Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-22 / 298. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 22., SZERDA MEGYEI TÜKÖR A kórházi parkolóban nem lesz McDonald's kínálat Egyelőre négy terület közül választhatnak Budavári Kata Jó üzlet a gyorsétterem, így gondolják ezt a város vezetői és a befektetők is. A kérdés már csak az, hol épüljön fel? szekszárd A szekszárdi kórház parkolójában biztos, hogy nem lesz McDonald's. A város a cég képviselőivel ezért új helyszíneket választott, amelyeket a jövő év elején közösen be is járnak - tudtuk meg Kocsis Imre Antal polgármestertől. A tervek között szerepelt, hogy átépítik a megyei kórház parkolóját. Ezt az ötletet nemcsak a szekszárdiak felháborodása miatt kellett gyorsan elvetni, hanem más okokból adódóan is. A gyorsétterem akadályozta volna a kórház jövőbeli terjeszkedését.- Ráadásul a beruházás megváltoztatta volna a környék forgalmát, ami nem illeszkedik a város közlekedési koncepciójába - hangsúlyozta Kocsis Imre Antal. Szóba került viszont, hogy az új étterem a Tesco és benzinkút közötti területre, a volt laktanya bontásra kijelölt részébe vagy a volt Skála-parkolóba költözhetne. Felvetődött helyszínként az újvárosi park is. Ez utóbbit maga a polgár- mester is félve említette. Hogy mikorra készül el a szekszárdi McDonald's a megyeszékhelyen, azt egyelőre nem lehet tudni. A beruházás előkészítése is hosszú időt vesz igénybe. Ha az építtető megállapodik valamelyik telek tulajdonosával, akkor is hátra van még az engedélyeztetések és tervek elkészítésének egész sora. A McDonald's hálózatépítésért felelős vezetője, Abt Ferenc tegnap azt mondta: még nem nyilatkozhat lapunknak. Más illetékest nem találtunk, pedig a városlakók érdekében is szerettük volna megtudni: a négy lehetőség közül melyiket választaná a legszívesebben a cég. Azaz, inkább városközpontban nyitna üzletet, vagy eseüeg megfelel nekik egy elkerülő út melletti telek is? Arra a kérdésre is kíváncsian várjuk még a választ: mikor nyílhat meg az első gyorsétterem? f$ % # ». -a 15 2* -jr MafyáSKírjlyu $ £ tir * 5 14 Alsóváros Temető A négy tervezett helyszín valóban távol esik egymástól. Az üzleti döntést bizonyára a megközelíthetőség is befolyásolja majd Ön szerint hol lenne jó helyen az új üzlet? Feil Krisztina, Szekszárdi: Örülnék neki, ha lenne Szekszárdion McDonald's. Mindegy, hogy hol épül, a lényeg, hogy könnyen megközelíthető legyen. Drégely Zoltán, SzekszárcL A külterületi részekhez lakom közelebb, úgyhogy én arra szavazok. Havonta kétszer, háromszor szívesen ennék az étteremben, a gyorsasága miatt. Mayer Rezső, SzekszánE Az a véleményem, hogy bárhol is lesz, rossz helyen lesz. Ez a gyorsétterem ugyanis csak nagyvárosokban életképes. Nem rajongok az ilyesfajta étkekért Sörös Éva Valéria, Báta- szék: Nem tartom helyesnek, hogy egy gyorsétterem itt is megjelenik. Én nem ennék ott, jobban szeretem ugyanis a zöldséget, gyümölcsöt. Az energiának is kell a megújulás források Nap, szél, termálvíz és biomassza, csak szemléletváltással Szeri Árpád A megújuló energiaforrások alkalmazása nemcsak pénzkérdés, sőt: talán nem is elsősorban pénzkérdés. kaposszekcső A kaposszekcsői Kapos Innovációs Központban tegnap tartott szakmai konferencián elhangzott: a viszonylag ké: nyelmes gázellátás meghatározta tudat megváltoztatása nélkül nem érünk el áttörést a nap, a szél, a hőforrás, vagy a biomasz- sza széles körű munkába fogásában. Ezért tartunk ott, hogy Magyarországon a megújuló ener- / gia aránya az összességet tekintve mindössze 3,6 százalékot tesz ki. Megnyitó beszédében SZABÓ LORÁND (felső j képünk) Dombóvár polgár- mestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a megújuló energia kérdésköre jóval túlmutat önmagán, hiszen egyik pillérét képezheti a vidékfejlesztésnek. A mezőgazdasági tevékenység révén nemcsak növényi terméshez jutunk, hanem olyan anyagokhoz is, melyek alkalmasak energiatermelésre. Például a repcéből, napraforgóból biodízel nyerhető, a szalmából pedig brikett készíthető. Sári László, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium főosztályvezetője elmondta: ilyen jellegű felhasználás esetén a termelő támogatást igényelhet. A lehetőségek sorát tovább gyarapítják a beruházási támogatások: erre bizton számíthat az a gazda, aki magyar áryarozsnok, pántlikafű vagy kínai nád telepítésével energetikai ültetvényt kíván létrehozni. Az agrártermékek bővítése esetén 30 millió , forint a projekt mérete, itt ötven százalékos a támogatás. Az infrastruktúra !j fejlesztésénél j hasonló az , / arány, itt viszont 60 milliós is le- | hét a beruházás nagysága. Sári László megjegyezte: a gazdáknak Tolna megyében Is érde- ies saját erőből energiaforrásokat teremteni, nem utolsósorban azért, mert csak a termeléshez kapcsolódó támogatások folyamatosan csökkennek. DR. BANK KLÁRA geológus, a Pécsi Tudományegyetem docense a dombóvári kistérség /adottságait összegezte. A terület geotermikus energia teljesítőképessége jobb az átlagosnál, ám mégsem ez jelenti a nagy lehetőséget, hanem a biomassza. Bank Klára zerint a térségi mezőgazda- sági hulladékot egy olyan, helybeli hőközpontnak kellene hasznosítani, mely a kistelepülések öszszefogása révén épülne meg. A biomasszatervezetek ráadásul jelentős állami támogatást kaphatnak. Egy mindössze két megawattos égető már egy két-háromezer fős települést is képes lenne ellátni energiával. Beszakadt a tanműhely teteje, mert rádőlt a fa (REGSZEMCSE Nagy kárt okozott a zord időjárás a Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intézmény felújított tanműhelyében. Balogh József, az intézmény vezetője elmondta, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat saját forrásából és az iskola számára nyújtott - nehezen összekilincselt - fejlesztési támogatásból rekonstruált épületnek már csak a belső munkái voltak hátra. A múlt heti ónos esőtől a park öreg és beteg fái közül egy nem bírta a ránehezedő jégterhet, derékba tört és a tanműhely nemrég elkészült új tetejére zuhant. Összetörte a cserepeket, léceket, leszakította a csatornát és a fal külső szigetelését. A kárfelmérés folyik, a helyreállítás azonnal megkezdődött, az átadás nem marad el, csak csúszik néhány hetet. m TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Alsónána disznóvágás az aisóná- nai nyugdíjasok hétfőn már kora reggel összegyűltek, hogy megtartsák rendhagyó évzáró gyűlésüket. Az idősek ugyanis disznót vágtak a volt mozi udvarán, természetesen úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Délután négykor viszont már a település legfiatalabbjai, az óvodások is csatlakoztak a nyugdíjasklub tagjaihoz, hogy együtt búcsúzzanak disznótoros vacsorával az óévtől, m Attala AJÁNDÉKOZÁS A település önkormányzata a hetven éven felüli polgároknak ajándékcsomag, a három- és többgyermekes családoknak pedig pénzbeni juttatás formájában adott karácsonyi meglepetést, (vmi Bátaszék működik a központi FŰTÉS A bátaszéki önkéntes tűzoltók eddig egy helyiséget fűtöttek villannyal. A fagyoskodásnak ezennel vége, elkészült a laktanyában a központi fűtés. A próbaüzemet szombaton ejtik meg a lánglovagok. Bonyhád művészettörténet új sorozatot indított a Völgységi Múzeum A világ nagy kultúrái címmel. Havonta egy alkalommal Kovács Ferenc festőművész mutatja be a művészettörténeti korokat azok kiemelkedő alkotásait. Az első előadáson Egyiptommal ismerkedhettek az érdeklődők. <pá> Csibrák ÜNNEPI MEGLEPETÉS A falu önkormányzata a legfiatalabbak- nak és legidősebbeknek adta át karácsonyi ajándékát A tíz éven aluli gyerekek 1-1 kilogramm szaloncukrot a nyugdíjasok pedig 1.500 forint készpénzt kaptak, (vmi Dunaföldvár jutalom A Cigány kisebbségi önkormányzat harmincezer forintot fordított arra, hogy a közelgő ünnep alkalmából az iskoláskorú gyermekeknek jutalomkönyveket vásároljanak. (vtt Dalmand bor és kalács a mindenki karácsonyfája előtt tegnap délután enni- és innivaló várta az ünneplésre összegyűlt helybelieket. A dalmandi gazdák által felajánlott borral és kaláccsal kínálták az önkormányzat dolgozói a karácsonyo- zókat (bbi Dombóvár új ügyfélfogadási REND Megváltozott a Polgár- mesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje decembertől. A változás a csütörtököt érinti, ezen a napon a kertvárosi és újdombóvári kihelyezett ügyfélszolgálatok reggel nyolctól fél ötig várják az ügyfeleket. Újdombóváron a helyszín is változott, a Fő utcai Közösségi Ház felújítása miatt átmenetileg a József Attila Általános Művelődési Központban van az iroda, ibbi Fadd HÓELTAKARÍTÁS Faddon évek óta Pánczél Tibor magán- vállalkozó végzi az önkormányzat utcáiban, Domboriban is a hó eltakarítását. Rendkívüli hóhelyzet estén - mint amilyen a két évvel ezelőtti volt - a Dunagro szövetkezet és más mezőgazdasági vállalkozások is besegítenek. A hóeltakarítás után óradíjat fizet a község a vállalkozónak. (sk) Szekszárd SZALONVÍGJÁTÉK Molnár Ferenc művének most a szekszárdi Német Színházban tapsolhat a közönség. A főbb szerepeket Bernd von Bömches, Hadzsikosztova Gabriella, Frank Ildikó, Taskovics Judit, Ákli Krisztián, Farkas Gergő és Merán Bálint alakítja. A I 4 4