Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-03 / 256. szám
4 MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 3., SZERDA Hol van a görögök bölcsessége: ép testben, ép lélek? lógnak A szeren A költségvetési törvény belső, tartalmi szabályozása szerint jövő tanévtől nem osztályozzák a testnevelést Pál Ágnes tolna megye A költségvetési törvénytervezet közzététele után, a belső tartalmi szabályozásból kiderült, hogy a testnevelés a következő tanévtől nem osztályozandó tantárgy lenne. Ónodi Szabolcs, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója, a Magyar Testnevelő Tanárok Egyesületének alelnöke, bioló- gia-földrajz- testnevelő szakos tanár megfogalmazta: a köz oktatási törvény korábban is lehetőséget adott erre, de nem éltek vele az oktatási intézmények. Súlyos szakmai hibának véli a kitételt: a tovább tanulókat hátrányosan érintené, hiszen a testnevelés érettséginél választható tantárgy, értékelésének elmaradása kirekesztené a plusz pontszerzésből azokat a diákokat, akik e tantárgyból kiemelkedők. Pedagógiailag is károsnak tartja az osztályozás mellőzését. Mint mondja, ezzel kizárnák a testnevelés sajátos szocializáló, jellemformáló erejét. Hol a görögök régi bölcsessége: ép testben, ép lélek? - teszi fel a kérdést. Ónodi Szabolcs mindezt a diákok érdekeivel, a szülők szándékaival, a társadalom elvárásaival szemben ellentétesnek tartja. Genczlerné Herczeg Ágota, a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola matematikakémia szakos tanára úgy véli, mindezzel újabb nevelési esz- p köztől esne el a magyar pe- ^ i dagógia. Szerinte semmi különbség nincs a matematika és a testneTornaóra a szedresi általános iskolában. A pedagógusok nem tartják szerencsésnek, hogy megszűnhet a testnevelés értékelésé velés között. Megfogalmazta: érdemes lenne egy orvossal szót váltani, mennyi számítógép mellett növekvő, rossz testtartásé jelentkezik a szakrendeléseken. A tervezetben a pedagógia csődjét látja: ma már alsó tagozatban nem lehet buktatni, a felső tagozatban most a testnevelés értékelését szüntetnék meg. És holnap? Az iskola lassan gyermekmegőrzővé válik. Kovács Patrik, a pécsi Zipernovszky Károly Szakközépiskola tanulója úgy gondolja, ha nem lesz osztályzás testnevelésből, akkor már semmi nem motiválja ' a diákokat, hogy ezeken az órákon részt vegyenek. Jó diák módjára mindenki ott lóg majd, ahol tud. A testnevelésből tehetségesek számára §§ csalódás, a kevésbé ügyeseknek megváltás lenne az új módi - mondja. Bántotta a szemüket hulladékgyűjtés 220 zsák szemetet szedtek össze diákok, tanárok F. Kováts Éva hőgyész A tiszta, szép környezet érdekében szervezett a napokban szemétgyűjtést a Gyulaj Rt. Hőgyészi Erdészete a kurdi és hőgyészi általános iskolával közösen. Az akcióban több mint háromszázan, 260 gyerek és 40 felnőtt vett részt. A két oktatási intézmény diákjai és pedagógusai 5-6 fős kiscsoportokban délután egy órától a két faluból elindulva a Hőgyész-Kalaznó, Hőgyész-Mucsi, Kurd-Lengyel, illetve Hőgyész-Kurdot összekötő utak mentén eldobált hulladékokat - műanyag flakonoktól kezdve a kidobált rossz hűtő- szekrényekig - szedték össze. A szorgos környezetvédők 220 darab 110 literes műanyag zsákot töltöttek meg szeméttel. Az akciónak az utak megtisztításán túl pedagógiai célja is volt, azok a gyerekek, akik most összeszedték a mások által eldobált szemetet, nagy valószínűséggel felnőttként nem fognak ebbe a hibába esni, hanem védeni, óvni fogják a természetet, szűkebb és tágabb környezetüket, mondta az egyik szervező, Gál László erdész. Ideiglenes hivatal Rákosi Gusztáv gerjen Költözik a község polgármesteri hivatala: a hét végén kipakolták az irodákat, a berendezések a szomszédba, a művelődési házban kialakított ideiglenes községházára kerültek. A nagyteremben térelválasztó falakat állítottak fel, ebben az „amerikai” jellegű irodában fogadják az ügyfeleket, végzik a munkájukat a köztisztviselők az elkövetkezendő egy évben. A községházán megkezdődik az átalakítás, egyelőre a földszinten. A tavasszal lebontják a tetőt, mivel emelet épül a házra. A munkálatokra a megyei terület- fejlesztési tanácstól nyertek közel hárommillió forintot, a paksi atomerőműtől kaptak 1,1 milliót és ugyanennyi a saját erő az első ütemre. Molnár József polgár- mester elmondta, az erőmű segítségére jövőre is számítanak és további pályázatokon is indulnak, a tizenegy-tízenkét milliós összköltség fedezetéért. A megújult községháza a tervek szerint a jövő évi falunapra, szeptember elejére készül el. Régiós ismerkedés ALBA-TOLNA Az EU-ra készül Románia Szekszárdi emlékezők a vérengzés helyszínén megtorlás Az árvák máig nem találják apáik nyughelyét Koszorúk Wosinsky sírján Steinbach Zsolt tolna A 150 éve Tolnán született Wosinsky Mór sírjánál tartottak megemlékezést tegnap délután a tolnai temetőben. Az ünnepségen dr. Szilák Mihály polgármester röviden méltatta a tudós pap munkásságát, majd Lendvai István, tolnai apátplébános megáldotta a frissen felújított síremléket. Rajtuk kívül jelen volt Sipos Judit, mözsi református lelkész, a tolnai Wosinsky iskola, valamint helyi civil szervezetek képviselői és magánszemélyek. A sírra a város és a Tolnai Városvédő Egyesület nevében helyeztek el koszorúkat. Szeri Árpád DÉLVIDÉK Tízszeresen fizettek vissza a jugoszláv partizánok az újvidéki és zsablyai „hideg napokért”: a becslések szerint 1944/45 fordulóján 20-40 ezer magyart végeztek ki a Délvidéken. Az áldozatokról a múlt hét végén is megemlékeztek az egyik legnagyobb vérveszteséget szenvedett településen, Csurogon. Itt a magyar férfilakosságot csaknem teljesen kürtották. A tragédia 60. évfordulóján nem hivatalosan Szekszárd is képviseltette magát a Halmaicsalád révén. Halmai Jánosné egyévesen veszítette el akkor 29 éves édesapját, aki nem katona, hanem egyszerű földműves volt. Miután senkit sem bántott, Csurogon maradt a partizánok bejövetelekor is. Internálták, nem sokkal később pedig agyonlőtték. Rá is emlékeztek vasárnap mintegy százötvenen a település sintértelepén, ahova a magyar áldozatokat hántolták el. A helyszínen két éve még egy kőkereszt is állt, azt azonban idegen kezek darabokra törték. A kivégzettek temetője tehát jelenleg jeltelen. A Szekszárd testvér- városában, Becsén élő Teleki Júlia - a hatvan évvel ezelőtti tragédia személyesen is érintett kutatója, maga is árvaként nőtt fel - folyamatosan szorgalmazza az emlékhely kialakítását, de eddig elutasító választ kapott a hatóságoktól. Szeri Árpád szekszárd Románia központi régióját Brassó, Fejér, Hargita, Kovászna, Maros és Szeben megye alkotja. Az itt élő lakosság létszáma meghaladja a két és fél millió főt. Komoly gazdasági erőt képvisel tehát ez a terület, mely már rendelkezik fejlesztési ügynökséggel. Ezen hivatal vezetője, simíon CRETU járt tegnap egy tapasztalatszerző látogatás erejéig Szekszárdon, a megyei ön- kormányzatnál. Az igazgató régiós ügyekben tájékozódott, s nem véletlenül kezdte éppen szűkebb pátriánkban. Az ügynökség központja ugyanis Gyulafehérváron található, abban az Álba (Fehér) megyében, mely több mint egy évtizedes testvérkapcsolatot ápol Tolna megyével. Simion Cretu egyebek mellett elmondta: a két megye kontaktusa immár régiós szinten belül is erősödhet. A Tolna megyei partnerek számos olyan szempontra hívhatják fel a figyelmet, ami fontos lehet az EU-s csatlakozás folyamatában. A vendégeket fogadó bohli antal, a megyei Területfejlesztési Iroda vezetője arra hívta fel a figyelmet: ez volt az első ismerkedés a két régió között. Léteznek kapcsolódási pontok, például a turizmus terén, amit azután a gazdasági együttműködés követhet. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Bátaszék mórágy kikerült az új finanszírozási rendszer miatt Mórágy kikerült a védőnői társulásból. A szabályozás szerint egy körzetbe ezután maximum kétszázötven fő tartozhat így a bátaszéki társulás ezután nem láthatja el a mórágyi feladatokat A városban egyébként egy iskolai és két körzeti védőnő dolgozik, m Bogyiszló BUSZVÁRÓK ÉPÜLNEK Hamarosan elkészül az a három buszváró, amelyet a megyei területfejlesztési tanács pályázati támogatásából és 30 százalékos önerőből építenek Bogyiszlón, a község központjában, a Nádas vendéglőnél és az M9-es bogyiszlói csomópontjánál. A fennmaradó további két várót a főutcán, illetve Mécsében valószínűleg önerőből építi meg, illetve alakítja át az önkormányzat, rsw Bonyhád kitüntetettek a város önkormányzata 2002-ben alapította a neves bonyhádi testnevelő tanárról elnevezett kitüntetést, a Boros Dezső-dijat. Ebben az esztendőben a képviselő-testület döntése szerint Borsodi István és Istenes László vehette át az elismerést, cpáj Gyulaj FELÚJÍTJÁK az idősek otthonában a vizesblokkokat A mintegy egymillió forintos beruházás költségeit az otthon alapítványa és az ön- kormányzat biztosítja. A tervek szerint még karácsony előtt elkészülnek az akadálymentesített mellék- helyiségek. au Jágónak nyugdíjasok köszöntése a település kultúrháza ad otthont november 5-én, pénteken 17 órától a hagyományos nyugdíjas-találkozónak. Máté János polgármester köszöntője után a kaposszek- csői fúvószenekar tagjai, a kercse- ligeti néptáncosok, majd a jágónaki általános iskolások lépnek színpad: ra alkalomhoz illő műsoraikkal. A : közös vacsorát a kaposszekcsői • Piknik együttes muzsikája zár• ]Q. (szá) : Kocsola UTAKAT JAVÍTANAK A hét i közepén kezdődik el az a közúti fel- : újítás, melynek forrását a helyi ön- : kormányzat a megyei területi ki• egyenlítő alapból nyerte el pályázat : útján. A település több mint egytu: catnyi utcájában összesen nyolc-tíz ; kilométernyi belterületi útszakaszt | hoznak helyre a rendelkezésre álló : négymillió forintból. A tervek szerint : az árkolással is kibővített munkát : két hét alatt fejezik be. (szá) : Kurd NEM volt tűz Szerencsére : az idén nem volt tűzeset a faluban, : ennek ellenére a helyi önkéntes tűzoltók 24-szer vonultak segítséget nyújtani az embereknek. Ezek többsége vízkár volt, többnyire udvarokat öntött el az eső. Emlékezetes egy műszáki mentés, amelynek során felborult traktor alá szorult egy ember, akit a dombóvári hivatásosokkal közösen mentettek ki a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói, (ii) Nagymányok rákötések Befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat építése a településen. Folyamatosan történnek a lakossági rákötések a gerincvezetékre. A Rákóczi Ferenc Általános és Zeneiskola az őszi szünetet használja ki a csatlakozásra. A kivitelező megkezdte a beruházással járó útkárok helyreállítását (pá) Nak KÖZMEGHALLGATÁS Nak önkormányzata november 12-én, pénteken 18 órától tartja közmeghallgatását a polgármesteri hivatal nagytermében. A rendezvényen egyebek mellett az idei gazdálkodásról, a költségvetésről, a jövő év terveiről és más időszerű kérdésekről lesz SZÓ. (szá) Paks VETÉLKEDŐ Az Önzetlenül Környezetünkért Otthonunkért Munkacsoport Alapítvány idén is meghirdette felnőtteknek szóló vetélkedőjét A verseny hagyományosan a Szeresd, óvd és védd címet kapta, s a környezetvédelem témakörét öleli fel. A versenyt november 16-án tartják a Vak Bottyán Gimnáziumban, a négyfős csoportok november ötödikéig adhatják be nevezésüket. A programot a munka- csoport az önkormányzat környezetvédelmi és mezőgazdasági bizottsága támogatásával rendezi. M)