Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-22 / 272. szám
10 SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 22., HÉTFŐ LABDARÚGÓ NB I., 14. FORDULÓ Két jó példa Élvezetes összecsapás volt a Pécs - Debrecen találkozó is Móczán Z. Ezen a héten bebizonyosodott, hogy van valami remény a magyar futballban. A Ferencváros nem csak a Feyenoord ellen képes teljes erőbedobással küzdeni, maximálisan koncentrálni, hanem egy hazai találkozón is meg tudja mutatni, mire képes igazán. Biztató előjel ez a Schalke elleni idegenbeli UEFA- kupa mérkőzés előtt, még akkor is, ha a német csapat is jó formát mutat, vérmesebb szurkolók ilyenkor már a győzelem esélyeit is elkezdik latolgatni. Látszik a Fradin László Csaba keze munkája, elhallgattatva azokat a bírálókat, akik kispadra ülésekor húzták a szájukat, milyen tapasztalatlan is felnőtt nagycsapatnál. A másik reménysugarat számomra a játékvezetők hétvégi működése jelenti, elvétve olvashattam olyat a tudósításokban, hogy kórusban szidták a bírókat, vagy összezördülésbe keveredtek volna valamelyik kispaddal egy tévesnek vélt ítélet miatt. Persze hiba nélkül levezetett meccseket várni legalább olyan illúzió lenne, mint egy játékostól elvárni, hogy kilencven percen keresztül minden párharcot nyerjen meg, minden szerelése sikerüljön, minden passza csapattárshoz menjen és minden lövése kapura tartson. A játékvezetők azért most jó példát mutattak ehhez. Labdarúgó NB III. Dráva-csoport 14. forduló Második helyen a Tamási A Tamási (egyelőre...) a második, a Dombóvár a tabella harmadik helyéről várja a 2004/2005-ös NB IlI-as labdarúgó-bajnokság tavaszi folytatását. Tudósítóinktól Az utolsó fordulóban a tamásiak azzal a tudattal fogadták a Mohács csapatát, hogy tudták: ha nyernek, nemcsak második helyüket őrzik meg, de faragnak is az éllovas Bollyal szembeni hátrányukból. Nos, az iksszel a második helyüket ugyan megtartották Tálasék (ha a Beremend megnyeri elmaradt meccsét, még előzhet...), ám a „közelítés” csak részben sikerült. A bólyiak pedig megtették azt a szívességet, hogy otthon kikaptak a Nagyárpádtól, ám így is hatpontnyi fórral telelnek az élen. A DFC Lengyeltótiban zárta az őszt, s újfent olyan játékkal rukkolt elő, amilyet rendre látni szeretne Horváth Árpád edző. A Pest Rolanddal megerősített (az irányító visszatért eltiltásából) Rutin végig kézben tartotta a találkozót, s könnyedén gyűjtötte be a három pontot. Az UFC pont nélkül maradt, pedig játéka alapján rászolgált volna legalább a döntetlenre Beremenden. A bajnokság állása 1. Boly 14 10 2 2 31-15 32 2. Tamási 14 7 5 2 17-12 26 3. Dombóvár 14 8 1 5 25-18 25 4. Beremend 13 85 17-13 24 5. Nagyatád 14 6 4 4 22-14 22 6. PVSK 14 7 1 6 25-21 22 7. Baja 13 5 3 5 25-25 18 8. Kozármisl. 14 6 2 6 22-20 20 9. Szekszárd 14 5 3 6 17-17 18 10. Marcali 14 5 3 6 18-25 18 11. Nagyárpád 14 4 4 6 21-21 16 12. Mohács 13 4 3 6 18-22 15 14. B.boglár 14 4 3 7 18-23 15 13. Bonyhád 13 4 1 8 21-27 13 15. Lengyelt. 14 1 3 10 17-41 6 Zalaegerszeg - FTC 1-5 (0-1) Honvéd - Pápa 3-2 (1-0) ____ Gv őr- Újpesti 1(1-0)________ PM FC-Debrecen 1-1 (1-1) Zalaegerszeg: Ferencváros: Honvéd: Pápa: Győr: Újpest Pécs: Debrecen: Varga Z. Szűcs L. Erdélyi Szép Stevanovic Vlaszák Németh G. Csernyánszki Kocsárdi Vukmir Bébik Radios Zsók Grász (Kőhalmi, 75.) Dienes Nikolov Sebők V. Lipcsei Vámosi Szekér Stark Tamási Szabados Éger CsókaJ. Balog Z. Mészáros Farkas A. Vincze G. Vermes Bajúsz Komlósi Józsi Zavadszky (Bognár, Dobos RóthF. Tóth P. Vanczák Kóczián (BaumgartSzatmári (Janjic, 63.) 81.) Genito Farkas V. Sándor Gy. Simek ner,60.,Notheisz,82.) (MadarCs., 74.) Kaj Rósa D. Vadócz Somfalvi (VargaZ., 65.) Erős K. Sípos Dombi (Baj, 46.) Zováth Vén (Lászka, 56.) Horváth R. (Polonkai, 46.) Pavicevic Virág Ljubojevic Leandro Szili (Zana, 90.) Medved (Pusztai, 72.) Farkas B. PestK. Sándor T. Balog Cs. Tőzsér (Laczkó, 75.) Csobánki (Szendrei, Kincses (Tóth Cs., 65.) Vincze 0. TóthN. Kulcsár Halmosi Koplárovics Bajevszki (Sowun85.) Stevica Makra Bükszegi Montvai (Szögedi, 69.) Bogdanovic(Sitku, 56.) Gyánó mi, 86.) Bojtor (Danes, 56.). Tüske (Germán, 65.). Peric (KovácsZ., 46.) Horváth Gy. Kerekes. Waltner. Penksa. Vezetőedző: Szakmai igazgató: Priskin (Pomper, 86.). Rajczi. Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Bognár György. Tóth Bálint. Szakmai igazgató: Vezetőedző: Nagy Tamás. Supka Attila. Gellei Imre. László Csaba. Budapest, 1000 néző. Reszeli Soós István. Mészöly Géza. Pécs, 1800 néző. Zalaegerszeg, 12 ezernezo. Játékvezető: Hanacsek Attila (****). Győr, 600 néző. Játékvezető: Szarka Zoltán (****). Játékvezető: Kassai Viktor (*****). Gólok: 1-0 Vadócz (36. p.), 1-1 Stevica (54. Játékvezető: Abrahám Attila (****). Gólok: 1-0 Montvai (18. p., 11-esből), 1-1 Gólok: 0-1 Rósa D. (9. p.), 0-2 Bajevszki p.), 2-1 Vámosi (60. p.), 3-1 Csobánki (71. Gólok: 1-0 Vincze 0. (8. p.), 1-lTóth N. (57. p.). Kerekes (31. p.). (58. p.), 0-3 Lipcsei (71. p.), 0-4 Szűcs L p.), 3-2 Medved (82. p. )■ Sárga lap: Priskin (79. p.), ill. Rajczi (28. p.), Sárga lap: Pavicevic (38. p., 71. p.), Kóczián (74. p., 11-esből), 1-4 Ljubojevic (76. p.), 1Sáiga lap: Vámosi (16. p.), ill. Tüske (17. p.), Farkas (35. p.), Tamási (49. p.), (53. p.), Sipos (88. p.), ill. Komlósi (82. p.). 5 Penksa (80. p.). Lászka (76. p.). Vlaszák(79. p.). Kiállítva: Pavicevic (71. p.). Kaposvár- Békéscsaba 1-2 (0-1) MTK - Nyíregyháza 3-0 (1-0) Fehérvár - Vasas 1-0 í 1-0) Diósgyőr - Sopron 1-0 (0-0) Kaposvár: Békéscsaba: MTK: Nyíregyháza: Fehérvár: Vasas: Diósgyőr: Sopron: Balajcza Simunic Végh Németh V. Tudor Posza - MolnárZ. Kövesfalvi Horváth! Finta Balog Zs. Balogh B. Lakatos Kriston Plókai Katona Földvári (Sifter, 71.) Zahorecz Vilotic Lambulic Némedi Kuttor Tóth A. Mogyorósi Bagoly Kovácsevics Udvari (Bozsovics, Juhász R. Szatke Koller Gaál L Hompoth Szekeres! Farkas N. (Kardos, 46.) 83.) Pollák Vasas Csizmadia (Bárdi, 78.) Virágh Hanák Bank Bujáki Bon Laskai (Bánka, 46.) Lattenstein (Szalai, 81.) Szanyó Belényesi Horváth A. Máté Lázok Jezdimirovic Miskolczi Schwarcz Ködöböcz Sipeki (Debnár, 87.) Andruskó Simon A. Zabos(HorváthL,82.) Térjék Szabó T. (Bozic, 79.) (Schultz, 71.) Vitelki (Tisza, 22.) Lazic (Nagypál, 46.) Vasiljevic Rednic Tóth Sz. TóthB. Kovrig Mogyoródi Pintér Z. Tóth B. Funk (Németh N., 75.) (Márton, 70.) Hercegfalvi Rósa H. (Papp G., 56) Bárányos Oláh Hoffmann (Ursz, 70.) Kanta J. (Illés, 67.) Faragó (Magasföldi, 58.) Ferenczi Pólyák (Krajncz, 71.) Tóth M. Zsolnai (Szakály, 76.). Miculescu. Silva. Nikolic (Darák, 86.). Horváth F. Horváth P. Egressy. Sira (Balaskó, 57.). Vezetőedző: Prukner Vezetőedző: Szakmai igazgató: Szakmai tanácsadó: Vezetőedző: Csertői Vezetőedző: Vezetőedző: Edző: László. Dajka László. Garami József. Détári Lajos. Aurél. Egervári Sándor. Gálhidi György. Pintér Attila. Kaposvár, 2500 néző. Budapest, 500 néző. Székesfehéivár, 1000 néző. Diósgyőr, 3500 néző. Játékvezető: Bede Ferenc (****). Játékvezető: Makai János (*****). Játékvezető: Solymosi Pétert*****). Játékvezető: Világi Balázs (*****). Gólok: 0-1 Udvari (20. p.), 1-1 Finta (50. p.), Gólok: 1-0 Rednic (14. p.), 2-0 Kanta J. (47. Gól: 1-0 Kriston (40. p.). Gól: Egressy (66. p.). 1-2 Balog Zs. (82. p.). p.), 3-0 Németh N. (81. p.). Sárga lap: Schwarcz (10. p.), Kriston (80. p.), Sárga lap: Egressy (22. p.), ill. Sáiga lap: Andruskó (32. p.), Bank (63. p.), Sárga lap: Bori (51. p.), ill. ill. Gaál L. (23. p.), Ködöböcz(33. p.), Pintér Z. (19. p.), Bagoly (33. p.), ill. Bozsovics(90. p.). Tóth Sz. (46. p.). Tóth A. (57. p.). Horváth A. (38. p.). A forduló játékosa ______________ Ale kszandar Bajevszki (Ferencváros) A Fradi légiós csatára szép csendben lopakodik egyre feljebb a góllövőlistán, találatait arányosan elosztja, ezzel több meccsen is segítségére van csapatának. így volt ez szombaton Zalaegerszegen is, ahol szinte megoldhatatlan feladat elé állította a hazaiak védősorát, jól mozgott be üres területekre, ezért folyamatosan megjátszható volt, és ha odakerült hozzá a labda, ritkán tudták attól szabályos eszközökkel elválasztani. De egy támadót mindig az minősíti, sikerül-e betalálnia az ellenfél kapujába, Bajevszki ezt most megtette, ráadásul akkor növelte kétgólosra csapata előnyét amikor a Zalaegerszeg egyre vehemensebb rohamokat vezetett az egyenlítésért. Ezek után még kiharcolt egy büntetőt is, amivel aztán Szűcs Lajos végképp eldöntötte a három pont sorsát, egyszóval mindent megtett, amit egy csatár megtehet csapata sikeréért, igazolva azok döntését, akik annak idején a Ferencvároshoz igazolták. Góllövőlista________________________________ 9 gólos: Kerekes Zsombor (Debrecen). 8 gólos: Oláh Lóránt (Kaposvár). 7 gólos: Waltner Róbert (Zalaegerszeg), Ferenczi István (Vasas). 6 gólos: Alekszandar Bajevski (Ferencváros), Bárányos Zsolt (Sopron), Igor Bogdanovic (Debrecen), Thomas Medved (Pápa), Vincze Ottó (Győr). 5 gólos: Bükszegi Zoltán (Újpest), Germán Ferenc (Pápa), Illés Béla (MTK), Rajczi Péter (Újpest), Tisza Tibor (Diósgyőr), Tóth Balázs (Fehérvár), Robert Vagner (Ferencváros). 4 gólos: Józsi György (Zalaegerszeg), Montvai Tibor (PMFC), Pest Krisztián (PMFC), Rósa Dénes (Ferencváros), Welton Silva (MTK), Thomas Sowunmi (Ferencváros), Tóth Mihály (Sopron), Vámosi Csaba (Honvéd). Az NB 1. állása 1. Ferencváros 14 10 2 2 35-12 32 2. Debrecen 14 9 2 3 25-12 29 3. Zalaegerszeg 14 8 3 3 26-18 27 4. MTK 14 7 4 3 21-12 25 5. Fehérvár 14 6 5 3 22-12 23 6. Újpest 14 6 5 3 23-17 23 7. Győr 14 6 3 5 17-15 21 8. Honvéd 14 6 2 6 24-29 20 9. Kaposvár 14 5 3 6 17-23 18 10. PMFC 14 4 4 6 15-19 16 11. Sopron 14 4 4 6 18-24 16 12. Pápa 14 4 3 7 20-22 15 13. Vasas 14 4 1 9 18-22 13 14. Diósgyőr 14 4 1 9 14-24 13 15. Békéscsaba 14 2 4 8 12-30 10 16. Nyíregyháza 14 1 6 7 14-30 9 A15. forduló tippjei Nyíregyháza - Kaposvár 1-0 Pápa - Győr í-i Újpest - Diósgyőr 3-1 Sopron - Fehérvár 0-0 Békéscsaba - PMFC 1-1 Vasas -MTK 1-1 Debrecen - Zalaegerszeg 4-0 Ferencváros - Honvéd 2-1 A forduló játékvezetőié Solymosi Péter (*****) Fehérvár - Vasas 1-0 (1-0) Igen nehéz volt a választás, hiszen ebben a fordulóban több játékvezető is kitűnő teljesítményt nyújtott, több helyen is hiba nélkül vezették az összecsapásokat Ami Solymosi Péter mellett döntött, hogy játékvezetői szempontból neki jutott a legnehezebb mérkőzés, és így is remekül megállta a helyét, példásan együttműködött asszisztenseivel, minden ítélete jogos és igazságos volt. A forduló válogatottja Szűcs L. FTC Kuttor Lipcsei Udvari Virágh Fehérvár FTC Békéscsaba Diósgyőr Jezdimirovics Zovath Tőzsér Pest K. MTK FTC FTC PMFC Penksa FTC Bajevszki FTC A forduló mérkőzése Zalaegerszeg - Ferencváros 1-5 (0-1) A harmadik helyezett fogadja az elsőt, 12 ezer néző kíváncsi a találkozóra, születik hat gól, igazán már nem is kell tovább ragozni, miért ez a párharc kapta a forduló mérkőzése titulust De azért még megemlítünk néhány momentumot, ami a találkozó javára szól. Szellemesen, nagy kedvvel játszott a Ferencváros, látszott, hogy sok mindenre lenne képes a játékosállománya, ha minden találkozóra rangadóhoz illő mentális állapotban futna ki. Szűcs Lajos, a vendégek kapusa ismét gólt jegyzett, egy büntetőt értékesített, ezt már lassan megszokhatjuktőle. Hatvan percig méltó ellenfél volt a Zalaegerszeg többször veszélyeztetett, és kicsit a szerencsének is köszönhetik a zöld-fehérek, ho$ a zalaiak csak akkor találtak be, amikor már minden eldőlt. Addig ra azonban már Fradi-fieszta folyt a gyepen. De a lényeg, hogy a labdarúgás ünnepe volt ez szombaton, sokkal több ilyen találkozóra lenne szüksége a szurkolóknak, nézőknek a magyar futballban. Kovács Zoltán (takarva) szerzett vezetést a Tamásinak Lengyeltóti-Dombóvári FC-Rutin 2-411-31 Lengyeltóti: Dombóvár: Kovács Z. Tarr Schmida Károly Hermann Jovánczai Balogh Varga B. Hosszú Bertus (Berényi) Vágner Edző: Somogyi Zoltán Szabados Hopp Várai Banai NagyN. (Regényi) Lassú Farkas Pest R. (Varga T.) Szabotin Fábián Kása (Steiger) Játékos-edző: Horváth Árpád A18. percben Kása kényszerítőzött Pesttel, majd a visszakapott labdát 14 méterről a kapu közepébe lőtte (0-1). A 20. percben Lassú 20 méteres szabadrúgása szállt át a hosszú oldalra és a jól érkező Pest 8 méterről fejelt a kapu bal oldalába (0-2). A 22. percben Vágner buktatásáért a játékvezető 11-est ítélt, amit Hosszú biztosan értékesített (1-2). A 27. percben Lassú bal oldali szabadrúgását Nagy N. fejelte a kapu bal oldalába (1-3). A 70. percben Steiger 30 méteres szabadrúgása a jobb alsó sarokban kötött ki (1-4). A 86. percben egy előrevágott labdát Berényi gurított a kapu bal oldalába (2-4). Lengyeltóti, 100 néző. Vezette: Bawiecz. Gól: Hosszú (22., lSesből), Berényi (86.), illetve Kása (18.), Pest R. (20.), Nagy N. (27.), Steiger (70.). Jók: Jovánczai, Vágner, illetve Nagy N., Lassú, Hopp. Tudósított Nyári Róbert Az első perctől kezdve a Dombóvár diktálta a tempót amely akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. Horváth Árpád: - Minden jó, ha jó a vége. Beremend-Szekszárdi UFC 2-1 (1-0) Beremend^ __ Ko vácsevics Macsi Vida Halász Juhász Tamás Horváth T.(Pfaff) Telek Nagy Polgári (Valkai) Szabó (Elek) Edző: Bíró Ferenc Szekszárd: Horváth B. Hegedűs P.fHegsdüsJ.) Pulcz Mosonyi P. Torma Ranga Máté Cs. Horváth J. Dienes (Lizák) Domonkos (Dömötör) Csende R. Játékos-edző: Máté Csaba Beremend, 100 néző. Vezette: Hegyi. Gól: Tamás (21.), Polgári (53.), illetve Dienes G. (59.). Jók Kovácsevics, Vida, Juhász, Tamás, illetve Pulcz, Mosonyi P., Horváth J., Dienes G. Tudósított: DN. A 8. percben Csende Roland 25 méteres bombaerős szabadrúgása a felső lécen csattant. A 21. percben Juhász szögletét Tamás a kimozduló Horváth fölött 10 méterről fejelte a hálóba (1-0). A szünet után, az 53. percben Juhász szögletét a védők közé berobbanó Polgári öt méterről lőtte a jobb alsó sarokba (2-0). Az 59. percben Dienes verekedte be magát a 16-oson belülre, jobb oldalról meglőtt bombája a jobb felső sarokba vágódott (2-1). A vendégek kezdtek jobban, de kínálkozó helyzeteik kimaradtak, míg a hazaiak kétszer is gólt szereztek. A Szekszánd minden erejét mozgósítva kitámadott de csak a szépítésre futotta. A vendégek a mutatott játékuk alapján döntetlent érdemeltek volna. Máté Csaba: - Kár, hogy jó teljesítményünkért nem kapunk pontot, sajnos a góllövéssel ma (is) hadilábon álltunk. Tamási SE-Mohács 1-1 í 1-0) Tamási SE: Mohács: Bogyay Illés (Szabó M.) Juhász G. Herger Juhászt Kovács Z. Kovács R. Tálas Tóth T. (Sipos) Czinkon Benies I. (Márkus) Edző: Molnár László Kraft Domokos Knézics Peterke Stang Fischer (Keibl) Keibl Nagy E. Scheppi Schipp (Kollár) Männer (Demeter) Játékos-edző: Nagy Ervin Tamási, 250 néző. Vezette: Bencze. Gól: KovácsZ. (39.), illetve Scheppi (75.). Jók Herger, Illés, Tóth T, illetve Scheppi, Fischer, Stang. Tudósított: Vámosi Ferenc. A 39. percben Tálas szabadrúgására Kovács Z. érkezett és közelről a hálóba fejelte a labdát (1-0). A szünet után, a 75. percben egy vendégkontra során Scheppi lépett ki a védők közül, betört a büntetőterületre és Bogyay mellett a kapuba lőtt (1-1). Az első félidőben a Tamási, a fordulás után a Mohács előtt adódott több lehetőség. Az „iksszel' a tamásiak megőrizték második helyűket a tabellán, ami dicséretes teljesítmény Molnár László újonc csapatától. Molnár László: - A mai meccsen ismét értékes pontokat hullajtottunk el. A csapat őszi teljesítményével elégedett vagyok, hiszen a második hellyel látatlanban előre is kiegyeztünk volna, mégis van egy kis hiányérzetem, mert úgy gondolom, még ennél is több volt a csapatom- . ban... 4 » t 4 » FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY