Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-16 / 293. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI TÜKÖR TOLNA MEGYE Most menjünk SZERI ÁRPÁD magam is jól ismerem, higgyék el nekem, szégyellem magam. Ha valaki statisztikát készített volna a megyei közgyűlés szerdai közmeghallgatásán, nagy valószínűséggel ezeket a mondatfordulatokat véshette volna fel jegyzetfüzetébe, mint leggyakrabban használt kifejezéseket. A kétségbevonhatatlan szakértelmet, a legcélravezetőbb meggyőzési módot, illetve a pironkodást szuggeráló kifakadásokat a pincehelyi kórház ügye csalta ki a képviselőkből. Humor a T. Házban? Ha igen, akkor az meglehetősen kínosra sikeredett: a felszólalók jórészt éppen a másik ismereteit kérdőjelezték meg, és majdhogynem senki nem hűi senkinek. Szégyenkezésre pedig legfeljebb azoknak lehet(ne) okuk, akiket a kórház ügyében nem zavarnak a tények. ilyen megyei közgyűlési képviselőt azonban lámpással sem lehetne találni, s ez teljességgel rendben is lenne. Sőt, a fórum bebizonyította: általánosságban is örvendetesen nő azok száma, akik a témához kapcsolódó orvos-szakmai kérdéseket is tökéletesen átlátják, sőt, összehasonlíthatatlanul jobban látják, mint a megyei kórház egyre reményvesztettebben magyarázó főigazgatója. Ha a jelenlegi áramlat még erőteljesebbé vábk, a műtétek terén is bekövetkezhet szívderítő változás. Aztán ha a közbekiabálásokkal és lehurrogásokkal kísért operáció nem sikerül, legfeljebb hajbakapunk azon, hogy kinek is kellene még jobban szégyellnie magát. műtétre HIRSAV Bihari László közéleti díja közéleti kitüntetést vehetett át tegnap Bihari László a parlamentben. A díjat Gyur- csány Ferenc miniszterelnök adta át a Tolna Megyei Roma Önkormányzat képviselőjének, aki a romák foglalkoztatásában és képzésében végzett munkájáért kapta az elismerést. Bihari László az első a megyében, aki a díjat megkapta, rajta kívül az országból tizenegyen, romák és nem roma származásúak érdemelték ki ezt a kitüntetést m Megfogyatkozott a testület GERJEN Lemondott a gerjeni cigány kisebbségi önkormányzat négy képviselője. A távozók közül néhányan megváltozott munkakörülményeik, mások családi okok miatt nem vállalták tovább a képviselői munkát A választási bizottság rövidesen felkéri azokat a jelölteket, akik a 2002-es választásokon a testületbe jutottak után a legtöbb szavazatot kapták. A kisebbségi önkormányzatnak egyelőre mindössze egy tagja van. mi Ötszázalékos díjemelés tolna Ötszázalékos bérleti díj-emelést tart indokoltnak az önkormányzati tulajdonú lakások és egyéb helyiségek bérleti díjáról szóló javaslat. Ha a képviselő-testület elfo-gadja az indítványt, akkor Tolnán például az összkomfortos önkormányzati lakások bérleti díja 220-ról 231 forintra nő négyzetméterenként, a komfort nélküli lakásoké pedig 60-ról 63 forintra emelkedik. <w Eladják a Volán-telepet tamási Gazdasági okokból megszünteti műszaki telephelyét Tamásiban a Gemenc Volán Rt. Az értesülést megerősítette Miszler Miklós, a cég személyforgalmi igazgatója. Elmondta: az itt dolgozók egy részének felmondanak, más részüknek Dombóváron, vagy Pakson kínálnak munkát. A változás az autóbuszforgalmat nem érinti, néhány autóbusz azonban várhatóan Tamási közterületen parkol majd. A Volán értékesíteni kívánja a telephelyet, m Többet adunk az államnak illetékek Drágul az útlevél, a forgalmi és a bontóper is Jövőre drágább lesz az útlevél, a forgalmi engedély, a vállalkozói igazolvány, de többe kerül majd egyebek mellett a házassági bontóper is. Az illetéktörvény módosítása változást hoz az örökösödésben, az ajándékozásban, a gépjármű- és az újlakás-vásárlásban is. Mácz Katalin tolna megye Az egyik legjelentősebb változás, hogy az államigazgatási eljárásban fizetendő illetékek többségét - útlevél, személyi igazolvány, forgalmi engedély, jogosítvány - jövő áprilistól nem bélyeg formájában, hanem készpénzátutalással, illetve az okmányirodában, készpénzben vagy bankkártyával lesz lehetőség leróni. A tíz évre szóló magánútlevél négyezer, a forgalmi engedély és a törzskönyv kétezer, a vállalkozói igazolvány ötezer forinttal drágul. Egy 1890 köbcentiméteresnél nagyobb hengerűrtartalmú gépkocsi és egy ötszáz köbcentisnél nagyobb motor vásárlása is többe kerül majd jövőre, a köbcentiméterenkénti tizenöt forint ugyanis húszra emelkedik, a Wankel-motoroknál pedig harmincra. A januárban életbe lépő módosítás eredménye, hogy a korábbi 30 millió helyett ezentúl csak 15 millió forintig lesz Uletékmentes az új lakás vásárlása. A vásárolt és az eladott lakás forgalmi értéke továbbra is általában az adásvételi szerződésben szereplő ár. Az illetékhivatalnak azonban jogában áll elbírálni, hogy az megfelel-e a helyben szokásos piaci árnak. Ha nem, akkor az általa meghatározott összegre veti ki az illetéket. Nem kerül azonban jövőre pénzbe a takarékbetét ingyenes megszerzése, vagy olyan ajándék, ami után az ajándékozó vagy a megajándékozott személyi jövedelemadót, társadalombiztosítási járulékot vagy egészségügyi hozzájárulást fizetett, de illeték terheli majd az értékpapírok, kötvények ajándékozását, öröklését, valamint a gazdasági társaságban üzletrész ingyenes megszerzését is. A fizetés alapja a forgalmi érték, amelynek szabályozása szintén módosult. Illetékek változása 2005. január 1-jétől Eljárás Illeték: 2004 Illeték: 2005 Magán-, szolgálati, hajós útlevél 10 évig érvényes magánútlevél 4.000 Ft 6.000 Ft 6.000 Ft 10.000 Ft 18 év alattiak és 70 év fölöttiek magánútlevele Útlevél-hatósági eljárás fellebbezése Forgalmi engedély kiadása Ideiglenes forgalmi engedély kiadása Törzskönyv kiadása Vállalkozói igazolvány kiadása 1.000 Ft 4.000 Ft 4 .000 Ft 1.500 Ft 4.000 Ft 5.000 Ft 1.500 Ft 6.000 Ft 6.000 Ft 2.500 Ft 6.000 Ft 10.000 Ft A vállalkozói igazolvány adatainak módosítása 2.000 Ft 3.000 Ft Tönkrement, elveszett, megsemmisült vállalkozói igazolványról másolat 3.000 Ft 5.000 Ft Üzletműködési engedély kérelme Üzletengedélyben adatmódosítás 5.000 Ft 2.000 Ft 10.000 Ft 3.000 Ft Házassági bontóper Sontóperi ítélet elleni fellebbezés 10.000 Ft 7.000 Ft 12.000 Ft 8.000 Ft Zártkörű rt. kft. cégbejegyzése 80.000 Ft 100.000 Ft Adóeltörlés is lehetséges közgyűlés Hat százalék körüli áremelés várható Helyi érdek is sérülhet kistérségek Ötből négy hozta a száz százalékot Ihárosi Ibolya szekszárd Évi utolsó rendes ülését hozta előre ma délutánra a megyeszékhely közgyűlése. Döntően árhatósági jogkörben eljárva határozzák meg a közüzemi szolgáltatások jelentős körében a jövő évi árakat. A gazdasági és városfejlesztési bizottság úgy foglalt állást, hogy csak hat százalék körüli áremelési javaslatot fogadnak el a szolgáltatóktól. A mezőgazdasági bizottság ennél is tovább ment, amikor egyenesen adó-eltörlést javasolt. Külön előterjesztéssel élnek annak érdekében, hogy törölje el a testület a garázsokra kivetett magánszemélyek kommunális adóját és a tanyák építményadóját. A szippantott szennyvízzel kapcsolatban a rákötés támogatását javasolja a bizottság, s ennek érdekében a környezetvédelmi alap létrehozását kezdeményezik. A szippantási díjhoz csak ott adnának kedvezményt, ahol nincs csatorna, különben a mai helyzet konzerválódik - tájékoztatta lapunkat Fodor Miklós, a bizottság elnöke. Szeri Árpád tolna megye A többcélú kistérségi társulások feladatairól esett szó tegnap Csikóstőttősön, a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács kihelyezett rendezvényén. Dr. Palkó László, a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője elmondta: a dombóvári, paksi, szekszárdi és tamási kistérségben százszázalékos a lefedettség. A völgységi társulásra Aparhant és Nagy- vejke nemet mondott: emiatt a társulás csökkentett központi támogatásra pályázhat. Ez az összeg így 20-50 millió forint lehet. Á magasabb támogatásra - 80-120 millió forint - akkor lenne esély, ha mind a huszonegy érintett település igennel szavazna. Dr. Palkó László hozzátette: a többcélú társulásnak négy alapfeladatot kötelezően kell ellátnia. Ezek közé tartozik például az alsófokú oktatás, amely alkalmat adhat a helyi érdekek sérülésére, hiszen előfordulhat, hogy egy-egy kistelepülésen be kellene zárni vagy tagosítani kellene az annak idején nagy ráfordítással létrehozott iskolát. Kívül. HIDEG, BE IÜL MELEG Hetek óta nem süt ki a nap Szekszárdon sem, a diáklányok korzózása is fázósabb Nem kell ipari park siMONTORNYA Az ipari park cím megszüntetését kezdeményezte a város képviselőtestülete, miután hét éve nincs beruházó, az ipari park ugyanakkor komoly anyagi terhet jelent az önkormányzatnak. A címet 1997-ben nyerte el Simontornya, s a park területére eddig harmincmillió forint bérleti díjat fizettek ki. Bárdos László címzetes főjegyző elmondta: a cím megszűnése után felmondható a bérleti szerződés. (vl1 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Györköny véget ért a képzés Sikeres vizsgát tettek a falusi vendéglátó képzésen részt vevő hallgatók. Ezzel tizenkét megváltozott munkaképességű szerzett OKJ-s szakképzettséget. A tanfolyamot, melynek gyakorlati vizsgáit múlt héten, elméleti vizsgáit most tartották a Pécsi Regionális Képző Központ segítségével szervezte a Györkönyi Hagyományőrző Egyesület, mi Koppányszántó nagykarácsony KICSIKNEK Nemcsak ajándékcsomagot kaptak, el is látogattak a Télapóhoz a falu óvodásai. December 10-én tizenöt koppányszántói kisgyerek járt a nagykarácsonyi Mikulás-házban, ahol részt vettek karácsonyi játszóházban is. (w Madocsa FELÚJÍTÁS Befejeződött a Faluház felújítása, melynek eredményeként megszépült az intézmény. A belső festésen túl álmennyezettel látták el az épületet, kicserélték a lámpatesteket és függönyöket is. A felújítás költségét a Paksi Atomerőmű Rt. által biztosított egymillió 703 ezer forintból fedezték. m> Madocsa bemutatkozás közös rendezvényen mutatkozott be az általános iskola közelmúltban alakult énekkara és irodalmi színpada. Az irodalmi estet a szülők és nagyszülők jelenlétében a Faluházban tartották. Ugyanitt lesz majd az iskola hagyományos karácsonyi műsora szerdán fél háromkor, mi Nagydorog ajándék Régi hagyományt folytatva határozott úgy a képviselő-testület, hogy karácsonyra megajándékozza a hetven év feletti nyugdíjasokat, a sérült és árva gyermekeket. Az 1500 forintos vásárlási utalványokat a képviselők viszik el a jogosultaknak. Ez alkalommal több mint háromszáz nagydorogit ajándékoz meg az önkormányzat, mi Nagymányok civil fesztivál Egész napos rendezvényt tartottak a művelődési házban Civil fesztivál elnevezéssel. A programban 10-től 16 óráig karácsonyi ajándékozási ötletbörze és cserebere szerepelt. Ezt követően a Civilek a pályán című műsorban bárki megmutathatta előadói képességeit. Többek között színpadra lépett a német nemzetiségi kórus és gyermekkórus, az általános iskola irodalmi színpada, a gondozási központ és a nyugdíjasklub szólistái, az aero- biccsoport és a polgármesteri hivatal dolgozóinak alkalmi együttese. (pál PakS KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS Racskó Stefi képviselő vezetéséver „Karácsonyi előkészületek’’ címmel foglalkozást szervezett a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat. Hétfőn a II. számú Általános Iskolából fogadtak tizenöt diákot, tegnap pedig a Deák Ferenc és a Bezerédj Általános Iskolából érkeztek német nyelvet tanuló gyerekek, összesen huszonötén. A foglalkozáson a gyerekek megismerkedtek az ünnep sváb hagyományaival, szokásaival, és verseket, dalokat tanultak. (vtl Pátfa KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Az önkormányzat a Vöröskereszt helyi szervezetével közös ünnepséget rendezett. A programon környékbeli tánccsoportok léptek fel, majd köszönetét mondtak a többszörös véradóknak. Az összejövetel bállal zárult, előbb azonban vacsorával vendégelték meg a véradókat, mi Sárszentlőrínc húsz új szakember Megváltozott munkaképességűek számára szervezett gyékény-, csuhé- és szalmatárgykészítő-tanfo- lyamot a Zsivora György Népfőiskolái Alapítvány közösen a Pécsi Regionális Képző Központtal. A résztvevők sikeres vizsgát tettek, s ezzel államilag elismert OKJ-s bizonyítványt szereztek. Az alapítvány igyekszik bedolgozói munkát biztosítani a tanfolyamot elvégzőknek, mi Simontornya díszfény a díszpolgártól A karácsony közeledtét jelzi, hogy külsőségekben is megváltozott a város arculata. Ebben az évben különösen igaz ez, köszönhetően Bajcsi Gézának, a város díszpolgárának a Simotrade Kft. tulajdonosának és a szépszámú segítőknek. Karácsonyi ajándékot kapott a város, hangulatos díszkivilágításban pompázik a főútvonal és a város- központ. A lámpaoszlopokra szerelt különleges karácsonyi fények, motívumok mellett az épületek, a fák is fényárban úsznak, mi Szekszárd nyugdíjas-beszámoló A városházán tartotta küldöttgyűlését tegnap a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége. A vezetőség beszámolt 2003. évi munkáról és a zárszámadásról, valamint az idei költségvetésről. A szövetség tagdíjból, adományokból és pályázatokból segíti' tagai, szervezi a programjait és a kedvezményes vásárokat, m (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) * *