Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-29 / 278. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 29., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Őrzik a hagyományt dödöllével és káposztás gőzgombóccal gasztronómia Nagyanyáink receptjei alapján készültek a székely és sváb ételek F. Kováts Éva högyész Hagyományőrző estet tartottak szombaton Hőgyészen a gasztronómia jegyében a he­lyi művelődési házban. A 10. al­kalommal megtartott rendezvé­nyen nagyanyáink receptjei alapján székely és sváb ételeket készítettek, majd tálaltak fel a nagyközség ügyes kezű, szor­gos asszonyai. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, szé­kely- és bikfagaluska, dampf- knedli (káposztás gőzgom­bóc), saures (belsőségből ké­szült savanyú pörköltféle), tej­fölös „csürke” máiéval és dö­döllével. A jó hangulatú est résztvevőit Frankné dr. Kovács Szilvia, a Tol­na Megyei Közgyűlés elnöke kö­szöntötte, hangsúlyozva a hagyo­mányőrzés fontosságát, míg a polgármester, Gyetvai László kö­szönetét mondott az ételeket elké­Szorgos kezű asszonyok készítették a finom étkeket szító asszonyoknak. Az est ven- szerb táncegyüttes. Nem tsak nem hagyományos ételeikből is dége volt a medinai Sárenac szerb táncokat mutattak be, ha- hoztak kóstolót a hőgyészieknek. Néptánc: elmélet, gyakorlat F. Kováts Éva szekszárd Néptánc-továbbkép­zést tartott a Tolna Megyei Kul­turális Intézet, az Örökség Gyer­mek Népművészeti Egyesület, a Babits Mihály Művelődési Ház a hétvégén. A néptáncegyüttes-ve- zetőknek, asszisztenseknek, ál­talános iskolai néptánc-pedagó­gusoknak rendezett I. Dél-Du­nántúli Regionális Néptánc To­vábbképzésen a szakma neves képviselői, Szabados Péter, a So­mogy Megyei Művelődési Köz­pont igazgatóhelyettese, Szabadi Mihály Bessenyei György-díjas koreográfus, Molnár János, a pé­csi Mecsek Táncegyüttes művé­szeti vezetője, Matókné Kapási Júlia, a Bartina Néptáncegyüttes vezetője tartott előadásokat. Töb­bek között szó volt a régió nép­táncosainak helyzetéről, vala­mint a táncegyüttesek, csopor­tok menedzselésének lehetősé­geiről. Az elméleti képzés után Tréningtechnikák a néptáncok­tatásban címmel Maródi Attila néptáncművész tartott gyakorla­ti bemutatót. A körzeti megbízottak a rendőrség Jolly-jokerei Közbiztonság. Egy-egy kistelepülés közbiztonsá­gáról gondoskodni nem könnyű feladat. A körzeti megbízottaknak sokféle ismerettel kell rendelkez­niük. Munkába állásuk előtt speciális képzésben részesülnek. Pál Ágnes BONYHÁD-MŐRÁGY Négy ÓV SZOl- gálatteljesítés után áthelyezését kérte konyecsnyi János körzeti megbízott rendőr. Mint mondja, Mórágyon lakott. Itt, Báta- apátiban és Mőcsényben teljesí­tett szolgálatot. Az esztendők során jó kapcsolatot sikerült ki­alakítania az önkormányzatok­kal, szervezetekkel és amit a legfontosabbnak tart, a lakos­sággal. Távozásának családi okai vannak. Mórágy polgár- mestere, Garay János szerint jó­nak mondható a falu közbizton­sága. Kicsi, zsáktelepü­lésről van szó, az em­berek ismerik és minden szokatlan je­lenség esetén figyel­meztetik egymást. Mindezek mellett azon ban jó, ha van hely­ben dőlj rendőr. A Bonyhádi Rendőr- kapitány­ság - el­látási te­rületéhez tartozik Mórágy is - vezetőjétől, Hor­váth József rendőr ezredestől megtudtuk, hogy állományuk­ból már találtak szakembert a december 1-jétől megüresedő helyre Müller Zoltán főtörzsőr­mester személyében. Hozzátet­te, hogy azokban az esetekben, amikor egy körzeti megbízott távozása kiszámítható, a feladatot vállaló munka­társ belső továbbképzé­sen vesz részt, tapasztalt kollégák mellett szerez gyakorlatot. Az összetett, sokrétű munka miatt spe­ciális képzésre van szük­ségük, helyi kapitányok­nak is lehetne ne­vezni őket. Szege­di Tibor rendőr­hadnagy, alosz­tályvezető tájé- sze- a bonyhádi el­területén - a város és 39 település - közel húsz körzeti megbízott dolgo­zik. Folyamatosan szolgálnak, járőröznek, lakossági bejelenté­sekkel foglalkoznak, bűnügyek­kel csakúgy találkoznak, mint igazgatás- és közlekedésrendé­szeti feladatokkal. Ők a rendőr­ség Jolly-jokerei. Alsósok is, felsősök is vetélkedtek egymással Rákosi Gusztáv gerjen Az egészséghónap apro­póján, egy héttel az alsósok ve­télkedőjét követően a felső tago­zatosoknak is versengést szerve­zett a Kenessey Albert Általános Iskola. A nagyok témája a do­hányzás, alkohol, drog volt. A hét csapat részvételével megren­dezett versenyen előbb egy fel­adatlapot kellett megoldani a há­rom témában, majd egy dohány­zási teszten mutathatták meg a diákok, mit tódnak a cigarettá­zásról, annak káros hatásairól. Egy ötletes képrejtvény után az activity játék mintájára kellett fogalmakat kitalálni, majd egy szituációs játékban mutatták be, miért nem fogadják el a felkínált cigarettát. A remek hangulatú versenyben a végső sorrend a következő lett: 1. Antialkoholis­ták I., 2. Drogosok, 3. Antialko­holisták II. Hasonlóan az alsó ta­gozatosok programjához, itt is minden résztvevő győztes lett, miután minden résztvevő aján­dékkal távozhatott. Adventi ünnepség volt a Szent Mór iskolában Steinbach Zsolt tolna A hagyományokhoz híven az idén is megrendezte adventi ünnepségét a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola, vasár­nap délelőtt. A műsort a Táltos színjátszócsoport adta, és fellépett az iskola énekkara is. Ezt követő­en a szülők, hozzátartozók, gyere­kek megnézhették azt a kiállítást, amely az intézmény folyosóján mutatja be az iskola diákjainak a Táltos képzőművészeti foglalkozá­sokon készült alkotásait A Szent Mór iskola adventi nyitánya után számos programot („ad­venti ajándékkosár”) kínai a tol­nai művelődési központ, ahol a következő napokban, hetekben, december 21-ig meseszínházra, kézműves foglalkozásokra, drá­ma- és mesedélutánokra, ját­szóházra és 7-8. osztályosok részvételével adventi vetélkedő­re is sor kerül, közben pedig a művházas Mikulás is házhoz megy. Ének és gyertyagyújtás a katolikus templomban FOTÓ: PÁL ÁGNES Az óvónők énekeltek, a gyerekek gyertyát gyújtottak a bonyhádi kato­likus templomban BONYHÄDON a Perczel utcai óvoda pedagógusai - gyermekek és szü­lők körében - évek óta énekkel kö­szöntik az adventét Ez idáig a han­gulatos esteknek az óvoda adott otthont Ebben az esztendőben elő­ször a római katolikus templom­ban tartották a gyertyagyújtást Karácsonyi és gyermekdalokkal köszöntötték a karácsony-várás, Krisztus eljövetelének négy hetét Mint Horváth Klára vezető óvónő mondta: remélik, ezzel is hozzájá­rulhatnak, hogy ebben az időszak­ban fény és békesség költözzön az emberek közé. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Alsónána új járdaszakasz Elké­szült Alsónánán az orvosi rendelő­vel szemben az új járdaszakasz. A tizenöt méteres aszfaltcsík nem tűnhet hosszúnak, de frekventált helyen található. A felújítás fontos volt, a járda ugyanis veszélyes volt a falu központjában. Báta ELFOGADTÁK A BESZÁMO­LÓT A bátai képviselők a legutóbbi testületi ülésen elfogadták a há­romnegyed éves költségvetési be­számolót. A település azon kevesek közé tartozik, melyeknek nincs tar­tozásuk, a bevételek és a kiadások arányban állnak egymással. A meg­beszélésen a jövő évi költségvetés irányelveivel is egyetértettek a kép­viselők. (bk) Bátaszék TÁNCHÁZ VOLT szomba­ton a bátaszéki művelődési ház­ban. A gyerektáncház este nyolc órakor kezdődött, és egy órás volt. Ezt követően a felnőttek vajdaszent- iványi és bukovinai táncokat sajátít­hattak el. Tízkor kezdődött a sza­badtánc. A talpalávalót a Csurgó együttes szolgáltatta, a lépéseket Radák János és Fekete Etelka taní­totta. (bk) Bonyhád német hagyományok Az Arany János Általános Iskolában a diákok kétharmad része német nemzetiségi nyelvoktatásban része­sül. A képzés tizenhat csoportban folyik. A tanórai oktatás mellett nyelvvizsgára előkészítő szakkör mű­ködik. A diákok körében népszerűek a német nyelvű levelező versenyek, az iskolai könyvtárban fellelhető do­kumentumok és a hagyományápo­lást szolgáló tánccsoport tpá> Bölcske IDŐSEK NAPJA A hagyomá­nyoknak megfelelően a moziban kö­szöntötte az önkormányzat vasárnap délután a falu időskorú lakóit Kiss Jó zsef polgármester beszéde után az óvodások, az iskola diákjai majd a nyugdíjasklub tagjai adtak műsort <rg) DeCS SÁRKÖZI LAKODALOM A hat sárközi település képviselőinek és polgármestereinek megbeszélésén a Leader + pályázat mellett szó esett a jövő évi sárközi lakodalom­ról is. A házigazda Őcsény lesz, így a programokat Guzsván István, Őcsény polgármestere ismertette a jelenlévőkkel, Decsen. (bk) Dombóvár-Szőlőhegy kábelba­rátok Két hónap próbaüzem után 160 háznál már Szőlőhegyen is van kábeltévé. A hatvannapos kedvcsi­náló nem kötelezett semmire, aki nem kérte, kötöttségek nélkül visz- szamondhatta az előfizetést. Sőt, ez idő alatt díjat sem kellett fizetni a tévézésért. A visszalépők száma tíz százalék alatt volt. A hálózat kiépí­tési és bekötési költségei csak kis részben terhelték az itt élők pénz­tárcáját, a javát az ORTT és a kábel- szolgáltató Tarr Kft. állta, ibb) Dunaföldvár ADVENT A Béke téren lévő szökőkútnál kigyúrtak a fények tegnap délután a hagyományos ad­venti koszorún. Nagy Gáborné pol­gármester köszöntője után három egyház, a római katolikus, a refor­mátus és az evangélikus lelkészei mondtak áldást, trg) Dunaszentgyörgy születésnapi GÁLA A faluházban szombaton dél­után műsort adott a tízéves születés­napját ünneplő Vadrózsa népi együt­tes. A gálán felléptek a vajdasági testvértelepülés, Tornyos Ady Endre Művelődési Egyesületének tagjai is. Külön köszöntötték a Vadrózsa tá­mogatóit, az önkormányzatot, cége­ket és magánszemélyeket, trg) Fácánkert hóeltakarítás válto­zik a hóeltakarításért felelős vállal­kozó Fácánkertben. A képviseló testület Orbán József polgármestert bízta meg, hogy folytasson tárgyalá­sokat ez ügyben. A polgármester el­mondta, hogy szóban már megálla­podott a helybéli jelölttel, aki ren­delkezik a szükségés gépkapacitás­sal. A testület csütörtökön foglalko­zik a kérdéssel, rsw Gerjen a fiatalokért Megalakult a Gerjeni Fiatalok Egyesülete. A szervezet alakuló ülésén az egye­temi tanulmányait végző Romhányi Károlyt választotta elnö­kévé. Az egyesület elfogadta a kö­vetkező egy év programját, amely­hez pályázatokon kívánnak pénzt biztosítani, irg) HarC ISKOLATÁRSULÁS A harci képviselő-testület jóváhagyta a köz­ség a zomba-felsőnánai iskolatár­suláshoz történő csatlakozását. A társulás miatt a harci iskolában nem történik változás, az alsó tago­zatos diákok ugyanúgy helyben ta­nulnak majd, mint eddig, isk) Högyész TÉLI ESTÉK Az őszi mun­kák befejeztével megélénkült Hőgyészen a művelődési házban működő klubokban az élet. A ház hosszú évek óta négy klubnak, két énekkarnak, négy tánccsoportnak ad helyet és legújabban a sportkör sakkszakkörének, mi t \ t i

Next

/
Thumbnails
Contents