Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-06 / 259. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 6., SZOMBAT 5 Komolyan veszik őket polgárőrök Szerkezeti átalakítás előtt Budavári Kata bátaszék Az önkormányzat és. most már a város lakói is többször kérik a polgárőrök segítségét, mint például tíz évvel ezelőtt. „Polgárőröknek a Polgárőrségről” címmel november 13- án továbbképzést rendez az egyesület, melyre rendőrök, tűzoltók és az önkormányzat tagjai is hivatalosak. Előbbi kettővel kifejezetten jó a polgárőrök kapcsolata, az önkéntes tűzoltók és a bátaszéki polgárőrök egyesületének elnöki tisztét egyaránt Péter József tölti be. Az egyesület szerkezeti átalakítás előtt áll, két új csoport alakul a közeljövőben. Az egyik, a közlekedési egység, mely a rendőrök munkáját igyekszik majd megkönnyíteni, a másik, a környezetvédelmi csapat a közterület-felügyelőkkel dolgozik majd együtt. Gyerekekért, felnőtteknek Budavári Kata bátaszék Pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak és szülőknek rendezett egészségnapot az óvoda kedden a műve- lqdési házban. Az előadások nemcsak a városban élőket, de a bátai, a várdombi, decsi és mó- rágyi óvónőket is érdekelte. A legnagyobb hangsúlyt a megelőzés kapta, Kálóczi Andrea például a szenvedélybetegségek elkerülhetőségéről tartott előadást. Lafferton Mariann táplálkozás szakértő nemcsak az elhízás okozta betegségekről beszélt, hanem recepteket is hozott magával, melyet az óvónők a helyszínen ki is próbáltak, és nemcsak egészségesnek, de finomnak is találták az ételeket. Gésa Gimnázium Bátaszék, Kossuth L. u. 38. Telefon: 74/493-358 Iskolánk célja, hogy minden tanulót képességeiknek megfelelően felkészítsünk az érettségi vizsgára. A tehetséges, továbbtanulni kívánó tanulókat az emelt szintű érettségire, azokat, akik az érettségi megszerzése után szakmát kívánnak tanulni, a középszintű érettségi vizsgára. A diákokban rejlő képességek minél jobb kibontakoztatását családias, humánus légkörrel, következetes, igényes oktatással és rendszeres értékeléssel biztosítjuk.- Hatévfolyamos gimnáziumi osztály (kód: 01). - Nulladik évfolyammal kiegészített hagyományos gimnáziumi osztály (kód: 02) m- Levelezés gimnáziumi osztály (kód: 03) * 7. évfolyamon 0. évfolyamon német nyelvi és matematika tagozat angol-német informatika tagozat Minden érdeklődőt szeretettet várunk november 27-én délelőtt 10 órakor kezdődő NYÍLT NAPUNKRA. KÁBÁTOK már IQ QQQ f«.,oi Tegyen egy sétát, tehintse meg! Konkurencia Ruházati Bolt - Tolna, Deák F. u. 3. Éiüiü ÍHMtiSlER 1 sli ÉVIJEI Harmónia Hangszer és Műszaki Szaküzlet Szekszárd, Mészáros L. u. 7. BWfcy» IWiuWMpitoRjWg BWWU| Cr> Tel.: 74/448-397,416-051,201360-5191 ? A TAJTI MUSIC Kft. Pallérd, Pécs és Budapest, Karoiy Korún nagy nangszwafunazaK egyuujnuKooesevei karácsonyi ajándékozásra! JGSZEREK, TARTOZÉKOK bizományi értékesítés 5s, billentyűs hangszerek, inden, ami a zenéhez kell. Már most gondoljon a ÚJ ÉS HASZNÁLT HAL vétel-csere, eladás, Fúvós, vonós, pengetc tartozékok, kották, és m Hegedűs József Hangszer- és műszaki kereskedő 7130 Tolna, Dózsa Gy. u. 4. Tel.: 74/440-397,06-20/360-5191 i BÁTASZÉK TOLNA Aprajafalva: felnőttkorú kisdedóvó Steinbach Zsolt tolna <A gyerekek elsősorban tortaevéssel ünnepelték a tolnai Aprajafalva óvoda húszéves születésnapját, a felnőttek - az ovi egykori és mai dolgozói, intézményvezetők - az ez alkalomból tegnap délelőtt nyílt kiállítás képeit nézegették előszeretettel, felelevenítve az intézmény elmúlt két évtizedét. Ez az óvoda a város legfiatalabb kisdedóvója, eredetileg is erre a célra épült, Tolna és Mözs határán. A környezet, a természet szeretetére kiemelt hangsúlyt helyező, eleve kitűnő adottságokkal rendelkező intézmény a húsz év alatt tovább szépült, fejlődött, így aztán nem csak mese, hogy a „törpék” otthon érzik magukat Aprajafalván. Bátaszék vendégeket vár kapcsolatok Rendhagyó lesz a somberekiek bemutatkozása című programot, mostanra viszont a Bátaka, a művelődési ház igazgatója elmondta régi vágyuk, hogy Kakasdot láthassák vendégül, igaz a falu kultúrája ugyanúgy a székelyek, felvidékiek és svábok hagyományaira épül, mint Bátaszéké. Sőt, a jövőben nem lenne rossz, ha átléphetnék a Dunát, mely nemcsak földrajzilag választja el a Dunántúlt és a Duna-Tisza Közét. Stang Erika szeretné, ha vendégül láthatnák Baját, és a környező kisebb településeket, hiszen ott a szerb kultúra is meghatározó. . A somberekiek látogatása egyébként rendhagyó lesz, hiszen a baráti kapcsolat okán speciális programok is bekerülnek a jövő szombati rendezvénybe. Lesz például bál. Azt viszont nem tudják a bátaszékiek, a baranyai település milyen műsorral, és mely hagyományőrző csoportokkal érkezik. szék környéki települések mindegyike elhozta már a városba értékeit. A többség néprajzi emlékeit mutatta meg a bátaszékieknek, de Várdomb például iskolája életéről hozott egy színes anyagot. Kifejezetten érdekes volt például Sióagárd bemutatkozása, hiszen a báta- székitől egészen eltérő kultúrával és hagyományokkal rendelkezik, lévén nem három nemzetiségű település, mint Bátaszék. Mint azt Riglerné Stang Eri- A sióagárdiak már bemutatkoztak Budavári Kata bátaszék Ismét vendégeket vár Bátaszék, november tizenharmadikán Somberek mutatkozik be a városban. Igaz, a Baranya megyei település nem teljesen ismeretlen a bátaszékiek körében, hiszen a hagyományőrző csoportok évek óta baráti kapcsolatot ápolnak. A bátaszéki művelődési házban a millennium évében, 2000-ben rendezték meg először a Szomszédaink bemutatkoznak Csatornaépítés: minden elölről Steinbach Zsolt tolna Új közbeszerzési eljárást írnak ki a tolnai-fácánkerti szennyvízberuházás kivitelezőjének kiválasztására - döntött tegnap a tolnai képviselő-testület. A még tavaly kiírt pályázat után az önkormányzat döntéseit sorra támadta meg néhány a nem nyertes cégek közül, és a jogorvoslati kérelmek alapján a közbeszerzési döntőbizottság (DB) gyakorlatilag mindannyiszor el is marasztalta a kiírót. A DB legutóbbi, szeptemberi döntésének volt ugyan olyan értelmezése, amely szerint a IV. ütem esetében három cég ajánlata érvényes, az V. ütem esetében pedig egy, az eljárást lebonyolító Hét-Ber Kft. minapi szakvéleménye szerint azonban mindkét ütem esetében egyik ajánlat sem érvényes, ezért a Hét-Ber az eljárások érvénytelenné nyilvánítását javasolta. A képviselők ezt elfogadták, és döntöttek új pályázat kiírásáról, azaz arról, hogy minden kezdődjön elölről. (A Hét-Ber jelezte, hogy ebben már nem kíván részt venni.) Jó esetben január végére ki lehet választani a kivitelezőt, kérdés, hogy ezt a döntést is nem támadják-e majd meg. Az érintett lakosságot csak az vigasztalhatja, hogy az eljárás elhúzódása miatt nem változik a lakossági hozzájárulás összege és a közmű-társulati konstrukció sem. MEGHYÍLT! HASZNÁLT, DE ÚJSZERŰ BÚTOROK 480 nr-en KONYHÁTÓL A HÁLÓSZOBÁIG BERENDEZZÜK LAKÁSÁT. ÜLŐGARNITÚRÁK ÉTKEZŐGARNITÚRÁK SZÉKEK, ASZTALOK KIEGÉSZÍTŐ KISBÚTOROK stb. CÍM: TOLNA-MÖZS. | SZENT ISTVÁN U. 135. ? A TSZ VOLT ÉTTERME, SOROMPÓTÓL 50 m-re TEL.: 30/335-4085 NYITVA TARTÁS: HÉTFŐ: ZÁRVA KEDDTŐL PÉNTEKIG: 10-17 SZOMBAT: 9-11 óráig TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Nagydorog közmeghallgatás A képviselő-testület november 8- án 17 órára hirdet közmeghallgatást. Az összejövetelen, melyet a sportcsarnok klubjában tartanak a 2004-es év fejlesztéseiről számol be a testület. Szó esik a közmeghallgatáson a következő év gazdasági és fejlesztési lehetőségeiről iS. (vt) Paks A MÉDIÁRÓL Megtartotta első ülését a polgármester által, a frakcióvezetők ajánlására felkért hatfős bizottság, amely a helyi ön- kormányzati médiával kapcsolatban fogalmaz meg ajánlásokat a képviselő-testületnek, A tanácskozáson munkatervet fogadtak el a bizottság tagjai. A következő ülést november 11-én tartják. <rg> Sióagárd DRÁGUL A víz Emelked- nek a vízdíjak Sióagárdon. A képviselők döntése alapján a községben november 15-től 234,60 forint lesz egy köbméter ivóvíz a közületek- nek, míg a lakosság 172,50 forintot fizet. Az alapdíj 200 forint. A Tolna Vízmű Kft. üzemeltetési körébe tartozó többi tulajdonos önkormányzatnál már július elsején bevezették ezeket a tarifákat. A jövő évet érintő másik „vizes” döntés, hogy jövőre a locsolási időszakban, azaz május 1-jétől augusztus 31-ig a fogyasztott ivóvíz 60%-a után kell csatornadíjat fizetni, amelynek mértéke 172,50 forint, (sk) Szakály MEGEMLÉKEZÉS Megemlékezést tartott a szakályi önkormányzat mindenszentek napján a községi temetőben. A ravatalozónál Balogh Árpádné polgármester emlékezett a falu valamennyi halottjára kegyelettel. A polgármester egyben felhívta az élők figyelmét arra, hogy törődjenek többet egymással, mert csak kézen fogva, egymást és az önkormányzatot segítve tudnak előrehaladni, lakható falut létrehozni. (fké) Szedres dráguló közterület Az inflációt követően emelkednek a közterület-használat díjai Szedresen - döntött a képviselő-testület. A drágulás jövő év elejétől lép életbe. (Sk) Szekszárd elektronikus ügyintézés Kétszázhatvankétmillió-öt- százezer forintot nyert a megyei jogú város önkormányzata az elektronikus ügyintézés bevezetésére. A nyertes önkormányzatok, Szekszárdon kívül Eger, Kecskemét, Szombathely, Pécs és Veszprém nagy részben - 2,7 milliárd forint értékben - uniós forrásból valósíthatja meg a hatékony, átlátható és ügyfélbarát elektronikus ügyintézési rendszert, m Tengelic MEGTAKARÍTÁS TengeliC is azon önkormányzatok közé tartozik, amelyek értékesítik a balaton- szepezdi gyermektáborban levő tulajdonrészüket. Tengelic esetében sem az egyszeri, valamivel több mint egymillió forintos bevétel számít, hanem az a megtakarítás, amit a tábor üzemeltetésére, illetve felújítására fordítottak eddig úgy, hogy tengelici diák évek óta nem nyaralt Szepezden. Fonyódon ugyanis olcsóbb és jobb nyaralási lehetőség várja őket (sk) Tolna ISKOLATEJ Tolnán is folytatódik a gyerekek számára ingyenes iskolatej program. A polgármester által a Tolnatej Rt.-vel szeptemberben megkötött tejszállítási szerződést, illetve a földművelésügyi minisztériumhoz benyújtott kérelmet a képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta. (sk) Paks ÜJ MENTŐJÁRMŰ Egy 2002-ben benyújtott pályázat nyomán jutott új műszaki mentésre használatos járműhöz a paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság A negyvenmillió forint értékű könnyű műszaki mentöszer tegnap érkezett meg A korábbiaknál jóval modernebb felszerelésű jármű alkalmas közúti és ve- í^i baleseteknél a műszaki mentésre, illetve kisebb tüzek eloltására, mi (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) i 4