Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-01 / 280. szám
16 ÉLET & STÍLUS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 1„ SZERDA HULL A HÓ, ÉS HÓZIK... HIDEG NAPOK. Mínusz fokok röpködnek egyre több vidéken, bár például Minszkben megjegyezték, hogy idén későn kezdődött el a tél, és csupán alig volt nulla fok alatt a higanyszál. Ettől még persze a belorusz hölgyek bánhatják, ha otthon felejtik a kesztyűjüket. im& epa OLVASTAM VENTER MARIANNA ' Szépek akarnak lenni A külalakkal való folyamatos törődést, a külcsín csiszolgatását még ma is szinte kizárólag a hölgyek kiváltságának tekintik. Pedig az urak is egyre inkább kényesek a külsejükre, ők is szépek ákarnak lenni. Jó példa erre az a brazil börtön, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták a rabok a meghirdetett szépségverseny ötletét. A börtönigazgató elmondása szerint a rabok önbecsülésének javítására szánták az akciót, s maguk is csodálkoztak, milyen nagy sikere lett. A bentlakók lázasan készülnek a megmérettetésre, bár jól tudják, hogy a körülbelül 15 ezer forintnak megfelelő fődíjat csak sokára költhetik el. Az esztétikus külső a magunk öröme mellett akár az állásunkat is megmentheti. S most ne csak a topmodellekre gondoljunk. A Brit Nukleáris Energiaközpontban például elbocsátottak egy alkalmazottat, a külseje miatt. A túlsúlyos férfinak azért kellett megválnia kellemes munkahelyétől, mert annyira meghízott, hogy már nem fért be a biztonsági forgósorompón és a legnagyobb sugárvédő ruhát is kihízta. A reaktor egészségügyi felügyelője most nagy fogyásra készül, hogy visszaszerezze munkáját. lúlKHiWlim Szelvény Postaláda-akció + Tolnai Népújság-előfizetés Ha Ön még nem előfizetője a Tolnai Népújságnak, rendelje meg MOST postaládájával együtt decemberre! Megrendelő neve: ............ cí me: ............ Me grendelem a Tolnai Népújságot + a □ kapura szerelhetőt □ falra szerelhetőt + Decemberben a Tolnai Népújság 2004. évi Kalendáriumával ajándékozzuk meg! Nem kell másl tennie, csak beküldeni a megrendelőszelvényt vagy hívja a 74/511-503-as telefonszámot! Tolnai Népújság A miénk Bárdürrögés tudományosan, a párszerző testbeszédről Az ember azt hinné, férfiak és nők azért ülnek bárokban, hogy barátokkal igyanak, traccsoljanak vagy egyenek, de a mindennapos látszat leple alatt a nemek közötti vad „dürrögés” zajlik. Az Egyesült Államokban, egészen pontosan Pennsylvania állam diákbárjaiban a városi etológiával foglalkozó bécsi Ludwig Bolzman Intézet kutatói azt próbálták kideríteni, hogy a „házasulandó korban lévő fiatal hímek” milyen stratégiát alkalmaznak „a nőstények” figyelmének felkeltésére. Az eredmény: minél dominánsabbak voltak a férfiak testbeszédükben, annál inkább volt esélyük a sikerre. A tudósok összesen 14 este kísérték figyelemmel a férfiak és a nők viselkedését bárokban. Olyan módszereket alkalmaztak a kutatásban, amelyek tulajdonképpen az állatok dürrögési magatartásának tanulmányozására szolgálnak. A részvevó'k nem tudták, hogy kutatók lesik minden mozdulatukat. „Ez a normális tudományos eljárás az etológiában”, nyilatkozta a kukkolós vizsgálódásról Kari Grammer, a Ludwig Bolzman Intézet munkatársa. A bárokban mindig nagy számbeli fölényben voltak a férfiak, aminek következtében csoportjaikon belül is versenyhelyzetbe kerültek. Kiderült, hogy a domináns testbeszéd és a szemmel történő kapcsolatlétesítés, más szóval a szemezés ígér leginkább sikert, állítják a tudósok. A domináns testbeszéd a ringó járásban, a nagyobb tér elfoglalásában, és a férfitársak felé való fokozott testi odafordulásban nyilvánult meg, de ezek a kapcsolatok olyan jellegűek voltak, mint amikor egy főnök megveregeti beosztottja vállát, vagyis mint amikor az illető azt akarja kifejezésre juttatni, hogy a másik is jó fiú, de ő az, aki a csoporton belül magasabb helyet foglal el. Alapjában véve a férfiak „alfa”-test- beszédükkel, anélkül, hogy tudnák, jó egészségi állapotukat, társadalmi státuszukat és általános értelemben vett hősiességüket akarják demonstrálni. A nők pedig láthatóan A férfiból a legjobbat Grammer csoportja tanulmányaiban már korábban megállapította, hogy a nagy mértékben domináns férfiakat a nők főleg fogamzásképes napjaikon részesítik előnyben, míg a „nőiesebb férfiak” inkább hosszá távú kapcsolatként jönnek számításba. Grammer szerint ez nem az elme logikus síkjain zajlik, hanem tudat alatt. Úgy tűnik, a nők genetikai okokból az erősebbnek vélt férfi utódját akarják világ ra hozni, ám az érzelmesebbnek gondolt társsal akarják felnevelni. világosan megértik ezeket a jelzéseket, noha ez a tanulmány nem foglalkozott azzal, hogy végül történt-e tényleges hódítás. Mielőtt azonban mindezek ismeretében a tükör előtt kezdené gyakorolni a figyelemfelkeltő járást, az készüljön fel rá: rossz tapasztalatokat is szerezhet Grammer szerint ugyanis kiderült hogy a nők felismerik, ha valaki csak színleli a domináns testbeszédet vagy magatartást, és ilyen esetben a férfi nem számíthat semmi jóra. Akkor már célszerűbb a tesztoszteronszintet fekvőtámaszokkal emelni, mint hazudni, * mondta Grammer. HUMOR Piros kör Két férfi áll a köztéren elhelyezett várostérkép előtt, amelyen piros karika látható, a következő szöveggel: „Ön most itt áll.” Az egyik fickó hosszasan nézi a jelet, majd megkérdi a másiktól:- Szerinted ezek honnan tudják, hogy én hol vagyok? A legenda vége- Ma szétoszlattam a férfiak felsőbbrendűségéről szóló mítoszt - mondja Kovácsné a barátnőinek.- Egyedül javítottam meg a mosogató fölött a csaptelepet, közben nem ittam meg három üveg sört, egyszer sem káromkodtam, és nem szaladtam le háromszor alkatrészért a szerelvényboltba. Felesleges- Mi az abszolút felesleges kérdés?- A fáradt olajtól megkérdezni, mennyit gyalogolt. Az őserdő mélyén- Azzal a misszionáriussal, aki ön előtt járt nálunk - mondja a bennszülött törzsfőnök -, nem nagyon voltak megelégedve a falubeliek.- Mi volt a gond vele?- Nagyon soványnak találták. Lyukak- Sajnos, mára már nem tudom elvállalni - mondja a fogorvos a telefonon jelentkező páciensnek -, mert még tizenhat lyukat kell lekezelnem.- Olyan sok a beteg?- Nem. Golfozni megyek. HÍREK - HÍRESSÉGEK Féltékeny Usher Naomi Campbellre szigorúan ellenőrzi Usher (26) NAOMI CAMPBELLT (34). Egy zenei díjkiosztón dühroK ,, v 1 hamot kapott, mert Naomi jp | * más férfival beszélgetett. Bob Dylan írta minden idők legjobb dalát rangsorolták a Holling Stones magazin zenei szakértői a világ legjobb ötszáz dalát. A 172 tagot számláló zsűri Bob Dylan (63) Like A Rolling Stone című szerzeményét kiáltotta ki győztesnek. Dylan olyan együtteseket utasított maga mögé a rangos me- j zőnyben, mint a Beatles, a Rolling Stones vagy a Beach Boys. Mariah Carey: hívjatok Miminek! elárulta titkos becenevét mariah carey (24). Az énekesnő új albuma The Emancipation of Mimi címmel kerül a boltokba. Mariah becenevét eddig csak barátai ismerték, de szeretné, ha ezentúl rajongói is Miminek szólítanák. Három jelentős elismerésnek is birtokosa lett az elmúlt időszakban a szekszárdi székhelyű Tolnatej Rt. A Mai Piac nevű, meghatározó súlyú kereskedelmi szaklap az ACNielsen világelsőnek számító elemző céggel együtt közös kutatásban mérte fel azt, hogy az elmúlt évben Magyarországon melyek voltak a legsikeresebb termékbevezetések az élelmiszerek között. Általános megítélés szerint a tejtermék kategóriában az első három díjazott között két Tolle-termék is helyet kapott: nevezetesen a védőgázas, szeletelt trappista és a szeletelt edami sajt. A díjeső a napokban zárult Foodapest Nemzetközi A felvételen balról jobbra Koller Attila gazdasági igazgató, Horváth György kereskedelmi igazgató és Koller Ferenc elnök-vezérigazgató látható Élelmiszer, Ital és Élelmiszer- Gépipari Szakkiállításon folytatódott. A Magyar Marketing Szövetség alapította azt az elismerést, mely a kiállítók marketingstratégiáját, aktivitását és kiállítási megjelenését értékelte. Ez alkalommal a szakmai zsűri egyhangú döntése alapján a Tolnatej Rt. vehette át, ünnepélyes körülmények közepette a Marketing-díjat. Díjeső a Tolnatejnek ♦