatti társasházban hajdanán halbolt működött, az üzlethelyiséget jelenleg más ke­reskedelmi célra bérlik, a szerző­dés év végén jár le. A három, kü- lön-külön árverezendő ingatlan kikiáltási ára összesen 35 millió forint. Az értékesítésről szóló döntés vitájában Szilák Mihály polgármester hangsúlyozta: nem mindenáron akarják eladni az épületeket, ha nem lesz ko­moly vételi szándék, akkor bér­letről is szó lehet, mindenesetre az állagmegőrzés érdekében nem célszerű hosszabb ideig üresen hagyni az ingatlanokat ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Frank Ildikó kedvence a sült hús, hagymás krumpli Rittinger Antal szívesen énekel német népdalokat FRANK ILDIKÓ nagy kedvvel hódol a gaszt­ronómiának. A szekszárdi Deutsche Bühne Un­garn igazga­tója legutóbb a karácsonyi menüt, sült húst és hagymás krumplit készítette el család­jának. Az ünnep a szokásos­nál is több időt juttatott a gyermekek számára. A szín­házi vezető elárulta, hogy nemcsak saját műfaját, ha­nem a filmeket is kiváltképp kedveli: kedvencei közé az amerikai klasszikus alkotá­sok tartoznak. Antal Lajos első osztályú szinten gombfocizik ANTAL LAJOS, a Paksi Atom­erőmű Hor­gász Egyesü­let elnöke ter­mészetesen horgászik. Idei fogásai­val nincs az egyesület élme­zőnyében, de dicsekedhet egy 5 kilós ponttyal, 12 küós har­csával és 3 kilós süllővel. Si­kereket ért el 18 éves Adrián fiával együtt az asztali labda­rúgásban, amelyben egykor Budapest-bajnok volt. Mind­ketten az NB-I-es PMFC iga­zolt játékosai, edzésként ott­hon vérre menő csatákat vív­nak egymással. RITTINGER AN­TAL, a bony­hádi Német Kisebbségi Önkormány- zat'elnöke, szívesen éne­kel szabad idejében. Feleségével együtt a Német Kulturális Egyesület Kórusának tagjai. Örömére szolgál, hogy dalostársaival együtt, a hazai települések sokaságán, valamint Német­országban, Ausztriában, Spa­nyolországban, Olaszország­ban, Erdélyben és Újvidéken is bemutathatták a magyar- országi német népdalkincs gyöngyszemeit. Mezősi Árpád csecsemőként borsot csempészett Ha MEZŐSI ÁR­PÁD nagyszü­lei most élné­nek, bár mindannyian I magyarok [ voltak, Ma­gyarország, Szlovákia, Horvátország és Románia állampolgárai lenné­nek. Mezősi Árpád éppen ezért gyermekkorában sokat utazott. Még csecsemő volt, amikor szülei fűszercsem­pésznek használták. Az ötve­nes években ugyanis nem volt Magyarországon bors, édesanyja ezért fia dupla pe­lenkájába rejtette, hogy áthoz­hassa a határon. Kapós a roppanós virsli kereskedelem Szilveszter előtt keresik a malachúst, de sláger lesz a pezsgő is. Ha besokalltak a boltosok, akkor jön az akció A kereskedők számítá­sai szerint legtöbben az év utolsó előtti nap­ján vásárolják meg a szilveszterre szánt virs­lit. Pezsgőből és malac­húsból viszont már most nagy a forgalmuk a bol­toknak. Mauthner Ilona szekszárd Érdemes körülnéz­ni a boltokban, mielőtt a virslit és a pezsgőt a kosarunkba tesz- szük, mert néhány helyen je­lentős kedvezménnyel lehet vá­sárolni. A nagyobb bevásárlóköz­pontokban már 300 forint kö­rüli áron is megvehetjük a virs­lit, igaz a kínálatban szerepel ennél drágább is. Szilveszter előtt még a ki­sebb élelmiszerboltok is igye­keznek felvenni a versenyt, így náluk is akcióznak. A szekszár­di, Arany János utcai Dália üz­Mitöl roppan? Az idei szilveszter kedvence sertéshúsból, enyhén füstöl­ve, fűszerezve és juhbélbe töltve készül. A legtöbb virs­libe szóját is tesznek, de eb­ből ez hiányzik. Virsliből mindenhol bőséges a választék, a boltok az év utolsó előtti napjára várják a vásárlók rohamát let vezetője, dr. Miseticsné Győ­ri Erzsébet elmondta, a legke­resettebb az úgynevezett rop­panós virsli, mely a frankfurti­hoz hasonlít, de árban kedve­zőbb. Csak egy szűk réteg vásá­rolja a. legolcsóbb, szójával ke­vert fajtát, illetve a legdrágáb­bat. Pezsgőből is bőséges a kí­nálat, a legtöbben a magyar Törleyt, illetve a muskotályos BB-t keresik, de a gyerekpezs­gő is kapós. Szilveszterkor és újév nap­ján a malac és a kocsonya a slá­ger, mivel a hagyomány úgy tartja, a baromfi szétkaparja a szerencsét, a malac pedig ösz- szetúrja. Mi, hol, mennyiért kerül a vásárló kosarába Frankfurti 300 gr-os 289 forint Bécsi 400 gr-os 499 forint Baromfi 240 gr-os 99 forint Törley pezsgő 499 forint BB pezsgő 579 forint ■PLUS ÜZLETLÁNC: (VIRSLI ELŐRECSOMAGOLT) l Baromfi 240 gr-os Zimbo virsli 1 kg-os 99 forint 399 forint virsli kilója 440-1200 forint Törley pezsgő 599 fori nt BB pezsgő 599 forint de márkás, külföldi és hazai pezsgőt kínálnak még 1200 és 2000 forintért is. II llllllllll'l|l||l||l|l—■ Szilveszteri malac (egész) 1200 Ft/kg malac comb, karaj 829 Ft/kg Buszmegálló a hatos mentén Több pénzért szemetelnek hulladékdíjak Soknak tartotta az emelést a közgyűlés Balogh Bernadett dombóvár Rendkívüli módon, 29 százalékkal akarta megemel­ni a jövő évre vonatkozóan a sze­métszállítási díjat a Kaposvári Városgazdálkodási Rt. Ez azt je­lenti, hogy az idei 55 millió 816 ezer forint helyett 72 millió 53 ezer forintot kérnek a szemét- szállításért. Volt olyan elképzelés is, hogy a jelenlegi egyharmados lakos­sági és kétharmados önkor­mányzati fizetési arányt fordít­sák meg, vagyis a nagyobbik részt fizesse a lakosság. Ha ezt elfogadták volna, az azt jelenti, hogy jövőre éppen a dupláját kellett volna a dombóváriaknak a szemétszállításért fizetni, mint az idén. A képviselő-testület bizottsá­gai egyöntetűen csak 7,5 száza­lékos emelkedést javasoltak, vagyis csak évi hatvanmillió fo­rintos árat tartottak tárgyalásra alkalmasnak. Ezt a testület meg is szavazta, oly módon, hogy a felét fizeti a lakosság, a másik felét pedig állja a városi költség- vetés. Ezt a döntést a KVG Rt. részéről Püspök Rudolf, az rt. elnök-vezérigazgatója tudomá­sul vett, de nem fogadta el. A decemberi testületi ülés sze­métszállításra vonatkozó napi­rendi pontja tehát - egy ügy­rendi javaslat nyomán - január­ban folytatódik, az önkormány­zat csak jövő évben módosíthat­ja a 2004. január elsejétől 2006. december végéig szóló szerző­dését a szemétszállítást végző kaposvári céggel. A testület az árhatóság Az önkormányzat települési szilárd hulladékkal kapcso­latos helyi közszolgáltatásról szóló rendelete értelmében az önkormányzat mint megren­delő dönt a tarifáról, a szol­gáltató pedig arról, elfogadja- e azt, vagy sem. DUNASZENTGYÖRGY Buszmegál­lók eddig is voltak a falu határá­ban a hatos főút mellett, a távol­sági járatoknak, de a falu felőli oldalon már igencsak siralmas állapotban. Az önkormányzat a területfej­lesztési alaphoz pályázott a fel­újításra, a 350 ezer forint önerő mellé nyertek 1,2 milliót. Meg­állapodtak a Tolna Megyei Álla­mi Közútkezelő Kht.-vel is, ők hozzák rendbe a megálló útöb- lének aszfaltozását, a szegélye­zést. A pályázati pénzből a jár­da és a megálló téglaépületének rendbehozatalát végzi el az ön- kormányzat. A munkák már meg is kezdődtek, a tél folya­mán úgy haladnak, ahogy az időjárás engedi. m Kapospula CSOMAG Nyolcvanöt nyugdíjast, köztük sok egyedülál­lót segített élelmiszercsomaggal az önkormányzat Alsóhetényben és Kapospulán. Néhány pakkban - a magukra maradt férfiak ré­szére - egy-egy üveg pezsgő is lapult, (bb) Lápafő ÓÉVBÚCSÚZTATÓ A hagyo­mányokhoz híven Lápafő, Várong és Szakos önkormányzata közös évbúcsúztató ülést tart, ahol érté­kelik az esztendő történéseit és eredményeit, az eddig is igen jó együttműködés további lehetősége­it. Az együttes ülést követően kötet­len beszélgetéssel a fehér asztal mellett búcsúznak 2004-től. ivmj Nak GÁZELLÁTÁS Nak kezdeményezte annak a tárgyalás­nak az újraindítását, melynek ered­ményeként ismét napirendre kerül négy település - Lápafő, Nak, Szakos és Várong - földgázzal való ellátása. A lakosságot januárban tájékoztatja a DDGáz Fit., a hitelező pénzintézetek és önkormányzatok vezetői, (szí) Nagymányok iskolabútorok a Német Kisebbségi Önkormányzat güteslohi baráti kapcsolatának kö­szönhetően iskolabútorok érkeztek a településre mintegy félmillió forint értékben. A gyerekek a téli szünet­ben végzett karbantartási munkák ' után vehetik birtokba az ajándékba kapott berendezéseket. <ps> Paks NÉVVÁLTOZÁS A Városi Mű­vészeti Iskola tantestületének ja­vaslata alapján a képviselő-testület jóváhagyta az intézmény névválto­zását, így az iskola a jövőben a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény nevet viseli, m TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Szekszárd szünidő Az enyhe decemberi idő és a téli szünet szerencsés találkozásának köszönhetően a szekszárdi „trükk-biciklisek" kedvükre gya­korolhatnak a masináikkal. Sipos Gergő (a képen elöl) és barátai a Kiskor­zó téren CSÍSZOlgatják tudásukat, (vml Fotó: GottvaU Károly Simontomya foglalkoztatás Az „Élhető Faluért” pályázaton há­rom munkanélküli három hónapi foglalkoztatásához nyert pályázati pénzt az önkormányzat. A január 1-jén munkába álló munkaválla­lók, elsősorban a gondozási köz­pont téli üzemeltetését segítik elő. Az önkormányzatnak a három havi foglalkoztatás 7.500 forintjába ke­rül. (vl) Tengelic támogatás Két és féi millió forintot nyert a Belügymi­nisztériumtól a tengelici önkor­mányzat a műkö­désképtelen ön- kormányzatok tá­mogatására be­nyújtott pályázaton - tudtuk meg Nagy Ferencné polgármes- terasszonytól. A község önhikis tá­mogatásra is sikeresen pályázott az idén, hiszen korábban már elégje- lentős, közel 36 milliós állami segít­ségben részesült ezen a cí­men. (sk) Tolna MŰEMLÉK A tolnai önkor­mányzat megindította a helyi város­háza műemlék jellegű épületté tör­ténő nyilvánításának eljárását - hangzott el a tolnai képviselő-testü­let legutóbbi ülésén. Vélemények szerint, ha az épület megkapná ezt a minősítést, akkor mint műemlék jellegű épület nagyobb eséllyel és sokkal komolyabb mértékű állami részvállalással pályázhatna a város a 2006-ban százéves kort megérő polgármesteri hivatal épületfelújítá­sára. (sk) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) A /AID KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents