Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-18 / 269. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI TŰKOR A zsebből fizetésnek hagyománya van feketemunka A szankciók sem tartják vissza a vállalkozókat A huszonöt EU-tagállam illegális munkavállalását elemzi az a friss jelentés, mely megállapítja, hogy hazánk a harmadik ezen a listán. Országon belül Tolna megye viszonylag szerényebb helyet foglal el, de az ellenőrzések azt bizonyítják, hogy az építőiparban, a kereskedelemben és a mezőgazdaságban szép számmal akadnak megyénkben is zsebből fizető vállalkozók. Mauthner Ilona TOLNA MEGYE Görgei Zsolt, a Tolna megyei adóhivatal osztályvezetője elmondta, a vizsgálataikat három szempont határozza meg, a közérdekű bejelentés (az esetek 27 százaléka), az ellenőrzési irányelvekben foglaltak, illetve a társszervekkel közös akciók. Ez utóbbira az jellemző, hogy a munkavédelmi felügyelőséggel, a vámosokkal, az idegenrendészettel és a rendőrökkel közösen mennek a helyszínekre. Évente 70-80 ellenőrzést végeznek Tolna megyében, melynek célja a feketemunka kiszűrése. Ha be nem jelentett dolgozót találnak, mulasztási bírságra számíthat a cég tulajdonosa, illetve a telephely (bolt, étterem, üzlet, stb.) bezárására is sor kerülhet Az először 12 napra, a második esetnél már 30 napra, harmadik alkalomnál pedig 60 napra kerülhet lakat a bejárati ajtóra, illetve építőipar esetében a tevékenységet felfüggesztik. A Tolna megyei adóhivatal munkatársai az idei év első 10 hónapjában 72 ellenőrzést végeztek, ebből 12 esetben elmarasztalták a vállalkozót Háromszor zártak be üzletet, két esetben pedig felfüggesztették a tevékenységet, valamint 115 ezer forint mulasztási bírságot szabtak ki. Feketemunka az EU-ban: Az illegális foglalkoztatás Magyarországon eléri a GDP 17 százalékát, Lettországban a 18 százalékot, Görögországban pedig meghaladja a 20 százalékot. A EU-bizottság jelentése szerint, ezekben az országokban a zsebből fizetésnek hagyománya van. Ausztriában és Nagy-Britanniában ugyanakkor a GDP-nek csupán 1,5, illetve 2 százalékátéri el a feketemunka. A be nem jelentett dolgozók többsége 25 és 45 év közötti férfi. Várakozáson felül elégedett ügyfelék Balogh Bernadett dombóvár Lezárult a polgár- mesteri hivatal felmérése az ügyfelek elégedettségéről. Szeptember 1. és október 31. között tizenkét kérdést tartalmazó íven mondhattak véleményt a dombóváriak a hivatal munkájáról és az ügyintézés körülményeiről. Frellerné dr. Kovács Anna, címzetes főjegyző tájékoztatása szerint várakozáson felüli volt a pozitív visz- szajelzések aránya. A 325 kérdőív válaszai szerint a legelőkelőbb helyen az ügyintéző magatartása és a megfelelő tájékoztatás végzett. Negatív vélemények többnyire a berendezésekkel, azon belül is az anya- könyv-vezetői irodával kapcsolatban érkeztek. A hivatal vezetője elmondta: az elmúlt két évben az ügyfélbarát hivatal kialakítására koncentráltak. Ezért csak most került sorra az anyakönyv-vezetői iroda korszerűsítése, amit remélhetőleg karácsonyra átadnak. Megfelelő tájékoztatást kapott-e? Elégedett-e az ügyintéző magatartásával? Tájékozódik-e az internetes oldalról? Milyennek tartja az irodák berendezését? Várakozási idő 98%-igen 1%-nem 1%-részben 99% - igen 1%-nem. 10%-igen 90%-nem 26%-korszerű 56%-megfelelő 18%-szegényes 47%-nem várakozott 53%: 1-60 perc között A mai napon: Ne gyújts rá! dohányzás Évente egy kisvárosnyi embert pusztít el hazánkban a cigaretta Bár tisztában vannak a dohányzás káros hatásaival, Magyarországon a felnőtt lakosság több mint 35 százaléka füstöl. A dohányosok évente egy négy tagú család külföldi nyaralásának összegét költik cigarettára. Venter Marianna A Ne gyújts rá! világnap az USA Minnesota államában élő Lynn Smith ötlete volt 1974-ben. November harmadik csütörtöké az Egyesült Államokban a Hálaadás napja. A szándék az volt, hogy legalább ennek a szép családi ünnepnek a fényét ne homályosítsa el a dohányfüst, a gyerekeket legalább ilyenkor ne mérgezze a felnőttek cigarettája. Dr. Vendég Magdolna, az ÁNTSZ megyei intézetének osztályvezetője elmondta: a dohányzás jelenleg a legsúlyosabb egészségkárosító tényező Egy kis számtan Egy olcsóbb, egy középáras és egy drága cigarettát vettünk alapul számításainkhoz. Feltételezzük, hogy naponta egy dobozzal füstöl el a dohányos. A 410 forintos cigaretta havi költsége 12.300forint, az 500forintos középárasé 15.000 forint, a 620 forintos drágáé pedig 18.600 forint. Egy évben tehát 147.600, 180.000, illetve 223.000forint megy „füstbe". Ez a pénz bőven fedezi egy családi ház éves fűtési költségét, vagy egy négytagú család színvonalas nyaralását mondjuk Tunéziában. hazánkban. A felme rések szerint minden j ötödik ember halálát a 1 dohányzással összefüggő- szív- és érrendszeri valamint daganatos betegségek okozzák. Az egy főre eső cigarettafogyasztás tekintetében a 3 helyet foglaljuk el a világ- ranglistán. Hazánkban túl sokan- évente közel harmincezren - azért halnak meg, mert dohányoznak és a halálos áldozatok több mint fele 60 évesnél fiatalabb. Egy fiatalok körében végzei országos felmérés is aggasztó eredményt hozott. Az 5. osztályosoknak közel 20 százaléka, a 11. osztályosoknak pedig több mint 80 százaléA nem dohányzók védelméről szóló törvény szerint a munkahelyeken, nyilvános helyeken csak kijelölt helyiségben, vagy az ka gyújtott már cigaret- épület udvarán lehet dohányozni. tára. A dohányzást fotó: BAKő iiNő kipróbálok, azaz a jövő dohányosai egyre fiatalabbak, a 14-18 év közöttiek csaknem 40 százaléka rendszeresen dohányzik. Már egy nap is nyereség. Ha ezt a napot sikerült cigaretta nélkül befejezni, meg kell próbálni folytatni a következő napokon, hónapokon át. Ha pedig nem sikerült, ha mégis rágyújtottak, ne adják fel. Legyen a következő nap - minden nap - „Ne gyújts rá!” nap. 1 ELKÉSZÜLT A TERMÁLFÜRDŐ Infrakabin fény-és aromaterápiával, finn szauna, szolárium, masszázs- fitnessterem és természetesen fürdőmedencék - ez a tengelici Hotel Orchidea tegnap megnyílt termálfürdőjének kínálata. A fürdőt nemcsak a szállóvendégek használhatják, hanem napijeggyel mások is. A Lavina Kft. háromféle forrásból valósította meg a beruházást, a legjelentősebb a sajáterő volt, amihez bankkölcsön és- költségek 22 %-át jelentő pályázati támogatás társult. Emelnék a vásári hangulatot Ihárosi Ibolya szekszárd Keretszerződést akar kötni a város öt évre a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával a húsvéti és a karácsonyi vásárok megrendezésére. Mint llosfai Gábor, a gazdasági és városfejlesztési bizottság elnöke elmondta: a cél, hogy az ünnepi vásárok esztéti- kusabb képet közvetítsenek a városról. A hozzájuk kapcsolódó kulturális programok pedig az eddiginél emelkedettebb hangulatot sugalljanak. A vásár belvárosi helyszíne nem változik, sőt a Garay térrel bővül. A szerződést még nem lehetett megkötni, mert már kért valaki közterület-foglalási engedélyt. Ha a problémát sikerül megoldani, akkor már az idei adventi vásárt is a kamara szervezi, ha nem, akkor csak a húsvét előtt kezdődik meg az ötéves együttműködés a kamara és a város között. Szakbizottságok a régiós egészségügyi tanácsban Szeri Árpád szekszárd Egyszerű szótöbbséggel vagy konszenzussal hozza döntéseit a Dél-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács? A két véglet között más variánsok is felmerültek a testület tegnapi, szekszárdi ülésén. Voltak, akik óva intettek a teljes egyetértésen alapuló határozatoktól, mert az veszélyeztetné a működőképességet. A testület a részletek kidolgozására megbízást adott munkaszervezetének. Addig is marad az egyszerű többség elve. A tanács létrehozta szakbizottságait is: tulajdonosi, érdek- képviseleti, népegészségügyi és alapellátási, járó- és fekvőbetegellátási, valamint egészségfinanszírozási szakbizottság. Ezek vezetőit a következő ülésen, december 9-én Kaposváron választják meg. Ugyanekkor kilenctagúra bővítik a jelenleg négy főből álló elnökséget. Németkér jótékonyság az óvoda német nemzetiségi csoportja Márton-napi jótékonysági rendezvényt szervezett. A gyermekek az óvoda előtt műsort adtak, majd lampionos felvonulás következett felnőttek és gyermekek részvételével. A rendezvény bevétele várakozáson feletti, 130 ezer forint VOlt. (rg) Őcsény egészségnap az óvodában Egészségnapot tartott az őcsényi óvoda kedden. A nagycsoportosok ellátogattak a fogorvosi rendelőbe, ők ugyanis jövőre már az iskolafogászatra járnak. A látogatásnak köszönhetően valószínűleg kevésbé félnek majd a fogdoktortól, mint első bálozó osztálytársaik. A legkisebbek diavetítésen vettek részt. A program egészséges ételek készítésével és tornával folytatódott. Ibk) Paks VETÉLKEDŐ Az Önzetlenül Környezetünkért, Otthonunkért Munkacsoport Alapítvány hatodik éve rendez környezetvédelmi vetélkedőt felnőtteknek. Az idén a Vak Bottyán Gimnázium adott otthont a rendezvénynek, a fő téma a szelektív hulladékgyűjtés volt. Az első helyen a Hétszínvirág óvoda Réce-ruca fantázianevű pedagóguscsapata végzett (Bodnár Jánosné, Boros Tamásné, Burai Istvánná és Lázár Márta), a második a Daloló deákok (Cseh Judit, Borné Kern Mária, Adorjánná Kónya Gyöngyi, Jegesiné Pataki Piroska), harmadik a Mesevár (Karsztné Molnár Mária, Schönfeld Ildikó, Baksa Tamásné, Mészáros Jánosné) lett. (rgi Pátfa TÁMOGATÁS Négy felsőfokú képzésben részt vevő hallgató jelentkezett a Bursa Hungarica őszTOLNÁBAN A-TOL Z-IG töndíjpályázatra. A képviselő-testület minden pályázatot támogatásra méltónak ítélt. A négy fiatal számára tíz hónapon át 5-5000 forint támogatást nyújt az önkormányzat. M) Pusztahencse tinidiszkó az általános iskola két pedagógusa, Csók Edina és Diósi László tinidiszkót szervezett a diákok számára. A jó hangulatú összejövetel célja a fiatalok kulturált szórakozási lehetőségének megteremtése. (rg) Simontornya vak bottyán-naPOK Az iskola névadójáról Vak Bottyánról ebben az évben is megemlékeztek az általános, a szakiskolások és a gimnazisták. A simontornyai vár bevételének 299. évfordulóján megtartott rendezvénysorozaton vetélkedőkkel, kultúrműsorral emlékeztek a kuruc tábornokra. A tervek szerint jövőre, a kerek évfordulón az ország összes Vak Bottyán nevét viselő iskolával közösen Simontornyán ünnepük a neves hadvezért, m Szekszárd inflációkövetés Csak az inflációt követő mértékben, vagyis átlagosan 6 százalékkal emelkedhetnek jövőre a kéményseprési díjak és a szemét- szállítás, döntött tegnapi ülésén a gazdasági és városfejlesztési bizottság. A szemétszállításért a város 6, a gazdálkodószervezetek pedig 5,8 százalékkal fizetnek majd többet, szól a bizottság javaslata, amelyről a közgyűlés dönt. an Szekszárd jótékonysági koncertet rendezett tegnap este'a Liszt Ferenc Művészeti Iskola, növendékeinek közreműködésével, a Művészetek Házában. A belépődíjat az érdeklődők maguk határozták meg, és az így összegyűlt összeget Lőrincz Kata, 13 éves kislány betegségének a kezelésére szeretnék fordítani, (mii Tamási ÖSSZEHANGOLJÁK Egy fejlesztési igényeket és pályázati lehetőségeket összehangoló számítógépes programot ajánlott a tamási kistérségi társulásnak a Fatimex Kft., amely többek közt a fecskeház építésére beadott, végül sikeres pályázatot készítette a tamási önkormányzatnak. A jelen program segítségével összegyűjt- hetik a kistérség településeinek elképzeléseit, amelyekhez közösen benyújtható, európai uniós pályázati lehetőségeket keresnek. A kft. és a társulás egyelőre tárgyal az ajánlatról, m Tolna JELÖLÉS Huszonegy tolnai diákot jelöltek az idei Tolna város jó tanulója jó sportolója kitüntető díjra. Az elismerést az idei évben is összesen öten kaphatják meg, ebből három egyéni, egy pedig csapatsportágban szereplő tanuló, illetve egy 12 éven aluli diák lehet. A tolnai művelődési bizottság a jövő szerdán tesz javaslatot arra, hogy kik kapják meg a kitüntetést. (sk) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) í •1