Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-05 / 258. szám
FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY TO LNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 5., PÉNTEK 5 MEGYEI TŰKOR Egy Pont fiataloknak Budavári Kata szekszárd Hiába keresték a megyeszékhelyen a diákok a Mobilitás Dél-dunántúli Regionális Szolgáltató Irodát eddig, ugyanis Pécsre költözött. Jó hír, hogy tegnap megnyitotta kapuit a Tolna Megyei Mobilitás Információs Pont, mely a regionális iroda és a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Köz- alapítvány együttműködési megállapodásának eredményeként jött létre. Ez azt jelenti, hogy az alapítvány az eddigi feladatai mellé, mint amilyen a hátrányos helyzetű gyerekek nyelvtanítása, vagy a számítógépes oktatás és rendezvények szervezése, újakat is kapott. Mint azt reger Balázs, az információs pont irodavezetője elmondta, elsődleges feladatuk lesz a pályázatok figyelése, de a diákjogok, a nyári táborok és a diákmunka is hatáskörükbe tartozik majd. Ugyanakkor szeretnének a továbbiakban az öt megyei kistérségben civil ifjúsági műhelyeket létrehozni, melyeken keresztül a nem Szekszárdon élő fiatalokat is segíthetnék. Réger Balázs emellett felhívta a figyelmet az Ifjúság 2000-2006 nevű pályázatra is, amelynek segítségével magyar fiatalok dolgozhatnak önkéntesként külföldön. Megőriznék a város építészeti örökségét Steinbach Zsolt tolna Mintegy 350-400 tolna- mözsi épületnél találtak védendő értékeket a szakemberek annak a vizsgálatnak az eredményeképp, amely a város rendezési tervét készíti elő. Az építészeti értékek megőrzéséről, azaz ezen ingatlanok helyi védelméről várhatóan a jövő tavasszal alkot rendeletet a város. Az érintett ingatlantulajdonosokat minderről levélben tájékoztatja az önkormányzat. Mireider László, a tolnai polgármesteri hivatal építési osztályának vezetője hangsúlyozta: a cél a város építészeti örökségének megőrzése. Az értékvizsgálati tanulmányt a szakma, a területi főépí- t é szi tanács támogatta, ám a rendelet megalkotása előtt természetesen megkérdezik az érintett tulajdonosokat is. Az értékvédelem a tulajdonosokra - nem aránytalan mértékű - anyagi kötelezettséget is róhat. A jogszabály által védelem alá vont épületek felújítására, az esetleges korrekciók elvégzésére viszont léteznek állami és várhatóan önkormányzati források is, amelyekhez később kidolgozandó pályázati konstrukció keretében lehet hozzájutni. A témáról néhány héten belül lakossági fórumot tartanak. A 18 század második felében épült barokk stílusú Festetich-kúria Szekszárd és Tolna között a pályatestet teljesen elbontják, a biztosító berendezés elkészülte után óránként száz kilométeres sebességgel is haladhatnak a vonatok Döcögés után robogni fog a vonat pályamunka Kicserélik a síneket Szekszárd és Tolna-Mözs között Steinbach Zsolt szekszárd A héten kezdődött, e hónap végére elkészül a Tolna- Mözs és Szekszárd közötti vasúti pályaszakasz cseréje. Mint azt a MÁV Rt. Kommunikációs Igazgatóságától megtudtuk, a nyolcvanas évek végén kezdődött el a kis teherbírású Rétszi- las-Bátaszék vonal átépítése. Ennek utolsó állomásköze a Tolna-Mözs és Szekszárd közötti szakasz. Korábban már elkészült a Sió-híd teljes felújítása,- valamint a hídhoz csatlakozó vasúti pályában 500-500 méteren is kicserélték a síneket. A mostani munkák során Tolna- Mözs és Szekszárd között a vasúti pályatestet teljesen elbontják, és jó állapotú, erősebb felépítményre cserélik. Egyes helyeken szükség van a vasúti töltés megerősítésére is. A síncsere mellett egyéb munkák is zajlanak. Átépül és szilárd burkolatot kap a Szekszárd-Palánk megállóhelynél lévő peron. Teljesen átépítik a Tolna-Mözs állomásnál lévő közúti átjárót is. A mözsi állomáson a teljes vágányhálózatot átépítik, és széles, magas peront alakítanak ki. Emiatt elbontják a volt II. számú vágányt. Az állomás épületének felújítása viszont nem szerepel ebben a programban. Az említett vonalon november 30-ig fejeződik be a munka, addig vonatpótló autóbuszok közlekednek Szekszárd és Nagydorog, illetve az InterCity- járatok esetében Szekszárd és Sárbogárd között. A most átépülő szakaszon az utóbbi időben szó szerint csak lépésben haladhattak a vonatok, az átadás után már óránként 60 kilométeres sebességgel „repeszthet- nek”. A biztosítóberendezés végleges kiépítését követően pedig a menetrendet várhatóan 100 kilométeres sebességre szerkesztik meg. itt az orvos, hol az orvos Márton-napi kadarkaünnep Ihárosi Ibolya szekszárd Márton-napi újbor- és kadarkaünnepet szervez a Szekszárdi Hegyközség, a Dicenty Dezső Kertbarát Kör és az Alisca Borrend a Bodri Pincében november 13-án. A program este hatkor az újbor szentelésével kezdődik a belvárosi katolikus templomban. Hétkor pohárköszöntő a pincészetben, majd Kis Pál István és barátai adnak az alkalomhoz illő műsort. Fél nyolckor kezdődik a vacsora és a résztvevők kadarkaborainak kóstolója. A rendezvényre november 10-ig lehet jelentkezni a Hegyközségnél, munkaidőben, valamint a pincészetben naponta 11-től 20 óráig. Vida Tünde nagydobos November közepén munkába áll az új háziorvos. A település vezetői azt remélik véget ér a több hónapja tartó áldatlan állapot. A napokban aláírta a szerződést dr. Faragó Mária, a jövőben ő látja el az egyes körzetben a háziorvosi teendőket. Elődje, dr. Ahmad Nassir március elsején mondott fel. Augusztusban jelentkezett az állásra dr. Reisz Viktor, akivel szeptember 1-jétől közalkalmazotti szerződést kötöttek, a doktor azonban a három hónapos próbaidő felénél felmondott. Munkájával - mint azt Dobri István polgármester elmondta - nem voltak megelégedve a település lakói. A testület, s maga a polgármester nem is számítottak arra, hogy hosszú időt tölt a doktor a községben, hiszen érdeklődtek utána, idén már két településen felmondott a próbaidő lejárta előtt. Ezért vették fel a kapcsolatot dr. Faragó Máriával, aki Marcaliból érkezett, korábban azonban a szomszéd településen, Sárszentlőrincen volt háziorvos. Az egyes körzet ellátása - ide tartozik Bikács is - ezzel megoldódott, gyermek- orvosa viszont továbbra sincs a községnek, dr. Gordos Mária szeptember 15-én anélkül, hogy azt a község vezetésének jelezte volna, elment három hét szabadságra. Mivel ennek leteltével nem kezdte meg a munkát, a testület felmondta szerződését és új gyermekorvost keres. Kukák a kutyáknak Ihárosi Ibolya dombóvár Kutyaürülék összegyűjtésére és tárolására alkalmas kukákat helyeztek ki Dombóváron. Az edények forgalmas, központi helyeken találhatók, mint például a Fekete és az Ady ABC parkolója vagy a Petőfi tér. A kellemetlen szagoktól nem kell tartani, mert az 50 literes kukák hermetikusan záródnak. A kukák mellett lévő tartályban e célra készített zacskók vannak a kutyaürüléknek. így a gazdiknak ezentúl nem kell diszkréten félrefordítani a fejüket, míg négylábújuk a dolgát végzi, csupán használni a praktikus felszerelést. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Kismányok KIRÁNDULÁS a nyugdíjasklub Budapestre kirándult. A csoport tagjai megismerkedtek a Parlamenttel, jártak a Hadtörténeti Múzeumban, a Mátyás-templomban. Esti programként az Operett Színházban megnézték a Csárdáskirálynő című előadást, (pá) Kisvejke RÁKÖTÉSEK Megtörtént a szennyvíztisztító telep műszaki átadása. Az önkormányzat segítségével megkezdődtek a lakossági rákötések a szennyvízcsatorna-hálózatra, Eddig közel ötven ingatlant csatlakoztattak a gerincvezetékhez, (pn Lengyel TERVEK Az óvoda bővítését, új ebédlő építését tervezi az önkormányzat, ahol nemcsak a falu gyermekeinek és időseinek étkeztetését szeretnék megoldani, rendezvények lebonyolítására is szánják, ipái Mórágy ösztöndíj Megszületett a döntés a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjra beadott pályázatokról. A képviselő-testület úgy határozott, hogy mind a nyolc mórágyi főiskolán, egyetemen tanuló fiatal havi ötezer forint támogatásban részesül. (pá) Nagymányok kihelyezett ülés A Nyugdíjas Bányász Szakszervezet nagymányoki csoportja Kismányokon tartotta ülését. A fórumon Brandt János elnök beszámolt a szervezet tevékenységéről, valamint ismertette a nagymányoki csoport megalakulásuk 10. évfordulójára tervezett programot, (pá) Pálfa FALUSZÉPÍTÉS Lejárt a szerződése október 31-én annak a tizenöt embernek, akiket a település az Ozorával közös közmunkaprogram keretében foglalkoztatott. Az önkormányzat három fő továbbfoglalkoztatását vállalta három hónapnyi időtartamra. A közmunkások a közterület rendezését, a falu szépítését végzik, (vt) Pincehely óvodaátadás a sikeres műszaki átadás után a tervek szerint hamarosan, pontosan november 12-én ünnepélyesen átadják a 16,5 millió forint értékben felújított óvodát. A modernizált óvoda a felújítás után mindenben megfelel a XXI. század követelményeinek. (vl) Simontornya ifjú házasok Négy fiatal házaspár nyújtott be az első lakáshoz jutás támogatásáért kölcsönkérelmet. Az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága megtárgyalta a kérelmeket, három házaspár támogatására tett javaslatot. Egy házaspár kérelme nem felelt meg az előírásoknak. A képviselő-testület következő ülésén dönt a támogatásokról. (vl) Szekszárd nyugdíjasok találkoztak A Tolna megyei Állami Közútkezelő Kht. tegnap találkozót szervezett nyugdíjasainak. Az ünnepségre, melyet Fadd- Domboriban tartottak, körülbelül hetven volt munkatárs érkezett a megye minden részéből. A nyugdíjasok nemcsak ebédet és ajándékot kaptak, hanem tájékoztatást is a cég múlt évi munkájáról. (bk) Tamási CIVIL szerveződések Szövetségének megalakítását kezdeményezték a helyi alapítványok, egyesületek, országos és regionális hatáskörű szervezetek helyi csoportjai a kapcsolatfelvétel és együttműködés lehetőségét keresve. A tervek szerint a jövő év februárjában kezdené meg működését a szövetség, (gn) TeVel MEGEMLÉKEZÉS Az első és második világháborús emlékműnél megemlékezést tartottak halottak napján. A képviselő-testület tagjai mellett sok helybeli lakos helyezte el a kegyelet virágait az obeliszknél. A két világégés áldozataira Héri Lászlóné polgármester emlékezett, (pá) : Tolna jégeső-elhárítás a koI rábbi évek elutasítása után a tol- : nai képviselő-testület többsége : úgy döntött, hogy 2005. január ■ elsejétől a város is csatlakozzon : a Nefela Dél-Magyarországi Jég- : eső-elhárítási Egyesüléshez. Az : éves tagdíj a település lakosság- j, számának figyelembevételével : 85.365 Ft terhet ró az önkor- : mányzat következő évi költségve- ; tésére. (sk> : Váralja gyermekprogramok : Helyben szerveztek gyermek elő- ; adásokat az óvodában. Vendég- i szerepelt a pécsi Bóbita Bábszín- : ház a Macóka meséi című bábjá- : tékkal. Kovács Gábor Körbe já- | runk, karikába címmel zenés, tán- : cos programmal szórakoztatta az : óvodásokat. ipá> (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) i FOTÓ: BAKÓ JENŐ