Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-27 / 277. szám

12 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 21., SZOMBAT KÉK TÜKÖR Az elfogásban mar nem vettek reszt a DEA-ügynökök Nagy tételben kilogrammonként 17 ezer eurót, kiadagolva, az utcán 700 millió forintot ér ez a heroin Az amerikai ügynökök dicsérik a magyarokat háború Nemzetközi nyomozás kezdődött FBI-, CIA- és DEA-ügynö- kök is együttműködnek a magyar hatóságokkal a terroristák pénzügyi hát­terét adó drog- és fegyver­kereskedelem elleni harc­ban. Az ügynökök elége­dettek a magyarokkal. Szemén László A hivatalosan már két éve Ma­gyarországon működő FBI-ügy- nökök mellett immár a CIA és a DEA munkatársai is beszálltak a szervezett bűnözők elleni harc­ba. Rendőrségi körökből szárma­zó információnk szerint az ame­rikai hírszerző ügynökség (CIA) és a kábítószer-elleni ügynökség (DEA) emberei jelenleg is több akciót folytatnak. Az akciók egy részét magyar tisztek irányítják, és a magyar különleges nyomo­zók a terepen is együtt dolgoznak az amerikai ügynökökkel. A CIA néhány hónapja tette közzé, hogy a terroristák anyagi hátterét szervezett bűnözésből, drog-, illetve fegyvercsempészet­ből, -kereskedelemből biztosítja. A DEA-ügynökök a drogcsempé­szet úgynevezett balkáni útvona­lának ellenőrzése céljából érkez­tek a térségbe. A nemzetközi együttműködésnek köszönhető a legutóbbi, 42 kilogrammos heroinfogás. Az előzmények még nyárra vezethetők vissza. Egy XV. kerületi diszkó előtt ismeret­lenek többször is rálőttek egy ki­lépő férfira. Rá néhány napra Óbudán valaki megszurkált és meglőtt egy koszovói albánt, aki­nek a lakásán aztán egy kilo­gramm heroint találtak a nyomo­zók. Az albán emiatt előzetes le­tartóztatásban van. A magyar nyomozók és az amerikai ügynökök az ő kapcso­latait feltérképezve jutottak el ahhoz a magyar és török férfi­hoz, akit múlt héten a XVIII. ke­rületben elfogtak. Autójukból ke­rült elő a nagy tisztaságú drog. A szer útját Afganisztánból Török­országon át Budapestig végigkö­vették az ügynökök. Mint azt megtudtuk, a DEA- és a CIA- ügynökök rendkívül elégedettek a magyar nyomozókkal, különö­sen a fedett nyomozókkal. Felké­szült, bátor és sikeres kollégák­nak tartják őket. A jelenleg folyó akciókról csak annyit lehet tudni, hogy összefüg­genek a XVIII. kerületi fogással, és eddig negyven gyanúsítottje­löltjük van a rendőröknek. A XV. kerületi lövöldözéssel egyébként azt a két szerbet gyanú­sítja a rendőrség, akiket az augusz­tusi kecskeméti fegyvercsempé­szet kapcsán tartóztattak le. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Gondatlan tulajdonosok Szekszárdon egy bolt pultján hagyott mobiltelefont loptak el, egy nyitva hagyott Palánki- hegyi tanyából pénztárca és telefon tűnt el, egy középisko­la tanárijából arany nyaklán­cot, míg Tolnán egy bekerítet­ten udvarrészről alumínium­tartályt tulajdonítottak el. Szinte valamennyi esetben a tulajdonosok nem megfelelő gondossága volt a cselekmény oka. Anya jelentette fel a fiát Egy édesanya saját fiát jelen­tette fel a rendőrségen. A fiú az anya engedélye nélkül vitt el Palánki hegyi tanyájukból telefont, disznóhúst és bort, közel 100 ezer forint értékben. Hiába őrizték, eltűnt Egy eddig ismeretlen személy Závodon ellopta az egyik lakó­ház konyhájában őrzött 150 ezer forint készpénzt. A rend­őrség keresi a tettest. ŐSZI MTZ AKCIÓ az AGRIFEK 21 Kft.-nél EGYENES HIDAS TURBÓS MTZ-ék GARANCIA ELLÁTÁSSAL Mi» 3.839.000 Ft+afa-töl a késztet erejéig Bővebb felvilágosítás: SZEKSZÁRD, SIÓ MOTEL Tel./fax:74/412-350, 30/474-52-70, 30/936-36-01, 30/474-52-48 Halálos előzés a hatoson Halálos baleset történt tegnap 11 óra 20 perckor a 6-os főút 149. kilométerénél, Kakasd külterü­letén. Egy Pécs felől Budapest fe­lé közlekedő Mitsubishi előzés során áttért a menetirány sze­rinti bal oldali sávba, ahol fron­tálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kamion­nal. A személygépkocsi vezetője, az 59 éves L. K., szerbia- montenegrói állampolgár a hely­színen életét vesztette. A kamion sofőrje nem sérült meg. Az anya­gi kár előzetes becslések szerint 3 millió forint, (pá) TRAFFIPAX 2004. november 27-én, szomba­ton: 7.30-8.30-ig a 61-es főúton, Pincehely belterületén, 8.50- 10.00-ig a 65-ös főúton, Ireg- szemcse belterületén, 10.50- 11.20-ig a 61-es főúton, Nagy- kónyi belterületén, 11.30-12.00- ig a 61-es főúton, a 72-73 km szelvényeknél, 12.10-12.30-lg a 61-es főúton, a 85-90 km szelvé­nyeknél, 2004. november 28-án vasárnap: 7.30-10.OO-ig a 64-es főúton, Simontornya belterüle­tén, 10.30-11.30-ig a 61-es fő­úton, Simontornya belterületén, 11.40-12.30-ig a ól-es főúton, Tolnanémedi belterületén várha­tó sebességmérés. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MEVACO a Gyermekek Családba Kerüléséért Alapítvány A MEVACO Perforált Lemez Gyártó Kft. ismervén a család társadalmon belüli szinte pótolhatatlan fontosságát, a saját szüleik gondoskodása nélkül felnövő gyermekek jövőbeli esélyeinek nehézségét, feladatának tartja e terület problémáinak csökkentését, s ezért 2000-ben létrehozta a MEVACO a Gyermekek Családba Kerüléséért Alapítványt, Az Alapítvány jelenleg hét olyan családdal tart kapcsolatot, ahol nevelt gyermekek élnek. Az Alapítvány azoknak a gyerekeknek szeretne segíteni, akik hosszú ideig nem élhették meg egy biztonságot adó, szeretetteljes család légkörét, ezért célul tűzte ki a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek segítését és esélyegyenlőségének megterem­tését, valamint az ezen gyermekek nevelésére vállalkozó családok tevékeny támogatását, A támogatási formák tekintetében az az elképzelésünk, hogy két olyan új család létrehozását segítenénk, amelyben sérült és/vagy idősebb gyermekek is helyet kapnak. Támogatási fettételek: • A család vállalkozik arra, hogy mint leendő nevelőszülők legalább három gyermeket vesznek magukhoz gyermekotthonból. A gyerekek vállalásakor 6 évesnél idősebb és/vagy sérült gyermekek nevelésétől sem zárkóznak el. • A leendő nevelőszülők (de legalább egyikük) munkahellyel és jövedelemmel rendelkeznek. • A leendő család Tolna megyében él. • A leendő nevelőszülők kifejezik együttműködési szándékukat az alapítvánnyal az általuk gondozandó gyermekek nevelése érdekében. % A leendő nevelőszülők megfelelnek a rájuk vonatkozó törvényi előírásoknak. Az alapítvány által nyújtott támogatások: 9 Évente meghatározott anyagi támogatás minden, a nevelőszülők által gondozott gyermek ellátására. • Szükség esetén szerepvállalás gyógyszerek, gyógykezelések, gyógyászati eszközök, fejlesztő foglalkozások finanszírozásában. • A gyermekek fejlődését, tanulását elősegítő anyagi és dologi juttatások. Rendszeres kapcsolattartás a családokkal (nevelőszülőkkel és gyerekekkel egyaránt), segítségnyújtás a szükségleteknek megfelelő ellátások magas szintű biztosítása érdekében. • Részvételi lehetőség az alapítvány által szervezett kulturális és ___ képzési programokban.___________________________________ A támogatási formákhoz tartozik ezen felül, hogy az anyagi juttatásokon túl, a család és a gyerekek mindennapjaiban is szeretnénk jelen lenni. Elő kapcsolatot kívánunk tartani velük, s az igényeiknek és szükségleteiknek megfelelően abban segíteni, amiben ők azt szükségesnek tartják. Az alapítvány várja azon leendő nevelőszülők jelentkezését, akik megfelelnek a pályázati felhívásban közölt feltételeknek. A jelentkezéseket 2004. december 10-ig várjuk. Döntést a beérkezést határidőt követő két hónapon belül hoz az alapítvány kuratóriuma. A döntésről minden pályázót írásban értesítünk. Amennyiben több információra van szükségük, hívják 12.00 és 16.00 óra között a következő teiefonszámot: 74/ 529-602. A jelentkezéshez pályázati adatlapot biztosítunk, mely ugyanezen a telefonszámon igényelhető. A jelentkezéseket a kitöltött pályázati adatlappal fogadjuk él. A pályázatban közölt információkat bizalmasan kezeljük. ERTEKESITESI FELHÍVÁS A PAKSI ATOMERŐMŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG nyilvános árverésen értékesíti a tulajdonában lévő Szekszárd, Gróf Pál u. 4. X. emelet 31. sz. alatti 3 szobás, 62 nT alapterületű társasházi lakást Helyrajzi szám: 4458/4/A/62 A kikiáltási ár: 7 700 000 Ft Árverési biztosíték összege: 800 000 Ft A lakás megtekinthető: 2004. Xli. 2.10.00 és 17.00 óra között. Az árverésen az vehet részt, aki a biz­tosítékot a kiíró OTP Bank Rt.-nél vezetett 11746005-20093972 számú számlájára 2004. december 06-ig átutalja, és az erről szóló igazolást az árverésen bemutatja. Az átverés helye: Szekszárd, Gróf Pál u. 4. X. emelet 31. Az árverés ideje: 2004. december 7, 10.00 (ja. Információ: Ritz Ádám, te!.: (06-75) 508-592, vagy a ritz@npp.hu E-mail címen. egyszerű, kockára tment#* most akár még több bankszámla díjkedvezménnyel ; r*~.................................................. ...........................1 »t aéátSíalMSjglsS. íbfe?4íÄ0570 P*>MsaO(.iiS2L «»15)0813« i |Dwtafc$HMfrit& í*?«!*6«20 frv|IXs»#f*!ra.ätetkJl tS*i«)5?3SS0 í| Ate»* um. owztmer lm tecembw IS-g art -ItamaíjíailMt** »04, I I *Mg » 2 Nftmpos ibwsdejü gxtra temn Tmw lotest*« imémi vms^&zéc. i mttto harm Mess. SŐŐÖOŐ fa&m tétet*. A feewfe « A$ akeíA f* tmkMki Hwste*tom? H ss Áfcafc&fií« » A prtmtxiéí p&ék cessteteű: a K&H tmet jsték «*«• felíúíáíék tamSamáák, mfy a&rA. ás a ki«*« >f m*m álffeíídtfSTií’Aíiysic nyerjen hozza 300000 forintot! rekordkamat a két hónapra lekötött betétre > < t I

Next

/
Thumbnails
Contents