Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-23 / 273. szám
5 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 23., KEDD MEGYEI TÜKÖR A város támogatja az üzemidő-növelést Vida Tünde pahs A paksi atomerőmű az évet a terveknek megfelelően zárja, gőzerővel készül az üzemidő növelésére. Egyebek között ezekről a kérdésekről számolt be a vezérigazgató azon a találkozón, ahol hagyományosan a város képviselőit látta vendégül a cég vezetése. Kocsis István elmondta, 2007-ig kell megkapniuk a hatóság engedélyét ahhoz, hogy húsz évvel tovább működjenek a blokkok. Ez a társaságnak 175 milliárdjába kerül, a központi költségvetésből nem kérnek támogatást. Az idei árbevétel 119, a kiadás 125 milliárd lesz. A társaság adó formájában több mint 2,2 milliárdot fizet az önkormányzatnak, újabb egymilliár- dot jelent a sport, oktatás, civil szféra és egyebek támogatása. Lapunk kérdésére Kocsis István elmondta a városvezetéstől csupán azt várja, az erőmű működéséről mondja el az igazságot, azt hogy ittléte mit jelent a városnak. Hajdú János polgármester szerint a képviselők jó kommunikációval támogathatják az erőmű célkitűzéseit. - Amikor meggyőződtem a világ- tendenciákról, s arról, hogy ez semmilyen biztonsági kockázattal nem jár, én személy szerint is teljes mellszélességgel e törekvés mellé álltam - mondta. A tervezett racionalizálással, szerkezetátalakítással kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: a versenyképesség megőrzése érdekében szükség van egy jól tervezett struktúraváltásra, de ez nem jelent azonnali és drasztikus létszámcsökkenést. „Egyszerűbb, jobban áttekinthető szisztémára van szükség, ahol a felelősség jobban tetten érhető.” - hangsúlyozta. Biztonságban az adatok Szentgyörgyi Zsolt, az atomerőmű informatikai főosztályvezetője hétfőn sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy új adatbiztonsági auditrendszert vezetnek be a Paksi Atomerőmű Rt.-nél. A ISeeSec elnevezésű rendszert a Megatrend 2000 Rt. helyezi üzembe. A rendszer lehetővé teszi majd az adatbiztonság központi ellenőrzését. Most a meglévő rendszer felmérésénél tartanak, a gépi és programfejlesztésre év elején kerül sor. Tanulnak a roma fiatalok PAKS A paksi Pákolitz István Városi Könyvtár adott helyet annak a számítógép-kezelői tanfolyamnak, melyet pályázati támogatással rendez a sárszentlőrinci cigány kisebbségi önkormányzat. A szervezet a MATÁV pályázatán nyerte el a lehetőségét annak, hogy két csoport részt vegyen egy internethasználatot népszerűsítő és az azzal kapcsolatos tudnivalókat közvetítő kurzuson. A tanfolyamon öszszesen tizenketten vesznek részt. Csonka József, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, azért pályáztak, hogy a munkanélküli roma fiatalok nagyobb eséllyel jussanak álláshoz. A résztvevők között többen külföldön szeretnének munkát vállalni, ehhez azonban számítógép- és nyelvismeret szükséges. A CKÖ az utóbbi megszervezésében is szeretne segítséget nyújtani. mi Előírások és önkormányzatok egészségügy Vizsgálták az óvodák higiéniai helyzetét A hatályos jogszabályok szerint az óvoda célját szolgáló létesítményekben nyolc gyermekre kell jutnia egy WC-nek és egy kézmosónak. Az ÁNTSZ megyei intézetének felmérése szerint a Tolna megyei óvodák több mint 40 százalékában kevesebb a mosdókagyló és az illemhely az előírtnál. Venter Marianna tolna megye Az óvodákat fenntartó önkormányzatok lehetőségeikhez mérten igyekeznek mindent megtenni az intézmények fejlesztése érdekében, a tetteknek azonban legtöbbször a szűkös költségvetés szab határt. Megyénkben 150 önkormányzati fenntartású óvoda van, ezek higiénés viszonyairól készített i Festetés a Tolna megyei óvodákban : 1 éven belül 54 intézményben : : 2 éven belül 67 intézményben : : 3 éven belül 20 intézményben : ! 4 éven belül 12 intézményben : : Évente részleges festés 14 intézményben : felmérést az ÁNTSZ megyei intézete. Alig akad olyan intézmény, amely mindenben megfelelne a szigorú előírásoknak. Például 72 óvodában nincs elég mosdókagyló a gyermekek létszámához viszonyítva, nincs elég WC- kagyló 64 intézményben. Mint azt dr. Vendég Magdolna, az ÁNTSZ megyei intézetének osztályvezetője elmondta, a jelenleg óvodaként működő épületek alig több mint fele készült eleve óvodának, többek között ez is tükröződik a felmérés eredményeiben. A mosdók, vagy az öltözők mérete ugyan nem mindig felel meg az előírásoknak, de kifogástalan az egészségügyi ellátás, a rendszeres védőnői ellenőrzés, a dolgozók alkalmassági és foglalkozás-egészségügyi ellátása. Az pedig minden óvodáról elmondható, hogy íz „emberi té- > nyező”, az- , ö az a gyér- J J mekeket m A Tolna megyei óvodákban megfelelő a higiénés helyzet, bár a vizesblokk csaknem az intézmények felében kisebb az előírtnál. A képen: étkezés utáni kézmosás a szekszárdi kórházi óvodában szerető, gondos óvodapedagógusok és kiszolgáló személyzet mindenütt biztosított. Minden település igyekszik a lehető legtöbbet megadni az ott élő gyermekeknek és nem a jó szándékon, hanem a nehéz anyagi helyzeten múlik, hogy nem tehetnek ennél többet Guzsván István, Őcsény község polgármestere elmondta, ahogy a költségvetésből telik, apránként felújítják az óvodát, ahová jelenleg' hetven gyermek jár. Meszeltettek, parkettáztak, új játékokat vásároltak. A vizesblokk felújítását, amely több 10 millió forintos beruházás lenne, csak pályázat útján tudnák megoldani, ehhez azonban nem biztos, hogy elő tudják teremteni a szükséges saját erőt. Csaba Józsefné, Bonyhádvarasd polgár- mestere szerint a gyermekekről és az idősekről való gondoskodás a legfőbb feladat egy településen. A bonyhádvarasdi oviba 22 gyermek jár, tavalyelőtt korszerűsítették a konyhát sikeresen felújították a tetőt és a nagytermet is. Az óvoda vizesblokkja megfelelő méretű és állapotú, egyelőre nem szorul felújításra. Program a hajléktalanság ellen rászorulók Akkor kellene segíteni, amikor még van visszaút A szociális ellátórendszer több szolgáltatást nyújt a gyerekeknek és nőknek, mint a férfiaknak. Az időben nyújtott lelki, jogi, szociális és intézményes segítség megelőzheti a válás miatt utcára kerülő férfiak végleges lecsúszását, fejti ki dolgozatában egy végzős szociális munkás hallgató. Venter Marianna szekszárd Tüzes Rita, a tudományos diákköri konferenciára készült dolgozatában koncepciót dolgozott ki arra, hogy miként lehetne megelőzni egy bizonyos csoportban a hajléktalanná válást. Kérdésünkre elmondta, tanulmányai során rájött, hogy válsághelyzetbe került gyerekeknek és a nőknek sokkal több szolgáltatás áll a rendelkezésére, mint a férfiaknak. A hajléktalanságnak sok oka lehet és nagy különbségek vannak a hajléktalanok között. A férfiak közül sokan válás, vagy élettársi kapcsolat megszűnése miatt kerülnek az utcára. Gyakran saját lakásukat hagyják ott a férfiak a gyerekeiknek. A budapesti Oltalom Karitatív Egyesület szállóján és az úgynevezett fűtött utcájában végzett kutatást a hajléktalanok között. Bebizonyosodott, ha valaki egy vagy két évet eltölt hajléktalanszállókon, az már elfogadja a hajléktalanlétet, alkoholizálni kezd, megbetegszik. Ezért akkor kellene segíteni nekik, amikor még van visszaút. Projektje három részből áll. Az internetes honlapon tájékoztatást kaphat a még munkahellyel rendelkező rászoruló a lehetőségekről. A civil szervezetek által működtetett intézményben pedig napközben személyes segítséget kaphat az elvált apa. Például ahhoz, hogy kapcsolatban maradjon a gyerekeivel, barátokkal. Egy másik részében pedig a hajléktalan- szállóknál színvonalasabb helyen és társaságban kapnának helyet a rászorulók. Nyíró Árpád, a szekszárdi hajléktalanszálló vezetője az ötletet jónak tartja. Tapasztalatai szerint azok válnak tartósan hajléktalanná, akiknek az életében legalább három-négy rizikófaktor együtt van jelen. Pócs Margit, a szekszárdi Mentálhigiénés Műhely vezetője úgy vélekedik, minden gondolat, ötlet fontos, amelynek nyomán segíthetünk egymásnak. Skóciában is azt látta, hogy egyre több feladatot vállalnak civil szervezetek, s elkerülhetetlen, hogy ez a folyamat nálunk is elkezdődjön. Mint mondta, az Őszinte szó szolgálathoz eddig is gyakran fordultak segítségért elvált apák. Azt javasolta, hogy a tanulmány ifjú szerzője keresse meg a Műhelyt, mivel csak összefogással lehet bármit is megváltoztatni a világban. tüzes RITA nonk,1979 augusztus 31-én született ; Békésen. A szekszárdi főiskola végzős szociális ; munkás hallgatója. Biztosított a munkahelye egy ■ családsegítő szolgálatnál, ahol lehetővé teszik, hogy elvégezze a pszichológia szakot. Elsősorban : nevelőotthonos vagy problémás gyerekekkel szer • retne foglalkozni, esetleg hajléktalanokkal TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Ozora költségvetés A képviselő- testület megtárgyalta az eltelt háromnegyed év pénzügyi teljesítését, a költségvetés helyzetét. Megállapították, hogy a bevételek és a kiadások a tervezett szinten vannak, így gond nélkül zárult ezen időszak. Megkezdték a tárgyalásokat a 2005. évi költségvetés előirányzatairól. (vll Paks KONZULTÁCIÓ A polgármesteri hivatal oktatási és kulturális osztálya előadást és konzultációt szervezett az önkormányzati intézmények pedagógusai számára az integráció témakörében, tegnap a városházán. Az előadó dr. Torda Ágnes, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karának docense volt. Irg) Paks-Dunaföldvár twirlingverSENY A horvátországi Slavonsky Brodban szerepelnek nemzetközi twirlingversenyen a két város sportolói. Paksról Kalmár Lívia és Őzse Gabriella tanítványai utaztak. A versenyzők egyéniben, párosban és csapatban versenyeznek horvát, szlovén és olasz sportolókkal. Az Elevenek nevű mazsorettcsoport, melyet Őzse Gabriella vezet, a paksi önkormányzathoz pályázatot nyújtott be, mely sikerrel járt, így nemcsak a versenyzők utazhattak Horvátországba, hanem a szülők és a csoport többi tagja is elkísérhették őket. mi Pincehely megemlékezés az általános iskola névadója, Vörösmarty Mihály születésnapján, december 1-jén, ebben az évben is megemlékezést tartanak. Az előkészületeket már megkezdték, a vetélkedő kérdéseit a költő életéből állították össze, mindezek mellett versek, dalok színesítik a műsort, (vi) Simontornya fried-napok Egy hétig tartó rendezvénysorozat kezdődött a Fried Művelődési Ház szervezésében. Az első napon Vorák Mária előadását hallgathatták meg a résztvevők „Tolvaj öregség - Békés időskor" címmel. (vii Szárazd civil pénzek Egymiiiió- egyszázezer forinthoz jut a Nemzeti Civil Alapprogramból négy szárazdi szervezet. A helyi horgász-, tűzoltó-, ifjúsági és nyugdíjas-egyesület a működés feltételeinek javítására fordíthatja a támogatást. <w Szekszárd helyi közlekedés Egyetértett a Gemenc Volánnal megkötendő ellátási szerződés tartalmával a közgyűlés gazdasági bizottsága. A szerződést a jelenlegi szolgáltatóval legfeljebb nyolc évre lehet megkötni, 2012 után a köz- beszerzéshez eljárásban választják majd ki a szolgáltatót. A május óta hatályos törvény szerint önkormányzati feladat a helyi közlekedés biztosítása, az árhatóság azonban változatlanul a képviselő-testület, a menetrendet továbbra is a jegyző hagyja jóvá. iái Tamási kitiltott autók Több gépjárművet tiltott ki a forgalomból a tamási okmányiroda az év eddig eltelt időszakában, mint tavaly egész évben. 2003-ban 221 jármű kitiltását kezdeményezte a rendőrség, ez év októberének végéig 343 autó jutott erre a sorsra. (Hl Tolna INTÉZMÉNYVEZETŐI ÁLLÁS Jövő február végén lejár a tolnai művelődési központ intézményvezetőjének megbízatása. A helyi képviselő-testület pályázatot tervez kiírni az állásra, amelyről várhatóan e hónap végén születik döntés, (ski Tolnanémedi rajzversenyek az Állatok Világnapja alkalmából megrendezett rajzversenyen negyvennégy alkotást tekinthettek meg az érdeklődők. Az iskola tanulói, tanárai és dolgozói szimpátiaszavazása alapján a legtöbb szavazatot Jádi Kinga (5. o.) Kutyák, Lak Gábor (5. o.) A ló, Szabó Dániel (4. o.) A pók és Szeleden Bence (4. o.) Oroszlán című rajzai kapták. A nagy sikerre való tekintettel „Mikulás kalandjai" címmel újfent rajzpályázatot hirdettek. (vll Udvari KÁRFELMÉRÉS Ma hivatalos felmérés készül az evangélikus templom tetőszerkezetén esett károkról, amelyeket a múlt pénteki vihar okozott. Becslések szerint a kár több millió forintra tehető. Kisebb mértékben megsérült a katolikus templom is, amelynek tetejéről kúpcserepeket sodort le a szél. <w Varsád MEGÚJUL A KÖNYVTÁR Hárommillió forintot nyert a község a könyvtár épületének fejlesztésére. A fűtést már idén korszerűsítik, a mosdó és a bejáratok akadálymentessé tétele tavasszal készül el. im (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )